Viharsarok népe, 1955. október (11. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-23 / 250. szám

1955. október 19., vasárnap yiUaís&wk Hépt NI U Y 1 Bartók Bélát ünnepeljük Bartók pályakez­désekor kettős feladat állt komolyan gondolkozó ze­nészeink előtt: a magyar zenei kozmopolitizmus felszámolása és az igazi nemzeti zene felszínrehozatala. Ezt a fel­adatot vállalta Bartók Béla. Ezt az utat követte, amikor munkatár­sával, Kodály Zoltánnal együtt el­indult a magyar népdal felkuta­tására. Ez a munka demokratikus öntudatot, nép iránti szeretetet, forradalmiságot követelt, mind­ezekkel bőven rendelkezett Bar­tók Béla. Kiknek írta darabjait, dolgozta fel a népdalt Bartók? Alapanyagát a parasztságtól ve­szi. Joggal gondolhatjuk tehát, hogy ehhez a parasztsághoz fordul akkor is, amikor kész alkotásait akarja átadni valakinek. Abban az időben azonban a parasztság kulturális elmaradottsága miatt erre lehetősége nem volt. Milyen a munkásság viszonya a zenéhez ekkor? Csak a munkás dalárdák szolgálhatták a munkásság fejlő­dését. Ezek azonban a szociálde­mokrata kispolgári kultúra eszkö­zei voltak és ennélfogva nem vonzották Bartókot. A harmincas években Kodály Zoltán segítsége nyomán történt változáskor pedig már késő volt Bartókot megnyer­ni. S hogy politikai meggyőződés­ből nem került közibük, ez lénye­gében Bartók politikai fejlettségé­nek korlátáit jelzi. Az értelmiség? IFJ. V AJKAI LÁSZLÓ A UGUSZTUS Színes határról Réti virágból Szedik a lányok Csokrai Itat, Mosolyog ajkuk, Rózsás az arcok, Szellő fodrozza Szoknyájukat. 9^ V Röpköd libegve Sok tarka lepke? Rezzen a fűszál, Bujkál a gyík. Hő napfény árja Ragyog a tájra, Zuhatagától Meleg a sík. renn a magasban Pacsirta lágyan Dalolja trillás, Víg énekét. S itt, lenn a lányok Tépnek virágot: Csokorba gyűjtik A nyár remekét. Egyrészt kozmopolita, másrészt soviniszta volt, az az elenyésző százalék pedig, amely soraiból kikerült, nem változtat ezen a ké­pen. Bartók tehát itt sem keres­hetett közönséget műveinek. Külföld? Kedvezőbb volt, de csak rövid ideig. Később szekták­kal került szembe, amelyek csak egzotikumot, keleti érdekességet, izgatószert láttak muzsikájában. S éppen egy nép évezredes kultúrá­ját, mély magyarságát nem tud­ták megérteni. Holott Bartók szá­mára a művészet sohasem volt érdekesség, vagy egzotikum: „Ko­dály és én a kelet és nyugat szin­tézisét akarjuk megteremteni.“ — mondotta egy nyilatkozatában. ellenállásba és meg nem ér­tésbe ütközött. Szerzői estjeit Budapesten fagyosan fogadták, megbuktatták. Egy külföldi kar­mester, Egisto Tango eredménye­ként születnek meg az első Bar­tók sikerek: „Fából faragott ki­rályfi“ című táncjáték bemutatá­sa 1917-ben, s a ,»Kékszakállú her­ceg vára" 1918-ban. Zenekari mű­veit is cseh zenekar mutatta be először Budapesten. A hivatalos Magyarország Bartókot akkor kez­Lf béd után elővette a pipáját, megtömte a dohányzacskót és kisétált az utcára. Az öreg fá- nak támaszkodva szipákolta az augusztusi levegőt, majd nézegette egyideig a vonuló fel­hőket, aztán leült fáradtan a hűséges kislócára. Kedvetlen volt, bosszúsan füstölgőit magában. Egé­szen bolondokat gondolt: azon morfondírozott, hogy nemcsak Oláh Gergely változott meg, de fene­mód megváltozott ez az egész világ, — még a köbér törzsek hajsza ágái is Más szíriŰ lédétékít ne­velnek már... De szerencsére abba kellett hagynia a csapongást, mert nyitották szomszédjának nyi­korgó kapuját. Arra nézett: Gergely komáját látta vadohatÜj ruhában kilépni az utcára. Kezében libacomb volt, utána a kutyája csontra sóvárgón ballagott. Nagyot köszönt a koma: — Adjisten Péter, tanyázgatsz?... Gödé Péter úgy meghökkent, hogy alig tudott elég levegőt magába szívni a köszönés viszonzá­sához. Olyan kellemetlen érzései voltak, mintha satuba fogták volna erős, széles mellkasát. Akkor kezdett csak ocsúdni, amikor Gergely komája nj.ár mellette ült a kislócán. Nem szólt az egy szót sem, csak jóízűen falatozott. Mikor a k> ligájának hajította a csontot, akkor eresztett ki annyit a fogai kö­rül: — Hízókúrára fogtam magam... Péter megértette a célzást, de inkább a ruha nyugtalanította: valósággal facsarta orrát az öl­töny új szaga. Kellett neki hergelni ezt a tökéletlent! Nem is bírta sokáig, felállt berohant. De bent sem tudott megnyugodni: Oláh Gergely lobogó tűzcsóvát vetett a leikébe. Tudta miről van szó — a komája nem beszélni, hanem mutatni akar ezután. Nahát neki ne mutasson! Fene a •zövetkezetével együtt egye meg, azzal, amelyik ennyire el tudta venni az eszét-. No, de ez nem ma­jdhat ennyiben, — neki is van annyija, mint Oláh Gergelynek! CV/r.ss éiszaka nem aludt, azon törte a fejét, hogy mitévő legyen. Hogyan bosszulja ■*-* meg azt az istent-lenséget? Reggelre kisütötte... Mikor elment a felesége a piacra, bú­zás zsákokkal megrakott szekéren fordult ki a nagykapun. Nem tudta senki, mit csinál, annak jutott tálén legelőször tudomására, akinek legutoljára keltett volna — a feleségének. Dél tájban találkoztak otthon. Az asszony olyan éktelen csatorálásba kezdett, hogy az ut­cára is kihallótszott: — M l csináltál. Péter? Megbolondultál? A piacon háromszor elmondta a hangszóró, hogy kövesse mindenki Gödé Péter példáját, adják el búzájukat szabadon az államnak... Az ember nem ügyelt az asszony pörlekedésére, gyönyörködve szedegette elő egy pi- pírcsomagbói az új ruhadarabokat. Felöltözött szép lassan, és a nagy falitükör elé állt. Elé­gedett n bazsajgott: azt próbálgatta, hogy milyen ábrázattal nézzen majd Gergelyre. A fele­sége azonban annál kétségbeesettebben rikácsolt: — Azt hiszed, vén bolond, hogy maradt kenyérnekvaló? Nem volt neked annyi búzád, hogy eladhass belőle! Erre már Péter is megrettent. Az nem lehel, nem számíthatta el magát! Rohant a hombárhoz és ideges h forgó szemmel méregette a megmaradt mennyiséget. — Az istenit neki! — csúszott ki életében először a száján. Reszketett a becsapódás miatt érzett felindultságtól, de próbált csillapodni. Közben született agyában egy különös öt­let: átmegy Oláh Gergelyhez, megnézi, hogy neki mi maradt. Elhatározta, hogy vas villával for­dul annak a qazemb •rnek, ha az ő hombárjában is kevés van. S lesz, ami tesz... J/'ár volt azonban egyetlen lépést is tennie, mert lelohadva keltett msszakutlógnia: a Gergdy hombárjában annyi búza volt, hogy még