Viharsarok népe, 1953. november (9. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-05 / 260. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! f---------------------------------------------"\ A z ősziek vetését határidőre befejeztük Szövetkezeti élet V__________________^ A Z MDP B i : K ÉS b 1 E G Y E 1 1 PÁ R T B1Z OTTS ÁGÁN A K LÁPJA I «953 NOVEMBER 5 , CSÜTÖRTÖK Ara SO fillér IX. ÉVFOLYAM, 26«. SZÁM Erős pártszervezet — erős termelőszövetkezet Köszöntjük november 7-ét A termelőszövetkezetben dol­gozd pártszervezetek előtt igen i)agy és komoly feladatok állnak. Pártunk és kormányunk célkitű­zéseinek végrehajtása, a termeiő- szövetkezelben dolgozó paraszt- sűg életszínvonalának állandó emelése a pártszervezet, a kom- muuisták harcos, nevelő mun­kájától nem kis mértékben függ. Éppen az elmúlt hetek, hóna- j pok eseményei mutatták meg, ahol a kommunisták határozot­tan kiálltak a nagyüzemi gazdál­kodás mellett, olt az ellenség nem tudott borulaszló munkál végezni. A kommunistákhoz csat­lakoztak a szocialista mezőgaz­daságot építeni akaró páetonki- vüü dolgozók százai és ezrei ill, Békés megyében is. Az a pa­rasztság, amely bátran és aka­dályt nem ismerve halad a nagy­üzemi szocialista mezőgazdálko­dás építésének álján előre, a pa­raszti élet, a falu dolgozó népe 'boldogabb életéért harcolók had­seregedén. , A ierpiielőszővétkezeteket azon- j ban tovább kell erösüepi- Tagsá­gát nevelni, tanítani kell és mind­jobban elmélyíteni benne a kö­zös tulajdon iránti felelősséget. A termelőszövetkezeiben mű­ködő pártszervezetnek egyik leg­főbb és legfontosabb feladata: i ■elérni azt, hogy a szövetkezet egész tagságát — a családtagokat is — kivétel nélkül mozgósítani tudja minden időben a soron- lévő feladatok maradéktalan vég­rehajtására­Erős pártszervezet — erős ter- melőszövetkezélet jelent, öntuda­tos szövetkezeti tagság biztosít­ja a soronlévő munkák határidő előtt való teljesítését, a termés­átlag állandó növelését. A járási, községi és városi párt- bizotlságoknak egyik legfontosabb feladatává kell, hogy váljon a termelőszövetkezetek pártszerve­zeteinek állandó erősítése. A fel­sőbb pártszervek segítsék a párt- szervezetek vezetőit arra, hogy önálló helyi politikát tudjanak kialakítani. Vagyis helyileg meg­határozni: a párt- és kormányha­tározatokat hogyan és milyen for­mában kell a követelményeknek megfelelően, helyesen végrehaj­tani. A felsőbb pártszervek jó munkájától függ az is, hogy a pártszervezetek vezetői az ered­ményeket és & hiányosságokat figy-elembevévc, a párttagok és a pűrtonkívüü dolgozók vélemé­nyére támaszkodva, olyun hatá­rozatokat hozzanak, amelyek mozgósítják a dolgozókat a jó kezdeményezések lovábbfej leszté- séne, a hibák kijavítására. j tagok és párlonkívüli dolgozók ) javaslata, így nemcsak meghall­gatásra talál, hanem harcolnak is a dolgozók a határozat végre­hajtásáért. Mégpedig azért, mert saját hangjukat, saját akaratukat látják benne. A pártvezetőség csak akkor tud jól dolgozni, helyesen vezetni, ha a párttagság segíti munkájá­ban, ha a taggyűléseken bírálják a vezetést és önbírálatot gyako­rolnak saját munkájuk felett is. A felsőbb pártszerveknek tehát segíteniük kell a termelőszövet­kezetek pártszervezeteinek veze­tőit abban is, hogy a párlbizslmi elv társak rendszeresen megtart­sák a pártcsoport-érlekezleteket, hogy az elvtársakat párlmuuká- val bízzák meg és be is számol­tassák őket Az elvégzett mun­kát pedig értékelje a pár lesö­pört kollektívája, hogyan lehetett volna azt jobban és helyesebben végrehajtani. Ezzel a módszerrel élénk, eleven vitáit alakulnak ki nemcsak a p ár lesöpör t üléseken, hanem a taggyűléseken is. így le­hetővé teszik a kommunisták, hogy a dolgozók nemcsak a hi­bákat, hanem elsősorban az el­ért eredményeket tartják szem előtt és harcolnak a hibák ki­javításáért, hogy több és jobb termeléssel növeljék a közös