Viharsarok népe, 1955. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

1955-09-25 / 226. szám

ViUoAsawU Hifit 1955. szeptember 25., v»«ám»p V. JVL Molotov beszéde az ENSZ-közgyűlés szeptember 23-i ülésén New York. (TASZSZ) Az ENSZ-1 maszpontok szintén fő okai a I E két katonai támaszpont kö- közgyűlés általános vitája során nemzetközi feszültségnek. Ami a ! zül, amellyel a Szovjetunió a meg- V. M. Molotov nagy beszédet mon- Szovjetuniót illeti, az utóbbi idő- ■ felelő szerződések értelmében kül­dött, amelyből az alábbiakban ben mindössze két katonai tá-; földön rendelkezett, az egyiket részleteket ismertetünk. | maszpontja volt saját területén A legutóbbi idők legfontosabb kívül. Az egyik Távol-Keleten, nemzetközi eseménye a Szovjet-1 Port Arthurban, a másik Finn­unió, az Egyesült Államok, Nagy- ; ország területén, Porkkala-Udd Britannia és Franciaország kor- . térségében volt. már hónapokkal ezelőtt megszün­tették, a másodikat és egyben utolsót még az év folyamán meg­szüntetik. mányfőinek genfi értekezlete volt, amely jelentékeny hatást gyakorolt a nemzetközi helyzetre. A Genfben elhangzott nyilat­kozatok arról tanúskodnak, hogy a Szovjetunió, az Egyesült Álla- ' nemzetközi problémák között mok, Nagy-Britannia és Francia- ! Ázsia és a Távol-Kelet problémái ország Genfben összeült vezető | különösen sm^tőek. Ennek államféríiai belátták: elengedhe­tetlen a megoldatlan nemzetközi problémák — köztük az európai és ázsiai megoldatlan problémák — rendezésének újszerű megraga­dása. A lávolkeleti és ázsiai megoldatlan problémák Nem kerülheti el a közgyűlés j ló akadályokat ki kell küszöbölni ügyemét az ázsiai és a távolkeleti ! és minél előbb küszöbölik ki, an- helyzet sem. A megoldásra váró nál jobb. Már volt szó itt arról, hogy ha­ladéktalanul meg kell oldani a Kínai Népköztársaság törvényes ENSZ jogai helyreállításának kér­dését. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy bár a koreai há­ború véget ért, a koreai kérdés távolról sem rendeződött. N \ rendeződött véglegesen az idokí- nai kérdés sem. kapcsán mindenekelőtt ki kell emelni a tajvani kérdés jelen­tőségét. Ha józanul ítéljük meg a helyzetet, feltétlenül arra a kö­vetkeztetésre kell jutni, hogy Taj­vannak és a többi partmenti kí­nai szigetnek a Kínai Népköztár­sasággal való újraegyesítését gát­Az atomerő békés felhasználó savai kapcsolatos munkát még titok fedte. Ebben is kifejezésre: Nincs ok az ENSZ alapokmauyanak felulvizsgalasara jutott az államok közötti bizal- j Az a]ap0kmány jelenlegi forrná-! Távolról sem kielégítő a helyzet matlanság. Meg kell mondani, maradéktalanul megfelel az' az új ENSZ-tagok felvétele körül, hogy a helyzetben lényeges vál- j egyetemes béke megszilárdítása, a A Szovjetunió síkraszáll az új tozás állott be.^ Erről tanúskodik nemzetközi politikai, gazdasági és , ENSZ-tagok felvétele kérdésének az a nemzetközi értekezlet, amely [ együttműködés fejlesztése haladéktalan megoldása mellett, ez év augusztusában Genfben az ; [eiacjatainak. Az alapokmány re- A szovjet küldöttség ebből kiin­nlnmorn Kolroc TOlhac7nain<anflK i víziója, amely alaptételeinek meg­változtatására irányul, nem moz aíomerö békés felhasználásának kérdéseivel foglalkozott. Kétség­telen, hogy a genfi tudományos értekezlet hatalmas tényezővel já­rult hozzá a nemzetközi együtt­működéshez az