Viharsarok népe, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-11 / 239. szám
4 í#53 nfclóbrr 11.. vasárnap Váljon az agitációs tanfolyam az érvek, módszerek kovácsmülielyévé A szocializmus felépítése népünktől komoly erőfeszítési kíván. Pártunk célkitűzései megvalósításának egyik és igen fontos feltétele elsősorban, bogy a dolgozók megértsék és saját munkájukban is lássák a párt- és kormányhatározatok nagyszerű tartalmát Lássák, mit kell tenniük a kormányprogramul valóra- váltásáért. Ehhez az is szükséges, hogy a propagandisták, a népnevelők úgy fejlesszék tudásukat, hogy képesek legyenek megmagyarázni a dolgozóknak, milyen jelentősége van a mi ötéves tervünknek; meg tudják mutatni az összefüggést most is a legújabb intézkedések és a dolgozó nép egyéni érdekei között. Csak akkor építhetjük sikerrel a szocializmust, ha elsősorban párttagjainkban növeljük a kommunista öntudatot, fokozzuk a szilárdságot; ha kemény helytállásra, az ellenség izzó gyűlő kiére nevelünk minden kommunistát. I biinek elősegítése érdekében pártunk falun, városban, -1 üzemben és hasonlóan a DlSZ-ncl is a propagandisták részére négyhetes agitációs lanfolyamot szervez. A tanfolyam október 13-án kezdődik. Szervezeti előkészítését pártbizottságaink és pártszervezeteink külön gonddal végezzék. A tanfolyam jelentőségét különösen aláhúzza az, hogy a kormányprogramul szellemében a termelőszövetkezetek — mint a dolgozó parasztok jobblétébez vezető legbiztosabb út — megszilárdítását szolgálja. A tsz-ekben leginkább a közöshöz való jó viszonyt rontotta a szövetkezeti demokrácia megsértése. A tanfolyam hallgatói részletében ismerkednek meg a szövetkezeti demokrácia jelentőségével. A tanulás szilárd alapja kelt legyen, hogy jól megismerjék a minisztertanács rendeletéit. P ártszervezeteink a tanfolyam jó előkészítésével megalapozzák a falusi jó agitációt, s ezzel az oktatási év előkészítése is nagymértékben biztosítva van. A tanfolyam célja, hogy segítse elsajátítani azokat a helyes módszereket, melyekkel propagandistáink meg tudják mutatni pártunk parasztpolitikáját a falu dolgozóinak. Az ellenség különös gyűlölettel nézi sikereinket és a legalj-asabb eszközökkel tör szövetkezeteinkre. A kulákság és a letűnt kizsákmányoló osztályok maradványai ravasz eszközökkel ártanak, ahol csak tudnak, őket segíti a kapitalista gondolkodás sokféle maradványa: az önzés, a kényelmesség, a politikai közöny. Az ellenség rémhíreinek visszaverése úgy jár sikerrel, ha megismerjük és itt, a tanfolyamon közős tapasztalatok alapján, ellentámadást hajtunk végre. Ehhez az kell, hogy a, tanfolyam hallgatói értsék meg elsőnek, hogy a kormányprogrammbaii nemcsak' az elkövetett hibák kijavításáról van szó, hanem ezen túl a további perspektíváról: mindenek felett a szocializmus építéséről. Közvetlen feladata a tanfolyamnak, hogy a szocializmus építésével kapcsolatos teendőkre mozgósítsa a falu lakosságát. Körmünkre cg az őszi szántás-vetés, aminek az elvégzése a dolgozó nép jövőévi bőséges kenyérellátását biztosítja. El kell érni, hogy a propagandisták munkája mozgósító erővel bírjon nap, mint nap e feladatok végzéséreAz üzemben tartandó tanfolyamok fő célja, hogy minden üzemi dolgozó megértse: a parasztoknak tett kormányintézkedések hogyan segítik az üzemi munkások életszínvonalának emelkedését is. S okoldalú célja, feladata .van az agitációs