Viharsarok népe, 1955. július (11. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-28 / 176. szám
4 1955. július 28.j csütörtök ViUanoioU ftéfii Vidám táborozás ÍÚii jegyzel) Az állami gazdaságok pártszervezetei nagyobb felelősséget érezzenek a hozamok növeléséért Az állami gazdaságoknak példamutató munkával kell bebizonyítani a nagyüzemi gazdálkodás fölényét az egyéni parasztok előtt. Az árútermelés állandó növelésével hozzá kell járulniuk dolgozó népünk mezőgazdasági termékekkel, elsősorban kenyér- ■ rel, hússal, zsírral való bőséges ellátásához. De nem utolsó sorban bőven termő növényfajták és nagyteljesítményű apa- és anyaállatok elszapor hasával — elsősorban tsz-eknek történő átadásával — növelni kell az egész mezőgazdaság termelési színvonalát, hogy ezáltal is olcsóbbá tegyék a mezőgazdaság által előállított termékeket. Az állami gazdaság hivatott, hogy ezeknek a követelményeknek eleget tegyen. Etmek a nagyon fontos feladatnak vitt ont csak úgy tudnak eleget tenni, ha a párt és a gazdasági vezetők tűrhetetlenül harcolnak minden lazaság ellen, fellépnek a pazarlás és a társadalmi tulajdon rongál ói ellen. Különös feladat hárul az állami gazdaságok üzemi párt- szervezeieiee. Úgy kell dolgozniuk, hogy az állami gazdaság valóban bemutassa: képes többet. jobbat és olcsóbban termelni. mint az egyéni termelő. Kevés állami gazdasági pártszervezetéről lehet ezt elmondani. Sok állami gazdaság pártszervezetét az jellemzi, hogy nem eokat törődnek a termelés növelésével. Nem harcolnak megfelelően a betervezett előállítási költség csökkentéséért. A Körösi Állami Gazdaság hosszabb idő óta élüzem. Taggyűlésen, vezetőségi ülésen, mindenütt arról folyt a vita, hogyan tegyék ol- esóbbá a tervezettnél a rizstermelést. Ezt sikerült is elérni, hiszen a párttagok voltak azok, akik mind a munkában, mind a munkafegyelemben pél á mutattak, harcoltak a magasabb termésátlagért. Sikerült is 310 forint ■ól 296 forintra csökkenteni egy mázsa rizs előállítási költségét. így csaknem 26 ezer forint jövedelemre tett szert a gazdaság. Azt azonban nem mondhatjuk, ho^y a gazdaság valamennyi termelési ágában il en kitartók lettek volna a á t- ! tagok. Igaz, hogy a gazdaság főbb termelési ága a rizstermelés. De mégis a földterületének ez a kisebb részét foglalja el. Van itt állattenyésztés, növénytermesztés, baromfinevelés és ezek a termelési ágak csupán mellék- foglalkozásként szerepelnek a gazdaságban. Azt lehet mondani, hogy ezeket a nagy földterületeket nem használják ki. A gazdaság búza, kukorica te m'sátla- gát még az egy éni dolgozó parasztok átlagtermése is felülmúlja. A 100 hold .kukoricaföldön átlagosan 15 mázsát termeltek a múlt évben. A beütemezett előállítási költség 158 forint volt, s ősszel, a betakarítás után jöttek rá, hogy 218 forintért termeltek egy mázsa kukoricát. így a betervezett előállítási költségen leiül — ami aránylag elég magák — még 90 ezer forintot fizettek rá a kukoricatermelésre. Nem számolva azt, hogy innen elszállították a kukoricát és más gazdaságból hozott 400 forintos kukoricát etettek. Mindez azért is lehetséges, mert a párttagok sem követelték megfelelően a gépi művelést, a kézikapálás elh nya- golásáért sem léptek fel megfelelően. Hasonló az eset a búzánál is. A tervezett 112 forint előállítási költség helyett 1 mázsa búzát 200 forintért termeltek meg. Itt már egy mázsa búzánál 88 forint többlet mutatkozik, ami jelentősen növeli a búza előállítási költségét. Hasonlóan van ez az állattenyésztésben is. így nem csodálkozik senki, hogy a Körösi Állami Gazdaság deficittel zárt tavaly. Ugy anezeket a példákat talán még