Viharsarok népe, 1955. február (11. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-25 / 47. szám

1955 február 25., péntek 3 Az ifjú íermészetkuiaió állomások igazgatóinak országos értekezlete Szarvason Szarvason kedden és szerdán országos értekezletet tartottak az ifjú terniészetkutató állo­mások igazgatói és szakkörve­zetői. A megbeszélésen részt vett Lovász István, az Oktatás­ügyi Minisztérium iskolánkívüli csoportjának előadója, Holló László, a DISZ Központi Ve­zetőség úttörő osztályának ve­zetője és Szirmai Éva, az »Ut- törővezető« című lap felelős szerkesztője is. Az első napon a szarvasi út­törők gyönyörű Micsurin állo­mását tekintették meg, amely igen megnyerte a részvevők llj kultúrcsoport mutatkozott be Békéscsabán Uégi tervét valósította meg a Békéscsabai Sütőipari Vállalat, amikor pár héttel ezelőtt megala­kította az üzemi kuitúrcsopor- tot. Az üzemi bizottság és a vál­lalat vezetősége mindent elköve­tett a létrehozása érdekében és meg is volt az eredménye, mert különösen a DISZ-íiatalok nagy lelkesedéssel siettek szerepet vál­lalni a kultúrmunkában. Az új csoport szombaton, 19-én lépett első alkalommal közönség elé: műsort adott a farsangi es­ten. Mészáros Gábor ÜB-elnök megnyitó beszéde után Balogh Kálmán vezetésével a szavalat­ból, jelenetekből, ének- és ze­neszámokból álló tarka, de ní­vós műsor jól sikerült, a közön­ség kitűnően szórakozott, a sze­replők pedig sok tapsot kaptak. A nagy tetszéssel fogadott vi­dám műsor után kezdődött a tánc, ami a hajnali órákig tar­tott és a megjelentek egy kelle­mes est emlékével távoztak. •- ■■ — Az orosházi járási Petőfi Kuli úrház zeneiskolájának növen­dékei február 27-én hangver­seny-estet tartanak. Ennek kere­tében adnak számot az iskola legjobb növendékei a félév fo­lyamán s-'erzett zenei ismereteik­ről. tetszését. Az ügyes szarvasi út­törők háztartási szakköre nagy sikerrel vizsgázott: délben sa- játsütégű, pompás bécsiszeletet és tortát tálaltak fel a vendé­geknek. Szerdán került sor a feladatok megtárgyalására, ne­vezetesen az ifjú természetku­tató állomások szakköreinek tavaszi felkészülésére, az is­kolai kertek létesítésével és a 11. országos kiállításon és ver­senyen való részvétellel kap­csolatos kérdések megbeszélé­sére. A beszámolót Jankó Ist­ván, a szarvasi ifjú természet- kutató állomás igazgatója tar­totta. Felhívás Az Egészségügyi Minisztérium rendeleté alapján elrendelem Bé­késcsaba 3—60 éves lakosainak hasihagymáz elleni kötelező vé­dőoltását. felhívom a lakosságot, hogy az oltási rendeletnek saját ér­dekében mindenki tegyen eleget, s a meghirdetett napon az ol­tás helyén — tiszta testtel, tisz­ta ruhába öltözve jelenjen meg. (Aki 1954 szeptember 1-e óta olt,a volt, arra nézve az újraoltás nem. kötelező.) Az oltás kötelező. Aki indoko­latlanul az oltásokról elmarad, vagy a rendeletet kijátssza, sza­bálysértést követ el, és 500 fo­rintig büntethető. Aki terhes, vagy súlyos beteg és e körül­ményt terhesgondozási köny­vecskéjével, vagy kezelőorvosa bi­zonyítványával igazolja, az ol­tás alól mentesül. Blahut János, VB-eluök — ZSÁKOLÓ automatákat ké­szít a vetji]igyáralcnak a Hódme­zővásárhelyi Mérleggyár. Az au­tomata a műtrágyái félmázsás adagokba méri, majd önműkö­dően zsákokba üríti. Januárban készült el terven felül az új tí­pusú rúdvasmérleg is, mellyel tízezer kilót lehet egyszerre mérni. Kedves Szerkesztő Elvtárs! AZ ELMÚLT NAPOKBAN él­üzem avatáson voltam a Gyu­lai Nyomdában. Ez magában vé­ve még nem olyan nagy ese­mény, amit