Viharsarok népe, 1955. április (11. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-10 / 58. szám

l9.i-> március 10., esüiürlük ViUaizauU Hétit A befizetett forintok sokszorosan visszatérőinek Megyénkben február J ben rendezi adóját, annak nem X5-ig a negyedévi adójukat | kell adópótlékot fizetni és nem tömegesen rendezték dolgozó-! kell szégyenkezni, ha törvé- ink. Az adófizetési készség javu- j nyesen járnak el vele szem- lása nemcsak a parasztság va- ben. A tanács munkájában gyoni megerősödésének fok- . vannak hiányosságok az adóbe- mérője, hanem egyben kiállás; SZedés szorgalmazásában. Nem pártunk és kormányunk poli- | egy helyen elhanyagolják a tu- tikája mellett. De válasz az im- j datosító munkát. Népszerűtlen periali&ta háborús uszításra is.. feladatnak tartják az adófize­Megyénkben tavaly csak a beruházásokra esaknem 28 mil­lió forint került felhasználás­ra. Majdnem két és félmillió négyzetméter út- és járdate­rületet újítottunk fel, ebből Gyula városában, a Sztálin út aszfaltos felújítása másfélmil­lió forintba került. Uulgoaó népünk látja az állam sokirányú segítségét, ezért társadalmi munkával járul hozzá, hogy a költségve­tésre kapott pénzből még töb­bet lehessen alkotni. Negyven­egy új tanterem létesült me­gyénkben. Távoli iskolákat — mert a szükséglet úgy kívánta — belterületre helyeztek. Kór­házainkban. javult a gyógyító munka, a betegek ellátása. Zsa- dány és Kisdombegyháza köz­ségek iskolát; Kaszaper és. ör­ménykút kultúrotthont; Pusz- taottlaka bekötőutat, Dévavá- nya szülőotthont kapott. Ez a néhány adiat arról győzi meg megyénk dolgozóit, hogy a nép állama szeretettel gondoskodik róluk. Erre feleltet és válasz részükről a j© adófizetés. Erre kell nevelni a községek lakóit tanácsainknak. Az adóbevételi terv tel­jesítése szilárd alapot ad arra, hogy a költségvetésben terve­zett minden célkitűzés maradék nélkül megvalósuljon. Aki idő­tésre való mozgósítást. Zsa- dány,, Battonya, Kunágota, Do­boz, Körösladány, Bélmegyer különösen le van maradva az adófizetéssel, de ezek sereg­hajtói Dombegyháza és Ma- gy a irtom begy háza is. " Nagyobb éberséggel kell har­colni az osztályellenség, a spe­kulánsok ellen. Ezek igyekez­nek kibújni az adófizetés alól. Például Erdélyi Mihály gyomai kulák 53 ezer forinttal tartozik államunknak. Kardoskút köz­ségben Tejes Imre akarja ki­játszani a törvényt. Az ilyen elemektől szigorúan követelni kell tartozásuk sürgős törlesz­tését. Nem sok nap választ el bennünket a községi költség- vetés elkészítésétől. A tervek azonban csak akkor valósul­hatnak meg. ba együttes erővel mindenki résztvesz a célok meg­valósításában. Nem lehet ©üt pénzt költeni, ahol mrues- A feladatok megválóját ásáfooa sok-sok pénz. keli. Ezt látják is adófizetőink, de;, hegy ezt, mindenki fehsnaerje, szükséges tanácsaink odaadó, tüareUraroes feftnMgosító munkája. Értessék meg megyénk dolgozóival', hogy a befizetett forintjaik sokszo­rosan visszatérőinek. Király József MTVB pü. osztályvezető. ¥**¥**■*****^­1200 méteres acélhíd épül a Jangce felett Pekingitől, több kiváló kínai mérnök és hídépítési szakember utazott Vuhanba, hogy a hely­színen készítsék el a Jangce fe­lett épü'ő 1200 méteres acélhíd terveit. A híd építését 