Viharsarok népe, 1955. február (11. évfolyam, 26-49. szám)
1955-02-20 / 43. szám
6 1935 február 20., vasárnap UDVARIASSÁG Egy ködös téli vasárnap délelőtt, az Orosházi Kisker. Vállalat 1. sz. árudájába mentem kenyérért. Ilyenkor, 10 óra felé már csak ezen az egy helyen lehet kenyerei kapni. S akkor történetesen már elfogyott. — Negyedórán belül megérkezik a kenyér — biztatott mosolyogva az elárusító. — No, türelem — nyugtattam magam —, 15 perc nem is olyan sok idő. De a negyedórából félóra is lett, a vevők pedig gyülekeztek, s mint az ilyenkor szokás: mindenkinek kenyérre volt szüksége. Lassan meglelt az üzlet. ítt-ott elégedetlen arcok villanlak elém, amiért várakozni kell. Végre megérkezett a várna-várt ropogós, friss kenyér. Képzelhető, hogy mindenki igyekezett mielőbb szabadulni a hosszú várakozás után, s bizony, jó nagy tolongás támadt, pedig az elárusítók — mondhatni — zajtalanul, másodpercnyi pontosság-' gal végezték munkájukat. Arra gondoltam, hogy a tömegben lehet legjobban lemérni az emberek udvariasságát, avagy udvariatlanságát. S bizony, tapasztalható volt, hogy olyanok is akadnak, akik könyökük segítségével akarnak hamarabb hozzájutni az áhított kenyérhez. — Van kenyér bőven — nyugtatta meg a vásárlókat az egyik elárusító. Hiába, mindenki sietett. tikkor érdekes jelenség vonta magám figyelmemet. Éppen egy hatodik osztályos-forma kislány következett. Hallottam, a- imnt egy kenyeret kért. — Tessék — nyújtja az eladó a blokkot, ebben a pillanatban a kislány háta mögül villámgyorsan egg idős néni nyúlt a blokkért. A gyerek, amint ezt észrevette, tisztelettudóan félreállt, s éppen ezzel a mozdulatával kiütötte véletlenül az öregasz- szony kezéből a cédulát. — Nem tudsz vigyázni?! — ripakodott rá a kislányra. — Ne tessék haragudni — kért illedelmesen bocsánatot — azonnal felveszem. — De egy gombostünyi hely sem volt, s így nem lehetett a blokkot keresgélni, s újat kellett kérni. — Milyen szelesek ezek a gyerekek dohogott az asszony. — De hisz az egésznek a néni az oka, mert a kislány következett volna előbb — elegyedtem bele a beszélgetésbe. — Nem használ a tolakodás, látja! — Nem — mondta búsan a néni. Ekkorra a kislány megkapta a blokkját, s azt a még mindig hála mögött álló néninek nyújtva, ezt mondta: — Tessék! En még várhatok, a néni pedig siet. — Nyakában ott virított az úttörő-nyakkendő. Arra gondoltam, hogy ez a kis pajtás csakugyan úttörő, az udvariasság rögös, de gyönyörű útját töri. amelyen még a felnőttek közül is kis számban járnak. Tanuljunk tőle! Soós Erzsébet, Orosháza A rakodó munkák gépesítése A moszkvai 1. számú Aszfaltos iWongyár főépületének közelében homok-, kávifts^és satlah-f dombok .me lsednek. A napokban a Szovjetunió gépkocsi közlekedési és gépkocsiútügyi minisztériumának bizottsága itt próbálta ki a magajánó, önműködő rakodógépet, amelyet A. Sz. Gridunov terve alapján a Moszkva-környé- ki mityinszki gyárban készítettek. Az új gép egy óra alatt 240 köbméter kavicsot rak be a tehergépkocsikba, vagy 300 köbméter homokot szőr a hányóra. A gépet á fülkéjében felszerelt különböző készülékek segítségével egy ember irányítja. A bizottság javaslata értelmében az önműködő rakodógépet sorozatban fogják gyártani és bevezetik az