bőven el is lehetett belőle adni. Megs-mmisült n roskadt te egy kis székre a konyhában. Rékönyökölt a térdére és tenyerébe haj­totta az arcát. Tépelődőtt. Mi legyen most már?... Nem tartott sokáig a kínlódása, megembe­relte magát. Szólt a feleségének, hogy kövesse és tántoríthatatlan határozottsággal a meg­apadt hombár felé indult: — Z -alkot elő! — adta ki szigorúan a parancsot. — Mit akarsz Péter? — ijedt meg az asszony. — Ha már egyszer lúd, — legyen kövér: azt is eladjuk, ami megmaradt! — dörögte, érez­tetve azt, hogy ő viseli a kalapot. — Az árán beköttetjük a villanyt és bevezettetjük a rádiót. Az istenit neki! Az asszony elsírta magát. Hogyne keseredett volna el, hiszen eddig Péterrel még soha nem mutatkozott baj. Áldott jó ember volt, istenfélő, csendes természetű, megértő, józan... Pró­bálta most is belátásra bírni: — Térj észhez Péter! Miből élünk újig? Az ember már a jövőben kalandozott, s csak egykedvűen válaszolt: — Miből?... Kölcsönből! Gergely hombárjában annyi van, hogy nekünk is jut belőle. Jövő ilyenkor majd visszaadjuk. Akkor már nekünk is annyi lesz, mini neki... — mondta dacai *t és u hombár nyílásához tar olta az első zsák tátongó száját.- Orsi Tóth Lászlé di már elismerni — jórészt kép­telenségből — mikor már világ­szerte ismert, méltányolt szerző. Ez a közöny és meg nem értés, sokszor ellenségeskedés késztette Bartókot a magábavonulásra. Pe­dig nem volt zárkózott természetű ember. Ez leveleiből is kitűnik. „Én egész életemben, minden­kor és minden téren és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és a magyar haza javát.“ — írta édesanyjának. A Habsburg uralommal végleges szakítást követel. Van olyan idő­szak életében, amikor látszólag el­fordul a politikai élettől. De ez csak külsőleges. A külföldi és magyar burzsoá-kritikusok dühödt támadásaival szemben védi de­mokratikus internacionalizmusát. Egyformán tárta fel és helyezte művészi foglalatba a magyar, szlo­vák, román és más szomszéd né­pek népdalait. A fasizmust gyű« lölte, nem volt bizalma a kibontat- kozáshoz — társtalan emberré vált, osztályából kiszakadt, már megtagadta a régit, de még nem találta meg az újat, ami feltétle­nül segítséget adott volna neki. azonban mégis talál — az ifjú­ságban. Egymás után születnek meg a zenét tanuló gyermekek számára írt különböző sorozatok; „Gyermekeknek“* „Tíz könnyű zongoradarab“, „Mikrokozmosz”, „Román táncok“, s Kodály kezde­ményezésére a gyermekkarok szá­mára írt kórusművek, stb. Olyan feldolgozású művek ezek, ame­lyekben a nép valóban megismer­heti a sajátját, s erőt meríthet belőlük. Bartók tehát a közön- ségtelenségből, a társadalom által rákényszerített elzárkózottságból utat tudott törni, s jelentős rész­ben a nép felé. Alkotásainak jő része igen ne­héz és bonyolult. Mert igen ne­héz és súlyos problémákat tük­röz, mert egy olyan világ képét adja, amelyet a művész elviselhe­tetlennek érzett. Sohasem került a nyugati dekadencia sodrába, a hagyomány mindig többet jelen­tett számára, mint a rendszerte­len kísérletezés. A régi dzsentri világgal szemben állva hatalmas dallamokat bontott ki, szövetsége­seket keresve a harchoz. Művei­ben mindig ott van a meggyőződés, a hazáért és a haladásért való szen­vedélyes odaadás. 