Viharsarok népe, 1955. április (11. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-19 / 66. szám

Termelőszövetkezeti dolgossók ! A termelőszövetkezetek erősítésével és növelésével harcoljatok a virágzó szocialista mezőgazdaságért! Felszabadulási verseny ! (senfáson Bü&zls* örömmel jelentették an_ »akiilején a Vizesfási Állami Gaz­daság vezetői, hogy téli gépjaví­tásukat eredményesen fejezték be. Mintegy százezer forintot takarí­tott meg a kilenc javítóbrigád, k mindemellett kifogástalan álla­potba hozta az összes erő- és munkagépeket. Ez történt Vizesfáson a felsza­badulási verseny első szakaszá­ban. De ezt követően sem szűnt meg a dolgozóik lelkesedése, har­ca munkájuk jobb, sikeresebb el­végzéséért. Kijavított gépeikre bátran tet'ek vállalást Szokai Gá­bor és Baross Albert zetorosok. t elajánlották, hogy kifogástalan minőségű munkával 200 száza­iizemanyagfogyasztásnál viszont IS százalék megtakarítást ígér­tek. Szokai Gáborék kezdeményezé­sét követték a többi zetorosok, a más Univerzál géppel dolgozók, a traktorosok, s a gépcsoport minden beosztottja. De felaján­lásuk teljesítéséért küzdve ké­szülnek nagy évfordulónk, ápri­lis 4. megünneplésére a tehe­nészek, a sertésgondozók, a fo­gat® sok, a növénytermelők, az építő-brigád tagjai és a magtár dolgozói is. Reformátuskovácshásán Lapunk már hírt adott a re­formátuskovácsházi Dózsa és a Viharsarok TSZ versenyéről. A felajánlás óta eltelt néhány nap bebizonyította, hogy a vállalás nem maradt papíron a két szö­vetkezet egyikében sem. A ver­senytársak persze, nem haladnák »fej fej mellett«. Eredményei el­lenére egy kissé lemaradt a »ki­hívói«, a Dózsa TSZ. Első negyed­lékra teljesítik éves tervüket. Az j évi ha rom í i bead á sát eddig mind­Párosversenyben Ebédidő van. Az orosházi sza­bóipari szövetkezet női konfek­ció-műhelyében elcsendesül­tek a gépek. Horváth Rózsi ebé­del, páros versenytársa Zs. Szabó Mihályné vízért volt, most tért vissza. A felszabadulási verseny megindulása óta párosve^senyben vaunak. Állandóan figyelemmel kísérik egymás munkáját, ered­ményeit. — Milyen értelmét látják a pá­ros versenynek? — Eredményes és hasznos do­log. Mivel mindig tudom, hogy mennyit termel vetélytársam, igyekszem, hogy utói ne érjen, mert ő mindig a nyomomban halad — mondja Zs. Szabó Mi­hályné. Eddig még mindig Zs. *Szabó- né ért el nagyobb mennyiségi eredményt, például március első dekádjában: 149,2 százalékot, Horváth Rózsié most is keve­sebb: 1428 százalék. Ebben a verseny-szakaszban nem érte még utói Zs. Szabónét egyszer sem, de lemaradása soha nem volt nagy. Mellette szól azonban, hogy jobb minőségű munkát ad ki a kezéből. A minőségi ellen­őrtől ő kevesebb ruhadarabot leap vissza javításra, mint ver­senytársa- A nyilvántartásban ez kas Sándor 1954 júliusában Bu- nimes benne» de a műhely veze- dapestről jött Orosházára dol­tője, a minőségi ellenőr és a gozni, a Vasöntödébe, és ott műhely dolgozói közül többe® 1 megismerkedett Horváth Ilona bizonyítják. Igazán jobb csak az lehet a versenyben, aki nemcsak többet, de jobban is termel. Me­lyik a győztes a kettő közül? Pontosan megállapítani tehát nem lehet. Mindketten győztesek annyiban, hogy szép eredményt értek el lábbal hajtós házi