1955 har­madik negyedében kezdik meg. Az építőknek sok technikai nehézséggel kell megküzdeniük. Amellett, hogy a Jangce igen széles, folyása is gyors és szint­jében 16 méter körüli válto­zások állnak be. Ez az acélhíd kétszer olyan hosszú lesz, mint a híres sidneyi Mkötőhíd. Ma­gassága megfelel majd egy húsz- emeletes háznak, haigy, a híd alatt tengeri hajók is közleked­hessenek. Az orosházi járási tanácstagok fogadóórái Békrásáiiison k»zséj3>«n Biirelus lí-áa, s«wtu» Rács Sáuátr, Csanádapáca kiizsígbcn március 23-án Szerdán, Csele István, Cserváa kiizséUb*» március IS-én, kedden, Kasubn István, Gádoros közságb™ március 23-án, Szerdán, ifj. fejes Imre, Gerendás községben március »-és, kedden, Szegvári Félémé, Karctoekút kikzségbes március: 23-án, szerdán, I rháik Kivan, NagykonáHcs kézségben március M- *n, csiilüi-tókén. Snlymszki bubán, Nay;szénáa kézség),™ március 2Sén, keiiden, Talár Jnmef, Puszlafiiidvár kézségben március 12- «II, isulértékén. Berki Jássef, VénuHibis kéméghen március 2«-án, szombalMr. Cég Gabor. Dwnitrá» HHuriy. » járási lanáes V* einélte mindim. Iiétfg» ihleliia tart la, godüárák hivatetas hebiségébnu A szovjet emberek életébőt A párducvadász Ashabad közelében, a Kopet- Dag lábánál az egyik kolhozmé- nesből eltűnt egy csikó. Szétté­pett tetemét másnap találták meg. Sztyepán Sziszojev, a Bu- gyonoij-kolhoz csikósa megálla­pította, hogy a lovat párduc ölte meg. Sziszojev,aki tapasztalt va­dász, elhatározta, hogy felkutat­ja és elpusztítja a ragadozót. A köves talajon alig észrevehető nyomokon, elindulva, egy szik­labarlangban találta meg a pár­duc rejtekhelyét. Heggel, amint Sziszojev abar­A kultúrcsoportból Színész leszek — ez volt az álmom már gyermekkoromban. Erre gondoltam az iskolapad­ban, a tbiliszi Kalinyin mecha­nikai gyárban, ahol lakatos vol­tam, amikor a hadseregben szol­gáltam és mindenütt aktívan résztvettem. a színjátszócsopor­tok munkájában — írja N. Cso- nisvili, a Kaganovics Ifjúsági Színház fiatal művésze. A Kaganovics Ifjúsági Színház patronálta azt az egységet, amely­nél én szolgáltam. A művészek gyakran felkeresték bennünket, játszottak nekünk. Csapategysé- gam kultxircsoportja is állott lang nyílásához közeledcli, a pár- dúc hirtelen előugrott. Egy szem- pillantás, s rávetette volna ma­git a vadászra. Sziszojev gyor­san fegyveréhez kapott, lövése eltalálta a párducot, amely a földre zuhant. A második lövés kioltotta a ritka, két méter hosz- szú ragadozó életét. Ez már a hetedik párduc, ütne lyet Sziszojev életében megölt A vadász most a hegyekben fia­tal párríuekölyök után kutat, a- melyet az állatkert számára élve szeretne elfogni. —- a színházhoz... műsort tiszteletűkre. így kéz- dőtött a mi barátságunk és nem sokkal á leszerelés után a színházhoz kerültem. Érthe­tő, hogy kezdetben nem volt könnyű dolgom. Az elvtársak azonban szívesen fogadtak, segí­tettek. Sokat tanultam az eltelt néhány év alatt. Ma már főszere­peket kapok, ami különös büsz­keséggel és boldogsággal tölt el. Nagy öröm számunkra, az If­júsági Színház művészei számá­ra, ha játékunk sikert arat az ifjú nézőiméi, mert meg kell mondanom, hogy a fiatalok a legőszintébbek és a legigényesebb közönség. £euét egy édesanyának ÖZV. GYÖRGY