Viharsarok népe, 1955. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1955-06-17 / 141. szám
HÍREK Motozás nélkül — Kérek egy belépőt — szól az érkező. — Kinek és kihez? — érdeklődik a ruhagyári portás, majd az igazgató titkárnőjének (vagy talán éppen az igazgatónak) telefonon bemondja az e kérdésre kapott adatokat. Mindegy, hogy a bebocsátást kérő hová megy, a párttitkárhoz, vagy az ÜB-elnökhöz — az eljárás ugyanegy. A Kötöttárugyárban ez nem szokás. Mi okból és mi célból jó, miért hasznos dolog a Ruhagyárban az, hogy minden egyes gyári belépő kiállításához a titkárnő engedélye szükséges? — kérdezgeti az ember önmagától. — Vagy talán csak a portások rossz szokása az, hogy bizonytalan esetekben engedélyt kérnek a felsőbbségtől? Talán ez csak az újságírókra vonatkozó rendszabály és másokra nem? Az is megtörténhetik, hogy a titkárnő (vagy az igazgató) valakinek nem engedélyezi a belépést? Micsoda károk származhatnak r Kötöttárugyárban és másutt amiatt, hogy ott nem csinálják ugyanezt? Éberség vagy bizalmatlanság, ésszerűsítés, vagy bürokrácia, vagy mi indokolja az említett módszert? A látogató — aki az illetékesektől a válaszkérést illetlennek ítéli — bosszankodik esetleg. Távozáskor azonban az megnyugtatja egy kicsit, hogy motozás nélkül megúszta. 4 ........ 1,1 -....... 1 ....iff — MA, PÉNTEKEN és holnap, szombatin Gyopárosfíirdőn orvosok, védőnők és gondozónők vándorgyűlést tartanak a gyermekkori tuberkulózis gyógyításáról, a betegség megelőzéséről, valamint a betegek gondozásáról. A vándorgyűlésen kiváló orvosok tartanak előadásokat. — A brfgrátlió rádió közli, hogy vasárnap ünnepélyesen üzembehelyezték a pulai laboratórium-üveggyárat. A gyár évi teljesítőképessége 750 tonna laboratórium-üveg lesz. — Magyar nóta és táncdalest lesz, budapesti művészek vendég- szereplésével, ma június 17-én, este nyolc órakor Békéscsabán a Csaba Szálló éttermeiben. — 1956-os évre ia teljesítette sertésbeadását Batizi István, 5 holdas, Békés, Árok-u. 12. sz. alatt lakó dolgozó paraszt. — A »Béke és barátság kertjét« Lidicében június 19-én nyitják meg. A világ minden tájáról küldött rózsatövekből kialakított rózsákért tnpgm itásán sok ország küldöttsége résztvesz, köztük a magyar küldöttek is. I— Mezőkovácsháza község dolgozó parasztsága a község egész területén befejezte a kukorica második kapálását. %&$d&H**0** Orosházi Szpartakusz—Orosházi Honvéd 1:1 (0:1) Bíró: Ziraa. Szpartakusz: Kiss — Orovecz, Horváth, Sülé I. — Bacsa, Szabó II. — Szabó I., Varga, Kohut, Orbán, Gombos. Honvéd: Galyas — Bedő, Klempa, Po- csik — Greg'js, Szilkó — Mezei. Herjecz- ki, Czakó, Novák. Kanka Meglepetés a Honvéd pontvesztesége. Második íélidőben 10 emberre! játszó Szpartakusz Jobb taktikájának köszönheti az értékes egy pontot. A biró egy szabályos gólt nem adott meg a Szpartakusz Javára. Góllövö: Orbán, illetve Bedö. Jók: Szabó I. (a mezőny legjobbja), Orovecz, Kohut, Orbán, Horváth, illetve Klempa, Mezei, Bedö, Űregus. A biró egy nagy hibától