Viharsarok népe, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-01 / 230. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! Vasárnap tartolta a DISZ megyei választmányi ülését Minden erővel harcoljunk az őszi munkák gyors elvégzéséért V ______________________J A Z M DP BÉKÉS MEGYEI PÁRTBIZ OTTS ÁGÁNA K LA P JA 1953 OKTOBER 1, CSÜTÖRTÖK Ara 50 fillér IX ÉVFOLYAM, 23«. SZÁM Virágzó termelőszövetkezetekért-Döntő szakaszába léptünk az őszi munkáknak. Itt az ideje, hogy teljes erővel hozzákezdjünk a búza vetéséhez. Természetesen ehhez el ke’l végezni a szántást, s ezt megelőzően, le Kel! takarítani a termést. Megyénk ma utolsó helyen áll ezekben a munkákban. Az öregek úgy hívták a búzát: célét». Találó elnevezés, hiszen az emberek kenyeréről .van szó. Es most. amikor a jövő esztendei kenyérről van szó, van-e joga bárkinek is kockáztatni azt, azzal, hogy Pató Pál módjára halogatja a vetési? Mi, békésmegyeiek sokszor emlékszünk vissza büszkén és jogosan arra. hogy az elnyomatás sötét éveiben megyénk szinte központja volt a forradalmi mozgalmaknak, száz és száz viharsarki» áldozata éleiét a dolgozók ügyéért. Kétszeresen szégyen tehát, hogy most, amikor mienk ez az ország, akkor nem egy helyen az ellenséges elemekre hallgatva halogatják a vetést, saját maguk elé raknak gátat a magasabb eredmények eléréséhez vezető útra. Számos termelőszövetkezetünkben van példa arra, — sokszor egy szövetkezeten belül is, — hogy míg az egyik táblán, ahol korán vetettek, 14-15 mázsás termést arattak, a későn vetett tábláról alig került le C—7 mázsa, vagy még ennél is kevesebb. Ahol pedig kevés terem, olt kevesebb a jövedelem is. Vájjon gondolnak-e arra például a dombiratosi «Előre» tsz tagjai, mikor halogatják a vetés megkezdését, hogy szinte az ablakon dobnak ki egy csomó pénzt, saját jövedelmüket kisebbítik. De még ennél is többről van szó. A késői vetésnél 2—3 mázsás terméskieséssel kell számolni. 11a csak 100 hold vetésterületet számolunk, egy csoportnál, ez 2 —300 mázsa búzával jelent kevesebbet, 1O0-15Q. ember évi kenyerét. Van-e joga a, dombiratos! Előre.»' tsz tagjainak ennyi ember kenyerét kockára lenni? Es van-e joga a többi szövetkezeli tagnak, akik ma sok esetben egyenesen gátolják a vetést, me,rl még nem döntötték el; a szövetkezeti úton haladjanak-e, vagy az egyéni gazdálkodás rögös útját válasszák? Ehhez senkinek nincs joga! Kormányunk rendeleté lehetővé teszi a kilépést azok számára, akik azt gondolják, így találják meg számításukat. De egyszer és mindenkorra meg kell értenie mindenkinek, hogy erről csak az őszi vetés befejezése után, a gazdasági év végén lehet szó. így kívánja ezt az egész ország, az egész dolgozó nép érdeke, s nyilvánvaló, hogy az egész nép érdekét nem lehet kockára tenni néhány ember miatt. Termelőcsoportjainkban má ismét számolgatnak a tagok. Mérlegre teszik, hogyan érdemes tovább dolgozni. És ezek a számvetések természetesen a közös út előnyét mutatják. Pártunk és kormányunk számtalan kedvezménye nagymértékben növelte a szövetkezeti parasztok jövedelmét A kamuli «Lenin» tsz-ben az eddig nyújtott kedvezmények átlagosan 1600 forinttal növelték egy-egy család jövedelmét. A rövidlejáratú hitelek elengedése Újabb négy forintot jelent munkaegységenként. Ez további 1000 1200 forinttal több jövedelmet jelent egv-egy jól dolgozónak. Vagy nézzünk egy «kisebb» kedvezményt. A háztáji tehén után kivetett tejbeadás elengedése egy-egy szövetkezeti család jövedelmét a következő három hónapban mintegy 000 forinttal növeli. Ezek a tények mindeji szónál ékesebben bizonyítják: a jobb élet, a felemelkedés útja a közős út.. És éppen ez a felismerés, ingerli egyre élesebb támadásra szövetkezeti mozgalmunk ellenségeit. Válogatás nélkül, minden eszközzel igyekeznek a helyes úttól eltéríteni a szövetkezeti parasztokat. Céljuk keltős: visszavinni a szépülő jövő előtt álló szövetkezeti parasztot az egyéni gazdaság ezer gondja^ baja közé. Egvnémelyikük annyira el- sz*mtelénedett, hogy azt ajánlgatja a szövetkezeti parasztnak: «Aztán eljöhetsz hozzám negyedében kapálni». De ugyanakkor arra is számítanak, hogy a zavarosban halászva, széjjelhurcolják a szövetkezeti vagyont^ a többéves kemény munka gyümölcsét. A szövetkezeti mozgalomhoz hű parasztságnak most kétszeres erővel kell harcolni ezek ellen. A szövetkezeli vagyon nem Csáki-szalmája! Védjék meg a becsületes szövetkezeti lagok s ebben a harcban minden erejével hátuk mögött áll kormányunk és a párt. Legyen a következő belek munkája csattanó válasz minden ellenséges törekvésre- Kerüljön a földbe minden szem vetésre váró búza, hogy meglegyen jövőévi kenyerünk, hogy ebből a harcból megerősödve, megszilárdulva