élesebben is el lehet mondani a Kőszigeti Állami Gazdaságról. A múlt évben 9 mázsa volt az átlagtermés kukoricából s így 250 forintért termeltek egy mázsát. Az idén a kukorica- termés aránya kilátás szerint mást mutat. Most 172 holdon négyzetesen vetették a kukoricát, a gépi művelést is jobban alkalmazzák. Az idén már négyszer kapáltak minden kapás-növényt. Kevés változás mutatkozik a búza és egyéb növényféleség termesztésében. Az állattenyésztésnél csak a baromfinevelésben mutatkozik kedvező helyzet. A tej előállítása még ebben az évben is meghaladja a 3 forintot literenként. A tojás előállítási költsége pedig 1 forint 70 fillér darabonként. Ezek a példák azt igazolják, hogy még jócskán vannak tennivalói az állami gazdaságok üzemi pártszervezeteinek, különösen a júniusi párthatározat után. A kommunistákra vár továbbra is az a feladat, hogy formálják át az állami gazdaságokat példamutató, szocialista nagyüzemekké. Elsősorban a hozamok növelésére, a gépek kihasználására, a munkafegyelem megszilárdítására, az önköltség csökkentésére fordítsanak nagy figyelmet. A gazdaság pártszervezetei az MNDSZ, DISZ szervezetekkel közösen adjanak segítséget a gazdaság vezetőségének. Mozgósítsák a tervek végrehajtására a gazdaság va’aT.eny- nyi kommunistáját, becsületes dolgozóját. — Csepkó — — AZ OROSHÁZI Járási Kul- túrháí szimfonikus zenekara július 31-én nagyszabású nvári hangversenyt rendez »Muzsikál a nyár« címen. A gazdag műsoron többek között Lehár: Vilja dal, Schumann: Álmodozás, Mozart tromfeitaversanye, Kéler Rákó- czi-nyi anya, Verdi operáiból részletek és Suppe, Dtmajevsz- : kij szerzemények szerepelnek. »Ej-haj, száll az ének, zeng az ének, szép az élet« — hangzóit 240 úttörő ajkáról a jól ismert dal, közben magasba szökken a tábor zászlaja a békéscsabai Lttörőházhan. Az őrs- és rajvezető pajtások büszke önki- dattal jelentést adnak Fekete Pál tanár táborvezetőnek. Jelentik, hogy a városi önálló tábor 240 fővel a kirándulásra együtt áll. A táborvezető pajtás még egyszer ismerteti a tábor napi programját. Elmondja, hogy milyen utakon jutnak el a Felsőnyomási Állami Gazdaságba. A pajtások feladata a különböző utak jelzésének megfigyelése és a térképvázlatba való bejegyzése. Az első raj útközben gyógynövényeket gyűjt, a második raj út- jeleket ápol, a harmadik hasznos mezőgazdasági növények gyűjteményét készíti el, a negyedik környezetünk madár- és állatvilágát ügyeli meg. A gazdaság megtekintése után egy órai kalászgyűjtés lesz, utána szalonnasütés nyárson. Még arról beszélnek, hogy milyen színes programot állítsanak össze, mire megérkezik hívásukra 30 pajtás a budapesti Vll. kerületből, majd hosszú, fegyelmezett sorok kí- gyólzását látjuk az állomás felé vezető úton. • A mi utunk messzebb visz, motorunk a Dana—Tisza közét átszelve a Balaton felé rohan velünk. Késő délután érkezünk Siófokra. Itt találjuk a nagyszénást iskola önálló úttörő-táborát. Odább — egy iskola udvarán — ütötte fel sátrát egy másik Békés megyei csoport. Itt már a harmadik váltás táborozik, 74 fővel. Hogy létük felől érdeklődve elmondják, hogy nagyon jói érzik magukat. Gsillogó szemmel beszélnek a tegnapi ha- joütról, a Balatonról, az előbbi élményekről és nem utolsó sorban a nagyszerű kosztról, — Még nem vagyunk itt éppen két hete és 2—3 kilóit híztunk személyenként — mondják lelkesedve. Meleg szeretettel búcsúzunk a tábor vezetőségétől, a pajtásoktól, hoigy egy újabb csoportot üdvözöljünk hazánknak egy másik gyönyörű vidékén. * A Mátrában találjuk a békési járás legjobb munkát végző úttörőinek 50-es csoportját. Vidám nótaszót hoz felénk az üde magaslati szellő