tanfolyamnak. Azonban az agitációs tanfolyamok csakis akkor tölthetik be feladatukat, ha a propagandisták szem előtt tartják a tanfolyam sajátos jellegét és arra törekednek, hogy minél jobb én-eket és egilációs módszereket dolgozzanak ki. Már a tanfolyamoknak is életből merített agitációs módszerek kovácsműhelyeivé kell válni. Hasonlóan a választási agitációs tanfolyamokhoz, a hallgatók úgy beszéljék meg a rendeletet, hogy személy szerint mit jelent egy-egy határozat a maguk számára. Saját példájukból hozzanak fel éneket. így mód nyílik arra, hogy a hallgatók alaposan megvitassák, hogyan lehet a legjobban, a legmeggyőzőbben, a legliathalósabban foglalkozni egy-egy kérdéssel. K orábban az ilyen és hasonló tanfolyamoknál volt olyan tapasztalat: a hallgatók azt várták; majd befejeződik a tanfolyam s akkor fognak hozzá az agitációhoz. Ez helytelen és karos, gátolja a tanfolyam eredményes munkáját. Akik részlvesz- nek a tanfolyamon, végezzenek állandóan, menetközben is agi- tációt. Vegyenek részt kisgyűlésen, népnevelőmunkában és számoljanak be a hétközijén szerzett agitációs tapasztalataikról. A tömegkapcsolat szélesítésének jó módszere, ha már a tanfolyam tartama alatt is a propagandisták felfigyelnek a dolgozók jogos panaszaira, összegezik azokat és maguk továbbítják a tanácshoz, vagy más illetékes szervhez. Állandóan érdeklődniük kell annak elintézésmódjáról, hogy utána ők is tájékoztathassák a dolgozókat különböző ügyeik elintézéséről. P ártszervezeteink jó szervező munkáján múlik, hogy a propagandisták a tanfolyam megkezdésétől végeztéig hiánytalanul és ponlosan felkészülve jelenjenek meg. A hallgatók számára így nagyobb lehetőség nyílik, látókörük kiszélesedik, több tudással és hozzáértéssel eredményesebben végezhetik munkájukat — többel járulhatnak hozzá a szocializmus építéséhez. Olvasd a Viharsarok Népét! 1/iUaísawlc VLé\te Párt és pártépítés A pártszervezet nem hagyja magára az egyénileg dolgozó parasztokat Nagyszénáson Nagyszénás községi pártbizottsága is felismerte, hogy a pártós kormányhatározatok ismeretétől sok függ. Ez a község egyénileg dolgozó parasztjaival való foglalkozásban is megmutatkozik. Ebben a községben nem engedte meg a községi pártbizottság, hogy a népnevelők területi beosztása csak átmeneti jellegű legyen. Ez most az őszi betakarítás, a szántás-vetési munkában is érezteti jó hatását. A népnevelők területi beosztásának és a yégziett neveíőmtinkának eredménye az, hogy az egyénileg dolgozó parasztok felismerték: a dolgozók élete csakis akkor válik szebbé és boldogabbá, ha ők is töi>- bet termelnek. Nagyszénáson a népnevelők egyéni beszélgetés formájában ismertették és vitatták meg a kormányhatározatokat; a három évre megállapított begyűjtési rendszert, a terménybeadás csökkentését, az ingyenes állatorvosi szolgáltatást, az ár- leszállítást és a számtalan kedvezményt, amelyek az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok jövedelmét is növelik. — A határozatok akkor válnak élő valósággá, életszínvonalunkat emelő anyagi erővé, ha termc] lünk. Ila megtrágyázzuk a föl- | det, ha idejében elvetünk — | mondották a népnevelők, — s I hozzátették: éppen ezért a lehető ! leggyorsabban takarítsuk be a j termést és fogjunk hozzá a jövőévi magvak elvetéséhez. De nemcsak a községben, hanem a lanyavilágban is felkeresték a dolgozó parasztokat a párt megbízottai. Itt