Viharsarok népe, 1955. április (11. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-08 / 56. szám
% 1955 március kedd ViUais-aiak Hépt A szovjet nép iránti barátság ügye — nemzeti ügy Megyeszeite, a városoktól az apró falvakig, mindenütt ünnepélyes keretek között nyitották meg a magyar-szovjet barátsági hónapot. Ezeken az ünnepségeken hálatelt szavak- • kai mondottak köszönetét a dicső Szovjetuniónak azért, hogy j népünket megszabadította a fasiszta járomtól és azért, hogy j azóta is minden órában, min den nap érezhette a nagy szovjet nép támogatását, baráti segítőkezét. Ezekben a napokban talán egyetlen ember sem volt megyénkben, aki ne emlékezett volna a szovjet hősökre, akik győzelmes harcukkalmeg- teiemtctték új éietímk tehetőségét, akik Magyarország történetében még soha nem tapasztalt, nagy fordulatnak segítői, harcosai voltak. Békéscsabán, a Jókai Színházban gyűlt össze az ünneplő [ közönség, hogy résztvegyen a magyar-szovjet barátsági hónap megnyitásán. Szentiványi Sándor, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke megnyitó szavaiban üdvözölte a megjelenteket; Kakukk Józsefné elvtársnőt, az MSZT országos titkárát, majd átadta a szót dr. Sonkoly Kálmánná*, j a TTIT elnökének, aki ünnepi beszédében arról az újfajta barátságról beszélt, amely a Szovjetunió és a népi demokratikus országok közt létrejött, s amely olyan barátság, melyben nincsenek alárendelt országok, hanem a jogos nemzeti \ érdekek kölcsönös védelme, a kis és nagy országok teljes í egyenrangúsága alapján áll. Hangsúlyozta, hogy ez a barát- j ság mit jelent népünknek. „A szovjet-magyar barátság 3 j békés építőmunka biztosítását jelenti számunkra.“ Majd arról beszélt, hogy mennyit köszönhet népünk a Szovjetuniónak. Beszéde további részében a szovjet kultúráról, a szovjet művészek nagy példájáról emlékezett meg. Elmondotta, hogy ma már mi is azt az utat járjuk, ahol igazán kivirágozhat, nagyszerű termést hozhat a kultúra, majd befejezésül ezeket mondotta: »Bebizonyosodott, hogy a szovjet nép iránti barátság ügye nem párt ügy, nem világnézeti ügy — hanem nemzeti ügy.* Az ünnepi beszéd után a meghívott társadalmi szervezetek képviselői, r a termelőmunka és kulturális élet kiválóságai meg- ; nézték a Jókai Színház művészeinek előadásában Arbuzov: »Má- j sodik szerelem« című színművét. A darab a szovjet emberek életéből meríti mondanivalóját, segít megismerni a szovjet emberek jellemét, nagyszerű akaraterejét, egyszóval közelebb hozza a nézőt a Szovjetunióhoz. Békés megyében és Békéscsabán méltó keretek között nyúlt meg a magyar-szovjet barátsági hónap. A már lapunkban ismertetett gazdag programból arra következtethetünk, hogy az illetékes szervek felkészültek a barátsági hónap nagy szerű előadásainak, művészi műsorainak jó megrendezésére. Dolgozó népünk azt várja az illetékesektől, hogy a felkészülésen túl minden erejükkel trión legyenek, hogy az előadások sikert hozzanak, még jobban megismertessék, megszerptessék a Szovjetuniót. Megkezdődött az országos élelmiszeripari tanácskozás A Magy ar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa az élelmiszeripar vezetőit, legjobb dolgozóit, párt- és tömeg- ■szervezeteinek képviselőit tanácskozásra hívta össze, hogy megbeszéljék az 1955-ös népgazdasági tervben az élelmiszeripar feladatait. A tanácskozáson