Viharsarok népe, 1955. július (11. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-10 / 161. szám
1955. JtfliwR 19., WkáumakUépe Egyenlő munkáért egyenlő bért A Minisztertanács határozatot hozott a bérfegyelem megszilárdításáról a sütőipar kettős bérezésének — szövetkezeti és állami területi — megszüntetéséről. Az állami alkalmazásban műszaki normával dolgozó munkások örömmel üdvözölték a Minisztertanács határozatát, mivel a sütőipart a lV-es bértarifából az I-es bértarifába sorolták át. A műszaki normával dolgozó munkások joggal tették 'fel a kérdést: miért van az, hogy a szövetkezeti bérezésben dolgozó munkások ugyanazon munkáért ugyanazon körülmények között 30 -40 százalékkal magasabb fizetést kapnak? E kettős bérezés egyrészt kedvezőtlenül hatott, mert szakmunkás vándorláshoz vezetett, mivel a szakmunkások igyekeztek szövetkezeti munkában elhelyezkedni, másrészt a szövetkezetekben dolgozók nem voltak eléggé érdekeltek a többtermelésben. Sok kiváló szakmunkás ('pék) jól szervezett munkával magasan túlteljesíti normáját. Az ilyen le e í é e’ et azért kell vi - gálni, mert ezeket népszerűsíteni teli, a jól dolgozó munkások módszereit el kell terjeszteni. Ismertetni kell Bor Ferenc, Erdős Imre békéscsabai pékek módszereit, akik a helyes tésztave- zietéssel és a kemence jó elő- készítésével gondoskodnak a minőségi áru sütéséről. Szarvason Jambrik György és Selai Lajos fsak egy éve vannak az iparban, mégis az idősebb szakmunkások példát vehetnek róluk. Demcsák Mihály c oportvezető pedig csak úgy kezd a munkához, hogy (előbb a gépeket leápolja és munkatársaival megbeszéli a napi munkát. A normák magas túlteljesítése mindenféle szempontból kívánatos és helyes. Ez elsősorban a termelékenység fokozását jelenti, ami — mint tudjuk — népgazda ági szemponlból fontos, mert feltétele az árubőség megteremtésének és ezáltal a jólét emelésének. A magas túlteljesítés több keresetet biztosít a munkásoknak s ezáltal közvetlenül, azonnal emelkedik élet- ! színvonaluk. Persze igaz, hogy egyes esetekben a magas túlteljesítés nem csak a jó munka í következménye, hanem hozzásegíti ehhez a lazán megállapított norma is. A sütőipar normáját pl. több évvel ^ezelőtt, 1952. évben állapították meg. \Ezeket a normákat 1952-ben KJO—110 százalékra teljesítették. Ma .pedig már 150—160 százalékra teljesítik Békéscsabán és ^Orosházán. Lehet-e azt mondani, hogy a magas százalékok mögött megfelelő termelés van? Igen lehet, amennyiben minőségi munkával és időközben nem új technikai gépek beállításával érik el a magas teljesítmény eket. Hiszen tudjuk, hogy a teljesítmény-százalék emelkedésével egyidejűleg, párhuzamosan emelkedik agyártott áru mennyisége is. Mindebből következik, hogy többet keres a dolgozó, de többet is ad a népgazdaságnak. Ilyenek tehát azok a magas teljesítések, airte- ! lyek a bérfegyelmet nem sértik, amelyek hasznosak mind a népgazdaság egészének, mind az érdekelt dolgozóknak. A munkások egyrésze nem tudja teljesíteni normáját. Ezeknek a vizsgálata segítséget nyújt az alacsony keresetek emeléséhez, ezen keresztül az aránytalanságok csökkentéséhez. Persze, vannak dolgozók, akik nem érnek el magas teljesítményt, ezért elégedetlenek keresetükkel. ; A vállalatok igazgatóinak egyrésze az elégedetlen hangok hallatára minden vizsgálat nélkül normát lazít, kategóriát 'emel, túlórát utalványoz, vagy ' más törvénytelen módon igyekszik 'a dolgozó keresetét emelni. 'A Békési Sütőipari Vállalatnál Szöl- lősi Sándor elvtárs, a Szarváéi Sütőipari Vállalatnál Takács Pál elvlárs csak azért utalványoztak túlórát, hogy a dolgozók azt a keresetet elérjék, mint az előző hónapban. Ez az eljárás nem hely es. Kétségtelen, hogy a munkások keresetét az esetek nagy részében lehet és kell is emelni, de úgy, hogy a munkát jobban megszervezzék s ezzel párhuzamosan, sőt elsődlegesen a lehető legnagyobb mértékben emelkedjék a termelékenység. Számos esetben a dolgozók így kérik keresetük emelését. A műszaki vezetőségnek éppen itt a nagy feladata: megszervezni a munkát úgy, hogy az állásidőket s ezzel i egyidejűleg a túlórákat minimumra csökkentsék, hogy a szakmunkások munkaidejüket kimondottan csak termelő