k ÁLMA NAÉ, Drága jé Édesanya! Békéscsaba, HL, Jókai u. 63. ’ A uemzetküii nőnap alkabnából engedje meg, hogy a hon­védség, Tata, PL: 1204 alakulat tisztjei, harcosai nevében szere­tettel köszöatseui. Legyen büszke arra, hogy fia, György Béla honvéd, aki alakulatunknál teljesít katona? szolgálatot, olyan fchnagad* eredményeket ér el, kegy az alakulat egész szemé-M állománya előtt példaképül áll. Munkájával, magatartásával néni élt vissza az édesanya bizalmával, mert mindenkor becsülettel teljesítette a rábízott feladatokat, amelyekkel békeóhaját nem­csak szóval, hanem tettekkef is bebizonyítana. Legyen büszke fi- ára. aki most hála* sxereteUel gondol árra, akinek az életét kö­szönheti — a legjobb édesanyára. Kádár József, főhadnagy, Tata. szánkból, osztán megveszem... — Jé, de, ha nem adod el a disznót, akkor hogy gondolod megadni az árpámat?™ Ferenc felhúzta vállait, feje elörehajölt, mereven nézett a földre^ minha a földre volna írva az elem, becsületes válási — Nézzed, István, most ne­ked lovad nincs... Az árpa adós­ságba felszánt®*» a földedet. — Traktoroztatom. Be is va­gyok jegyezve a gépállomás­nál... De meg a disznók árából lovat akarok venni a tavaszi vásár báli... — Azokkal még a tavaszi ve­téshez nem szánthatsz... István, segíts rajtam!... Mondd le a gépállomást... Én már holnap bemegyek a városba a Belsped- hez, fuvarozok... Még az is le­het, hogy a keresetből az árpát is meg tudom venni... Nekem is kell vetőmag... Sem Szívó, sem a felesége nem kételkedett Ferenc szavá­ban. Átellenben is nagy a csa­lád, annyi, mint náluk, kevés is egy disznó. Ha már Ilyen szerencsétlenül jártak!... Meg­egyeztek. István lemondja a traktorozást. Ferenc az adós­ságba felszántja a földjét és ami még maradna, azt kész­pénzben kifizeti... — Csak azt mondom, Fe­renc, itt lesz már a nyakun­kon a február! Szántani kell, vetni kell!... Ért nem szeretnék késni a vetéssel, nem szeretnék lemaradni... A február olyan volt, hogy pórázott a föld. Úgy mu­tatkozott, hogy a tavasz hamar- rabfo- jön, mint máskor. István a földjén lépegetett és újjem- gani szeretett volna. Langyos déli szél áradt a földeken.', a pöszméte-rügyek kifakadtak. Csak be ne csapná már az em­bert az idő!™ De szántani le­het és vetni kell. Vetni, vetni, vetni. Puha a föld és mag után áhítozik. Estefelé figyelte Ferencet, mikor jön haza a fuvarozásból. Holnap már nem engedi el. Szántsa le az adósságát. Teg­nap már megvette a vetőma­got, nem vár Ferencre, sze­gényre. Megvan a mag. Az áldott mag. Sötét volt már, de Ferenc nem érkezett. Máskor már vi­lágoson itthon van. A felesége is türelmetlenkedett. — Nem tudhatom, ml van vele?... Ide a vashídhoz fuva­rozza a téglát, le a kikötőbe. I stván gondolt egyet. Szép este van, kövér holdka­réj ágál az égen. Elsétál a hídig. Tán még addig se kell, mert közben találkozik vele s együtt jönnek vissza. Igen, de nem találkozott veié. Felment egészen a hídig. Állt a parton és lenézett a kikötőbe. Az öbölt kubikosok ásták ki pár évvel ezelőtt, azóta mindig erősítik az öböl partját, kő és tégla eresztékeket vezetnek belé. Mintha lent emberek mozog­nának, a szavuk is elér idáig. Lassan lejjebb ment, meg­állt. — Hiába kínlódik, már az- zalL. Eltört a