megjelent Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, Hegedűs András, a Minisztertanács első elnökhelyettese, az MDP Politikai Bizottságának tagja, Matolrsi János, az MDP Központi Vezetőségének titkára, Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke és a Minisztertanács több tagja. Kovács Imre élelmiszeripari miniszterhelyettes einöki j megnyitója után Aítomáre Iván j élelmiszeripari miniszter mondott beszédet. A vonal parancsnokánál *— Gyönyörűséges MÁV — mondja egy utas gúnyosan —, amint a békéscsabai pályaudvar kapuján ömlik kifelé egy későn érkezett vonat utasainak folyama. Mostanában minden egyes utazási hibát olyan türelmetlenséggel szokás emlegetni, hogy kizárólag csak a MÁV dolgozói tehetnek róla és rajtuk kívül senki és semmi. Mintha a MÁV-nál lámpással kellene keresni azt, aki jól, becsületesen dolgozik. Helytelen lenne a MÁV dolgozóinak hibáit takargatni — mert van ilyen is —, éppúgy, mint ahogy más is követ el hibákat termelés közben. Csakhogy: amíg a vasutasoké kirakatban van, addig a többiek hibáiról nem tud mindenki. Azonkívül: a vasutasok jó munkájáról — mert ilyen szintén van ■— nem szállongnak hírek, dicséretek. Vagy talán hallott ilyesmit az utazás közben valaki? Egyet sem..; Tartsanak velem I — Nos ezért, gúnyolódó munkástárs, az egyik állomás forgalmistájára támadó emberek, a rossz csatlakozás, késés és minden más ok miatt türelmetlenkedő utasok, Zsuzsa néni, Pista bácsi — kérem, ha van kedvük, jöjjenek velem. Foglaljunk helyet a békéscsabai vonalirányító elvtárs irodájában, ha a valóságban nem is, de gondolatban elférünk ennyien. Az irányító berendezés mellett Lipták István elvtárs ül. Ma, pénteken reggel 8-tól este 6-ig a lőkösháza- szolnoki vasútvonal forgalmistáinak, a vonalon áthaladó vonatok mozdonyvezetőinek ö a parancsnoka. Két oldalról két kar nyúlik elé mikrofonnal, amely beszédét továbbítja. Kissé jobbra hangszóró, amely hangosan adja le azt, amit bármely állomáson egy telefonkagylóba bemondanak. Balra egy kapcsoló- tábla. Gombnyomásra a vonal j bármely állomása azonnal je- I Ientkezik. Ha szükséges, az állomások egy-egy csoportjával, vagy éppen az összes állomással egyszerre beszélhet a vonal- irányító. Melyik vonat hot jár?-- Halló, irány; a 685-ös vonat elment!... Köszönöm, vettem... Itt Gajdos mozdonyvezető. — Szajolban javítok... Halló, mikorra várható a gyors?... j — Folyvást jelentenek, kérdez- I nek, néha vitatkoznak, Lipták 1 elvtárs az előtte lév5 grafikonon különböző színű vonalakat húz. Számokat ír, majd füzetbe jegyez. Közben utasításokat ad: ezt a vonatot engedhetik tovább, amazt fogadják. Személy, gyors, teher, irány- és másféle vonatok Csabához közelednek, Csabától távolodnak, ezeket jelzik a különböző' színek. Bármikor leolvashat ja: melyik vonat hol jár, hol, mennyit késett, melyik állomáson menynyit állt, az állomások melyik vágányán állnak vonatok, mely vágányok szabadok. Tudnia kell, hogy melyik vonat, hol és mennyi vagont kapcsol le, I vagy fel, melyikben szállítanak. ' gyorsan romló dolgokat, vagy j élő állatokat. Ismernie kell a 1 mozdonyvezetők és gépeik jó tulajdonságait, gyengeségeiket. Esetleges víz-, vagy szénszükségleteiket, azt, hogy melyik állomás, melyik vágányán vannak azok felvevő helyei, a vízadagolók jók-e, vagy rosszak, hol van túl sok