atomerő békés felhasználásában. A Szovjetunió mindjobban fejleszteni akarja együttműködését más országokkal a következő határozati javaslatot az atomerő egyre átfogóbb békés ' terjeszti megvitatás végett a köz- íeihasználásában. Az utóbbi időben lezajlott több dúlva kijelenti, hogy kész támo­gatni annak a 16 államnak felvé­dílaná elő az államok közötti bi- ! telét, amely ezt az ENSZ-nél ké­zalom megszilárdítását. I relmezte. A Szovjetunió küldöttségének javaslata A szovjet küldöttség befejezésül esemény, különösen a genfi kor­mányfői értekezlet, visszatükröz­te a nemzetközi helyzetben bekö­vetkezett komoly változásokat. Ez nem jelenti azt, hogy a nehézsé­geken már túl vagyunk. Lanka­datlanul harcolnunk kell azért, hogy olyan feltételeket teremt­sünk, amelyek mellett az emberek nyugodtan lehetnek holnapjuk felől. A fegyverkezési verseny nie («szüntetése— föfeladaj Ismeretes, hogy a fegyverkezé­gyűlés elé: „A nemzetközi feszültség to­vábbi enyhítésére és a nemzetközi általános végrehajtása tervéről; Nagy-Britannia és Franciaország Genfben előterjesztett javaslatai, valamint más államok megfelelő javaslatai. A közgyűlés megtárgyalja eze­együtimüködés fejlesztésére irá- . két és az esetleges más javaslato- nyuló intézkedésekről. |kat; fő feladatának tekintve: az új A közgyűlés megelégedéssel emeli ki azokat az erőfeszítéseket, amelyek* az államok különösen az utóbbi időben kifejtettek és ame­lyek a nemzetközi feszültség eny­hítésére, a kölcsönös bizalom meg­szilárdítására és a népek közötti együttműködés fejlesztésére irá­nyulnak . A közgyűlés felhívja a kormá- *i verseny, különösen az utóbbi j nyokat, hogy folytassák ezeket az években, példát’an méreteket öl- j erőfeszítéseket az egyetemes béke tött. Állandóan növekszik az úgy- j £s biztonság megszilárdítása ér­nevezett hagyományos fegyverzet j dekében és törekedjenek az álla- mennyisége. Növekszik az atom- mok közötti kapcsolatok további és a hidrogénfegyver mennyisé- j megjavítására és az államok kö- ge is, amely ráadásul pusztítóbb j zötti bizalom megszilárdítására, és egyre veszedelmesebb is. ; háború veszélyének elhárítását, a j biztonság és a biztos holnap sza­vatolását, a népek békés és nyu­godt életfeltételeinek megteremté­sét az egész világon.“ BeldsczKi János külügyminiszter távirata V. M. Molstovboz és J. F. Dulteshez V'. M. Molotov elv társnak, a Szovjetunió külügyminisztere Moszkva Ma tíz esztendeje annak, hogy a Szovjetunió és Magyarország között diplomáciai kapcsolat létesült. Ezzel a Szovjetunió ki* emelte hazánkat abból a teljes elszigeteltségből, amelybe az azóta letűnt népellenes uralkodó osztály, a második világháború; sorért a magyar népet taszította. A Szovjetunió és Magyarország kapcsolatainak — amelyek at eltelt tíz év során állandóan szélesedtek és kiterebélyesedtek — döntő szerepük volt Magyarország talp ráállásában és fejlődé­sében. A magyar nép soha el nem múló hálát érez a Szovjet­unió iránt, amely a hazánknak nyújtott közvetlen segítségen túl­menően, következetesen védelmezi érdekeinket a nemzetközi fó­rumokon és kezdettől fogva kiállt a Magyar Népköztársaság­nak az Egyesült Nemzetek Szervezetébe való felvétele mellett. A magyar—szovjet diplomáciai kapcsolatok felvételének 10. évfordulója alkalmából kérem külügyminiszter elvtárs, fogadja a magyar nép és kormánya nevében