Viharsarok népe, 1955. október (11. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-08 / 237. szám

1955. OKTÓBER 8., SZOMBAT Ara 50 fillér XI. ÉVFOLYAM, 237. SZÁM Százezer nyerstégla terven felül Az első ötéves tervben teljesen megváltozott a Gyulai Tég- f Túlteljesítették a harmadik negyedéves tervet lagyár képe, hiszen évről-évre több százezer forintot költött ál­lamunk a korszerűsítésére. Mindezt azért, hogy megkönnyítse a dolgozók munkáját és egyre több téglát gyárthassanak. A Minisz- tertanáes határozatának megjelenését — arról, hogy a jövő esz­tendőben 200 millió forinttal többet fordítunk lakásépítkezés­re — azzal üdvözölték az üzem dolgozói, hogy naponta többet ter­melnek. Október első öt napjában négy korszerű családi házhoz elegendő — 100000 nyerstéglát gyártottak terven felül. A nversgvártási terv túlteljesítését lehetővé teszi a bányában üzem­behelyezett báger, amit ebben az ötéves tervben kaptak. Közel kétmillió fo­rintos költséggel átépí­tették a kemencéket is. A régi kemencék számát még néggyel növelték és így évenként négymillió égetett téglával termel­nek többet az üzemben, mint azelőtt. A közel 90 000 forin­tos költséggel épített; felvonópálya nagyban hozzájárul a folyamatos anyagellát áshoz. A Gyulai Cementipari Vállalat 119 százalékra teljesítette a harmadik negyedéves tervét. Beton­csőből 114, vegyes betonáruból 280 tonnával gyártottak többet az előirányzatnál. A cementlap gyár­tását 341 négyzetméterrel teljesítette túl a vállalat. így a lakosság igényét ki tudják elégíteni. Az eredményt jó munkaszervezéssel érték el. Ez év májusában vezették be a vállalatnál a vib­rátoros gyártást, a 30 centiméteres csőtől a 90 centiméteres kútgyűrűkig, Villanyerővel dolgoznak a munkások, ami elősegítette a termelés emelkedését és az önköltség csökkentését. Ezenkívül üzembe helyeztek egy 170 literes keverőgépet, s egy nyolcméteres szállítószalagot, valamint egy ka­vicsosztályozó gépet. A betonkeverőgép segítségével naponta négy mázsa cementet takarítanak meg. A vállalat a tervhez viszonyítva globálisan 5,5 százalék önköltségcsökkentést ért el a harmadik ne­gyedévben. A dolgozók becsülettel helytálltak a termelőmunkában. Egyetlen-egy igazolatlan mulasztó sem volt a negyedév alatt. Példát mutattak a termelésben a sztahanovisták, a kiváló dolgozók. Így például Varga Ferenc, a könnyűipar kiváló dolgozója, Sebestyén Mihály üzemi párttitkár, Perjést Já­nos ÜB-elnök, Oláh János, Kádár Mihály kiváló dolgozók és Pántye István sztahanovista. A vál- vezetősége dicséretben részesítette a vállalat valamennyi dolgozóját. A következő ötéves tervben újabb beruházá­sokat valósítanak meg az üzemben. A meglévő szárítószinek mellé jö­vőre négyezer négyzet- méter alapterületű szé- rí tószint építenek. A nyerstégla így item lesz kitéve az időjárásnak, könnyebben szárad, gyorsabb lesz a termelés és megjavul a tégla mi­nősége is. VIHARSAROK NÉPE Szerkesztősége, Békéscsi Jelentjük, hogy kukoricaértéke­sítési szerződéskötési tervünket pénteken 100 százalékra teljekítet­Az állami gazdaságokban, amelyek- ; daságokban. A növényápolásban dől- tűk. Jól halad a sertéshizlalási ben ebben az évben másfélszerannyi gozó traktorosok közül Juhász György, ! szerződéskötés is. 'November 7-e univerzál traktor dolgozott, mint ta- az Ebes! Állami Gazdaság fiatal trak- tiszteletére vállaljuk, hogy szabad- valy, az idén 3«7 612 holdat kapáltak torvezetője érte el a legjobb ered- | i.,terviinlret nlrtóhor vóoó- meg függesztett kultivátorokkal, vagy ményt: ö9„ 10c2 holdat kapáit | SzázíTlékra, LrtésLLlási Az állami gazdaságokban az idén nagyobb területen végeztek gépi kapálást A jó termés után emelkedik a szociális és kulturális beruházás a békéscsabai Kossuth TSZ-ben A Békéscsabától néhány kilo­méterre fekvő 2500 holdas Kos­suth Termelőszövetkezet tagjai hetedik éve dolgoznak együtt s az évről-évre javuló termésered­mények után egyra töbhet fordít­hatnak szociális és kulturális cé­lokra. A szövetkezet jól berendezett napközi otthonában és bölcsődé­jében csaknem 30 gyermeket gon­doznak s a szülők nyugodtan dol­gozhatnak a mezőn. A nyáron futball- és röplabdafelszerelést, valamint biliárdasztalt vásárol­tak, hogy szabadidejükben tetszés szerint szórakozhassanak az egy­kori cselédek és gyermekeiWt