utas. Csak ezek ismeretében tudja a forgalmat úgy irányítani, hogy torlódás ne legyen, minden vonat minél gyor- r sabban jusson rendeltetési helyére. A legfontosabb küldemények okvetlenül tovább jussanak, a kevésbé fontosak késése terhére is. Ha egy ik, vagy másik vonat késik, ne zökkenthessen ki rendes menetidejükből más vonatokat. Ehhez még a hatáskörébe nem tartozó, de ide kapcsolódó vonatokról is meg keli tudnia közben egyet- mást. A vonalirányító ismeri az egész vonal forgalmának lehetőségeit, akadályait, a leghelyesebben ő intézkedhet, hogy megelőzze a várható hibákat. E közben szem előtt kell tartania: gyors, biztonságos, gazdaságos legyen a közlekedés. Akadályok, nehézségek vannak itt is. Lipták elvtársnak most úgy kell irányítani, hogy a különböző szerelvényekbe szétszórt Szob és Hidasnémeti felé irányuló teherkocsik a Szolnok előtti állomáson már együtt legyenek. Szolnok csak így, rendezve fogadja el. Ez persze, késéseket, torlódást okozhat. Máskor külföld hibájából vannak nehézségek. Ha például az Angliából Francia- országba érkező hajó miatt későn indítják a párizsi expresszi, csak később indíthat Budapest is, ami érezhető ezen a vonalon is. Sokszor tehát az egyes késéseknek, csatlakozások hiányának oka az, hogy a vonalirány itóoak több utas érdeke, vagy más fontos közérdek miatt kellett bizonyos intézkedést tennie. Most háromszoros a forgalom — A múlt rendszerben a 1 rolni, piacozni; míg ezelőtt k@- vasút pontosabb volt — hsai- vés pénzük, nyomoruk miatt lom —, ezt súgta epésen szóm- tízszer meggondolták a falusi szédjának maga gúnyolódó em- emberek, uljenek-e vonatra. ! bér. Igaz, van javítanivaló a — Vonaíirányítóí... irány!... ; vasútnál, de azt elhallgatja, Igen!... — Állandó a küzdelem a hogy most háromszorosára nőtt j nehézségek ellen, értünk, a forgalom a múltbélinek. El- utasokért. Ezért a MÁV doí- felejti, hogy ma az egész falu gőzéi dicséretet is érdemelnek. I utazik, rokonlátogatóba, vásá- I Tóth Géza íliliikiif DOLDOGOK azok a szülő*, ,, akik gyönyörködhetnek serdülő, vagy már felnőtt gyermekeikben. Nekünk egy volt, azt is elrabolta tőlünk 12 évvel ezelőtt a háború«—mondotta Kovács néni De hogy is történt mindez? Borús, esős szeptemberi este volt, amikor 1943-ban Kovács Jancsit az állomásra kísérte az édesapja, édesanyja Jancsi, mielőtt ufóíjára kilépett volna a kapun, titokban — mintha keresne valamit —, bement a szobába, s megnézte a családi fényképet. J61 emlékezetébe véste a drága arcokat és búcsút vett a kedves kis szobától. Szétnézett a 21 év alatt úgy megszokott, megszeretett kis udvarban, m°g- símogalta a lábához simuló fekete Bodri kutyát, majd visszament a konyhába, ahol már a katonáiddá útrakészen állt. Kovács bácsi végignézett fián, hirtelen lehajtotta fejét, arcán valami melegséget érzett. Néhány perc múlva Jancsi az öreg ébresztő órára tekintett, s elfojtott hangon megszólalt: — Mehetünk. Egy pillanatra mindhárman KOVÁCSÉK ÜZENETE egymásra néztek, Kovács háesi felemelte a íördről Jancsi katonaládáját, s alig hallhatóan csak ennyit mondott: — Mehetünk, fiam. JANCSI előre ment. Az *d- " Varon megállt, és luégegyszer végignézett a kis cserepes házon, ahol született, ahol a féltve őrző anyai kéz emberré formálta. A sötét utcán lassan bandukoltak, amikor Kovács néni megszólalt. — Vigyázz