var­rógépeiken. Aránylag mindegyi­kük kevés hibát ejt. Az egész női konfekció részleg jó minőségi­gei do’gozik és dicséretes meny- nyiségi teljesítménye is. A mtinkaversennyel jár egy­más segítése, egymás tanítása, egymás tapasztalatainak átvéte­le. Mindketten tanulhatnak egy­mástól: Zs. Szabó Mihályné még jobb minőséget, Horváth Rózsi még gyorsabb munkát. Szép célok ezek, elérésük hasznos lesz nekik és a vásárlóknak is — a párosversenyt folytatniok érde­mes. össze 16,5 százalékra teljesítette. Ezzel szemben a Viharsarok TSZ csaknem mindenből többet adott be a félévi előirányzatnál. Úiabb 247 belépő a isz-ekbe Megyeszerle mindjobban a nagyüzemi g(a«>'il'k|odás<. s *rövíet;- kezetí élet leié tekingetnek egyéni­leg dolgozó parasztjaink. Az ed­digi eredmények igazolják; több jövedelmük volt a tsz-tagoknak és ma már jobban élnek, mint ők. Az elmúlt héten 178 családdal, 247 taggal szaporodott megyénk termelőszövetkezeteinek tagsága. Frein Márton középparaszt is be­vitte 18 hold földjét a mezőberé­nyi Dózsába. A körös tárcsái Rá­kosi TSZ közös gazdaságába lépett be két fiával Bokor Imre 9 hol­das dolgozó paraszt. Másnap már munkába is álltak. Ugyan­csak ebben a gazdaságban, talált jobb megélhetést Hegedűs János 8 holdas gazda. Az elmúlt havi közgyűlésen 12 új tagot vettek fel a mezőberé- nyi Petőfibe. A régi tagokkal együtt küzdenek most már az újak is a boldogabb életért. Úttörőknek Mi így takarékoskodunk Iskolánk 120 tanulója március 15-ig 7750 forintot gyűjtött. Év­végéig százforintos átlagot aka­runk elérni. A takarékosság mel­lett a tamdäs is jól halad. Fel­szabadulásunk 10. évfordulójára tanulmányi versenyt rendezüuk. Az ötösök szépen szaporodnak. Értékeljük, hogy melyik osztály és melyik tanuló lesz az első. A legjobb tanu’ó jutalmat kap. Van­nak osztályunkban olyan tanulók is, akik egyesre felelnek. Ezekét segítjük. Baríyik László VIII. oszt. tanuló, Mezőhegyes, 73-as major — A FELSZABADULÁSI versenyben eddig jó eredményt elért dolgozókat ajándéktár­gyakkal jutalmazzák a Mezőbe- rényi Alföldi Szövőgyárban. — UTCÁNKÉNT béke-kisgyű- léseken ismertetik, a IV. magyar békekongresszus felhívását a bé­késcsabai ÍV. kerületi békebi­zottság tagjai. — TIZENÖT’ új Csepel gépko­csit kapott Békés megye, ebből kettőt személyszállításra rende­zett be a 41. sz. Békéscsanai Autóközlekedési Vállalat. Naposcsibék nevelése infravörös sugárzóval A Mezőhegyesi Állami Gazdaságban és más helye­ken naposcsibéket az eddigi kályhás, vagy petróleumos műanyák helyett kísérlet­képpen infravörös sugárzó­val is nevelnek. Az infravö­rös sugár elektromos rezgés, melynek hulláma hosszabb, mint a látható fényé. Nem melegíti át a levegőt, de ha valamely test elnyeli, a rez­gés hőenergiává alakul át. Az infravörös besugárzás serkenti a csirkék növekedé­sét, a gyengélkedők erejét gyorsabban helyreállítja, mert élénkíti az anyagcse­rét. Növeli a betegségekkel szembeni ellenállóképessé­get, a bélsártól történő fer­tőzést is kizárja. Az infra­vörös sugarakat a hazai gyártmányú „Infrasec“ ne­vű lámpa adja, amely a vi­lágító izzólámpához hasonlít. 