1941-ben már nem bírta tovább itthon és az Egyesült Államokban telepedett le. Ezt mint csak kiseb­bik rosszat választotta a náciz­mussal elárasztott Európa helyett. Ez a világ alig vett tudomást ró­la. Egyik utolsó levelében ezt ír­ta: „Szeretnék hazamenni, de vég­leg.“ Az új Magyarországba azon­ban már nem térhetett vissza, ha­lála (1945. szeptember 26.) akadá­lyozta meg ebben. A honvágy hangja csendül fel egyik legutolsó művében, a „Concerto“-ban, a- mely művészetének szinte vala­mennyi jellegzetességét magába foglalja. évfordulójáról emlékeznek meg most világszerte. Művészete az egész világhoz szól, de elsősorban mienk, magyaroké. Nekünk mond legtöbbet. A felszabadulás meg­nyitotta a kultúra széles kapuit. S Bartók művészete eljuthat már a dolgozó néphez és közel va­gyunk ahhoz, amit Kodály Zoltán mondott: „Bartók végleges, dia­dalmas hazatérésének feltétele a zeneileg művelt ország. Ennek megmunkálására kell összefognia minden tényezőnek. Ha majd egy­kor azokhoz is eljut művészete, akiktől ered: a dolgozó néphez, s ■» megérti, akkor lesz magyar wnekultúra, akkor lesz igazán boldog a magyar nép.“ Rozgonvi Piroska BÓNUS ISTVÁN: A szövetkezet juhásza Heverészget egy Bucka tetején: Kerekes Jóska, A juhászlegény: Mögötte legel, Bóklászik a nyáj, Meg a szamár, a Büszke kiskirály.; Oly furcsa felénk: Nyáj és legelő, Mintha nótából Bukkanna elő: El sem hinném tán Ha mondaná más, De a szemem látja: Igazi jühász, Igazi juhász. Aki legeltet A kolomp-zenés Nagy falka mellett. Kalapja pörge, Kampós a botja; Kihalt betyárok Leszármazottja, Kémlel a pusztán: Nyugatra, messze, Tudja, onnan száll A hűvös este, Nézi, hogy füstöl Távol egy kémény, őneki az is Érdekes élmény. Nézi a felhőt, Hogy oszlik, széled, Nézi, hogy ballag Lassan az életi,. Lányra is gondol, Jókedve támad, ■ unt És a pulival Tréfáz, komázgat, S vadvirágra néz Csillogó szemmel? ä -. Ha ő sem boldog: Nincs boldog emberi ŰJ REZSŐ: A nagy vigasz Rossz tudnom azt: ha meghatót tovább áradnak nappalok és hömpölyögnek éjjelek; a város felett fény remeg, békésen lélegzik a táj, — halálom néki nem is fáj; az őszbe nyargaló szelek sem emlegetik nevemet, S ha jön a jegestalpú tél, a hó tovább is hófehér,», A postás leveleket hord, a sarkon éppúgy nyit a bolt; » az élet megy tovább, virul pompásan, szakadatlanul, ■, Mindig, ha arra gondolok; hogy a föld vidáman forog porladó szívemmel tovább, nem is lassítva iramát, — végig kúszik a testemen valami kínzó gyötrelem, agyat hasító fájdalom! Jaj, némaságba vált dalom, oda kell hagynom-vesztenem mindörökre az életem! Ám valahányszor rám lehel a jeges halálfélelem, felforrósodik itt, belül a gondolat, hogy emberül éltem virágos földeken, gépek dalával szállt nevem, s milliókéval életem lángol mindenben szüntelen, minden szépségben benn lobog, minden harcunkban ott robog, s hol szabadságunk műve áll, az én téglám is benne már és mindenben — mi itt miénk — a vérem lüktet, szívem ég, s gyermekem viszi majd tovább lezárult ajkam mosolyát.,,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents