Viharsarok népe, 1953. december (9. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-19 / 297. szám

1933 tlernnhw 13., swMUfcaf 4 _________________________________ ___ Vikauaiók hifit Hétfőn este 7 órakor értelmiségi békenagygyűlés lesz a Békéscsabai Zeneiskola nagytermében! 1 levelek sorsa a Békési Járási Tanácsnál A dolgozók levelei a leg­nagyobb gondosságot, figyelmet érdemlik. Több vezető funkcio­náriusunk mégsem kezeli kellő gonddal a dolgozók által írott leveleket. A panaszok elintézését legtöbb esetben nyűgnek, teher­nek tekintik. Előfordult olyan eset is, hogy a dolgozók leve­lei elkallódnak, elvesznek. Ez történt a békési járási tanács­nál is. Hónapokkal ezelőtt szer­kesztőségünk öt levelet továbbí­tott a békési járási tanácshoz ki­vizsgálás végett. Választ hiába vártunk, nem kaptunk. Pedig szerkesztőségünk többízben fel­hívta telefonon és lapon keresz­tiül is a járási tanács dolgozóinak figyelmet arra, hogy a leveleket válasz nélkül hagyták. Teltek a napok, de a járási tanács még ezek után sem közölte, hogy a levelekbe foglalt panaszok, ké­relmek milyen elintézést nyer­ték. December elején személye­sen is kint jártunk a járási ta­nácsnál, ahol minden íelkiisme- retfurdalás nélkül tudtunkra ad­ták, hogy az öt levél közül kettő elveszett. Azt is megtudtuk, hogy Lestyán János tanácselnök elv- társ, amikor átnézi a beérkezett leveleket,-átadja a különböző osz­tályoknak és nyilván is vannak tartva. . A hiba az, hogy a dolgozók leveleit az egyes osztályok leg­több esetben nem tekintik közér­dekű iratnak. Fehér Vilmosné clvlársnő az ellenőrzési előadó, de igen ritkán ellenőrzi azt, hogy az osztályok dolgozói mit tesznek és milyen tanácsokkal látják el azokat a dolgozókat, akik panasszal fordulnak hoz­zájuk. A járási tanács osztályain nem ellenőrzik, hogy ki vette át a leveleket és nem felelős senki sem a panasz elintézéséért. így aztán nem is lehet azon csodál­kozni, hogy Kovács Jánosnak, a mezőberényi Petőfi tszcs tagjá­nak és Mészáros Erzsébetnek, a mezőberényi Vörös Csillag tszcs tagjának elveszett a járási ta­nácshoz beküldött levele. Szükséges, hogy a békési járási tanácsnál ne csak panaszt lássanak a dolgozók leveleinek elintézésénél, hanem együtt érez- zenek a levél írójával, érezzék annak gondját-baját és a levél­ből kiáradó bizalmat. Nyilván­való, ha így dolgoznak, akkor a későbbi időben már a dolgozók által írott leveleket hasznosítani tudják munkájukban is, Ezért ne késlekedjen tovább a békési járási tanács, hanem sürgősen vizsgálja ki a dolgozók levélben írott panaszait és közöljék annak eredményét is a sajtóval. Az üzletek nyitvatartási ideje december 19-íől január 3-ig December 19-én, szombaton: A boltok nyitvataríása a ren­des időben. December 29-án, vasárnap: A vasárnap nyitvatartó élelmi­szer-, tej-, cukorka-, dohány-, húsboltok rendesen, a vasár­napi nyitvatartási időbeli; a ruházati- és iparcikk-boltok vidéken 8—12 óráig, Békéscsabán 9-1« óráig; a játék-, illatszer-boltok Bé­késcsabán, Orosházán és Gyulán 9—16 óráig; járási székhelyen lévő élelmi­szerboltokból egy-egy 8-12 óráig. a tej-, hús-, kenyérboltok fél 8—fél 10 óráig. December 27—2S-29-3#-án: j Rendes