eltekintve jól vezetett. — ViUaisM&k Hépe — 1935 június I"., péntak A Törekvés természetjáró szakosztály hírei Ma, pénteken este 19 órai kezdettel tartja a III. negyedévi túraterveinek megbeszélését a szakosztály. A megbeszélés színhelye a MÁV oktatótermében lesz, bejárat az állomási posta mellett, udvar felől. Első túránk a pilisi hegyekbe lesz, utazás és éjjeli szállás biztosítva. Kérjük jelentkezett tagjainkat, hogy a megbeszélésen vegyenek részt. Felvilágosításokat a szakosztály titkára ad. Túrán addig senki sem vehet részt, illetve kedvezményt nem kaphat amíg szakosztályi igazohrán>át nem szerzi be. Igényeket a ma esti szakosztályi megbeszélésen kérjük bejelenteni. ♦. Vezetőség. A Jókai Színház békéscsabai műsora: Ma délután fél 4 órakor olcsó helyárakkal ,,Második szerelem”, este 8 órakor „Dankó Pista”. MOZI TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Június 15—17: „Tűzkeresztség”. BRIGÁD FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Június 15—20: „Északi Robinsonok”. SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba: Június 16—21: „Aki a feleségét szereti”. PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula, Június 17—19: ,,A harag napja”. BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Június 16—19: „Zavarosan folynak a vizek”, PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Június 15—22: „Taxi úr”. BÁSTYA FILMSZÍNHÁZ, Békés. Június 16—19: „Ölen a Barska utcából”. TÁNCSICS FILMSZÍNHÁZ, Szarvas, Június 15—17: „Mexikói lány”. — Az Egyesült Államokban évente 1,750.000 a súlyos bűn- cselekmények és 17.000 az öngyilkosok száma. Évente 265.000 7—17 év közötti gyermeket állítanak bíróság elé a legkülönbözőbb rendzavarások miatt. — A battonyai Béke TSZ teljesítette egész évi hízottsertés- és vágómarhabeadását. Tojás-, baromfi- és tejbeadását már a jö- vőévre is teljesítette. VIHARSAROK NÉPE az MDP Békés megyei Pártbizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Bíró József, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Szabadság-tér 19, Telefon: szerk. és kiadóhiv. 22—95. Bm. Nyomdaipari Váll. Békéscsabai Telepe Felelős nyomdavezető: Kendra György, Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hit- laposztálya és a hírlap-kézbesítő postahivatalok, Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előlizetési díj: 11 forint. — Június 5-én hangzott d a mezőkovácsháziak versenykihívása. Többek között azt is vállalták, hogy június 30-ra a 133 sertésbeadási kötelezettség elmaradását is felszámolják. Június 14-ig a hátralékosok száma 90 százalékkal csökkeni. Apróhirdetések Kocsikísérő, tőzegszóró, szennyvizes és telepi munkásokat azonnali belépésre telvesz a Szervestrágyagyüjtő Üzemegység, Békéscsaba, Gyár u. 16. Ugyanott pat- kányirtáshoz értő szakembert keresünk. Egy telepes rádió eladó. Békéscsaba, Tanya 1662. (Szarvasi úti hídnál.) Kuboviís. Nagyobb mennyiségű paprikapalánia eladó, Békés, Borosgván, Béke TSZ. Zongorista szórakozóhelyre