Viharsarok népe, 1955. július (11. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-28 / 176. szám
WS5. július 28.. csütörtök. \ZiUatsaióU Héftc S Hamarosan befejeződik az ipari tanulók beiskolázása Kormányunk három évre meg- flosszabbította az ipari tanulók tanulási idejét, mert általános panasz volt, hogy a két év nem elég. A meghosszabbított tanulási Idő « a kőtelező oktatásban való részvétel biztosíték arra, hogy fiataljaink jó szakemberekké váljanak. Ebben az évben minden ipari tanúidnak kőtelező lesz az ipari iskolába való járás. Ez lehetővé teszi, hogy a szakmunkás vizsgát tett iparosok sokkal nagyobb szakképzettséggel rendelkeznek, mint az elmúlt években. Tavaly a leszerződött tanulóknak 25 százaléka nem vett részt oktatásban meg énkben, különösen a magánkisiparban foglalkoztatott tanulók hanyagolták el a tanulást. Évről-évre mind több szakemberre van szükség. Ezzel kapcsolatban hadd közöljünk néhány számadatot. Az idén 80-an sikeresen tettek szakmunkás vizsgát a megyében. — A nagyobb követelmények miatt tizenegyen 6 hónap múlva még újra vizsgáznak. Számuk tehát kevés, ezért ebben az évben már 794 tanulót szerződtettek a megyében a vállalatok és a magániparosok. A felvételi bizottság jó munkát végzett, mert csak a jó előmeneteli! tanulókat vette fel. Számosán az általános iskolát végzett tanulók közül most bánták meg, hogy nem tanultak nagyobb szorgalommal és így nem lehettek ipari tanulók. Sokan jelentkeztek az érettségizett tanulók közül is — nekik rövidebb a tanulási idejük. Általában a vasipar iránt volt nagy érdeklődés. Különösen a rádió- műszerész, vasesztergályos, géplakatos, villanyszerelő, motorszerelő szakmákra jelentkeztek szép számmal. Gyenge az érdeklődés a fiatalok között az építőipar iránt. A kőműves, ács, mázoló szakmákra kevesen jelentkeztek. | Pedig ezekbe a szakmákra is nagy | szükség van. Építkezés nélkül ho- j gyári tegyük széppé megyénk vá- | rosait, hogyan készítsünk új la- í kasokat. A mezőgazdaság fej le « 1 téséről szóló határozat is megköveteli, hogy ezeket a szakmákat is minél többen sajátítsák el. Feltétlenül szükség van még a kovács és a bognár szakmákban tanulókra, ahol ugyancsak kevés volt a jelentkező. A tanulók oktatását elősegíti, hogy a békéscsabai és az orosházi iskolák mellett ebben az évben további két iparitanuló iskolát létesítenek Gyulán és Mezőhegyesen. Nem fogunk csalódni bennük — A JÁRÁSI tárnicsok vállalták, hogy a területükön lévő jól működé üzemi konyhák vezetőivel közösen segíteni fogják a gyengébben működő üzemi konyhákat. Ez hozzájárul, hogy javítják az ételek mnöségét és a választékot. A Békéscsabai Üzemélelmezési Vállalat a Hidasháti Állami Gazdaság üzemi konyháját patronálja. A szombat reggeli zápor után még délután is esőt ígérő fellegek úsztak a magasban s kétséges volt a szabadtéri színpad i esti megnyitásának sikere. Estig azonban mégis fényessé váltak az aggódó szemek, amelyek egész nap izgatottan kémlelték az eget, mert mire egészen besötétedett, a | csillagok már szabadon lobbant- 1 Eatták lángra világosságukat, az ! ég kitisztult teljesen. így nem ' volt, ami visszatartotta volna az érdeklődőket. Özönlött is a nagy emberáradat, ritkán látott népes csoportokban a megduzzadt vizű csabai Körös mellett lévő ligetbe s a megnyitás kezdetét jelző DÍVSZ induló dallamainak fel- : hangzásáig másfélezernyi néző sereglett összeMég a mikrofont és a kerítést... Az előadást megelőző várakozás két irányú volt: egyrészt a felépített szabadtéri színpadra, másrészt a VTT-re induló táncosok javítgatott, csiszolgatott műsorára voltak kíváncsiak az