110—220 voltra készítik, ára 124 forint, élettartama 5— 7 ezer üzemóra. Alkalma­zásához semmiféle különle­ges hálózat nem szükséges. A sugárzót a csibéktől 47—50 cm távolságra állítják be. Egy sugárzó alá 80—100 csir­ke helyezendő. Az állandó fényhatás a csirkéket nem zavarja. A lámpák — ellen­tétben a régi eljárásokkal — nem fogyasztanak oxi­gént és nem bocsátanak ki káros gázokat, gőzöket, füs­töt. Ez a nevelési módszer és eszköz Szilvási Iván állator­vos-kutató újítása, megvaló­sításában többek között Spuller György (Mezőhegye­si Állami Gazdaság) is se­gített. Szikora András, tudósító. Hasznos tudnivalók Előregyártóit elemek alkalmazása a esaládiházépítkexéseknél A dolgozók érdekében 750.000. OOO. Ft = Mii. ooo^- qyejhn&Jtúpo 1150.000 a. VJ.U* <jßfejhrvek/tüux 15.000­t.O71.W0<ä " 'Tyzpiinf^ öl évvel ezelőtt több 'iiint 750 m illió forintot adott kölcsön dqlgozó né­pünk államunknak. Az ötéves Tervkölcs ön összege, nyereményekkel tetézve, most teljes egészében visszafizetésre kerül. A tervkőlcsőn nagy céljaink megvalósítá­sát, a dolgozók életszínvonalának emelésiét szolgálta. A fenti rajz mutatja, hogy la tervkölcsön milyen jelentősen járul t hozzá az életszínvonal növekedéséhez. (Ka államunk a kölcsön teljes összegét csak lakásépítésre, vagy ruha, rádió, fstb. gyártására fordítja, akkor ezekbő 1 a cikkekből a feltüntetett mennyiséget készítették volna «I. Baromfival üzérkedett - tízhónapi kürtön — Bírósági ítéletek — Az orosházi járásbíróság Far- | orosházi lakossal, akinek há- kas Sándort tízhónapi börtön- zasságot ígért és pénzt csalt ki büntetésre ítélte árdrágító1 tőle. Másfél hónap múlva a üzérkedés bűntette miatt. Far- | Vasöntödét otthagyta, baromfi­akat vásárolt az orosházi pia­con, amelyeket aztán 1400 fo­rint haszonnal eladott Buda­pesten. Török Imre pusztaföldvári lakos, földművesszövetkezeti italboltkezelőt társadalmi tulaj­don sérelmére elkövetett sik­kasztás bűntette miatt egyévi és hathónapi börtönbüntetésre ! ítélte az orosházi járásbíróság, j mert 1954 őszén az általa veze- i tett pusztaföldvári 2. sz. ital- j boltban meg nem engedett házi leltározást csinált és megállapí­totta, hogy 2437 forint többlete van. Ezt az összeget kivette a pénztárból és magának meg­tartotta. Október 1-én tartott hivatalos leltározáskor kide­rült, hogy rosszul számolt és így 2437 forint hiány mutatko- j zott. A szarvasi járásbíróság Be- j hán Mihály szarvasi lakost hét- | hónapi börtönre és ezer forintj pénzbüntetésre ítélte okiratha­misításért, mert a Mélyépítő Vállalatnak olyan lovat adott el, amelynek járlata a saját ne­vére még nem volt átírva. A i lóvásárlási jegyzőkönyvre a ko- j rábbi tulajdonos, Váradi And- ! rás nevét hamisította. | 1951-heu ugrásszerűen mcgnövekedelt A családiház-építési kefe a tanácsok több mint 39.990 családiház építésére adtak engedélyt. Miijén tapasztalatok voltak a lebonyo­lításnál? Főleg annak következtében» hogy 1954-ben csak mintegy 15.009 családi- ház építésével számoltunk és ennél több mint kétszeres igény jelentkezett» nehéz­bégek voltak» főleg az építőanyagellátás- Siáí, ezenfelül különösen a fa- és tető­fedő anyagok biztosításánál. Ugyanis a dunai árvíz megfékezésére és az árvíz okozta károk helyreállítására jelentős anyagmennyiséget kellett felhasználni. Hogyan csökkentjük az anyagellátás nehézségeit 1955-ben? Az 1955. évi családiház-építkezések