munkában töltsék. Vaunak, akik nagy százalékot érnek el anélkül, hogy mögötte megfelelő teljesítés lenne. Az ilyen esetek vizsgálata azért szükséges, hogy az igazságtalanul magas keresetek — amelyeket a becsületes -dolgozó munkások elítélnek — megszüntethetek legyenek. Az ilyen magas túlteljesítések aláássák a bérfegyelmet. A magasan túlteljesített normák tekintélyes részénél figyelembe kell venni a készáru átvételének s/.igorú ágá% ' agy lazaságát. Gyakran tapasztalható, hogy a készáru mennyiséget a minőség rovására fokozzák, mint például Zsadányban, Sarkadon, Orosházán, Battonyán és a nem kielégítő minőségű gyártmányok többségét elszámolják. Az ilyen munka a technológiai fegyelem megsértéséből adódik. A minőség felületes elbírálása és az abból származó károk •— az esetekben, amikor akár technológiai utasítások alapján, akár átvételi utasítások alapján mód van a megfelelő szigorú átvételre — a műszaki vezetőség nem kielégítő munkáját »dicsérik«. Az ilyen műszaki vezetők »jó fiúk« akarnak lenni, azonban megfeledkeznek arról, hogy eljárásukkal kárt okoznak a népgazdaságnak, a dolgozóknak egyaránt. Az üzemi párt- és szakszervezeteknek meg kell magya- rázniok a dolgozóknak: arról van most szó, hogy akiknek a Minisztertanács törvényes intézkedésével a keresete csökken, azok- j nak az eddig illetéktelenül éfve- ! zett keresettöbbletük szűnik meg. J Arról van szó, hogy az összdol- ' gozók életszínvonalának eme'ését ' ássuk alá, ha egyenlő miunkáért nem egyenlő bért fizetünk. Kovács János az MT. Élelmiszeripari Osztályának vezetője. R sarkad! járásból sorokban A sarkadi Lenin TSZ-ben július 11-én if júsági találkozó lesz. Péntekig 200 fiatal jelentette be részvételét. A találkozón kultúr- csoportok szórakoztatják majd a megjelenteket. Gazdag programmal szerepelmek a varsói VíT-en a magyar művészeti együttesek öt magy ar művészeti együttes utazik Varsóba, >a világ ifjúságának nagy találkozójára: a debreceni népi együttes tánckara és népi zenekara, a békéscsabai Balassi DISZ-együttes tánrka- ra, a DISZ budapesti együttesének népi zenekara, a Ven- del-ulcai tanítónőképző Ko- dály-kórusa és a iLiszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ifjúsági szimfonikus zenekara. Az egy üttesek műsora gazdag változatossággal mutatja be majd a * világ műiden tájáról egy besereglett fiataloknak ifjúságunk, népünk .életét, a magyar kultúra legszebb hagyományait, mai művészetünk kimagasló alkotásait. Bőven kaptak helyet a műsorban a szovjet i és népi demokratikus művek, klasszikus alkotások is. A tervek szerint együtteseink huszonkétszer lépnek színpadra Varsóban. A , magyar nemzeti díszelőadást augusztus 8-án, a tudomány és kultúra palotájában rendezik. Ezt a műsort megismétlik a VIT nagy szabadtéri színpadán js. Együtteseink és szólistáink hét nemzeti műsort, két önálló zenekari koncertet, négy vegyes- koncertet adnak s bét nemzetközi műsorban is .részt vesznek. Az együttesek már kemény munkával készülnek az ifjúság nagy seregszemléjére. A magyar kulturális .küldöttség tagjai indulásuk előtt három napos táborozáson .vesznek majd részt s utána — a hónap végén — . bemutatják varsói • műsorukat Budapesten is. (MTI) Valamennyi tsz a járás területén háromszor kapálta meg a kukoricát. Hamarosan hozzáfognak a negyedik kapáláshoz. * A tsz-ek eddig 879.501 forintot osztottak ki előlegként. Az oká- nyi Uj Élet tsz-ben előlegként 9.52 forintot adtak munkaegységenként. * A zsadányi Petőfi TSZ-ben a juhok átlag 6.64 kg. gyapjút adtak a legutóbbi nyíráskor. * A járás termelőszövetkezeteibe július 3-ig 140 család lépett be. Időjárás Várható időjárás ma estig: Vál-. tozó felhőzet, több helyen, főképp a nyugati megyékben még eső. Mérsékelt légáramlás, a1 hőmérséklet kissé emelkedik. Legalacsonyabb hőmérséklet éjjel: 14—17, legmagasabb nappali hőmérséklet: nyugaton 18— 21, keleten 21—24 fők között. 