emberek. Csalódást egyik sem okozott, — annál több örömet szerzett mindkettő. A színpad tágas, mutatós, a nézőtér kényelmes, szép. Az onban mégis van egy-két olyan dolog, amin segíteni kel- ! lene. A mikrofon néhányszor bosszúságot okozott a nézőknek: { egyszer hallgatott, másszor har- j súgott. Ez más jellegű előadá- [ son sokkal jobban zavarná a műélvezetet és befolyásolná az előadók művészi munkáját, mint most. A másik dolog a rendezőségnek okozott rengeteg gondot. A kerítés hiánya lehetővé teszi az előadásnak nézőtér mellől való szemlélését, sőt a nézőtérre való beszivárgást s nincs rendező — legyen az akármennyire is legény a talpán — aki szünet után rendet tudna teremteni. Amíg nincs kerítés, kellene valamilyen szükségmegoldást találni, mert a közönséget ez is zavarja. A rendszeres próba eredménye A műsor nagyszerű volt. A Balassi-táncosok ez alkalommal sokkal inkább bebizonyították tehetségüket, mint valaha. Minden táncuk elárulta, hogy sokat gyakoroltak az utóbbi időben és hogy Varsóban tudásuk legjavát akarják adni a világ minden tájáról egybegyűlt fiatalságnak és a lengyel népnek. Ha a most látottakat régebbi szerepléseikhez hasonlítjuk, mozgáskultúrájukban, a harmonikusabb együttdolgozásban és helyenként a teljesebb átélésben feltűnő a fejlődésük, ami azt bizonyítja, hogy nem volt felesleges az elmúlt héten minden időt kiadós próbákra fordítani. Legtöbbet a »Leánybúcsú« csiszolódott, minden részlete olyan kifejező már, hogy az idegen szemeknek a mozgás és a melódia is elbeszéli a kompozíció mondanivalóját. HaHosxássólást kérünk ! A gyulai szinház Ugyébon Több esetben foglalkoztunk a gyulai Erkel Ferenc színház lebontásának kérdésével, s annak tatarozása mellett foglaltunk állást minden cikkünkben, a város határozatát pedig, mely a bőm tásra vonatkozott, elmarasztaltuk. Olyan tények beszéltek mellettünk, amelyekkel szemben nem lehetett érveim senkinek. Engedi G. Sándor elvtárs, a gyulai VB- elnökhelyettes mégis megpróbált. Levelét a napokban kaptuk meg, abban olyan indokokat sorakoztatott fel a lebontási javaslat mellett, amelyeknek helyességét, vagy irreális voltát nem áll módjában az újságírónak eldönteni. Gondolkozzunk rajta többen, alak szívvcl-lélekkel akartuk a gyulai színházát, s közösen döntsük el, hogy Engedi G. Sándor elvtárs javaslata megvalósítható-e, avagy romantikus láz- álom? Ezt írja: »Ezgu a nyáron elkészül a szabadtéri színpad, építkezései már befejezéshez közelednek. Azt mi nagyon jól tudjuk, hogy ez a színpad nem helyettesítheti, hanem csak kiegészíti a fedett színpadot. Nem is szeretnénk ennél megállni. 0- t'yan színházat akarunk, amelyben télen-nyáron vendégül láthatjuk Békéscsaba és más városok művészeit... Hogyan akarjuk felépíteni a téli színházat? Városfejlesztési alapból, a lebontandó színház anyagából és a gyulai dolgozók akarásából, mely sokra képes. Ha pedig ehhez a Megyei Tanács segítene, biztosiul ni legalább azt az összeget, a- melybe a nyári szinház toldo- zása-fOllózása kerülne, akkor — és ezt a sajtó nyilvánossága előtt állítjuk — 1956 őszére lenne Gyulának is téli színháza megjelelő színpaddal, öltözőkkel, zsinórpadlással, szóval mindazzal, ami egg komolyabb színháznál elengedhetetlen ... így egy kijavítani nem érdemes, nyári színház helyett, végre Gyula is hozzá jutna régi vágyához, a téli színházhoz.