Viharsarok népe, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-24 / 250. szám

ViUa'L&awU hépe 1953 október 24 , szombat Művészi környezetben készítik elő a jövő zenészeit a békéstarhosi Zeneintézetben Közei hét éve létesült a békéstarhosi Zeneiskola a volt VVencklieitn-féle uradalmi birtok CO holdas erdős park­jának mélyén. Az egyhangú, poros békési tájbau oázisként rejtőzik a gyönyörű park, mely ma már a dolgozók /vermekéinek kulturális, ott- lona. Hét év óta két új isko- aépület, diákotthonok, a ta­lárok és dolgozók lakásai épültek. A volt grófi kas­télyt egy emelettel bővítették, újjáalakították. Ezévben ké­szült el a zenepavilon, mely hazánk egyik legszebb zeneok­tató háza. 21 gyakorló-oktató­terein, közei, félezer nézőt be­fogadó hangversenyterem, tá­gas előcsarnok áll rendelke­zésre, melyek az ógörög klasz- szikus építészet szépségeit és * modern építéstechnika vív« fikányait felhasználva épültek. Huszonnégy aongorán és fél- száznál több hegedűn, tizen­négy csellón és számos kü­lönféle hangszeren tanulnak a jórészt munkás, paraszt szár­mazású fiatalok. 220 a növen­dékek száma, akik az ország minden részéből valók. Több­ségük giumáziiimi, másrészük pedig általánosiskolai tanul­mányokat folytat az intézet- zetben. Harminchét tanár — közöttük több fővárosi mű­vész — oktatja a növendéke­ket. Az őszi panorámát öltött fák mögül zenei hangok szű­rődnek ki. A zenepavilonban a legkiválóbb tanárok, zene­művészek tanítják Hegedűs Já­nost, egy 12 gyermekes zsá- kai volt zsellér fiát és tár­sait, akiknek tehetségét ál­lamunk gondoskodása nein .hagyta parlagon heverni. Friss Antal zenefőiskolai ta­nár,- neves gordonkaművész Budapestről jön le tanítvá­nyaihoz, a csellósokhoz. Kez­detien csak havonta ellen­őrizte előmenetelüket. A tehet­séges fiatalok azonban any* nyira a szívéhez nőttek, hogy most már hetenként két-há- rom napon csiszolja a fiata­lok tudását. Kedden délben Ádátti Károly tatabányai bá­nyászifjúnak annyiszor kel­lett ismételnie a gyakorlato­kat, amíg olyan hibátlanul nem tudta, mint Mezei Marika, a törökszentmiklósi gépgyár egyik dolgozójának tehetséges kislánya. Mező Imréiié, a kitűnő zongoratanárnő és Friss Autal a rendes órákon felül is türelemmel, szeretet­tel képezik a jövő cselló- mestereit. Növendékek és tanárok minden este közösen meghall­gatják a rádióból a plénum anyagát* Vasárnaponként pe­dig az intézet tulajdonában lévő,, közel 700 értékes ze­nemű hanglemezeit. A buda­pesti zenei plénumon ré>.zt- vesznek a tanárok és annak Könyvespolc Időszerű szakkönyveJc Ma nyílik a Képzőművészeti Kiállítás A falu dolgozóinak mindennapi mun­kájában hasznos segítséget nyújtanak a jó szakkönyvek, melyeket népi demokrá­ciánk olcsó áron azért bocsátott közre, hogy a falu népének tanácsokat, útmu-. útmutatásait a jövőben felliasz- | tatást adjon a gyakorlatban bevált új nálják. Rövidesen növendék- ; módszerek alkalmazásához, hangversenyt rendeznek, mely- i Sertéstenjésztésünk terén ma az ex- re meghívják a környező gép- t presshizlalásnak van a legnagyobb