feltétlenül meg kelle­ne írnom, hiszen így, egy befe­jezett év, vagy negyedév után gyakran olvashatunk efféle ün­nepségekről. A Gyulai Nyomda élüzem-ki tűnte :ésének jelentősé­ge inkább a vállalat körülményei­ben van, amit talán csak azok tudnak méltóképpen értékelni, akik ismerik ennek a nyomdának múltját és jelenét. Ezt a vállalatot még mintegy három évvel ezelőtt a rendszer­telenség, a félévig, sőt 8 hónapig is elfekvő rendelések és — a ■»fekete« különórák serege jelle­mezte. Természetesen, ezek csak a termelést, a terv teljesítését, a minőséget rontották nagy mér­tékben. KÉT ÉVVEL EZELŐTT meg­változott a helyzet, s az üzem végre elindulhatott a komoly ter­melés, a minőség, a gazdaságos­ság útján, s végül a jól megér- deme t él üzem-kitüntetéshez Ab­ban is rejlik a Gyulai Nyomda két év alatt a legalsó fokról a legfelsőbbre feltörő nagy ered­ménye, hogy igazgatója, Kendra György minden komoly kérdés­ben kérte a vállalat dolgozóinak véleményét, s ezt a jó szokását ma is gyakorol ja. (Bizony — Szerkesztő Elvtárs — ebből sok vállalati igazgató okulhatna.) TKHMESZETESEN a jó mun­kából és a nagyszerű eredmény­ből a kitűnő kollektíva is ma­radéktalanul kivette részét, akik közül nem is tudom, kit emel­jek ki hirtelen, hiszen egyik jobb munkása szakmájának, mint a másik. Így például a vállalat ve­zetőkönyvelője, Horváth f erenc, továbbá Horvátímé, a mindig kedves és szívesen segítő admi­nisztrátor, vagy a másik irodai dolgozó, a mindenkor, minden­ben, mindenhol ott látható Pau- linyi Gyula. Továbbá az üzemből a »szakma legjobb dolgozója« címmel kitüntetett Csorba I Györgjmé, a dolgozók bizalmija. De egyformán említést érdemel a nagyszerű kollektíva minden tagja kivétel nélkül, így például Bálint Zoltán, Petneházi Ger­gely, Gsarnay József, Gsarnayné, Sipos Lajos, Siposné, Képási An­tal, Rózsa Vera, a fürgelábú kis Demartsik Béla bácsi, Orbánná, Hanecker József, Veresné, Tóth Mihály, s mind-mind, akiket még kifelejtettem volna. Az az igazi kollektív szellem, ami segédmun­kástól az igazgatóig jellemzi ezt a vállalatot, megérdemli, hogy szívből kívánjuk nekik, legkö­zelebb ismét ők nyerjék el ezt a kitüntetést, de fel is jogosít, hogy higgyünk is benne. —zg— i J.idis-atók Hifit rTTT 7 i a tavaszi Közeleg | gazdasági kák ideje. A kormányprogram célul tűzte ki: növelni kell ke­nyérgabona-vetésterületeinket és az eddiginél jobb termésátlagot kell elérni. Ha az őszi búzavetés­területeinket megyénkben a szá­mok tükrében nézzük, megálla­píthatjuk, hogy van mit tenni. Kevés olyan község van, ahol tavaly ősszel a búzavetés-tervet teljesítették. Ezt most tavaszi bú­zával kell pótolnunk, hogy meg­felelő mennyiségű kenyérgabo­nánk legyen a jövő évben és ve­tőmag-szükségletünk is megle­gyen. Néhány nappal ezelőtt me­gyénkben megkezdték tanácsaink a tavaszi búza vetésére a felké­szülést. Jó néhány községben jó jelenségként tapasztalhatjuk, hogy a községi tanácsok végrehaj­tó bizottságai — mint Beírásén is — még január közepén meg­beszélték a termelési és állan­dó bizottsággal, hogy mit kell tenniök. Van tennivaló Békésen is, hogy az 500 kát. hold ta­vaszi búzát idejében a földbe tegyék, ami 7 mázsás átlagtermés esetén 3500 mázsa búzát jelent a községnek. Ezen a héten az állandó bizottság és a termelési bizottság, az aktívák segítségé­vel, felmérik a már elvetett terü­leteket, hogy a hiányt ennek meg­felelően pótolni tudják. Vannak községek, 1 jóval több tavaszi búzát vetnek, mint tavaly. Így van Mezőbe- rényben is, ahol tavaly abg 100 