építkezéseknél, a vasútközlekedésnél, valamint az előregyártott vasbeton-szerkezeteket gyártó üzemekben. ban, az Irma néni osztályában, [rma néni öreg tanítónő volt, lehetett vagy negyvenöt éves. Rövidrenyírt haja mindig a szemébe lógott és még óra alatt is rágta a cigarettát. Szegény Irma néni! ...Milyen rossz lehet neki egyedül... L' gyedül... egyedül... állt meg a gondolat. Kinyitotta szemét, ő is egyedül van — eszmélt rá. Csak Zoltán képe van most a feje fölött. Milyen jó. Az egész kastélyban e fénykép nélkül most nagyon egyedül lenne, ügy, mint Irma néni. Újra lehunyta szemét. De sokat megverte őket az az öreg tanítónő. Egyszer otthon elmondta, hogy kormost kapott, az apja akkor jót nevetett s azt mondta: — Bezzeg, nem ütötte a papot! A sógor ott volt náluk s az apja azzal elkezdett beszélgetni Irma néniről. Irma néni akkor lehetett fiatal, mikor az ő apja. — Magasan hordta az orrát! — mondta Bálint sógor. — Nem ment hozzá Groznicshoz! — Nem, azt hitte, hogy Kerekes elveszi! — Majd bolond lett volEgy jószágigazgatónak akad más is, nem egy ilyen... — Kerekes számtartó... csak hozzájárt — toldotta meg az apja. — Soha nem akarta elvenni... — Amikor megunta, otthagyta, akkor jött a káplán, az jó volt, mert azt még katonának se vitték el — mormogta a sógor, csak úgy a bajsza alatt. Hirtelen kinyitotta a szemét. Irma néni — gondolta -- hon- nét juthat eszébe most. Szegény öreg tanító néni, szegény... Hát ilyen élete volt? Egyedül... egyedül... egyedül — dobogta a szíve. Könnyfátyolos szemekkel a képre nézett. Szívének hangja elűzte füléből a fiú muzsikáló szavát. Helyébe valami különös félelem telepedett. Egyszerre fázni kezdett. Magára húzta a takarót s úgy ruhástól elaludt. Bár ne aludt volna el! Mert az álom most olyan képeket hozott elé, melyeket eddig tán sohasem mert végiggondolni • Zoltánt látta s egy másik lány tartotta kezében bozontos fejét. Felijedt. felkelt, hogy levetkőzzék. Az éjjeliszekrény felé nézett, szembetalálta magát a fiú képével. Egyetlen mozdulattal lefordítot\Jika<í.sa!i.o-U 1/léyt.t Mozaikok a baráti Csehszlovákia életéből Cer uzaérdekességek A világszerte ismert Koh-i- noor-gyár dolgozói azon fáradoznak, hogy egyre újabb és újabb tipusú ceruzát készítsenek. Csehszlovákiában rövidesen szépen lakkozott ceruzák jelennek meg az írószerboltokban. A ceruzákba belevésték a kisegyszeregyet, a kötött, illetve nyomtatott ábc-t. Az általános iskolák kisdiákjai nyílván örömmel fogadják majd az új segítőeszközt. Olyan ceruzákat is gyárt majd a Koh-i-noor üzem, amelyeken közlekedési jelek, illetve Csehszlovákia nevezetes műemlékeinek kicsinyített képei szerepelnek majd. 160 kilós vadkant ejtettek Liberec környékén sikeresen folynak a vaddisznóvadászatok. Néhány nappal ezelőtt a vadászoknak sikerült egy több mint 160 kilós vadkant ejteniük. A vadkant előzetesen megsebesítették, a vérző vad rávetette magát az egyik vadászra, végezetül azonban nehéz küzdelmek árán sikerült lelőni. A vadászoknak nem történt különösebb bajuk. Nagy turistaforgalom a Tátrában Télről-télre emelkedik a tú- ristaforgalom Csehszlovákia legszebb vidékén. Csupán a kötélpályákon tavaly 235.000 turistát szállítottak a magas hegyek ormaira. A kötélpályák hálózatát tovább bővítik. PEKING