Rendbehozták a színpadot, tánc­ruhákat vásároltak, hogy a nagy mezőgazdasági munkák után, szín­vonalas kultúrműsorokat rendez­hessenek. Az idén tovább növelik a szo­ciális és kulturális beruházáso­kat. A szövetkezet 25 idős tagja részesül szociális segélyben; A sok munkától megöregedett tsz- tagok 1000 forint készpénzt, 2 mázsa búzát és egyéb terményt kapnak. Szociális segélyt kap töb­bek között a 80 évhez közeledő Tóth Ferenc, aki a szövetkezet egyik alapító tagja volt. Nem egyedülálló a 79 éves Stefanik Já­nos esete sem, aki a kacsatelepen éjjeliőr, s a keresetén kívül szo­ciális segélyben részesül. A bé­késcsabai Kossuth TSZ-ben az idén több mint 20 000 forintot, 100 mázsa búzát és egyéb terményt fordítanak szociális és kulturális célokra. Őszi vásár lesz Békéscsabán Békéscsabán október 29—30- án kétnapos »Őszi vásár« lesz. A vásár szervezésével kapcso­latos munkálatok már meg­kezdődtek. Az állami és szö­vetkezeti kereskedelmen kívül a helyiipari vállalatok, kisipari szövetkezetek árusítórée« legei, valamint a kisiparosok és ma­gánkereskedők is résztvesznek a vásáron. A látogatók részére bő választék áll rendelkezés­re mind az őszi, mind a téli ruházati és egyéb iparcikkek­ből. Több mint 6 vagon bú­torféleség érkezik a vásárra: hálószoba, kombináltszoha és egyéb bútordarabok. Kultúr- cikk, vas- és műszaki, mező- gazdasági kisgép, vegyi, ház­tartási, papír, üveg. játékcik­kekből, valamint különböző ajándéktárgyakból bőségesen vásárolhat a látogató. Mindkét napon országos állatvásár, gyü­mölcs- és hetipiac is lesz. A felvásárolt állatokért az Állat- forgalmi Vállalat a helyszínen fizet. Külön étel-, ital-pavilonok, lacikonyhák, cukrászsátrak, mozgóárusok, bor- és pálinka­kóstolók gondoskodnak a láto­gatókról. Mindkét napon egésznapos kultúr- és sportműsor szóra­koztatja a vásár látogatóit. En­nek keretében neves művé­szek, a megye legkiválóbb kul- túrcsoportjai lépnek fel. Ezen­kívül gazdag, kétnapos sport­műsor egészíti ki a szórako- f zási lehetőségeket. A gyerme- atra. t, .i. traktorvontatású kapálógépekkel. Ez lg egy és háromnegyedszer akkora te- meg‘ Más0dik ,e“ “ gépl kapÄ,ÄSban f tervünket pedig 105 százalékra rület, mint amekkora a múlt évben ökrös Lajos, a Dombegyházi ÁG Ze- teljesítjük. végeztek gépi kapálást az állami gaz- j tor-vezetője. Földműves szövetkezet. Újkígyós. kék szórakozásáról is gondos­kodás történik. A vásár terü­letén külön vidámpark lesz fel­állítva. A vásárra 100 km-es körze­ten belül vasúton 50 százalé­kos, autóbuszon 25 százalékos kedvezménnyel lehet utazni. Vásárrendező Bizottság. Az első sztahanovista­értekezlet A Békési Kosárüzemben a napokban tartották meg az első sztahanovista-értekezletet, aire- lyen 33 sztahanovista és több kiváló dolgozó vett részt. Ko­vács igazgató elvtárs ismertet­te a sztahanovista-mozgalom jelentőségét, elmondotta: »Hi­ba volt, hogy eddig nem tar­tottunk sztahanovista-értekez­letet, pedig mindannyian tud­juk, hogy a sztahanovisták mozgató erői a termelésnek és munkaiiiódszerátadásukkal hoz­zá segítenek bennünket ahhoz, hogy emelkedjen a termelé­kenység.« Az értekezleten több hasz­nos javaslat hangzott el. Domo­kos László, a kettes telep mi­nőségi átvevője arról beszélt, bogy sokszor gyenge a minő­ség: ennek oka az is, hogy a sztahanovisták nem keresik fel a műszaki vezetőket, nem Le- szélik meg közösen, hogy ki a leggyengébb a termelőmun­kában, s kit kellene segíteni. — Vannak olyan sztahanovis­ták is — mondotta egy másik felszólaló —, hogy eltitkolják tudásukat. Ilyennek nem sza­bad megtörténni, a fiatalokat segíteni kell. Egyes munka­módszerátadók kapkodva, siet­ve magyaráznak. így aztán na­gyon keveset lehet tőlük ta­nulni. Véleményem szerint lassan, érthetően kell megma­gyarázni, hogy mindenki meg­értse mi a helyes, mi a jó módszer a termelőmunkában. Sok hasznos dologról vitat­koztak még a sztahanovisták, s bírálták a vezetők munká­ját. Majd megbeszélték a leg­fontosabb tennivalókat s el­határozták: úgy dolgoznak, hogy harmadszorra is elnyer­jék az élüzem címet. Füredi István Békési Kosárüzem. A gépek segítségével... Hogyan választják meg az üzemi bizottságot? Világ proletárjai egyesüljetek! AZ MDP BÉKÉSMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA

Next

/
Thumbnails
Contents