kát. holdon termeltek. Ebben az évben pedig majdnem 400 kát. holdat vetnek et. Vannak olyan dolgozó parasztok is, mint ifj. Komlódi Pál és Balázs Pál, akik négy-négy és fél kát. hold tavaszi búza vetését vállalták. Az ilyen dolgozó paraszfők érzik: ha több1 búzát termelnek, segítik nép­gazdaságunkat, de ugyanakkor maguknak is több lesz a kenyér- gabonájuk, szabadpiacra is jut bőven. Gyomán négy termelőszövet­kezet több mint 40 kát. hold ta­vaszi búzát vet. Ezen kívül a községben 40 egyéni dolgozó pa­raszt önként vállalta a tavaszi búza vetését. Olyan község is van megyénkben, mint Csaba­A megyei Hazafias Népfront­bizottság akcióprogramjának egyik központi terve a tanyavi­lág kultúrájának növelése. Sok szó hangzott el erről, s a szavak most kezdenek tettekké válni. Mezőkováesházáu például nagy­szerű kezdeményezés született. A megyei Hazafias Népfront­bizottság javaslatára a mezőko­vácsházi járási népfront-bizott­ság elnöke, Bálint bereite gimná­ziumi igazgató, az Iskolájában működő kultúrcsoporttal felke­reste február 20-án, vasárnap a mezőkovácsházi tanyaközpontot. Bemutatták a »Mátyás király Debrecenben« című színművet A tanyavilág dolgozói, akik elszige­telten élnek a kulturális lehetősé­gektől, örömmel fogadták a lel­kes csoportot. Ez a szép eredmény annak is köszönhető, hogy a kultúrcsopor- tot támogatta a községi tanács elnöke, Bab István: fogatot adott a kultúrcsoport kiszállításához. A mezőkovácsházi gimnázium példáját kövessék a megye többi Terjeszd a Viharsarok Népét! csüd, ahol az ősszel a búzavetés­tervet 99,5 százalékra teljesítet­ték. Ez azt jelenti, hogy most tavaszi búzából csak 9 kát. hol­dat kellene vetniök. Mégis a köz­ség dolgozói úgy határoztak, túl­teljesítik az előirányzatot és még 41 kát. hold tavaszi búzát vet­nek. Így terven felül 280 mázsá­val több búzát termelnek a csa- baesüdiek, hétmázsás átlagtermés esetén, mint ami tervbe van véve. De van megyénkben olyan község is, mint Békés- szentandrás, ahol alig 50 kát. hold a tervfeladat tavaszi búzá­ból és még ezideig alig húsz kát. holdnak az elvetése van biztosít­va. Sürgős tennivalója van a községi tanácsnak, de a község pártszervezetének is, hogy pó­tolják a hiányos előkészületeket. Beszélgessenek el a község dolgo­zóival. Értessék meg: az eddi­ginél jóval több búzára van szük­sége hazánknak, hogy ipari mun­kásainkat és a más munkakör­ben dolgozókat mezőgazdaságunk ellássa megfelelő mennyiségű és minőségű kenyérgabonával. En­nek ellenértékében a falu több traktort és egyéb gépi felszerelést kap, ami a falu dolgozóinak mun­káját segíti, valamint ruházati és egyéb szükségleti cikket, ami nélkülözhetetlen. A tavaszi búza vetőmag-szük­séglet egy részét a f öldművelés- ügyi Minisztérium biztosítja köl­csön és csere formájában. De helytelen volna a községi és já­rási tanácsainktól, ha csak az állam által adott vetőmagra szá­mítanának. fel kell kutatni a községben a tartalékokat és pótolni kell a tavaszi búza-vetőmagot. Van még olyan járás is — mint a szarvasi —, ahol még 100 kát. hóid terület­re hiányzik a vetőmag. Ezt a hiányosságot sürgősen ki kell ja­vítani. J . Pártszervezeteinknek, tanácsainknak egyik legfonto­sabb feladata, hogy a vetésterü­let 42 százaléka — mint ahogy azt a Minisztertanács meghatá­rozta — búzával legyen bevetve. Csak ez biztosítja egész dolgo­zó népünk kenyérrel való ellá­tását és a jövőévi vetőmagot. kultúrcsoportjai, és tartsák fela­datuknak azt, hogy a közelükben levő tanyai dolgozókat is be­kapcsolják a kulturális