<t Ehhez a javaslathoz kérünk hozzásző'ásókat szakember éktől, az érdekelt felektől és mindazoktól, akik ismerik ezt az ügyet. Vitassuk meg a sajtó nyilvánossága előtt: reális-e ez az elgondolás, megvalósítható-e ? Ha igen, legyen belőle valóság, ha nem, a vita eredménye döbbentse rá az álmodozásra hajlamos embereket, hogy a fellegek közt járó tervek kovácsolása nem méltó hozzánk. sonló ehhez a »Szlovák fonó« című is. Egyébként a műsorszámok díesérgetésére nincs is szükség, minden szónál többet mond róluk aíz a tény, hogy tulajdonképpen ezekkel a táncokkal vívták ki azt az elismerést, amely a VIT-en való szereplésüket eredményezte. Szombat esti műsoruk az ő munkájuk s Bőm Miklós koreográfus és Gécs Jenő fáradozása mellett a DISZ bizottság és a megyei népművelési osztály gondoskodását is dicséri, amellyel lehetővé tették a csoportnak a külföldi szereplésre való zavartalan felkészülést. Ügyes párosítás Jó gondolat volt a Balassi-táncosok és a Rajkó-zenekar párosítása. A zenekar fiatal tagjai — akik között bőven akad 12—14 éves gyerek is — szinte valóságos művészei a vonónak: komoly technikai tudást és remek ritmusérzéket árultak el az előadott számok s ami legfontosabb — szívük a dallamokban dobog. Legkiemelkedőbb teljesítményük Liszt II. magyar rapszódiájának tolmácsolása volt. A táncosokkal nagyszerűen összedolgoztak s az egyes táncszámok ritmikusabbak- ká való válásában jelentős szerepük volt. Gárdonyi Magda népdalénekes, különösen a karádi- dalokkal gazdagította a műsort, gyengéjének csupán azt lehetne felhozni, hogy énekét nem kíséri még olyan játék, amilyet a muzsika és a szöveg diktálna. A műsor egészéről azt mondhatjuk, hogy a népes közönségnek adott olyan élményt, amilyet vártak egy szabadtéri színpadot avató, külföldre induló együttestől. A felügyelő váltakozó érzésekkel nézte a két figurális embert. Nézte nézte... * hegyekből meglapulva húzó- *' dott már le az este. Riadt kiáltások nyúltak el hosszan a völgyekben gomolygó párában, zúgtak az erdők a kocsik robajától, nyikorogtak az áttüzesedett fékek. Szerelvények érkeztek egymásután farakományokkal a telepre, a kocsik tetején tarisznyás emberek falatoztak. Broncig még mindig ott állt a telepfelügyelő előtt, a kályhában ropogott a tűz. A telepfelügyelő beszédes ember volt. Feltárta előtte, hogy nem vehet fel mindenkit,akin megesik az ember lelke... — Mert mi volna — sóhajtott fáradtan a kis vékonyka ember —, ha minden útszéli vándor, aki ide betér, munkát kapna?... Akkor kérem, Broncig tata, minden fára az erdőben két ember esne... No meg az igazgatóság, Broncig tata, nincs nekem szabad kezem... így, s úgy, nem lehet Broncig bácsi, nehéz ügy, nagyon nehéz ügy, betelt a létszám, sőt talán már a jövő szombaton elbocsátások is lesznek — mondogatta. — Én elhiszem, hogy nagy baj ez, meg hát sajnálom is őket... Nem tudom, mit lehetne tenni?... Újra kivágott szeme az ablakon, éppen akkor, midőn Mihály a gyorsan sötétedő estében úgy kapkodta már lábait, olyan ütemesen, mint drótonrángó paprikajancsi. A vékony kis telepfelügyelő halálos fáradtan ereszkedett le a székébe, összetört volt. Bágyadt fejét könyöklő kezei közé helyezte, átfogta, hogy le ne essen eléje az íróasztalra. Kétségbeesetten motyogta maga elé: Az igazgatóság... Vigye a portára őket, hadd melegedjenek! T Izenöt esztendővel lett öre* gebb a világ, s így ebben a világban János és Mihály, az öreg Broncig és a kis telepfelügyelő is tizenöt évvel mentek benne előre. Természetesen, ez magától értetődő. Az azonban, hogy mit változott a kis fűrésztelep tizenöt esztendő alatt, nem egészen magától értetődő. Az csodálatos, bámulatos. Pedig emberek építették az óriási gattereket, fűrészeket, famegmunkáló gépeket, vízimotorokat, turbinákat, az óriási kéményeket, az egész gyártelepet. A telepfelügyelő bent ült az irodában az íróasztal mellett. Az öreg Broncig bácsi a