ajánlkozik, vidékre is. „Zongorista” jeligére. Éjjeliőrnek, portásnak, vagy irodaaitiszt- nek elmennék. „Megbízható” jeligére. Gyula, Vasút u. B. 3. számú ház eladó. Érdeklődni ugyanott. AG ÉPÍTŐIPARI VALLALAT Békés megyei munkahelyeire felvesz állandó alkalmazásra féifi és női kőműves és ács szakmunkásokat, valamint segédmunk ásókat. Kívánságra 200 Ft-os jutalomra szerződést kötünk, munkahelyeinken egészséges szállást és napi 7.20 Ft-éit háromszori bőséges kosztot biztosítunk. Családfenntartóknak napi 6 Ft különélést fizetünk. Jelentkezni lehet a Főépítésvezetőségünknél: Békéscsaba, Szt. István tér 8. Munkaerőgazdáikodás. Állandó müsorszámok: Kossuth Ráülő 4.30 Falunaptár. Időjárásjelentés. 4.35 —8.22-ig: Reggeli zenés műsor. Közben 5.00 Falurádió. 6.00 Hírek. 6.30 Színházak műsora. 7.00 A Szabad Nép mai vezércikke. Hírek Időjárásjelentés. 7.45 Naptár. 8.22 Műsorismertetés. 9.20 A Gyerwekrádió műsora. 10.00 Hírek. Lapszemle. Időjárásjelcntés. 12.00 Hírek. Időjárás jelentés. 14.00 Hírek, közérdekű közlemények. 14.10 Időjárás- és vízállásjelentés. 17.00 Hírek. Időjárásjelen- tés. 20.00 Esti Híradó. Időjárásjelentés. 22.00 Hírek. Időjárásjelentés. Sport 24.00 Hírek. Időjár ás jelentés és 0.22 Himnusz. Utána: Vízjelzőszolgálat. Petőfi Rádió 6.30 A kisiskolások műsora. 6.40 Torna. 11.30 Műsorzárás. 23 00 MűsorJúnius 20-tól június 26-íg Hétfő Kossuth Rádió 8.30 Zenekari hangverseny. fO.10 Szesz- fcay Sári zongorázik. 10.25 Kreisler: A kínai dalos. 10.30 Óvodások műsora. 11.00 Operakórusok. 11.30 Vén akácok alatt. Elbeszélés. 12.10 Részletek a „Havasi kürt” című operettből. 12.45 A rák-kutatás újabb eredményeiről. 13.00 Magyar nóták és csárdások. 14.25 Úttörő-híradó. 14.50 Heti zenés kalendárium. 15.40 Húsz perc köny- nyu zene. 16.00 Fényszóró. 16.25 A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. 16.40 Igor Oisztrah hegedül. 17.10 Válaszolunk hallgatóinknak. 17.30 Egy falu — egy nóta. Í8.00 Helsinki előtt. A Béke-Világtanács munkásküldöttei a mikrofon előtt. 18.20 Kórushangverseny. 18.35 Ifjúsági műsor. 19.00 Ismerkedés a zeneirodalommal. 19.54 Emlékkönyvben lapozgatunk. 20.20 Tánczene. 21.00 Mi újság a tudomány és technika világában? 21.20 Nagy mesterek kedvelt műveiből. 22.15 Tíz perc külpolitika. 22.25 Fiatal magyar zeneszerzők estje. 23.35 Magyar népdalok. 0.10 Csárdások Petőfi Rádió G.50 Fúvósindulók. 14.00 Operarészletek. 15.00 Hanglemezek. 15.40 Két magyar író >es?él a könyvnapokról. 16.00 Részletek a „Malájí lány” című operettből. 16.30 A Debreceni Népi Együttes zenekara játszik. 17.00 A Magyar Állami Népi Együttes ének- és zenekarának műsora. 17.25 A dollár álarc nélkül. 17.40 Részletek a „Széttört bilincsek” című film kísérőzenéiéből. 18.20 Ami az ötéves terv számai mögött van. 18.40 Simándy József Kos- si.lh-díjas énekel. 19.00 Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.30 A fületlen ember. Elbeszélés. 19.50 Operaáriák. 20.20 Sporthfradó. 20.40 Zenekari hangverseny. 21.10 Hanglemezek. 