jelen­állomások és termelőszövetke- j tősége. A régi abrakhizlalás helyett ol- zetek tagjait és az egyéni csóbb zöld és vizenyős takarmányok- dolgozó parasztokat. Éuekka- , kai kell jó eredményt elérni. Erről szól a »»Korszerű gyorshizlalásc című köny­vecske, melyet egyetlen* brigádvezető, vagy ser lésgondozó sem nélkülözhet. Ára 4 — gye helyiségeit A napokbau j forint. a békéscsabai Szabadság mo-| Pen» iozskevlcs: »Lúdtenyészlés* című ziban az intézetükről készí- ; füzete ismerteti a különböző lúdfajtákat, lett filmhíradót tekintették | a libák nevelését, tartását, takarmányo­zását és a Indák gazdaságos hizlalását. Ára: 4— forint, Avdoitvin: *L'j műtrágyázás! módsze­rük minden jelentősebb ese­ménynél szerepel. Gépkocsi­val gyakran bejárják a me­in cg. HÍREK rck« című füzet a szuperfoszfát termés- növelő hatásával foglalkozik és kimu­tatja, hogy ha szemcsézett szuperfosz- fűtőt szórunk a vetés soraiba, akkoi 5—6-szor nagyobb terinéstöbblelet érbe tünk cl, mintha porított szuperfosz fától szórnánk. Ara: 1.20 forint. Popov: »A helyes takarmányozás«: cí­mű füzetben ad értéked útmutatást a féli takarmányozás gyakorlatához. Ára 1.— forint. A silózás bevált módszereivel ismer­tet meg bennünket Zubrtlbi: »Hogyan sf- tóznak a Szovjetunióban! című könyve.. Ára: 2.50 forint. Igen hasznos ismereteket nyújtanak a »Mezőgazdasági Kiskönyvtár* következő füzetei is: Talajművelés 1.20 forint, Trágyáz 's 1 20 forint, Silózás 2.— forint, Juhtenyésztés 1.50 forint, Mesterséges borjúnevelcs 1.80 forint, Szarvasmarha lényéit lés 4—- forint. Orvosi ügyeletes szolgálat Békéscsabán IV. és Sztálin­út 51. szám, az V. kerületben dr. Béi- teki Lajos, Orosházi-út 17. szám alatt tart ügyeletes szolgálatot. — A Békéscsabán rendezendő ö*zl Vá­sáron, október 24-én és 25-éa^r Uékés- megyei Állat-. és ZsírbegyjyJő" Vállalat a vásártéren felvásároljffízottsertést, vá­kg-lól, lenj'éjstfovat és vágólovakat. Kész- péuzfize^ra helyszínen történik. Apróhirdetések Holnap, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz az I. Megyei Kép- «tt&bcr ?<-án: m 1-, 11, w., zőművészeti Kiállítás ünnepi megnyitója, a békéscsabai Munkácsy vi. kerületben dr. Lányi Dezső, Mihály Múzeumban. Hetek, hónapok küzdelme az anyaggal, fes­tékkel, színnel, témával, hosszú, fáradságos munka előzte meg ezt a kiállítást. Az elmúlt napokban aztán egymásután érkeztek a kész munkák a kiállítási csarnokba. Csütörtökön a Képzőművé­szek Szövetsége pesti központjából küldött művészekből és a he­lyi munkacsoport tagjaiból alakult zsűri egésznapos értékelés so­rán elbírálta, mely művek kerülhetnek a nyilvánosság elé. Pénte­ken ismét lázas munka folyt, hiszen nem kis feladat a számos mű megfelelő elhelyezése. Művész kelleti az alkotások megvalósí­tásához, de nem-kevésbbé művészi feladat a kész munkák elhe­lyezése, »tálalásai. Csendéletek, életképek, portrék ... mennyi té­ma; olaj, akvarel, grafika, tuss, szénrajz.,. megannyi műfaj, mind más igényű az elhelyezésre, a »szomszédra«, világításra. A mú­zeum nagytermében az egyik sarokban