küldött, szívből jövő jókíván­ságaimat. Kívánom, hogy a Magyar Népköztársaságnak a fel­szabadító Szovjetunióhoz fűződő bensőséges kapcsolatai, a meg­bonthatatlan magyar—szovjet barátság és szoros szövetség •— amely hazánk felvirágzásának legbiztosabb záloga, az európai béke megvédésének jelentős tényezője — a jövőben tovább szi­lárduljon és még jobban elmélyüljön. Boldoezki János a Magyar Népköztársaság külü gyminkztere, ♦ John Foster Dulles úrnak, az Amerikai Egyesült Államok külügyi államtitkára. Washington Tíz esztendeje annak, hogy az Amerikai Egyesült Államok kezdeményezésére diplomáciai kapcsolat létesült Magyarország ég az Egyesült Államok között. Az Egyesült Államok kormányának ezt a lépését a magyar nép és kormánya mindenkor baráti megnyilvánulásként értékelte és ma is annak tekinti. A magyar nép, a Magyar Népköztársaság kormánya arra törekszik, hogy rendezze és fejlessze az Amerikai Egyesüli Álla­mokkal fennálló kapcsolatait. Reméli, hogy az amerikai nép, az Egyesült Államok kormánya osztozik ebben a törekvésben és a? F.NSZ-bej), Genf szellemének megfelelően, támogatni fogja Magyarország felvételi kérelmét. Engedje meg külügyi államtitkár úr, bogy a diplomáciai kapcsolatok felvételének 10. évfordulóján népeink és kormánya­ink jövőbeni jó együttműködésére irányuló kívánságaimat tol­mácsoljam. Boldoezki János a Magyar Népköztársaság külügyminisztere. A Békés megyei Csillagászati Hétről F a helyzet nem tarthat to­vább. A Szovjetunió május 10-i ja­vaslata megnyitja az utat afelé, hogy megoldják a fegyverzet csökkentése és az atomfegyver. , ,,, , , . eltiltása feletti nemzetközi ellen- | ^ ÄT ürzés szerfölött bonyolult kérdését. A közgyűlés nagy jelentőséget tulajdonít azon javaslatok megvi­tatásának, amelyeket különböző államok a fegyverkezési verseny megszüntetésére és a rendezetlen nemzetközi kérdések tárgyalásik A nemzetközi feszültség továb­tok megvitatásának: a szovjet bi enyhítése és az államok közötti j kormány május 10-i és július 21-i bizalom megszilárdítása szempont­jából, a szovjet kormány úgy ha­javaslata a fegyverzet csökkenté­séről, az atomfegyver eltiltásáról tározMt, hogy 1955. december 15- j és az új háború veszélyének kikü- lg 640 ezerrel csökkenti a szovjet szöböléséről; az Amerikai Egye- fegvveres erők létszámát. Az is köztudomású, hogy az ide­gen területeken lévő katonai tá­sült Államok javaslata az ameri­kai elnök által július 21-én be­terjesztett leszerelési javaslatok A szovjet delegáció tagjainak látogatásai M. D. Tolmácsévá pénteken, a Ruházatipari Dolgozók Szakszer­vezetében üzemi, gazdasági és mozgalmi vezetők előtt ismer­tette tapasztalatait, hasznos taná­csait. Sz. A. Kondratyjev, a SZOT bérosztályán tanácskozott. K. F. Bondarenko, az RM Szerszám­gyárban járt. F. F. Nyíkolajev és Ny. A. Filippov a 21-es számú Állami Építőipari Vállalat mun­kálatait, a parafakőgyár szilikát­beton készítési módját tanulmá­nyozta és brigádtagokkal, újítók­kal, műszakiakkal hosszasan el­beszélgetett. G. P. Tokár a Szén- bányászati Minisztériumba láto­gatott el, J. I. Svecov a dunán­túli olajmezőket tekintette meg. * A szovjet ipari küldöttség tag­jai szombaton Sztálinvárosba lá­togattak el, ahol megtekintették a várost és a Sztálin Vasművet. A TTIT Békés megyei szervezete az idén is megren­dezte a már szokásos Csillagá­szati Hetet. Ez