nyitvatartási időben. December 31-éu, csütörtökön: Az egy műszakos élelmiszer-, dohány-, hús-, kenyér-, édesség­boltok 19 óráig, a kettő műszakos boltok rendes szombati nyitva­tartási időben; a ruházati- és iparcikk-boltok 18 óráig. Január 1-én. pénteken: Zárva vannak. Január 2-Sn, szombaton: December 21—22—23-án: Rendes hétköznapi nyitvatar­tási időben. December 21-én, csütörtökön: Az élelmiszer-, hús-, édesség-, dohányboltok 19 óráig, a ruhá­zati- és iparcikk-boltok 18 óráig. December 25-én, pénteken: A boltok zárva vannak, December 26-án, szombaton: A vasárnap nyitvatartó boltok rendes vasárnapi nyitvatartási időben; A vasárnap nyitvatartó boltok rendes vasárnapi nyitvatartási időben, a tej-, hús-, kenyérboltok fél 8—fél 10 óráig. Január 3-án. vasárnap: Rendes hétköznapi nyitvatar­tási időben tartanak nyitva a bol­tok. A boltok vezetői látható helyen kötelesek kifüggeszteni az egyes napokra megállapított nyitvatar­tási időt. Megyei Tanács VB Keresk. Os^L a i* n é ii X xi ESadS Békéscsabán, Nagyrétben, város­hoz kézét két okta bekerített gyümölcsös. Érdeklődni: VI., Daák-ulaa, 2 az a, szom­baton, vasárnap. Válogatott irodalmi regények hagy válasz­tékban eladók, Szarnék, Békéscsaba, Be- loiannisz-utca 8. Osorépkályliák javítását, átrakását, vas­kályhák samottozását és minden szak­mába vágó munkát vállalok: VáczI kály­hás, Békéscsaba, Thessedik-u. 60, (Vasúti temetővel szemben). F.gy 200 kg-os hízó eladó, Békéscsaba, (V., Vörösmarty-«. 21. Azoomlra kél tagú dolgozó orvos lázas­pár keres állandó bejárónőt; Békés­csaba, V-, Orosházi-u. 53. jókarban lévő kovácsszerszám eladó, Bé­késcsaba, Gyulal-u. 30. (Szabó). Kiadó héroszén», takarmányrépa, Békés- sí*!», Bessenyei-u- 128 VETÉSI? IC 125-ös Csepel eladó. Gyula, Thossárovits- utca 9» I Gyöngyösi bor 25 literenként kapható, Békéscsaba, Wlassies-iú 3. Ka műt-kertben lakást keresek vagy le- lépéssel, vagy békéscsabai lakásommal elcserélem, Szűcs János Békéscsaba, III. kér., Nagy Antalra. 13 ss. A Komlói 49/3. Szerelöijjari Válla­lat alkalmaz komlói telephellyel vil­lanyszerelőt, vízvezetékszerelőt, fűtés- szerelő, valamint a fűtés szerelésnél betanított segédmunkásokat. Szállást ingyen bocsátunk dolgozóink rendel­kezésére, munkaruhát, télen melegru­hát kapnak a dolgozók- Üzemi kony­hánkon napi háromszori étkezést biz­tosítunk kedvezményesen. Fizetés kol­lektív szerint. Jelentkezés: Komlón, Berek-utcai központunkban. Hibaigaasítas Rádió December 20., vasárnap Kossuth Rádió 6.00—8.00-ig Zenés vasárnap reggel. 6.45 A Szabad Nép mai vezércikke. 7.30 Színházak és mozik műsora. 8.00 Hírek. Időjárás jelentés'. Lapszemle. 8.15 Egy falu — egy njóta. 9.00 Zenés fejtörő. 10.00 fipölő szép hazánk* 12.15 A Magyar Rá­dió szimfonikus zenekara játszik. 13.30 Jó ebédhez — jó muzsika. 14.15 Az Állami Népi együttes énekkarának műsora. 14.45 Külpolitikai előadás. 15.00 Chopin zongo­ramű veiből. 15.30 Szív küldi szívnek szí­vesen. 18.00 Asszoi\yhűség. Veres Péter Kossuth-díjas író elbeszélése. 16.40 Tánc- zene. 17.40 Kincses Kalendárium. 19.00 Hanglemezek. 20.15 Tarka-barka. 20.45 Tánczene. 