kisgyűlé- seket tartottak és úgy vitatták | meg a tennivalókat. Mennyire érdekelték a tanyavilág népet a párt- és kormány- határozatok és az ezzel kapcsolatos tennivalók, azt abból is meg lehet állapítani, hogy egy-egy kisgyűlésen 35—40 dolgozó vett részt. A szó és a tett egyet jelent a nagyszénási dolgozó parasztok körében, azt az eredmények igazolják. Például a trágyázandó terület tervét 112 százalékra teljesítették. Ez az eredmény sem magától született meg, hiszen egyik-másik dolgozó paraszt évek óta gyűjtögette a trágyát. De mivel félt attól, hogy földje esetleg tagosítás alá esik, így inkább nem hordta ki a trágyát. A népnevelők megmagyarázták: nemhogy a saját földjük vei ia bizonytalanságban, hanem még az állami tartalék földterületeket is öt évre lehet haszonbérbe venni. Ez az érv használt és igyekezett mindenki «megzsirozni» az élet magvát termelő földet. Aki korán vet, az iöbb lermést iakaríi be és akármennyit termel, akkor is csak annyit keli beadnia, mintha kevesebbet termel. Es három évig nem változik a beadási rendszer. Ez a meggyőző érv is helyesnek bizonyult. És ma már ott tartanak a falu egyénileg dolgozó parasztjai, hogy a tengerit csaknem 100 százalékban letörték. Az őszi búzának is 20 százaléka a földben van. Ilyen jó eredményeket lehet elérni, ha a pártbizottság gondot fordít arra, hogy az alapszervezetek népnevelői jól tudják felhasználni a meggyőzés fegyverét és helyesen meg tudják magyarázni, hogyan válik eleven valósággá a kormány programm. Szula Imre. A DISZ oktatási év küszöbén Rövid idő választja el DISZ- alapszervezeteinket a politikai oktatás megkezdésétől. Éppen ezért már alapszervezeteink többségélten régen kiválogatták, biztosították a propagandistákat. Elbeszélgettek személyesen azokk.il a DlSZ-tagokkal, é ; szervezeten- kívflli fiatalokkal; akiket az oktatásba akarnak bevonni. Időre előkészítették ezt a munkát a békéscsabai Kötöttárugyárban, Forgácsolóüzemben, a gyulai Harisnyagyárban, a békésszentand- rási kerületi DISZ-nél, a békési »Szabadság« tsz-ben és még számos más alapszervezetben. Emellett azonban vannak még olyan alapszervezetek is, ahol a hallgatókkal nem beszélgettek el, vagy csak részben beszéltek velük. Ilyen például a kapnuti »Kossuth« tsz, a dévaványai területi DISZ. Az ilyen alapszervezetek- ben az a feladat vár a DISZ- vezetőkre, hogy néhány napon belül beszélgessenek el azokkal a fiatalokkal, akiket be szándékoznak vonni az oktatásba. Az ilyen helyeken még az is fontos, hogy a hallgatók kiválogatása után az alapszervi titkár rendelje meg az oktatási anyagot, hogyí az kellő | dályozza az oktatás- megkezdő ;ét. Több alapszervezetben az a ta- J pasztalat, bogy a propagandls- | iák felkeresik a hallgatókat, beszélgetnek velük és így lényegében már előre megismerik őket. í Ezt kell a többi propágandis- [ túriak -is követni, ezzel megköny- nyílik saját munkájukat. Az előző év tapasztalataiból okulva, javasoljuk az alapszervezetekncüv, hogy most, aliol még nincs még, írják fel egy lapra a propagált- ' dislák és a hallgatók nevet és függesszék ki a DISZ-szervczet faliújságjára, hogy az oktatás megkezdést ne akadályozza a szervezetlenség. Gondoskodjanak megfelelő helyiségről (télen fűtésről), asztalról, ülőhelyről, hogy a fiatalok tudjanak jegyzetelni is. Ebben a munkában kérjék DISZ-vezetőink a tanácselnök segítségét. Az oktatási év megnyitását