21.35 Amerikai magyar népköltészet- 92.00 Táncok és baletek, * Kedd Kossuth Rádió 8.30 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 9.00 Indulók. 10.10 A könnyű zene kedvelőinek. 11.00 Nők negyedórája. 11.15 Vivaldi: Nyár a Négy Évszak-ból. 11.30 Három tánc — fúvószenekarral. 11.40 Egyetemisták. Elbeszélés. 12.10 Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. 12.50 Szórakoztató zene. 13.00 Hangszerszólók. 13.30 Operettkettősök. 14.25 Hangverseny gyermekeknek. 15.00 Hogyan halt meg Rani? Elbeszélés. 15.15 Meseoperákból. 16.00 A betű mestere. Rádiójáték. 16.40 Lengyel népdalok. 17.10 Válaszolunk hall- zatóinknak. 17.30 Szív küldi szívnek szívesen. 18.00 Aratásra készülnek egy tiszántúli tsz-ben. 18.20 Az Állami Népi Együttes műsorából. 18.55 Emlékkönyvben lapozgatunk. 19.00 István napja. Színmű három felvonásban. 22.15 Hanglemezek. 23.00 Előadóművészeink hangversenye. 0.10 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. Petőfi Rádió 6.50 Szól a harmonika. 14.00 Népek zenéje. 15.00 Szórakoztató zene. 15.30 „Levél Arany Jánoshoz”. 16.00 Színes népi muzsika. 17.00 Kama! azene. 17.30 A békekongresszusok szerepe a világ békeharcában. 17.45 Tánczene. 18.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.00 Kodály Zoltán kórusművészete. 19.54 Kamarazene. 20.40 Nagy idők —• nagy emberek. 21.10 Mai magyar operákból. 21.30 Cigánydalok. 22.00 Dreisl: Altatódal. 22.05 Zenekari hangverseny. tása van... 21.10 A Béke-Világtanács ünnepi műsora. 22.15 Tíz perc külpolitika. 22.25 A Magyar Rádió szimfonikus zenekara és a Magyar Állami Hangversenyzenekar játszik. 23.35 Éjfélié jár... Hanglemez. 0.10 Népzene. Petőfi Rádió 6.50 Kozák: Petőfi dalsorozat és friss csárdás. 14.00 Művésziemének. 14.40 Könv- nyű zene nagyzenekarra. 15.20 Klasszikus operettek. 16.20 Kincsesbánya. Versek. 16.40 Gyere, pajtás, katonának. Katona- dalok. 17.20 Hazánk természeti kincsei: ércek. 17.40 Bach műveiből. 18.30 Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. 18.50 Szvit a Berlin eleste című film kísérőzenéjéből. 19.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. 20.00 Modern kórusművek. 20.20 Sporthíradó. 20.40 Operarészletek. 21.20 Mit kell tudni a gyermekparaíizisről. 21.30 j Népi zenekarok és hangszeregyüttesek műsorából. 23.30 Mesélő muzsika. 119.30 Népdalok, népi témák a zeneirodalomban. 20.00 Népzene. 20.45 Irodalmi riport. 21.30 Sporthíradó. 21.50 Vidám kórusok. 22.20 Zenekari muzsika. Péntek Szerda Kossuth Rádió 8.30 Népszerű operarészletek. 10.10 Verdi leveleiből. 10.30 Óvodások műsora. 11.00 Az Állami Orosz Énekkar hangversenye. 11.30 Egyről — másról. 11.55 Hanglemez. 12.10 Tánczene. 13.00 Szülőknek — nevelésről. 13.20 Bura Pál és zenekara játszik. 14.25 Úttörő-híradó. 14.50 Magyar szerzők kórusművei. 15.20 Ifjú kutatók expedíciója. 16.00 Zenekari hangverseny. 16.40 Válaszolunk hallgatóinknak. 17.10 Riportszemmel a világ körül... 17.25 xMa- gyar nóták. 18.15 Szív köldi szívnek szívesen. 18.45 A virágzó mezőgazdaság útján. 