szobrok, gipsz, kerámia- figurák, amott még üres állványok, egy-egy kép a falon, s az egész padlózatot beborítva képek, képek és képek. A képzőművé­szek munkacsoportjának legaktívabb tagjai rakosgatnak, tanakod­nak, megint rakosgatnak. — Ezt a sikerült »olajat« hová tegyük? — Ide talán, •, ■ nem! a másik mellé. Harmonikusabb lesz, a színek nem »ütik« egymást. — Polyik az eredményes vita, s mind löbjf kép, kiállítási tfagy végleges elhelyezésre kerül. A kiállítás igaz, vasárnap nydik hivatalosan, de tekintettel a Mezőgazdasági Kiállítás és az őszi Vásár rendkívüli forgalmára és a nagymértékű érdeklődésre, már szombaton reggel 9 órakor megnyílnak, a Múzeum kapui. Tehál miír ma megtekinthető a ki­állítás■, Szombaton játszák le a Vasas—Tatarozó osztályozó mérkőzést Mint ismeretes, a megyei bajnokságba való jutá- ért bárom békéscsabai csapat: a Tatarozó, Vasas és a Pamutszövő küzd; gómnrhát, süWŰUdtf kg-tói, malacot' 25 ] Ez<* “*ül a Tatarozó, és a Vasas egy A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat vas­esztergályosokat és motorszerelőket fel­vesz azonnali belépéssel Békéscsabán. Részletes tájékoztatást a vállalat ad. csoportban van és csoportjukban az első­számú jelöltek a feljebb való jutásra. Az osztályozó mérkőzések első fordulóját .befejezték és a második forduló a Tata­melyet pályán rozó—Vasas rangadóval . indul, ma, 24-én a Gsányi-utcai Éél 3 órai kezdettel rendeznek meg. A helyi rangadó esélyese a Vasas - jóképes­ségű csapata, melynek győzelmét a Tál i- rozó hatalmas lelkesedéssel tudja csak megnehezíteni. A mérkőzésre belépői íj egységesen 2 forint. ' A martfűi állami gazdaság bármi­lyen mennyiségben vásárol melegágyi ke­reteket és melegágyi ablakokat. Értesí­tést levélben kérünk. Martfűi állami gazdaság Martfű, Szolnok megye. Telefon: Tiszáfóldvár 6. Osztályozó mérkőzések Battonva: Baitonya—B. Pamutszövő. Kondoros: Kondoros—Gerendás. Mezöberéuy: Mczőberéuyi Agyagipar— Endröd. Ok áuj': Ok ány—Szeghalom. Újkígyós: 1'jkigyós—Nagykamarás. Megyei osztályozó mérkőzések X. 18-án A-csoport A vasárnapi sportműsor Békéscsaba: Vasárnap fél 3 órai kez­dettel játsza a Békéscsabai Dózsa labda­rugó csapata a megyei bajnoki címért, * második mérkőzését a nagy játékerői képviselő Orosházi Dózsa ellen. A mér­kőzés, melyet a Kórház-utcai pályán rendeznek meg, igen nagy küzdelmet igér, mért az Orosházi csapat , a^g^i fog tőre* Nagykamarás: B. Vasas—Nagykamarás uedui, hogy a multlieti égygólos hátrá­I isztagyapiu szürke, lekeWT öltönyök, té- , • % if* M , . ■ ,>, n* gPi’elte le a hazai együttest likabaf, kozéplcringire eladók. Bekesesu- A -■*** ba, Tóth Koj^Mt^ika. Békéscsaba, Szia- liu-út 21. I*:W. A csabai csapat szép játékkal ben-; Uyát behozza és a büszke ..bajnoki- címet megszerezze. A nagy mérkőzés előtt fél Újkígyós: Ujkigyós-Szcghaloiii 1:1. A t órakora Ruhagyár a Dózsa 1U csa- lelkes vendégcsapat ellen csak az utolsó i palával játszik előmérkőzést a Béke Ku« | Juharbau lévő 123-ö^/ÖIv\Y eladó, Békés csaba, Sallai-u. ipr(Bejárat az Illésházi- u teából, A Békéscsabai