A Zsempipzsibao vezércikkben foglalkozik a szovjet kormánynak azzal a jávaslátáva], amely februárra értekezlet összehívását indítványozza Tajvan kérdésében. A vezércikk a többi közölt hangsúlyozza; ia Szovjetunió javas, a- ta új utat nyit a Tajvan körzetében és a Távol-Keleten kialakult feszültség csökkentésére, ,s ezért a békeszerető népek szívből helyeslik és támogatják a szovjet javaslatot. A% asszony és a kötvény (Szatirikus jelenet) Személyek: férj, feleség. EELESEG: (Otthon ül és lázasan köt.) EERJ: (Belépj: Szervusz, anyuci! FELESÉG (fanyarul): Hazajöttél, Alfréd? EERJ (vidáman és ha sunyin): Haza, bizony! Tudod, mi újság. anyuci? EELESEG: A te újságjaid!... Biztosan azzal akarsz hencegni, hogy előbb lettél kész a tervfelbontással, mint a Klofák.. Eh, ismerem már a te nagy újságjaidat. EERJ (derűsen): Tévedsz... Ezúttal nem a Klofákróíl a Kiirtani beszélni... Találd ki, mi az újság? EELESEG: Majd én megmondom, mi az újság! A KovácséknaH kihúzták a békekölcsön-kötvényüket! Tudod, mennyivel?... A, tudsz is te valamit!... Alfréd, te olyan ügyetlen vagy! EERJ: Kihúzták a kötvényüket? Ne mondd... EELESEG: Persze, te ezt ilyen nyugodtan fogadod... Bezzeg másoknak mindig sikerül! Ezerötszázzal húzták ki, ha tudni akarod!... De akarod te tudni?... Egy fenét! Téged az ilyesmi nem érdekel! És az se érdekel, hogy most utaznak a Mátrába és a kisfiúknak vesznek egy horoszkópot. EERJ: Talán mikroszkópot. E’ELESÉG: Csak fitogtasd a műveltségedet! Bezzeg te nem veszel a mi Béluskánknak se horoszkópot, se mikroszkópot. Pedig új cipő is kellene neki. EERJ: De szivecském... FELESÉG (nem engedi szóhoz jutni): Tudom, majd lia megkapod a prémiumot. Ha ugyan kapsz... Jaj, ha egyszer mi nyernénk, nem, nem is ezerötszázat, csak ezret! Tudod, hogy keli.ne nekem egy új télikabát? Mit tudsz te? Miattad a Béluska mezítláb járhatna az általános 111/b-be! EÉRJ: De drágám, hisz még el sem mondhattam... FELESÉG: Ne is mondd!... istenem, ezer forint.. Mit ezer?... Ha csak nyolcszázat nyernénk!... Az Alkalmiban láttam egv cuki zsorzsettruhát apró lila tupfokkal, Béluskának vehetnénk nyárra egy szandált és a te ruhádból kivétetném a foltokat, mert leöntötted vadas szósszal, jaj, Alfréd, te olyan ügyetlen vagy. EÉRJ: Kedves, hogy' rám is gondolsz... E’ELESÉG: Mit tudsz te!... Nem is kellene nyolcszáz, csak ötszáz!... Megnéznénk a Csárdáskirálynőt, vennék egy pár nylonharisnyát és Béluskának zoknit... EERJ: Most már engedd meg... FELESÉG: De te olyan ügyetlen vagy, Alfréd... Bezzeg, mások nyernek... Mit ötszáz! Ha csak háromszázzal húznák ki, már mehetnék ondoláliatni, Béluskának vennék fél kiló nápolyit, neked... neked... mondd, mennyi állva egy dupla fekete?.... EERJ: De szivecském, hallgass rám... Mehetsz ondoláliatni,' meg veheted a cuki zsorzsettet és a nylont, meg ,a,z bátot, Béluskának cipőt és zoknit, a foltos ruhámat is nyugdíjba küldhetjük... .......