a tábori konyha ínycsiklandozó illatával fűszerezve. A hatalmas fáktól még nem láttunk embereket. A kis hegyi utat nagy, fából készült táborkapu zárja el. Tetején magasan zászló lobog. Hamarosan kürt hívó szavára tcsen megnézünk mindent. Éppen most készítették el a pajtások a tábor szabadtéri színpadát. Estére a színjátszók és a l'urulyások műsort adnak. Erre meghívják az erdészéket és ínás vendégek is lesznek — újságolja Ponicsán elvtárs. Hamarosan kürt hívó szávara figyelünk. Ezt követően vezényszavak hangzanak el. Vacsorához sorakozó! Egy pajtás megjegyzi, hogy ez, ami most következik, nem is olyan rossz »napirendi pont.« Hatalmas étvággyal fogyasztják az ízletes vacsorát. Nem is elég egy adag, van olyan pajtás, aki három porciót fogyaszt el. No, de van is miből. Erről győzött meg bennünket az élelmiszer-raktárban látott szalonnatáblák, kolbászfüzérek erdeje. Az iskolában végzett egész évi lelkiismeretes munka gyümölcsözik m^st, amikor §9kszáz Békés megyei pajtás üdül az ország legszebb vidékein. Ezek a pajtások megérdemelten pihennek. Azzal, hogy meglátják utazás közben hazánk vidékeit, gyönyörű tájait, új alkotásainkat, növényeket, rovarokat gyűjtenek, elmék tik az iskolában tanultakat és sok hasznos gyakorlati ismerettel gazdagodnak. A táborozás anyagi költségeit egyéni takarékossággal, a közhasznú munkák végzése során szerzett forintokból a pajtások maguk fedezik. Hogy kinek köszönhetik úttörőink ezeket a nagyszerű lehetőségeket, ne én mondjam el, hanem idézem inkább a kis V. osztályos Vizsnyiczai pajtás szavát: »Szüleim gyermekkorukban soha nem üdülhettek, nem utazhattak, de azóta felszabadultunk, most van párt, DISZ és úttörő- szervezet, aminek én is és itt mindnyájan és még nagyon sokan mások tagjai vagyunk«. Bawdies Antal, DISZ MB isk. titk: Tegnap és ma írta: Csurka Péter Diktálták az országúton. Fris- ” sen tört husángokkal piszkáltak a sarat maguk mellett. Jánoson olyan ruházat volt, hogy bátran kiálthatott volna érő ■dinnyeföldekre madárijesztőnek. Hiszen ki is állt volna, ha valamelyik őstermelő felfogadja dinnyeérés idején és napszámot fizet neki. János mindent vállalt volna már, sóhegyeket hordott volna széjjel, ha sejtette volna, hogy a sóhegyek alatt szendereg egy parányi kis ételmorzsa, amit hazavihet a családjának. Mihály hasonlóképpen cudarul •festett. Bevágott tetejű szürke figaró volt a fején és a vénségtől megkékült rongyos „ferenejóska“ verte az inát. Esküszik rá, hogy a ferenejóskát a dusesdi birtokos mákerdőjében álló verébijesztőről lopta le tavaly nyáron egy sűrű hajnalon. — Tudod, komám — magyarázta — csúsztam a mák között óvatosan, vigyázva, mert a mákok ■olyanok, ha összeütik a fejüket, olyan lármát csapnak, mint amikor egy ezred katonaság menetel a flaszteron. Egy perc alatt levetkőztettem a karót, de ráadtam az ón kabátomat, kalapomat... Micsoda?... Ahogy észrevették a verebek a változást, úgy megijedtek, hogy még a környékére se mertek többet jönni a dusesdi uraságnak... Alul a ferenejóska alatt ezerfol- tú nadrágja volt Mihálynak. Nagy kár, hogy ezt a nadrágot mégiscsak elnyűtte Mihály, eldobta egy erdőtisztáson, vagy árokpartján, s ennek folytán nem kerülhetett be valami tisztes néprajzi múzeumba, mint kortörténeti emlék, s így félek, hogy az utódok megvádolnak, fantasztikus krónikásnak tartanak csak. Pedig nincs ahhoz szó, hogy az ember «leírja, nincs ahhoz ecset, hogy az ember lefesse. A nürnbergi óriási posztógyár mintakollekciója kismiska volt Mihály nadrágjához képest, a foltok színe, anyaga, minősége tekintetében... jUjihálynak a lábán nem volt 1 * semmi, minthogy a dusesdi