19.15 Jó munkáért — szép muzsikát! 19.55 Emlékkönyvben lapozgatunk. 20.30 Tánczene. 21.05 Akinek száznál több újí| Csütörtök | Kossuth Rádió 8.30 Zenekari hangverseny. 10.10 Kóczé Gyula és zenekara játszik. 10.50' Szimfó- jnikus táncok. 12.10 Német operákból. 13.00 Válasz a hallgatók politikai kérdéseire. 13.20 Régi operettsikerek. 14.25 A Rádió G3'ermekújság műsora a kisiskolásoknak. 15.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. 15.00 Fúvószene-ked velőknek. 16.15 j Kék téli ég. Elbeszélés. 16.45 Szív küldi szívnek szívesen. 17.10 Magyar munkás- mozgalom a II. világháború éveiben. 17.30 Egy falu — egy nóta. 17.55 Pillantás a nagyvilágba. 18.00 Riportműsor egészségügyi intézményeink fejlődéséről. 18.20 Két magyar daljáték. 19.00 Ifjú Figyelő. Aratás előtt. 19.30 Tánczene. 19.54 Emlékkönyvben lapozgatunk. 20.30 Nagy szovjet együttesek. 20.55 Erkel: Bánk bán. Opera három felvonásban. 23.50 Déiame- rikaí dalok. 0.10 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. Petőfi Rádió 6.50 Úttörő-kórusok. 14.00 Zenekari muzsika. 14.40 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 15.f0 Cseres Tibor új elbeszélése. 15.30 Dalok. 16.00 Lanner-keringök. 16.30 Zeneszerzői arcképek. Tinódi Lantos Sebestyén. 16.50 A XIX. század zongora- muzsikájából. 17.35 Német, francia és angol madrigálok. 17.45 ötéves a Marton- vásári Kísérleti Gazdaság. 18.00 Prokofjev j műveiből. 18.35 Három évezred költői a I békéről. 18.52 Mai szerzők operettjeiből. | Kossutli Rádió 8.30 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 9.00 „Rajta, hős ifjúság!”. 10.10 Fellner Ferenc Schubert-dalokat énekel. 10.30 A Gyermekrádió műsora. 11.00 Nők negyedórája. 11.20 Filmdalok. 11.30 Részletek az Aljeko című operából. 12.10 Magyar népdalok. 12.35 Úttörő-híradó. 13.00 Tánczene. 14.25 A forró égöv alatt. 14.50 Göcseji népmesék, népdalok. 15.35 Operettdalok és kettősök. 16.00 A Gyermekrádió műsora. 16.20 Kínai dalok. 17.30 Szív küldi szívnek szívesen. 18.00 Többet — de hogyan? Riportműsor. 18.25 Maria Latera- tu román népdalokat énekel. 19.00 Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. 19.15 Jó munkáért — szép muzsikát! 19.54 Tessék választani....! 20.25 Fiatal művészek hangversenye. 21.35 Sporthíradó. 22.15 Tíz perc külpolitika. 22.25 Balassa Tamás zongorázik. 22.45 Kuczka Péter költeménye. 23.00 Zaharova énekel, a Moszkvai Rádió zenekara játszik. 23.25 Éji zene. 0.10 Boross Jolán énekel. Petőfi Rádió 6.50 Strauss: Déli rózsák — keringő. 14.00 Operettrészletek. 14.50 Népek dalai. 15.30 Glinka műveiből. 16.00 Ádám Jenő: Arany János dalaiból. 16.40 Zenekari hangverseny. 17.30 Részlet Trojepolszkij „Egy agronómus feljegyzései” című könyvéből. 18.00 Híres vonósnégyesek. 18.20 Harmonikaszólók. 18.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.00 Kórus- hangverseny. 19.25 A jövő anyagai. 19.40 Az ünnep első napja. Nazim Hikmet szatirikus komédiája. 21.15 900 millió... 21.45 Részletek a Madarász című operettből. 