— " FE LESÉG: Nem értem. Mit fecsegsz. EERJ: Nem érted? Nyertünk!... Szivecském, kihúzták a kötvényünket. EELESEG: Alfréd, te olyan ügyetlen vagy!... Ezt csak most mondod? EERJ: Hiszen nem hagytál szóhoz jutni... FELESÉG: Mondd gyorsan! Mennyivel húzták ki? EERJ (ünnepélyesen): Ezerrel! EELESEG: Csak ezerrel?... Mit lehet ezerrel kezdeni. . Jaj, Aflréd, te olyan ügyetlen vagy... (Eüggöny.) (Király Dezsői Vt»^ yf» yjf» wT V** iiyT ta azt, levetkőzött és bebújt az ágyba. Reggel a téli nap mosolya csókkal költötte. felébredt. Megenyhült, nagyot nyújtózott. Helyrelette Zoltán fényképét, még vissza is nézett rá, amikor elindult a tanterem felé. Elmúlt déli egy óra. De a postás nem jött. Nem jött a várva- várt levél. A tanítás után nem is ebédelt. Elment egészen az autóbusz-megállóig a postás elé, de bizony az már a háromórásival visszafelé ment. Néki nem hozott semmit, vissza indult a kastély- felé. Az út, az a szép út, mely annyi, de annyi emléket ébresztett mindig, most olyan zord, olyan kegyetlen volt, hegy- még csak jobban fájdította szívéi, lígy hét alatt árnyéka lett önmagának, mert levél csak egyszer jött, az is néhány sor: »Ne haragudj, vizsgázom, nagyon el vagyok foglalva.« S nagy-nagy be'űkkel utána: »Nagyon szeretlek Klári!« Aláírás: »Zoltán.« Nagyon? — kérdezte Klári önmagától. — Akkor nem enny it írnál! Biztosan ...s most hirtelen az álom jutott eszébe, s ki is mondta: Mást szeretsz, nem engem ... És sírt, sírt egész délután. Átkozott kastély! Itt nem 'ebet boldog senki? Elhatározta százszor, hogy nem megy többé az autóbusz elé. Nem várja a postást. De amikor eljöttek a délután kínzó órái. hát mindig kiandalgott az országúihoz. pénteken az ötös buszt is megvárta. Amikor csikorogni kezdtek a fékek, vissza lóriiul t, s elindult a fasoron a kastély felé. Nem akart senkivel sem találkozni. Lassan ment, nehezen emelgette a lábait, mintha nagy sárban járna ... Egyszer hátrapillantott. Hárman, négyen szálltak le az autóbuszról. Közöttük egy magas férfit is megpillantott. Visszakapta a fejét. Azt hitte, hogy káprázat. A szíve a torkába szökkent. Hirtelen futásnak eredt. Abban a pillanatban a férfi kiáltozni kezdett: — Klári. Klári, állj nreg! O csak rohant tovább, ameddig bírta a lába, aztán nekitánto- rodott az egyik fának. A fiú múlott is termett. Atnyalábolta a remegő kislányt, s az pihegve, szipogva he efúrta fejét a legény- kabátjába. Még mindig hihetetlen volt, még mindig csak képzeletének játékát sejtette. De olyan jó volt most itt sírni. Zoltán gyengéden felemelte a lányka fejét. Megcsókolta. — Te, ... te nagy gyerek, hát mért szaladtál ? — Nem tudom... — súgta a lány, s most már ő is átölelte Zoltánt. — Na gyere, menjünk vissza a bőröndömért... Elindultak. Klári egy pillanatra széjjelnézett. Az alkonyat fátyla lassan, lassan beborította a tájat, de mégis, így leveletle- nüi is olyan szép volt az út,, olyan egyenesek voltak a nyárfák, mint őrtálló katonák. Mosoly terült szét arcára, ezt még sohse látta. Mintha díszszemlén lenne, s rniiplez az ő tiszteletükre. Milyen jó ... — sóhajtotta és szorosabban karolt a fiúba. Zoltán felemelte bőröndjét, odatartotta a lány elé: — Benne van a diplomám, meg a kinevezésem! Idejövök hozzátok ... A lány egy pillanatra hitetlenül nézett rá, de a legény gyerekesen mosolygó arca meggyőzte arról, hogy igazat mondói. Megingatta fejét, nagyot nyelt, szólni nem tudott, csak két fényes könnycsepp gördült végig arcán. — No, Klári... mi az ? — kérdezte a fiú. Elengedte a bőröndöt, átölelte a lányt és még annyit mondott: — Ha Te is így akarod...