alkalommal, az eddigiektől eltérően, nem csupán Békéscsabán, hanem Gyulán és Orosházán is tartottak előadást előadóink. Érdemes ez alkalom­mal foglalkozni azzal, hogy mi­lyen eredménnyel jártak az elő­adások és mik voltak a hiányos­ságok. A csillagászat a legrégibb tu­dományok egyike. Már az ősem­ber is látta az égitesteket és a későbbi idők során megindult ezek figyelése és vizsgálata. A termelőerők fejlődése, a társa­dalom szüksége idézte elő, hogy mindinkább előtérbe került vizs­gálatuk. Elsősorban a pusztai né­peknél játszott szerepet ezek is­merete, mert nappal a Nap, éj­szaka pedig a csillagok segítségé­vel tájékozódtak. Méginkább megnőtt szerepük a fólyammen- ti kultúrákban: Egyiptomban, Mezopotámiában, Indiában, Kí­nában. Ugyanis ezek lakói föld­műveléssel foglalkoztak. Sok eset­ben a folyók kiáradása után- visszamaradt termékeny iszap biztosította számukra a bő ter­mést, mert ebbe vetették el a gabonaféléket. Hogy megtudják pontosan mondani, mikor követ­keznek be az áradások, ismer­niük kellett az időszámítást. Ezt segítségével tudták megállapíta­ni. így már ismerték az öt boly­gót i a Merkúrt, Veraust, Mar­gót, Jupitert, Satwnust. A kö­zépkorban az egyház jó ideig megakadályozta a csillagászatnak, mint tudománynak a fejlődését. Kiváló tudósoki Galilei, Koperni- kus, Kepler utat mutattak a tudomány számára. Ma már kor­látlan lehetőségeink vannak a tudományos kutatások számára. Ezeknek a megismerte­tését tűztük ki feladatul a Csillagászati Hét alkalmával. Ügy gondoljuk, hogy ezt a célt elér­tük. Meg kell azonban itt je­gyezni, hogy aránylag kevés volt a hallgatóság száma. Akik eljár­tak az előadásokra, sokat tanul­hattak és tanultak. Az első előadást Zerinváiy Szi­lárd, az országosan ismert kiváló csillagász, több csillagászati mű írója tartotta. Előadásában a jég­korszakok változásának csillagá­szati okaival foglalkozott. Rámu­tatott, hogy a közeli évek szél­sőséges időjárásának is csillagá­szati oka van. A többi előadáso­kon is azt hangoztatták, hogy a csillagászatnak gyakorlati je­lentősége van. A matematika, fi­zika szorosan összefügg a csilla­gászattal. Az időszámítás, rádió­zás szintén kapcsolatos vele. Nap­jaink érdekes tudományos prob­lémája az űrhajózás. Ismerteüük az ezen a téren elért eredmé­nyeket. Az első mesterséges hold létrehozása már csak néhány év kérdése. Szovjet és amerikai csil­lagászok egyaránt bejelenteti ék ennek készítését. Megállapíthatjuk, hogy munkánk nem volt hiábavaló. Kis számú, de lelkes hallgatóságunk nagyon sok és érdekes ismeret­tel gazdagodott. Fel kell hívnunk az illetékes szervek figyelmét, hogy a csillagászat megismeré­sének fontos ideológiai jelentő­sége is van. Ezért a jövőben fo­kozottabban kérjük támogatásu­kat. Thury Sándor tanár, a TTIT Békés megyei Szer­vezete Csillagászati Szakosz­tályának elnöke. A begyűjtési miniszter engedélyezte a gabona szabadforgalmát A begyűjtési miniszter méltá­nyolva a dolgozó parasztság ál­lam iránti kötelezettségeinek be­csületes teljesítését, a gabona (bú­za, rozs, árpa, zab) szabadpiaci értékesítését az egész ország te- pedig csak az égitestek mozgása rületén engedélyezte. Egyidejűleg felhatalmazta a megyei begyűj­tési hivatalok vezetőit, hogy a forgalmi korlátozásokat azokban a községekben, amelyek tervüket még nem teljesítették, fenntart­sák.

Next

/
Thumbnails
Contents