tu­lajdont s ezzel egyidejűleg a munkaegységekre járó termények és pénzbeni jövedelem mennyi­ségét is. A termelőszövetkezetek párt- szervezetei, kommunistái csakis akkor tudják a rájuk váró fel­adatokat jól elvégezni, ha ál­landóan növelik politikai képzett­ségüket. Egyetlen kommunista és pártonkívüü sem hanyagolhatja el a pártoktatást. A pártszerve­zetek vezetőinek és a pártbizalnii elvtársaknak úgy kell dolgozniok, mint a gyulavári «Felszabadítók Hagyatéka» tsz kommunistáinak, ahol a pártoktatáson teljes lét­számban megjelennek a hallga­tók. A kommunisták eszmei-politi­kai képzettsége teszi lehetővé, hogy a pártszervezet jól tudja elvégezni a ráváró feladatokat, és valóban vezetője, irányítója le­gyen a termelőszövetkezeti dol­gozók kollektívájának. A pártszervezeteknek soha nem szabad megfeledkezniük a jól dol­gozó, a termelőszövetkezet állan­dó erősítéséért fáradozó párlon­kívüli dolgozókról. Erősítsék ve­lük soraikat, mert a jó harcosok áj, friss lendületet adnak a fel­adatok végrehajtásához. A ter­melőszövetkezetek megszilárdítá­sáért folyó küzdelemben sok ilyen párlonkívüli harcos bizo- nvítoita be, hogy méltó a párl­Nyi'vánvaló, hogy a kormány­határozatban érvényre jut a párt- J tagságra­) A Pamutszövo dolgozói vállalást tettek arra, hogy a «November 7» műszak­ba« megszüntetik tervlemaradá­sukat. Sok dolgozó mái’ eleget is tett ennek a fogadalmának. 1 A III-as szövődében dolgozik Do-! bős Katalin szövőnő, újonnan megválasztott bizalmi. Nemrégen kezdte elsajátítani a szövést, így eddigi eredménye csak 97—98 szá­zalék vo’t Amikor megválasztott Iák bizalminak, elhatározta, hogy november 7-e tiszteletére 100 szá­zalékra emeli teljesítményét és úgy dolgozik, hogy elért ered­ményét meg is tartsa. A «Novem­ber 7* műszak első napján már 103.7 százalékot teljesített. Szlu- ka Mária, az I-es szövődében, 101 százalékos teljesítést vállalt és már az első nap 106 száza­lékot ért el. A többi üzemrész­ben is hasonló eredményeket ér­nek el a dolgozók, amit az üzem Vezetősége azzal segít elő, hogy minden nap értékelik a teljesít­ményeket és plakátokon,verseny­lóid ákon, hatigosliíradóu tudato- s-tják. A orosházi Vasipari ÜTSZ augusztus 23-án elnyerte az «or­szág legjobb KTSZ»-e megtisz­telő címet, az OKISZ vándorzász- taját. Horváth Mihály elvtárs, sztahanovista esztergályos, ami­kor a nagy megtiszteltetést jeleu- to jutalmát átvette, *as üzem dol­gozói nevében ígéretet telt, hogy elért eredményüket megtartják, Vállalást tett éves lenének idő- előtii teljesítésére. Amikor a no­vember 7-i verseny beindult, a versenylendület továbbfokozó­dott, megfogad!a. hogy esévi ter­vét november 1-re befejezi. Adott szavát teljesítene és október 12-e óta már jövőévi tervén dolgozik. A Vasipari KTSZ többi dolgozója hasonló vállalást tett no vemben 7-e tiszteletére. Mindez a lelke-, sedés alapja lesz annak, hogy a vándorzászló továbbra is a bir­tokukban maradjon. A Békéscsabai Kovács- és Bognáripari Vállalat dologozói november 7-i verseny- szakaszban jó eredményeket ér­nek el — teljesítik adott szavú!' kát. A kovács-részlegnél Cserre- nák János brigádja kocsi j»vitá­son dolgozik. A beütemezett uhum kán 120 óra megtakarítást vál­lalt, amit november 2-án már IS órával túlteljesített a brigád, A bognár-részlegnél Veres János* brigádja 20 óra megtakarítást vál­lalt. Jelenlegi Uiegtakarí l ás u k'33.5 óra. A brigádok most azon ver­senyeznek, hogy még nagyobb eredménnyel ünnepeljék néven*« bér 7-ét­A Békésmegyei igazgatóságának versenyjelentése november 3-án: _ Az éves terv teljesítéséért í*Iyú munka-versenyben: Legjobbak: Az ecsegíaivi gépállomás eres tervét 127.4 százalékra teljesí­tette. Igazgató: Stuck Ferenc. A csorvási gépállomás éves tervét 118.8 százalékra teljesí­tette. Igazgató: Gáspár József. A nagyszénás! gépállomás éves tervét 117.8 százalékra teljesí­tette. Igazgató: Rozgonyi László, Leggyengébb: A sarkadi gép­állomás éves tervét eddig 73 szá­zalékra teljesítette. Igazgató: Dandé András. Brigádok közötti verseny s Lcgjobl»: A füzesgyarmati gép­állomás Molnár Gyula brigádja éves tervét eddig 175 százalékra teljesítette. Az egy főre eső napi átlagos kereset 68.75 forint. Leggyengébb: A szarvasi gép­állomás «Élőre» brigádja éves tervét 53 százalékra teljesítette. Az egy főre eső napi átlagos ke­reset 28.