zavartalan lebonyolítása érdekében, egy­részt gondoskodni kell az építési anya­gok tervszerűbb elosztásáról, másrészt — és ez a tanácsok leglényegesebb fel­adata — az építési hiáuyanyagok pót­lása érdekében fel keli tárni a helyi építőanyagíeihasznáiási lehetőségeket és gondoskodni kell az előregyártóit épület­elemek gyártásáról, valamint azok minél iSzélesebbkörű alkalmazásáról. Az épületek födéméihez (mennyezeté- j hez) ma már vasbetongerendák kapha- j tők különféle méretekben. Ezek nehe- | zciibek ugyan, mint a fagerendák, de tűzbiztosát, korhadásmenlesek és teher- j bírók. N«m feltétlenül szükséges a vasbeton- j gerendák végét a falakon koszorúgeren- i (lába betonozni. Még vályog-, vagy vert- j falon is elhelyezhetők a vasbeíongeren- Idák, legfeljebb a felfekvések alatt kell ti falakon egy-két sor téglát elhelyezni. j Nemcsak a födémek, hanem a tető- szerkezet (fedélszék) is elkészíthető úgy, hogy ahhoz a lécezésen kívül más fa­anyagot nem kell felhasználni. Forga­lomba kerülnek olyan vasbeton tetőszer­kezeti elemek és előregyártóit salak- beton fedélszék-elemek, melyekből fa­anyag nélkül tűzbiztos tetőt lehet ké­szíteni. Vannak egyéb előny«! is az előregyár­tóit elemeknek. Elsősorban a tűzbizton­ságot szeretném hangsúlyozni, aminek falun Igen nagy Jelentősége van. Ezen­kívül i$en nagy előnyük ezeknek a szerkezeteknek, hogy könnyebben sze­rezhetők be és a salakbcton elemek lényegesen olcsóbbak is, mint a fából készültek. Az építeni szándékozók a legközelebbi TüZÉP-telepcken tájékozta­tást kaphatnak az előregyártott építési szerkezetekről, anyagokról és módsze­rekről. Egyéb intézkedések is könnyítik az építkezéseket. Kész ajtók, ablakok íz­léses kivitelben, jó minőségű anyagból ju­tányosán b«szerezhetök. Ezenkívül a la­kóházakhoz szükséges vasalások, felszere­lések, berendezési tárgyak (kályha, mos­dó, fürdőszoboberendezésefc, stb.) kerül­nek forgalomba. Kapható olyan villa­mos vízszivattyú-berendezés (hidrofor) is — kh 4600 forintos árban — mely meg­oldja a vidéki lakóház vízellátását olt. ahol elektromos áramszolgáltatás van. Az ilyen közművesített vidéki ház a vá­rosi lakás kényelmét nyújtja. Megkönnyítik az építkezéseket a for- galombahozctt típustervek is. 22 külön­féle földszintes, egy-kétszobás, szabadon- álló és Ikerlakóház terve már 1954. au­gusztus óta rendelkezésre áll. Ezek szá­nna a közeljövőben harmincra emelkedik és előreláthatólag még további irány­tervekkel fog kiegészülni. A legtöbb terv többféle homlokzati megoldást tartalmaz, alaprajzi megoldásuk fejlett lakáskultú­rát nyújt. A tervcsomagok a legaprólékosabb részletterveket, az anyag- és munkaidő- szükséglet kimutatást is tartalmazzák. Az építtető előre pontosan meg tudja ál­lapítani milyen és mennyi anyag szük­séges ahhoz, hogy házát felépíthesse és mennyi munkaórát kell az egyes mun­kálatokra fordítani, A munkavállaló ipa­ros részére Is jó tájékozta!ást nyújt a munkaidőszükséglet kimutatás, mert ajánlatát ennek ismeretében adhatja meg. Előnyt jelent a típusterv az építés en­gedélyezési eljárásnál is, mert a bead­vány mellé nem szükséges tervet mel­lékelni, elegendő a típusterv számának megjelölése. Város- és Községgazdálkodási Minisztérium«

Next

/
Thumbnails
Contents