Kiskereskedelmi,Vállalat dolgozói szeretettel várják Békés megye dolgozóit a nagyméretű békéscsabai ŐSZI VASAKRA Vállalatunk bőválasztékú pavillonjai hatalmas árukészlettel felszerelve minden igényt kielégítenek! Egy kuko]icamorzsoló^eg5' szekrény, liá- zipouyva és kájyira eladó. Békéscsaba, Bajza-utca Használt nád. váhmgf négy darab 30 cin-es cementesével adó. Békéscsaba, Eg- ressv-u. 18. Megvételre keresünk íróasztali, széket, vízmentes ponyvát. Szőnyegszövő Szövet­kezet, Békéscsaba, Szlálin-út 45. Faragott, fehér teljes ljÁWszpba, ebédlő, könyvszekrény, elő>rt5l>aszek rény, vitrin, sezlon és küjprffele háztartást felszere­lés eladÚA^dyula, Kálvin-utva 32. ÜL Komlói Szénbányászati Tröszt üzemeihez nagyszámban felvesz dolgozókat A szorgalmas, jó dolgozókból 3 hónap alatt betanított munkásokat, egy éven belül szakmunkásokat, vájárokat ké­pezünk ki. Kereset a bányász kollektív szerint. Földalatti munká­nál ehhez minden dolgozónak 20—30 százalék földalatti pótlék jár. Minden komlói dolgozó ehhez... külön fizetésének 10 százalékát «komlói pótlék» címén kapja. A nos és családos dolgozók, családfenntartók évi 40 q ingyen illetményszcnben részesülnek. A hiány nélkül dolgozók minden év eltelte után egy teljes rend «hűségruhát» és földalatti pótlékkal növelt alapkeresetüknek 3—5 százalékáig terjedő összegben hűségju­talmat kapnak. Napi 8.70-ért háromszori minőségileg is fel­emelt, bőséges ellátást biztosítunk. Legényszállás díjtalan. A nem önkényesen kilépettek és nem elbocsátottak — orvosi vizsgálat utáni — nyomban szerződést köthetnek és 600.— forint toborzási jutalmat kapnak. A bevált és igényjogosult dolgozók és akik kitanulják a vájárságot, jövő év első negyedében, a vájárok még ez év­ben lakást kaphatnak. A minisztertanács határozata szerint, a Komlóra munkára jelentkezőket az üzemvezetők kötelesek elengedni. Jelentkezni lehet KOMLON a SZÉNBÁNYÁSZATI TRÖSZTNÉL, vagy a budapesti kirendeltségen (Budapest, V., Tanács-kőrút 10.) Komlói Szénbányászati Tröszt A békéscsabai Femöttd^<Olami Gyors­író és Gépíróiskojáfíbau november 3-áu új tanfolyamjuk'*' kezdődnek. Békéscsaba Lázár-ide Azonnal beköltözhetj^*családiház eladó. Cím a kiadóba 200-as Züudapp nioj^fCcrékpár, generá- lozott eladó, v ágyéki sebbért elcserélhető. Békéscsaba, G#6ni G.-u. T. 100-as Sach eladó, da-a Ica 4. éscsaba, 1., Vaj. Modern cseresznye hálószoba 4>útor el­adó.- (Sím a kiadóhivatalban. 500-as Jap. motorkerékpár telieroldalko- csivat eladó, vagy kisebbért elcserél­hető- Békéscsaba, Gyulai-út 30. Kifogástalan taiigóhapottfuka eladó. Bé- késcsaba, 11., Mjarffanszki-u. 14. percekben tudott egyenlíteni az elbiza- ; p-jert. kodottan játszó helyi csapat. Kaszaper: Orosházi Lokomotiv—B. Ta- | tarozó 2:0. A csabai csapat csak tíz emberrel játszott, minél a játékvezető Ba­rátot nem engedte játszani, mert orvosi I vizsgája hiányzott. Étinek ellenére a ha­zai csapat nehezen győzött, mert a Ta­tarozó többet támadott, de a csonka csatársor nem tudott eredményes lenni. A bajnokság áll; ísa X. hó 24-ig: 1. B. Vasas 