22.10 Részletek Muszorgszkij operáiból. 15.40 Szív küldi szívnek szívesen. 16.10 Könyv, muzsika, színház. 16.53 Jahn: IL orosz fantázia. 17.10 Kodály: Magyar népzene. 17.25 Könnyű zene. 17.40 Válaszolunk hallgatóinknak. 18.00 Tánczene. 18.20 Az épülő kommunizmus nagy országában. J§,00 Uton-útfélen. 19.05 Szombate^ti muzsika. 20.30 Tarka-barka. 2^15, Tánc ,éj- félig. 0.10 Vidám dalok. Petőfi Rádió 6.50 Dunajevszkij filmzenéiből. 14.00 Operettrészletek. 14.50 Részlet Mikszáth Kálmán Jókai Mór élete és kora című könyvéből. 15.20 Mozart: Figaro házassága. 16.20 Tánczene. 61.40 Romantikus kórusdalok. 17.05 Ifjúsági műsor. 18.00 Mese felnőtteknek. 18.30 Híres előadóművészek műsorából. 19.00 Külpolitikai kalauz. 19.10 Szív küldi szívnek szívesen. 19.40 Részlet Rideg Sándor Daruszegi vasárnapok című regényéből. 20.05 Rádióénekkarok műsorából. 20.20 Sporthíradó. 20.40 Népszerű olasz operaáriák. | Vasárnap Szombat Kossuth Rádió 8.30 Fúvószene. 8.50 Film- és operett- muzsfka. 10.10 Zenekari hangverseny. 11.00 Francia kamarazene. 11.30 Vályi Gyula, a kiváló magyar matematikus. 11.40 Vidám aratás. Kórusok. 12.10 Hangszerek parádéja. 12.50 Olasz dalegyveleg. 13.00 Lukács László emlékezete. 13.20 Aáagyar táncok. 13.40 A Belügyminisztérium fúvószenekara játszik. 14.25 Uj Zenei Újság. 15.20 Miből ered a tsz-tag jövedelme? Kossuth Rádid I 4.30—7.59 Reggeli zene. 8.10 Egy falu ! — egy nóta. 8.55 Fotoamatőrök öt perce. J 9.00 Zenés fejtörő. 10.00 Vasárnapi levél. | 10.10 Kíváncsiak klubja. 11.00 Zenés vasárnap délelőtt. 12.15 „Jó ebédhez szól a ! nóta”. 13.00 Jó munkáért — szép mu- | zsikát. 13.30 1999-ben történt. Eseményjáték az atomenergiáról. 14.15 A Magyar í Rádió szimfonikus zenekarának hangver- ' senye. 15.30 Egy hét a külpolitikában. 115.45 Szív küldi szívnek szívesen. 16.15 ' Költőink és íróink ezeréves harca a német hódítók ellen. 16.50 Könnyű zene. 17.40 Kincses Kalendárium. 18.40 Tánczene. 19.20 Az épülő kommunizmus nagy országában. 20.20 A béke dalosai. 20.55 „Ének a búzamezőkről”. 21.30 A vasárnap sportja. Totóhírek. 22.10 Mai szerzők operettjeiből. 23.00 Zenekari hangverseny. 0.10 Népdalok. Petőfi Rádió 8.00 Fúvószene a baráti rádiók műsorából. 9.00 Rózsa, rózsa, százlevelű rózsa... Magyar népdalok. 9.30 Miska bácsi lemezesládája. 10.10 Szív küldi szívnek szíve- : sen. 11.00 Toscanini vezényel. 12.16 Bach: j Kromatikus fantázia és fuga. 12.30 A •kellemetlenkedők. Moliere szatírája. 13.00 Művészlemezek. 14.00 Lehár műveiből. 15.00 Beszélgetés Somogyi József szobrászművésszel. 15.20 Régi magyar muzsika. 16.00 Részletek Verdi: Aida című operájából. 17.00 A Rádió Gyermekszínhazának műsora. 17.40 Verses-zenés összeállítás. 18.00 Délutáni hangverseny. 18.30 Örkény István karcolatai. 18.55 Schubert a-moll vonósnégyes. 19.30 Magyar népi muzsika. 20.20 A Tartós békéért, népi demokráciáért című lap ismertetése. 20.35 Tánczene a Lengyel és a Román Rádió műsorából. 21.30 Népek dalai és táncai. 22.00 Zenekari hangverseny.