7 Javul a termelőszövetkezetek gázellátása A Mezőgazdasági Eszközöket Értékesítő Szövetkezeti Vállalat nagy gondot fordít ,a termelő- szövetkezetekben jól hasznosítható mezőgazdasági gépek forga- lombáhozatalára. Ennek érdekében a megyei központokban képviseleteket állított fel. Nagy segítséget jelent a termelőszövetkezeteknek a forgalomba hozott MIA és MIB motorok, Niagara-szivattyúk, a MSP 416-os, DK 513 és 415-ös motoros és motornélküli szivattyúk. A termelőszövetkezetek szarvasmarhatenyésztésének gépesítését segítik a forga'ombahozott 500— 600 literes tejhűtők, agregáttal felszerelt fejőgépek, önitatóberendező készülékek, különböző méretű villanymotoros kalapácsos dará'ók, tejszeparátorok- Nsg óbb termelőszövetkezetekbe hídmérlegek szállítását is vállalja a MEZÖSZÖV. Szivattyúk és egyéb kisgépek meghajtására fél lóerőstől huszonöt lóerősig villanymotorokat is forgalombahoztak. Keresett, t nemrég árusításra került bármin« mázsa teherbírású gumikereke kocsi. A termelőszövetkezetek közül sok vásárolt már fogatos fűkaszát. A nagy érdeklődés miatt a MEZÖSZÖV újabb mennyisé geket szállított a megyei képvi Beletekhez és a vidéki földmű vesszövetkezetekhez. (MTI) A bélmegyeri Táncsics TSZ életébe' A^í élmegy éri Táncsics 'TSZ rálctárosa, Szegedi Pali bácsi a legjobb raktáros a békési járásban. Amikor valamilyen anyagot kiad, arról meg is győződik, hogy arra használják-e fel, amire kérték. * A tsz tagjai a fáspusztai központban lévő épületeket szabad idejükben rendbehozzák s az ár- tézi kút környékét is megjavítják. * 1955-ben munkaegységenként 35—40 forintra számíthatnak a tsz tagjai, a háztáji gazdaság jövedelmén kívül. Négy tsz-tag kislakást épít út huni kölcsönnel, a falu közporn jában. A tsz az. építkezésbe szükséges fuvarozást díjmentese.;, biztosítja. * A jól jövedelmező 36 hold», rizstelepet 1956-ban 50 kát. hokira bővítik ki. * Az állattenyésztő állomás ; tez juhállományát törzs tényé«», téenek nyilvánította. * 1955-ben eddig már lírisze»- öten léptek be a tsz-be. Nátor János Belmegy ér, vb. titkár. Taníísuk gyermekeinket közösségi munkán Gyakran szemére vetjük a gyermeknek, hogy henyél, lustálkodik. Elfelejtjük, hogy a gyermeknél amit játéknak látunk, neki az igazi munka. A gyermek faikéregből csónakot farag. A cél a csónak, elkészítése, a felnőtt szemében gyerekes, haszontalan semmiség, de ő maga érdeklődéssel nézegeti, készítgetá, ugyanakikor sokat tanul belőle. A gyakorlattal tanulja meg a természet sok törvényét, s megtanulja a szerszámot használni, amellyel dolgozik. Nem szabad a gyermekeket ebben a munkájukban meggátolni. A kicsik sokszor közösem mesterkednek. Egyszer tűzhelyet építenek az udvaron, vagy kertet létesítenek, vagy éppen repülőgépet fabrikálnak. A felnőttek legjobban teszik, ha nem avatkoznak bele ezekbe a játékokba, mert akkor már a gyermekek részére a játék érdekességét elveszti. Ha a gyermekek tanácsért fordulnak a felnőttekhez mindenkor segíteni kiéli őket. A gyermekek együttes munkáját különösen értékelni feeB - hisz ez a kollektív munka csirája. Ebben a közösségi munkában bontakozik ki legjobban a gyermek képessége. Azokat az egyesüléseket, amelyek a gyier- mekek kezdeményezéseiből keletkeznek, támogassuk, segítsük Nagy jelentősége van ennek, h. rövid ideig tart is. Ez fejleszti ki legjobban a kollektív inunk: szokásait. Lgy kell a fiatalokat már zsenge koruktól nevelni, hogy tudjanak közösségben élni, közösen dolgozni. Ha a gyermekeik megszokják a közös munkát, sokkal könnyebb és eredményesebb lesz mind az iskola, mind a gyermekek munkája. Tanuljuk meg, hogyan kell megbecsülni és segíteni a gyermekek munkáját. A BEGYŰJTÉS HÍREI A gyulai járásban 15 termelő- szövetkezet tagsága elhatározta, hogy július 20-ig 2280 mázsa búzát és 390 mázsa takarmány- gabonát visz be a Terményforgalmi Vállalatok raktáraiba. Az eleki József Attila 500, a Villám 200, a gerlai Magvető és a telekgerendási Rákóczi 200—2C0 mázsa búzát ad be. beadásából erre az időre. HA gyulai Vörös Csillag TSZ gazdái búzából teljesítik kukoricabeadási kötelezettségüket. 400 mázsa búzát adnak be azért, hogy állatállományuk takarmányévá:á- sát a megmaradt kukoricával job bá tegy ék. * A vésztői Vörös Csillag közös gazdaságában befejezték az őszi árpa aratását. Ezt a munkát kombájnnal végezték el. 40 mázsa árpabeadási kötelezettségüket elsők között teljesítették a községben. A gabonabeadási 1 ünnepségen a Terményforgalmi Vállalat sörrel kínálta meg a szövetkezetieket.