6 5­21: 9 10 2. Szeghalom 6 3 1 2 13:11 7 í». B. Tatarozd G 3 1 2 14:12 7 •1. Orosházi Lók. 6 2 2 2 11:12 G 5. Okánv 6 2 1 3 10:18 5 <1. Újkígyós 6 1 2 3 18:16 4 7. Nagykamarás 6 1 1 4 7:16 3 MOZI SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, EéUéscsa- ba: Október 22—28-ig: »Elveszett me­lódiák «# i , TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Ok­tóber 21—23-ig: »Támadás 6«25-korc. BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Ok­tóber 22—27-ig: Szökik a menyasszony... PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Október 22—28-ig: »Gyöngyvirágtól lomb- hullásig. . • < PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. Ok­tóber 22—24-ig: - »A lányok beleszólnak;* Október 25-én délután fél 4 órakor: Miljutyin »Havasi kiirt r, (Bérletszünet) Bontásból nád eladó. Békéscsaba. Vörös- 25-én este 8 óírakor J. Strauss »Denevért, marty-u. 6. j (Bérletszünet*) Az MTSB I. osztályú minősítő sakfc* - verseny 4. fordulójának eredményei Fodor nyert Böschatt ellen, Ancsin C nyert Major ellen, Ancsin Gy. nyeri Só-bester ellen, Flesch—Cuibus és .ifj. f ar­kas—Tószögi döntetlenül végződött, Báa* szki—Szilágyi játszma függőben vau. Pontállás a negyedik főrduió- iüán-. i. Fles-ch 3 és fél pottt; 2. Fodor 2 és fél, 3. Cuíbus 2 és fél pont; 3—4. Ancsin Gjr. 2 és fél pont: 4—5. Ancsial. 2 és fél pont; 6. Böschatt 2 pont; 0—7. ifj. kar­ikás 2 poi|t; 8. Bánszki 2 pont; 9: Tó­szögi 1 és fél pont; 10. Major 1 pont; 11. Szilágyi fél pont; 12. SóÁ»as'ai* ö ^ Sorrakerülő forduló: Tószögi—Fodor, Ancsin Gy.—Ifj. Farkas, Szilágyi—Sóbes- ter, Cüibus—Bánszki, Ancsin I —Flesch^ Böschatt—Major. • Az MUK a szodaäizmus épi- léséneh és a béke megvédésé­nek fontos fegyvere. VIHARSAROK NÉPE az MDP Békésmegyei PártbizottságáiuV ^ lapja. Szerkeszti a szírkcsztöbizetiság. Felelős kiadó: Nagy Antal. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Sztálin-út 7., I. emelet. Telefon: szerk.: 22-85, kiadóhiv.: 21-7G. Békési Nyomda, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Botyáuszky Pál. Érdekes történelmi leletekre bukkantak a gyulai várban Gyula város központ- csatákra. A városi ta- — melyeken már olvas- lítottak a császárt, sére- \ jóitól mintegy 500 iné. nóíbs kitakaríttaita a vár hatatlanná vált az írás géltől körülzárt töröllek. \ térré emelkedik ha almas belsejét, az ásatásoknál — talállak. Leltek - Rá- /le£. Törökös motívuma bástyáival a vár. A fa- történelmi tele. ™czi idejéből származó yagedények is kel$(. lak epen álltuk a tor- . . , , ... kovás kuruc-puskakat. , . , . .............. t énetem viharát, csak a e' kei ülte, felszínre. j?zek azokból az időkből felszínre A lelet ek- bennük ragadt ember- Különös alakú török pl- dia rád lak fenn, amikor, ^et a gyulai múzeum fejnagyságú ágyúgolyók púkat, janicsár-szablyá- a kurucok rejtett alag- gyűjteményét egészitet- emlékeztetnek a nagy kát, kutyabőrlekercseket utakon élelmiszert szül- ték ki. Ossi Vásár Békéscsabán október 24—25-étu az árleszállítás és • árubőség jegyében! ?

Next

/
Thumbnails
Contents