magadra, fiam... írjál is... Tovább nem tudta folytatni. — Ne búsuljon, édesanyám, visszajövök én nemsoká... Az állomáshoz érve, alig tízperces várakozás után feltűnt a távolból a vonat lámpáinak vöröses fénye. Búcsúzkodtak. Befutott a vonat. Néhány perc múlva az áilomás forgalmi tisztje jelezte az indulást. Kovács Jancsi megcsókolta szüleit és csak any- nyit mondott: — Édesapám, édesanyám, visz- szajövök, várjanak az állomáson. —1 s elindult a hosszú szerelvény az orosházi vasútállomásról... CZOMORÜ csend ütött tanyát Kovácsék portáján, tájt nekik, hogy azok vitték el fiukat, akik a nincstelenséget zúdították a nyakukba, akik két hold földjüket 1938-ban elárverezték, mert munka nem volt és neun tudták kifizetni adójukat. Egyszer, 1944 augusztusában arról hallottak, hogy azt az ezredet, amelyikben fiuk is volt, Németország határához irányították. Később meg azt, hogy Jancsi meghalt. »Hivatalosan« soha nem tudták meg, mi történt vele. Hosszú hónapokig kijártak az állomásra, ahogyan azt Jancsi búcsúzáskor kérte. * A felszabadulás ntán a földosztáskor ők is földet kaptak. Kovács bácsi örömtől sugárzó arccal verte a földbe a mesgye- karót: — Ez most már az én földem... A sajátom. Nem is engedjük soha többé, hogy az uraké legyen! A ZÖTA is becsülettel dol- goznak. Munkájuk mellett egyre többet olvasnak — különösen Kovács bácsi. Az olvasottak még inkább megértették vele, miért kellett fiának idegen érdekekért a háborúban elpusztulnia. Megismerte a háborús gyújtogat ők mesterkedéseit is. Egyszer arról hallott-Kovács bácsi, hogy az imperialisták atombombát gyártanak, egy újabb háborúra készülnek. EMéhérsdett, fiára gondolt. Haza sietett és feleségének is elmondta; — Ide figyelj, anyjuk, az amerikaiak megint háborút akarnak. Atombombát gyártanak, hogy a népeket újra pusztítsák. Nem lehet azt megengedni, hogy az olyan fiatalok, mint a mi fiunk volt, újra elpusztuljanak. t A háborút meg lehet akadályozni, ha összefognak az ilyen magunkfajta becsületes emberek. Ettől kezdve rendszeresebben jártak Kovácsék a kisgyűlések- re, békegyűlésükre. Sokat vitatkozott Kovács bácsi a kételkedő emberekkel és saját életén mutatta be, hogy miért kell küzdeni a háború ellen. Az. egyik bé kegy ülésen is felszólalt. Beszéde közben kitekintett az utcára, ahol 5—6 éves gyerekek játszadoztak, így szólt az ablakra mutatva: — Ezekért a gyerekekért kel) nekünk küzdeni Nem engedhetjük meg, hogy szüleik, boldogtalanok legyenek, mint én és sokan mások. IZOVACS BÁCSIT és felcsé1V gét megviselte a háború, hisz a legdrágábbat vette el tő* lük: a gyermeket. Ma is, amikor az utcán vidáman játszadozó gyermekeket, boldogan sétáló fiatalokat és gyermeküknek örülő szülőket látnok, valami furcsa érzés vesz rajtuk erőt. S arról beszélitek, hogy mily en öröme,boldogsága van ma a fiataloknak, nem úgy, mint a múltban. Ilyenkor újra és újra elhatározza k: érdemes ezekért a fia latokért >1- gozni. Tetteikkel bebizonyít üií, hogy halálosan gyilöök a háborút, a német fasisztákat, akik 12 évvel, ezelőtt elrabolták tőlüK. szemük fényét — Akiknek gyermekük van — mondja Kovács néni —, gondoljanak azokra, akik a legdrágábbat vesztették e£ a véres háborúban. De ne csak gond®! innak erre; hanem tetteikkel mutassák meg, hogy minden erejükkel küzdenek a legszentebbért: a békéért, az életért. —Bal kas—