életbe. Néven Emília, a Hazafias Népfront megyei kult. előadója t Egykét szót a A Békéscsabai Vigadóban ját­szó Brigád moziban vol­tam feleségemmel együtt. Elő­adás után szokatlan esemény ját­szódott le; amikor a moziból kifelé igyekeztünk, a tömeg nem fogyott, hanem mindig szaporo­dott. Ennek ólai az, hogy a ha­zafelé igyekezők a következő elő­adás közönségével találkoztak a meglehetősen szűk folyosón. Vé­leményein szerint ez a rende­zés hiányossága. A MOKÉP-nek gondoskodnia kellene megfelelő rendezőkről, akik irányítanák az előadásról távozó és előadásra menő közönséget. A jelenleg elő­forduló figyelmetlenség tűzve­szélyt is előidézhetne, s ebből komoly anyagi károk (nem be­HÍREK — Várba!» időjárás ma estig: erősen felhős, helycnkint ködös idő, sokfelé eső, az északi megyékben havazás, őnoseső, mérsékelt keleti szél, a hőmérséklet északon emelkedik, délen alig változik. Legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: északon 0—mínusz 3, délen 0—plusz 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet észa­kon plusz 2—plusz 5, délen plusz S— tplusz 8 tok között. A fűtés alapjául szol­gáló középhőmérséklet 0—plusz 3 fok között, — A KONDOROSI kisipa­rosok színjátszó csoportja a „Gül Babá“-t, a kunágotai szín­játszók a „Bor” című népszín­művet adták elő, — BÁTYUS -BÁL lesz február 26-án Szarvason a járási kiillúr- házban. — Február 27-én, délután fél 4 órakor, a Békéscsabai Tégla­gyár vi lány e epén mű oros g er- mekkarnevái lesz. A legszebb, legötletesebb jelmezeket díjazzák. A karneválon büfé, gyorsfény­képészet és kitűnő tánczene szó­rakoztatja majd a közönséget. — AZ OROSHÁZI kisiparo­sok felszabadulásunk tisztele­tére felajánlották, hogy a Pesti úti iskola javítását, karbantar­tását társadalmi munkaként végzik el. — A sarkad! Petőfi Filmszín­ház dolgozói vállalták, bogy a szovjet film ünnepére kicsino- lítják a mozihelyiséget, a nézőté­ren a padlót felsúrolják és újra olajozzák. Ugyancsak rendbehoz­zák a gépházat is. — A KOMLÓ megnyitása után a Gyulai Vendéglátóipari Vállalat vezetői tervbe vették az Otthon vendéglő átépítését zenés eszpresszóvá. It't az épü­let egyik helyiségében játék­termet is létesítenek a biliár­dot, sakkot, dominót és egyéb társasjátékot kedvelők számá­ra. AZ OROSHÁZI járásban több mint tízezer ember nézte meg eddig az orosházi gimná­zium zA kőszívű, ember fiai« előadását. . — MÉG az idén halastavat épí­tenek a mezőberényi Vörös Csil­lag TSZ-ben. — CSEHSZLOVÁKIÁBÓL édes­ségáru — csokoládé, darabáru, slolverk, cukorka stb. — érkezett a Békéscsabai Kiskereskedelmi Válla'at árudáiba. — AZ OROSHÁZI járási Petőfi Kultúrház színjátszó csoportja 26-án Nagyszénáson előadja Ur- bán Ernő: »Uborkafa« c. három- felvonásos szatíráját. brigád moziról szélve arról, hogy balesetek is) származhatnak. Ha biztosítanák, hogy ne egyszerre jöjjön kifelé és menjen he a tömeg a moziba, megszűnne az esetleges szeren­csétlenség előfordulásának veszé­lye. Ez a mozihelyiség más szem­pontból is kifogásolható a mozi­látogatók részéről: a terem ala­posan rászorulna egy kis festés­re. A falak piszkosak, a MOKÉP egyszerű, fehér mésszel legalább egyszer bemeszeltethette volna. A néző jobban érezné magát a tisz­ta teremben. Azt hiszem, minden dolgozó elvárja, alti szórakozá­sát a filmszínházban keresi és találja meg, hogy a MOKÉP ilyen szempontokból is nagyobb meg­becsüléssel várja a közönséget. Bor József A több kenyérért mező- műn­Segítsük a tanyavilág kultúráját! •St&Ceié&adeU

Next

/
Thumbnails
Contents