kályha mellett állt. Nyomta fával, mert kint együtt acsarkodóit a hideg a fűrészekkel. János és Mihály most léptek be, a telepfelügyelő hellyel kínálta őket. Mintha ikrek lettek volna: fél bőrkabát, vastag bri- csesz nadrág volt rajtuk, duplatalpú vastag térdigérő bilgeriben ágáltak, fülre gombolható bőrsapka volt a fejükön. Sokáig hallgattak. A telepfelügyelő úgy tett, mintha rendezné a gondolatait. Végre megszólalt. — Tudják az elvtársak, hogy a jancsesdi völgyben megnyitjuk a tárnát, munkások kellenek... Maguk Vértesházán otthon vannak, ismerik az embereket, mindenkit személyesen, tudnának munkásokat toborozni... Hallom, hogy nem vállalják a megbízatást... Miért nem?... — Én nem bízok a sikerben —- szólalt meg Mihály. János is valami ilyesmit mormogott, meg hogy ő nem szereti itthagyni a munkahelyét, a gat- tert... Ú rv, ellenérv, vita. Sokszor egyszerre beszéltek mind a hárman. Broncig tata, a kályha mellett vörösödött, még nem tartotta időszerűnek, hogy ő is beleszóljon. Hogy kinőtték magukat ezek az emberek? Az egyik a négyes fűrésznek a kezelője, a másik gépész az ötös turbinánál. Már a felszabadulás után lekerültek a hegyekből és lassan rangosak lettek. Újra nagy csend állt közéjük. János és Mihály hajthatatlan maradt. Egyszer csak a kis telepfelügyelő felugrott: — Idehallgassanak!... Nem akartam előhozakodni azzal, amit most mondok, de ezekután kénytelen vagyok emlékeztetni az elvtársakat arra, hogy tizenöt évvel ezelőtt én vettem fel az elvtársakat. Később engem el is bocsátottak. Nem voltam jó nekik... És sok keserves napom volt nekem is. De ez már régen volt. Ha akarnak, emlékeznek, ha nem, én azt se bánom... Broncig tata most vélte időszerűnek megszólalni: — Igen, egyen ki a fene benneteket!... Én ugyan nem bánom, akármilyen rangotok van... Én megmaradtam éjjeliőrnek, de ez nekem nagyon jó is... de igaz az, hogy én kunyeráltalak be a telepvezető elvtárshoz... Most pedig szintén én ajánlottalak benneteket, hogy küldjön Vértesházára a telepvezető elvtárs... Én menjek?... Én már öreg vagyok, nem tudok sokat mászkálni,. Jánosnak, Mihálynak derengett valami. Madárijesztő rongyok, a szortyogó bakancs, éhezés, fázás, a kavicsos, szúrós rogozi út. A rosszat elfelejti hamar az ember, ha jó dolga van, de most úgy derül emlékezetükre, mint a felhők alól lassan kibújó fény ömlik el a rétek felett. Jött ki az öreg Broncig az Irodából, azt mondta: — Felvett valami nagynehezen... Elviszlek a portára, melegedjetek, ott is aludhattok... Holnap egy kis előleget Is kikunyerálunk., P elkerültek a hegyek közé, * hónapokig le sem jöttek onnan. Amikor pedig egyszer lejöttek, a kis telepfelügyelő nem volt már a vállalatnál. Nem is igen érdekelte őket, hol van, miért ment el, hiszen egyszer látták, egyszer beszéltek vele. A felszabadulás után hallották, hogy visz- szakerült. Most pedig hallják, hogy nem „jól feküdt“ az igazgatóságnak... Ezt se hallották még. — Elegendő munkáslétszámért engem tesz felelőssé a vállalat! Nem akarok senkivel szemben kényszert alkalmazni, pedig tehetném. Egyszerűen minden megkérdezés nélkül irányítanám az elvtársakat... Broncig közelebb lépett, egy százforintos volt a kezében. — Te Mihály! Itt van ez a száz forint. Add oda a bátyámnak... Tudod, hol lakik?... A Varjú utca tizenhat alatt,. Azonkívül tiszteltetem, jó egészséget kívánok neki... Mihály átvette a százast, mosolygott. János is nevetett: — Hát nekem nem ád István bátyám semmi megbízatást? — Nem... Hanem tudod, mit mondok? Vigyétek ketten a száz forintot a bátyámnak... Megszólaltak a szirénák, hangjuk az égig ért. A delet fújták.