lába! — hallja a szavakat és a nyögő, szenvedő állat vergődését. — Fejbe kell verni, ne kín­lódjék szegény! — Hiinyje a keserves erre, ar­ra. .. na most jól nézek kit — is­meri meg Ferenc hangját. És már odébb se megy. Kegyetlen érzés vág belé. Igen, Ferenc kínlódik döglődő lovával, ami­vel pedig holnap az ő földjét kellett volna felszántani, hogy vetni tudjon:.. — Hiinyje a keserves — tör ki belőle is, mert ez már na­gyon komoly do'og. Visszafor­dult, vitte a feje, szidta Feren­cet, hogy kár az ilyen ember­nek születni erre a világra, aki ilyen balsorsű, mást is magával ránt a bajba. Na most jól megjárta. De jöhet ezután akár­ki, még ha az édesjóapja kelne fel a sírból, annak se adna köl­csön. Marha fejjel, lemondta a traklorozást is! Nem írják visz- sz,a. Annyi a dolguk, hogy bele­szakadnak. Hiinyje a hétiste­nit neki! Elkésik a tavaszi vetéssel.., Mire hazaért, lehiggadt. De Feren etekhez be sem ment, hogy hírül vigye a szerencsétlensé­get Miéit ő mondja meg az asz- saonyaak? A felesége sopánkodott: — Elég haj ez szegények­nek !... De mit tudjon az em­ber velük csinálni?... Most ott van az ő földjük is szántában, vetetten, vetőmagja sincs. Egy lóval rum megy semmire. Sze­rencsétlenek!... Jaj, Sára elájul, ha megtudja... — Most mit csináljunk? — kérdezte István nagy hallgatás után. — Megvesszük előbb a lova­kat! — válaszolt Szívóné — A disznók árát arra szántuk. István erre nem gondolt. Hir­telen lekapta a falon csüngő »Kincses kalendáriumot«, fella­pozta a vásárok útmutatóját, felkiáltott: — Holnap Várfüteken vásár van I... Reggel átmegyek a motorral! "lila snap jött az alkonyat* ban vissza. Két szép pej­lovat hozott. Jött, jött, vígan volt, olcsón vette a lovakat, pénze is maradt, nem számí­tott erre«. Jött, jött, a kikötőt már elhagyta, lovagolta az egyik lo­vat csak úgy szőrén, tíz áldo- mási szesz kicsit hilintázott még a fejébep. Dúdolgatott. Előtte egy ember gyalogolt a csapáson. Fáradtan lóbálta hosszú testét előre- Úgy sejtette, hogy Ferenc. Ferenc az biztosan. LJ túlérte. Hogy is áll ő most Ferenccel? Nincs semmiféle harag iránta a szívében. — Gyere ülj fel, Ferenc! — szólt rá szelíden. Ferenc megállt, visszafordult, nagy szemeket meresztett. Néz­te a szép lóét lovat Felült. In­dultak. Mennyiért vette, milyen volt a vásár, volt-e nagy felhaj­tás? — kérdezgetett. Aztán el­mondta, hogy ő is bevitte a fél­lovat a községbe, eladta Nagy Mihálynak, a fuvarosnak, aki­nek egy lova volt. Most van ne­ki kettő. — Eladtam, hogy megadjam neked az adósságomat!... Hogy feltudjam szántatai a földedet, meg az én földemet. Legyen rá költség.., Mert vetni kell, az az igazság! Azután hallgatlak, nem szól­lak egy szót sem linziig. Csak mikor Ferenc leszállt a tanyá­ja előtt, szólalt meg. Szívó Ist­ván. Hát komám, most már majd ér felszántom a földemet,.. De fel­szántom én a tiedet js... Ma­radjon meg a ló ára vetőmagra, meg más egyébre.., Majd ősz­szel «'számolunk. Ferenc elfordult, mintha a kert szögletében meglátott vol­na valamit. Pedig hát nem volt ott semmi, csak szemeit fordítot­ta el a világtól, ne lássa senki, hogy átnedvesedett.., Mert jön a tavas« s az ember ujjongani szeretne örömében...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents