Viharsarok népe, 1955. augusztus (11. évfolyam, 180-204. szám)
1955-08-18 / 194. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! AZ MDP BÉKÉSMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 1955. AUGUSZTUS 18., CSÜTÖRTÖK Ára 50 fillér XI. ÉVFOLYAM, 194. SZÁM életszínvonal emelkedésének alapja Az állam gondosan számbavesz mindent, ami technikánkat és termelésünket tökéletesebbé teszi. Erről győződhetünk meg, amikor az újítókönyveket végiglapozzuk az üzemekben és tudomást szerezhetünk arról is, hogy a dolgozók mennyire érdeklődnek az új iránt, mennyire akarnak hozzájárulni az életszínvonal gyors emeléséhez, A tömegek kezdeményezése nélkül életszínvonalunk emelkedése, a munka termelékeny ségének növelése és a gyártmányok önköltségének csökkentése nem lehetséges. Ezért üzemi pártszervezeteink számára a technika fejlődéséért folytatót harc az egyik legfontosabb feladat, amire az utóbbi időben már több figyelmet fordítanak. Néhány üzemben gyűlést is tartottak a gazdasági és pártaktívák, mint a Gyulai Harisnyagyárban, ahol elmond,ották a dolgozók, mivel akarnak még hozzájárulni, hogy az üzemben a termelékenység tovább növekedjék. Az elmúlt félév alatt ebben az üzemben 3 százalékkal emelkedett a termelékenység, amihez hozzájárult, hogy a műszakiak nagy gondot fordítanak a gépekre, a gépek technikai fejlesztésére. A gépek szerkezetének tökéletesítését, az egyes gyártási folyamatok új eljárásait és sok más hasznos dolgot való .itattak meg az utóbbi napokban a Békéscsabai Kötöttárugyárban is, ahol a dolgozók 18 újítást adtak be —< amiből kilenc jelenleg még kísérlet alatt van négyet pedig elfogadtak bevezetésre. Az egyik üzemi munkás, Lauri- nyecz Erzsébet a következőt javasolta: Az áruszállító kocsira felszerelhető hálót tegyenek, amivel megóvhatják a szennyeződéstől, önkénte lenül is elgondolkoztatja az embert, hogy mennyien segítik ma már a műszaki kérdések megoldásában az üzem vezetőit. A beadott 18 újítás is bizonyítja, hogy a technika kincsestárában mind jobban bővelkednek az üzemek és a kisebb-nagyobb javaslatok nemcsak árról tanúskodnak ebben az üzemben is, hogy a do’gőzök a jó gazdához illően törődnek az ország szükségleteivel, hanem arról is, hogy hatalmas mértékben emelkedett a munkások, mérnökök, technikusok kulturális és műszaki színvonala. Fokozódik érdeklődésük az új iránt. A varrodában megvalósították a zárt blokkrendszert. ami országosan is első lépés volt a kötöttáru üzemekben. Hétfő óta a kiszabott anyagot a szabászat közvetlenül a varrodának adja, ott ellenőrzik, vasalják és mint készárut lehet elszállítani onnan. így készül már a pulóver és a bundanadrág. Nagy érdeme van ebben Erdős | Károly főmérnök elvtársnak is. Az áru átfutási ideje így ' megrövidült az üzemben és nem kell az árut össze-vissza szállítani. Az új módszer azt is jelenti, hogy csökken az áru elkészítésének költsége. Mindezt azért lehetett megol- ■ dani, mert rendszeresen tanulmányozzák és hasznosítják a szovjet módszereket. Ahol a tudomány építő erő és nem romboló, mint a kapitalista országokban, nagy sikereket lehet elérni az emberek jólétének növelésében. Ma már az újítók ezrei állnak megyénkben is merész elgondolásaikkal a műszaki problémák megoldásánál és teljesen új, merész utakon járnak. Meggyorsítják a munkafolyamatot, sőt, ahogy ez történt a Kötöttárugyárban is, megváltoztatják a termelés technikáját, megrövidítik a termelő folyamatokat. Egyeseket közülük kikapcsolnak, vagy tökéletesebbel váltanak fel. Mindezt csak akkor lehet megoldani, ha a vállalatok törődnek az újítók kezdeményezéseivel, ésszerűsítéseivel. Köztudomású, hogy a dolgozók elvesztik érdeklődésüket az újdonságok iránt, ha terméketlen aktagyártásba ü tköznek, sorompókkal találják magukat szemben. A Békéscsabai Pamutszövőben is a dolgozók két-három év előtti időkre gondolnak még ma is, amikor az újító ■bizottság tagjai csak saját újításaikat fogadták el. A másokét, különösen az egyszerű dolgozókét lebecsülték, semmibe vették. Pedig a javaslatok újszerűségét el nem ismerni azt jele nti: megáll az újért való harc, a technika fejlesztése. Az állam éredekei arra kö telezik társadalmunkat, hogy fokozottan ügyeljen az újítók termékeny, hazafias munkájára. Hárítson el minden akadályt útjukból és teremtse meg a legkedvezőbb feltételeket az újítók elgondolásainak megvalósításához. így az ország gazdasági erejének állandó fejlesztése útján megvalósítható a dolgozók életszínvonalának szakadatlan emel kedése. J Halló, Viharsarok Népe! (Telefonjelentés) A medgyesegyházi Morávszki TSZ az összes kalászos cséplósét befejezte augusztus 16-án. Állami tartozását gabonából teljesítette, ezenkívül 330 mázsa búzát adtak el a tagok szabadon államunknak. Búzából 14 mázsa 37 kiló, őszi árpából 20 mázsa 80 kiló, zabból 17 mázsa 12 kiló lett a szövetkezetiek holdanként! átlagtermése. A csépléa után most a trágyázást és a szántást végzik a közös gazdái. If j. Csiernyik János agronómus. Őszi árpa alá ; készítik elő a talajt A nagyszénási Dózsa TSZ-ben augusztus 17-én befejezték a cséplést. A növénytermesztési brigád tagjai most a dohány betakarítását végzik. Idáig körülbelül 100 mázsa száraz dohány van már a pajtákban. 12—13 mázsa átlagtermést várnak holdanként. A gépállomás traktorosai megkezdték a szövetkezetiek földién a talalelőkészítést. * Hetven hold őszi árpa és 16 hold káposztarepce alá szántanak, fogasol- nak, hogy mire vetésre kerül a sor, jól beérjen a föld. A közös gazdái szép termést takarítottak be a kalászosok tábláiról. Búzából 13, őszi árpából 19.80, tavaszi árpából 11 mázsa lett a holdanként! átlaguk. Eredményeik láttán a kívülálló, egyénileg dolgozó parasztok többen kérték felvételüket a tsz-tagok soraiba. A legutóbbi közgyűlésen nyolc új tagot vettek fel. Harmadszor szerződnek kerti mag termelésre Tavaly a 10 kát. dióid bokorbab és az 5 skat, hold étkezési tök 90.000 forint jövedelmet hozott. A töknek csak ta magját kellett beadni, a húsát (feletettük s így 800 mázsa .értékes takarmányhoz jutottunk. Az idén \23 holdra szerződtünk az említett növényféleségekre, a Kertimag Vállalattal, de nem bántuk »meg. mert 15 kát. hold fajta-borsó magért 186 ezer forintot (kaptunk. Szalmájáért fehérje takarmányt kapunk, amely jó (.téli takarmány lesz a szarvasmarháknak és a birkáknak. Jó termést ígér a fénymag és a phacclia is. Az utóbbi kettős hasznot hozott, mivel mézelő virágja van. A Kertimag Vállalattal kötött szerződésünk az idén 220—250 ezer forint jövedelmet hozott. Eredményeinket látva, 1956-ra is megújítjuk szerződésünket a Kerlimng Vállalattal Emhő András tsz elnök Gyula, Szabadság TSZ. Képek a szeghalmi járási mezőgazdasági kiállításról Az állatok felvezetését nagy érdeklődés kísérte.., A kiállításon bemutatták K. Szűcs Bálint szeghalmi egyénileg dolgozó pa* raszt ágasbúzáját, amelyért oklevelet kapott. Becsült terméshozama 40 má4 zsa. Készül a gulyás. A kavarásról sem feledkezik meg Kádár Gyula, a Ttt* viskesi AG gulyása. (Csapó felvételei).