madárijesztő sem volt lábbelivel ellátva azon a nevezetes hajnalon, amikor Mihály az „öltönyöket“ kicserélte. Ezek szerint Mihály most mezítláb csapta a sarat a télutóban, sűrűn váltogatva lépteit a rogozi kavicsos országúton, mert mi tagadás, még fehér hófoltok tarkállottak a domboldalakon, hidegek voltak a pocsolyák, a sár s reggelenként vékony kis porcellán pillézte be a tócsák tükrét. János lábbeli tekintetében előkelőbb volt, mint Mihály, mert az ő lábán bakancs volt. Igaz ugyan, hogy a lábfejeken dróttal volt felkötve mind a kettő és minden lépésnél dudaszerű hangot adtak és spriccelték ki magukból a habarékot a világ minden tája felé, a mellette tapickoló Mihály kortörténeti nadrágját sem kímélve, mely miatt Mihály többször méltatlankodott is: — Miért nem hajintod már pokolba azt a bakancsot? Úgy hor- tyog az, mint a kovácsfújtató... — Hászen, hadd hortyogjon! — hegyeit János. — Mégis van valami a lábamon... Hozzád képest valóságos úr vagyok... így haladtak az országúton egy« más mellett. A dobresti „fűrész“ visítása egyre közelebb ért hozzájuk, a hegyek tetején a kéklő erdők magasságában zakatoltak az iparvasútak szerelvényei, füttyöngtek a liliputi mozdonyok. Előttük a völgyben a Fatermelő Vállalat gyártelepei nyúltak el lomhán, a gatterek, a fűrészek visítását visszavisították az erdők, sziklák. Mihályék ide igyekeztek. Rogo- zon az állomás mellett álldogáltak, amikor meghallották, hogy a Fatermelő Vállalat új erőre kapott megint, mert két évig szüneteltette a munkát a rossz viszonyok miatt, de most közel ezer munkást vett fel... — Azt a hétmindenit ennek a világnak, hogy mi mindenről lekésünk! — óbégattak Mihályék. — Gyerünk, hátha még nem késő... Korgó reménységgel mentek tovább. Eszükbe jutott az öreg Bron- cig, falujukbeli, éjjeliőr a vállalatnál, még szót is emelhet mellettük. — Gyistenjónapot! — verték fel az öreg Broncigot, aki éjjeliőr lévén, nappal aludt, és nem túlságosan örült a váratlan betoppanás- nak. Felült az ágyában. — Hászen volna itt munka — reszelte —, csakhogy betelt a létszám. Több embert nem vesz fel a telepvezető úr... Jánosék vakarták a fejüket. Vá- nyadt testükön, a rongygúnya alatt a hideglelés hasogatott szila- jon. Szemük úgy meredt Broncig- ra, mint a halálraítélteké, kegyelemért kuncogott. — De István bátyám, ahol ezer embert felvettek, ott elfér még két ember... — Ördögöt, ezret!... Ki mondta ezt a marhaságot!?... Még amikor a bank termelte ki az erdőket, volt pénz dögivei, akkor is a legtöbb, háromszáz ember dolgozott... Most nyolcvan embert vettünk fel. A ddig csűrték-csavarták R’ ** hályék a dolgot, míglen a. öreg Boncig felöltözködött, mégis« csak ráállt, hogy felmegy a telep« vezetőhöz, szól mellettük egy paí szót. — Pedig hát — morogta —< nagysemmi vagyok én itt!... Egy kis hitvány éjjeliőr?... Még ha szeretnek is a feljebbvalók, az én szavam... Nem bízok a dologhoz... Meg osztán már sok ember érdé« kibe* szóltam, osztán a végén megsokallják, azt hiszik, hogy sarcot húzok azoktól, akiket be« ajánlottam.... Mért nem hozott a fene elébb benneteket? /"V tt állt az öreg Boncig a te« lepfelügyelő irodájában és kalapgyömöszölve installált: — Földijeim, tekintetes úr, be« csületes két munkás ember. — Hol vannak? — Ott kint állnak, ni! — muta* tott az ablak felé. — Kik ezek? — Két ágrólszakadt, tekintetes uram!... A ruházatuk, nem mondom, hogy valami ékes, de mán egy esztendeje nincs semmi keresetük. Kint Mihály váltogatta szaporán a lábait a nyirkos hideg földön. János pedig a drótot húzta összébb a bakancsain, mert már tepsi alakúvá formálódtak, szörtyögtek, muzsikáltak minden moccanásra.