21.30 A vasárnap sportja. Totóhírek* 22.20 Részletek Miljutyiru Ha­vasi kürt c* operettjébőL 22.58 Közvetí­tés a Bartók hangversenyteremből. Petőfi Rádió 8.00 Vidám zene. 8.3Ö Evangélikus vallásos félóra a stúdióból. 9.00 Falu­rádió. 9.30 Miska bácsi lemezesládája. 10.10 Hanglemezek. 11.00 Népi dallamok. 11.35 A Magyar Rádió népi zenekara játszik* 12.25 Hanglemez. 12.30 Az elbe­szélés mesterei- 13.00 Részletek Kacsóh Pongrác műveiből* 11.00 Művészlemezek. 15.00 Tudományos fejtörő. 15.20 A Bel­ügyminisztérium Központi Népi Együtte­sének zenekara játszik. 16.00 Hangleme­zek. 16.49 A osodafutó. Rádiójáték Emil Zatopekről. 17.20 így látom én... 17.35 Szórakoztató zene. 18.45 Hanglemezek. 19.10 Az épülő kommunizmus országában. 19-40 A Tartós békéért, népi demokrá­ciáért & lap ismertetése. 19.53 Hangle­mez. December 21., hétíd Kossuth Rádió 5*25 Vasárnapi sport eredmények. 7.50 Naptár. 11.30 A Honvéd. Kossuth Tűzér- tiszli Iskola zenekara játszik. 1210 Déli hangverseny. 13.00 A Fővárosi Népi Ze­nekar játszik. 13.30 Hanglemezek. 14.15 Úttörő-híradó. 14.40 Heti zenés kalendá- rium. 15.30 Táncdalok 10.00 Ifjúsági fej­törőt. 16.25 Műsor az úttörők zenei szak­köreinek. 16 40 Falurádió. 17.10 Rádió, vá­laszol a hozzáérkezett levelekre. 17.29 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 17.40 Jó munkáért szép muzsikát. 18.10 Hanglemezek. 19.00 Iíuczka Péter és Nagy László versei. 19.20 Dalok 20.15 Teg­naptól holnapig... Esti krónika. 21.09 A Magyar Rádió szimfonikus zenekara ját­szik. 22.10 Tíz pere külpolitika. 22.Í0 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 22-50 Szovjet szerelmei versek, 23.00 Mai operettekből. Pelőtt R«di4 7.35 Színházak és mozik mfbora, 8.20 Zenekari muzsika. 9.29 A Gyermekrádiő műsora. 9.45 Gyermekzene. 19.10 A Ma­gyar Rádió népi zenekara játszik. 10.30 óvodások műsora. 11.00 Hanglemezek. 14.00 A Magyar Rádió kisegyüttese ját­szik. 14.40 Régi táncok. 13.30 Hangleme­zek. 16.00 Nehéz napok. Eaczi Endre írása. 18.20 Kossutli-dalok. 16.40 Hang­lemezek. 17.20 Ifjúsági műsor. 17.40 Szív küldi szívnek szívesen. 18.05 Ember és világ. Előadás. 18.45 Magyar operákból. 19.10 A7. épülő kommunizmus nagy orszá­gában- 19.40 Sport. ^ —- Orvosi ügyeletes szolgálat Békéscsa­bán december 20-án: Az I-, II., m., IV. és VI. kerületben dr. Jeszenszki Pál, Leuin-sí. 5 tsz, az V. kerületben dr, Bél. teki Lajos, Orosházi-u* 17. szám alatt tort j ügyeletes szolgálatot. Az osztályod mérlrözésefc rég­leges állása: « Aí-c&oportt 1. Bea, Vasa. 12 § 1 2 42,i9 19 t. Szeghalmi Traktor 12 7 2 3 22:17 16 3. Okány 12 6 1 5 19:28 18 é. Újkígyós 12 4 S 5 30:39 11 5. Le. Tatarozd 12 4 2 6 18:19 10 6. Orosházi Lók 12 3 3 6 16 20 9 7. Nagykamarás 12 1 4 7 10:27 6 «B.-csoport: 1. Endréid 12 8 2 2 27:11 18 2* Battonyai Traktor , 12 7 1 4 28:23 15 3» Gyulai Kinizsi 12 6 1 5 23:18 13 4- Gerendás 12 5 1 3 13:13 11 5. MezŐbcrény 12 4 3 5 13:22 11 6. Bcs. Pamutszövés 12 3 2 7 13:17 8 7. Kondoros 12 1 2 9 10:22 4 Gerendás—Kondoros 4:0 arányiján vég­ződött mérkőzés eredménye megsemmi­sítve. Pontot egyik csapat sem kapott, Az 1954. évre tehát a Békéscsabai Va­sas, Szeghalmi Traktor, Endréid és a Battonyai Traktor csapatai kerültek be a megyei bajnokság!*. Lapunk 1953. december 13-i számában «A Népköztársaság El­nöki Tanácsának törvényerejű rendeleté az állami begyűjtés többéves rendszeréről» — című rendeletben néhány számadatot tévesen közöltünk és sorcserék miatt helyenként értelmetlen szö­veget írtunk. így" a 3. §. 5. pontjának 12. sorá­tól a helyes szöveg így hangzik: A borbeadási kötelezettség megállapításánál — a borbeadási kötelezettség alá eső 400 négy­szögöl szőlőterület felett — min­den megkezdett 200 négyszögöl szőlőterület után az 1 holdra eső borbeadási kötelezettség egy nyolcad részét kell megállapítani, 9. §, 1. pontjának helyes szö­vege: A terménybeadási kötelezett- léget a szántó és rét együttes te­rületének nagysága és kát, tiszta jövedelme szerint kell megálla­pítani. MOZI SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Békéscsa­ba. December 17—23: <J»uai>»l eletánl,» BRIGÁD FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. December 17—23: < Vitorlás tűi*.» TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba, De­cember 12—21: rlcMWs» Miláiríhau.i PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. December 17—23: sKcriior.» .BÉKE. FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. De­cember 17—12: cllfú szívvet.r PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. De- cember 17—2Q: .Boldogság nBadara»» BÁSTYA FILMSZÍNHÁZ, Békés. Da­comkor 19—21: .Flotta hfe*.» VIHARSAROK NÉPE 92 MDP Békésaiegyel PárlbicoH-ágának !>[»)»■ Szerkeszti a HNMMdyij. Felelés kiadd: Nagy Árital, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Sztálin-út 7., I. emelet. Telefon: szerit,: 22-85, ktsdóhtv.: 21-76, Békési Nyomda, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Botyáuszky Pái. Számadatok helyesbítése: 1. A 9. §. (3) bekezdésében az évi terménybeadási kötelezettség a szántó és rét együttes területe után kát. holdanként VII. kát. csoportban a mező­gazdasági termelőszövetkezetek (132) — helyesen 232. 2. .Ugyancsak a 9. §. (3) be­kezdésében egyénileg gazdálko­dó termelők III. kát. csoportban 1—3 kát. hold (91) — helyesen 95. 3. 16. §. (1) bekezdésében a) sert&sbeadás I—II. tip. tszcs esi húsbeadási kötelezettsége kát, holdanként húskilogrammban (1) — helyeden 8 kg. l..és 3. pont alatti tévea szám­adatokat az MTJ Központ ille­tékes osztálya közölte. Késleltette a hibaigazítás korábbi megje­lentetését, hogy az MTI elzárkó­zik elkövetett hibáinak beisme­résétől. A 2. pont alatti hibát az ^TI helyi szerkesztőségének tagjai kö­vették el. különbőz« színek bért Ara: 585.- FI ' kaphat#! Áruházakban — szatmAMMiij A Harmadik Békekölcsön I. sorsolása Salgótarjániban 1953 december 27-én, vasárnap délután fél 4 órától. Kisorsa- • lásra kerül 187,850 darab nyeremény 59.6 millió forint ősz­szegben, A SORSOLÁS NYILVÁNOS 1 *7.j Tekintse meg á Népművészeti és Háziipari Boltot Békéscsaba, Sztáliu-út 7 Népművészeti ajándéktárgyak, ruházati, lakberendezési cikkek bő választéka várja a kedves Közönséget. Szőttesek, cserépáru, fafaragások, hímzések, csipkék, kö­töttáru, kosár- és fonására. ; Díszítse otthonát népművészeti tárgyakkal! SZEREZZ Ö lüsiéknz a Békéscsabai Bisher, szaUzteteibii DIVATÉKSIERT 29*es áruda Sztálin-út 13

Next

/
Thumbnails
Contents