tegyék ünnepélyessé minden alapszervezetnél. A helyiségeket, ahol az oktatás történik, dekorálják ki a DISZ- j tagok, gondoskodjanak annak tisztántartásáról is. időben megérkezzen, ne akaA megnyitón való megjelenést úgy osszák el a vezetők egymás közt, hogy a DISZ-titkár, — ahol többié e oktatási forma van, ott egy-egy vezetőségi tag — vegyen lé zt. Már. egyes alapszer- vézctekrél meghívták — igen helyesen — a párltitkár ch-lársit, üzemekben az igáz^atof, fsZ-k-bea pedig az elnök elvtársat7'Xz » helyes, ha a megnyitót az alap- szervi DISZ-titkár tartja, röviden ismerteti a DlSZ-oktatás jelentőségét és az oktatás terén levő feladatokat. Ezek után a propagandista elmondja, hogy milyen anyagokat fognak tanulni,. — egyben megismerkednek a hallgatókkal is. A propagandista rövid ismertetője vitán a kollektíva megválasztja a bizalmit, az anyagi'e- lelőst, faliújság-, énekfeklcst, akik lévén színesebbé tudják leimi az oktatást. A felsoroltakon túl még igen sok módon lehet színesebbé tenni a megnyitót é; az egész oktatási évet, T éld áld szépirodalom felolvasás, diavetítés, slb.) amivel hozzájárulnak ahhoz, hogy- a DlSZ-íia- lalok megszeressék az oktatást és szívesen járjanak tanulni. Hrabovszki Zsófia, DISZ MB oktatási-felelős. !!>llll!!IIUI!lilllllllllll!llllll!l!l!ll!l!ll!!llllllítl!!l!!!:il!!!!l!!!lllllllllllffl A népnevelő — Még ma is jól emlékszem arra a napra, amikor a «Rákosi» tsz-be léptein, 1949-et írtunk. — Milyen életem lesz itt? —- töprengtem. így- kezdi a beszélgetést Rúzsa János, a méhkeréki «Rákosi» tsz tagja és aztán lelkesen, hosz- 6zan meséli el szövetkezeti életének történetét. * Serdülő legényke volt, mikor belépett, hiszen most 23 éves. Gyorsan megkedvelte a szövetkezeti életet, megszerette a munkatársait, azok is őt. Á magas, nyúlánk fiatalember a legnehezebb munkáknál volt mindig található. Egyébként csendes, szótlan ember, különösen a gyűléseken. Valahogy úgy érezte, ha szólna is, la’án nem jól. Ott van Jova és lanílványa György, az tanul is, kommunista, jobban érti. Ekkor olyan szégyenfélét is érzett magában, amiért nem járt rendszeresen a DISZ- foglalkozásokra — biztos bátrabb lerne. — Nem éreztem magam egész embernek — felcsapta fejét s néhány szőke haj lopakodott ki a soffőrsapka alól. — De most már közel állok hozzá. — Szavából büszkeség csendül ki és tovább beszéli élete legfontosabb részét, ahogy- ő mondja: legszebb szakaszát. Egész emberré akart válni. Tudni, dolgozni, beszélni, tanulni. Úgy, ahogy ő látja, hallja a kommunistáktól. Egyre sűrűbben böngészte az újságot, néha-néha a gimnáziumba járó öccsének könyvét lapozgatta. Sok újat talált benne. így kezdett ismerkedni a «tudománnyal». Mi Íven boldog volt, amikor egyre többször kérte ki véleményét lova György párttitkár különböző dolgokról. Úgy érezte, nem hagy ják magára. Még sokkal jobban ment a munka, nem volt nehéz a zsák csépiéskor. Szaporodott a munkaegysége, nőtt a kereseté. Jova György párttitkár, akit úgy ismernek a szövetkezetben is, hogy- ő az első népnevelő, jól f igyelte a fiatal Rúzsa János munkáját. Egyízben, mikor beszélgettek, rosszallóan csóválta a fejét: — Munkádban semmi kivetni való nincs, de hogyan feledkezhettél meg megint a tanulásról. A fiatal DISZ-es érezte, hegy megint nagy „ hibát követett eí. Próbált magyarázkodni, de hát ennek mi értelme van. Igaza volt a titkárnak. Igaz, hogy ő maga