—■ forint. Traktorvezetők versenyében: Legjobb: A kondorost gépállo­más traktoristája, Nagy József sítette. Napi átlagos keresete 43.20 forint és 5.4 munkaegység. Leggyengébb: A dobozi gépál­lomás traktoristája, Z. Szabó Gá­bor éves tervét eddig 19 száza­lékra teljesítette. Napi átlagos keresete 12.— íorint'és 1.5 mun­kaegység. Női traktorvezetők versenyében: Legjobb: A körösladányi gép­állomás traktorvezetőnője, Tal­paló Júlia éves tervét eddig 156.2 százalékra teljesítette, napi átla­gos keresete 39.82 forint. Az őszi idényierv teljesítéséért folyó versenyben: Legjobbak: Az ecsegfalvi gépállomás őszi idénytervét 101.1 százalékra tel­jesítette. Igazgató: Stuck Ferenc. A vésztői gépállomás őszi idény tervét 93.2 százalékra tel­jesítette. Igazgató: Fuchs György. A körö-ladányi gépállomás őszi idény tervét 91.6 százalékra tel­jesítette. Igazgató: Dobsa János. Brigádok közötti verseny: Legjobb: A körösladányi gép­állomás Döme Mátyás brigádja őszi .idénytervét eddig 144.5 szá­zalékra teljesítette. A brigád főre eső napi átlagos keres«??* 36.20 forint. Leggyengébb: A dévaványal gépállomás «Zója* brigádja 5szf idénytervét eddig 30 százalékra teljesítette. T rak tor« eze tők versenyében: Legjobb: A gyulavári gépállo­más traktoristája, Kállai Istváa őszi idény tervét 22 i százalékra teljesítette, napi átlagos kéréséi* 116.40 forint. Leggyengébb: A sxalxadkígfősl gépállomás ti’aktorbtája, Elek l’ál őszi idény tervét 16 százalék­ra teljesítette. Napi átlagos ke­resete 17.20 forint. Női traktorvezetők versenyébe** legjobb: A békéstarhosi gépál­lomás traktorvezetőnője, Kecskéi Eszter őszi idénytervét 107 szá­zalékra teljesítette. Napi átlag«* keresete 25 forint és 2 munka« egység. Legjobb silózó traktorvezető: Toldi József, a békéstarhosi gépállomás traktorvezetője siló- zási tervét 81,2 százalékra telje­sítette. Gépállomások versenye Gépállomások éves tervét 243 százalékra ielje­A november 7-i magyarországi ünnepségek Az egész haladó emberiség legnagyobb ünnepén, november 7-én hazánkban számos ünuep- : égen emlékezik meg dolgozó népünk a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 36. évfor­dulójáról, a győzelmes forra­dalom napjáról. A Magyar Dolgdzók Pártja Központi Vezetőségé és a Ma­grer Népköztársaság kormánya november 6-án este hét órai kezdettel ünnepi előadást ren­dez az Állami Operaházban a Nagy Októberi Szocialista f or­radalom tiszteletére. A megyékben november 6-án este a Megyei Pártbizottságok és a megyei tanácsok rendez­nek ünnepséget. November 6-án délután az üzemekben a pártszervezetek és a szakszervezetek rendeznek kultúrműsorral egybekötött ün­nepségeket. November 7-én délelőtt 9 órakor a szabadságtéri szovjet emlékműnél a Párt Központi Vezetősége, a legfelsőbb állami szenek és tömegszervezetek ve­zetői helyezik el koszorúikat. November 7-én a városok­ban és falvakban a szovjet hő­sök emlékműveinél koszorúzás! ünnepségeket rendeznek November 7-éu este a falvak­ban a helyi pártszervezet és tanács rendezésében kultúrmű­sorral egybekötött ünnepségek lesznek. November 6-án déli 12 Óra* kor nyílik meg a Magyar-Szov­jet Társaságnak a Nagy Októ­beri Szocialista forradalom tiszteletére rendezett kiállítása: »A szocializmusban a legfőbb érlék az ember« címmel. Az összes iskolákban és egye­temeken a párt és DlSZ-szerve- zeiek, valamint a tanintézetek vezetőségének közös rendezésé­ben ünnepségeken emlékeznek meg november 7-ről

Next

/
Thumbnails
Contents