kerüljenek ki termelőszövetkezeteink. Gyermekeik jobblétéért jegyeznek a ruhagyári anyák A Békéscsabai Ruhagyár homlokzatán csillogó elüzem jelvényre százágra süt a nap. Az üzem díszbe öltözött, zászlók lengnek a magasban. A bejárati kapu felett felirat! Harcolj a békéért, jegyezz békekölcsönt! A szerda délelőtti műszakban dolgozókat csasztuskabrigádok üdyözlik. Az üzemrészekben röp- gyűlesek vannak: megkezdődik a negyedik békekölcsönjegyzés. A 111-as gépteremben éppen most jegyez \ arga Györgyné, aki havi keresetének felét, 550 forintot jegyez. Elmondja, hogy üzemrészükben többnyire asszonyok dolgoznak. Neki három gyermeke van. Nagyon sok segítséget adott neki az üzem napközije azzal, hogy gyermekét. ott helyezhette el és ő a napi munkaidejét mindig nyugodtan dolgozhatja le. Ez a nyugodtság segítette elő munkájában azt, hogy szeptember harmadik dekádjának átlaga 184 és fél százalék. A párt és a kormány az árleszállítással tovább növelte keresetét. Ezért tudott egy kályhán és két paplanon kívül venni gyermekeinek még ruhát is. Azért jegyez szívesen és az elsők között, hogy hczz.ájáruljon -— jó munkája mellett — megtakarított -forintjaival is a kormányprogramul megvalósításához, gyermekei még jobb életéhez. Jó munkával, békekölcsönnel *. * Az újkígyósi «Dózsa» tsz kukoricatáblája a ricinustábla mellett van. Most, hogy mind a két táblán dolgoznak, ebédidő alatt összeülnek beszélgetni. Igv volt ez szerdán délben is. Horváth József elvtárs. a szövetkezet párttitkára ebéd közben hozta szóba a negyedik békekölcsönjegyzést. Beszélt arról, mi mindent kapott a szövetkezet az utóbbi időben is. Meg arról, hagy az eddig lejegyzett pénz is visz- szatérült a szövetkezet tagjainak, többen voltak, akik több száz forintot nyertek a szövetkezetben. Szujó Jánosné először magának töltötte ki a békekölcsön jpgvzé- ket. ö maga 100 forintot jegyzett, a férje is annyit. Pedig az elsőséget a jegyzésnél Bús Józsefné akarta megtartani. De így második lett.-Száz forintot jegyzett ő is. Gera elvtárs is beleelegyedett a beszélgetésbe. O sem akar kimaradni a jegyzésből. Hiszen az elsők között van a munkában is. Most is arról beszélt, hogy a jegyzés mellett tovább kell igyekezni a betakarítással, meg a vetéssel. — Igaz, hogy a -búzán kívül minden őszi mag a földben van már, de nem lehet, hogy a búza vetésével elmaradjunk — mondotta. — Ha jobban igyekszünk, még határidő előtt tíz nappal, október 20-ra elvetjük. Ehhez csatlakozott Frankó György is. Termelési fogadalmát még '100 forint jegyzéssel toldotta meg. Mázán János 400 munkaegysége mellé 100 forintot jegyzett. Boros Jánosné nem fiatal asz- szony, de tudja, hogy most minden dolgos kézre- szükség van a szövetkezetben. Kora hajnaltól késő estig dolgozik kint, hiszen ami kukoricát nappal letörnek, annak a szárát éjjel letakarít ják.. Jó munkája mellé még 100 forintot jegyzett. Egymásután itták alá ott, ebédidő alatt a békekölcsön-jegyzéseket. Horváth elvtárs 20Ó forintot és így tovább. Az ebédidő egv óránál nem tartott tovább, aztán újra munkába indultak, hogy az itt lejegyzett ösz- szegeket további jó munkájukkal megerősítsék. Az őszi kalászost keresztsorosan vetik A füzesgyarmati «Vörös Csillag» termelőszövetkezetben ez évben alkalmazták a gabonánál először a keresztsoros vetést. Holdanként 2.5—3 mázsával termett több. A vezetőség és a tagság elhatározta, hogy az őszi kalászosokat mind keresztsorosan vetik. Eddig elvetetlek 200 hold búzát, 340 hold ősziárpát, 50 hold rozst, 20 hold takarmánykeverékét. A talajelőkészítésnél jó magágyat készítettek, továbbá nemesített vetőmagot biztosítottak. A tagság véleménye az: csakis tiszta, egészséges mag után várhatunk jó termést. Ezért ügyelnünk kell a csávázásra, szélekto- rozásra. . A körösladányi «Zalka Máté» lermetószővetkezetben az Egressi-brigád is alkalmazza az agrotechnikai módszereket. Még e héten befejezik az őszi vetési munkákat. Ebben az évben az Egressi-brigád járt élen minden munka elvégzésében. Hiba volt azonban az, hogy a brigád nem adta át munkamódszerét a többi tsz dolgozónak. Pásztor Fereneeié Szeghalom, járási tanács agroprop. Nem lehet büntetlenül akadályozni fejlődésünket A szebb és gazdagabb élet megteremtésének feltétele a mezőgazdasági termelés fellendítése, a szövetkezeti gazdálkodás fejlesztése, ami 'természetesen egyúttal dolgozó parasztságunk felemelkedését emberibb életét is jelenti. Felis-, merte ezt az ellenség is. Céljai ■elérésére minden módszert, éberségünk minden gyengébb pántját felhaszná'ja. Ártani mindenhol, ahol tehet, ez a jelszava. íme a példa: Kondoroson PETROVSZKI JÁNOS 33 holdas kulák befurakodott a termelőszövetkezetbe. Kezdetben igyekezett megszerezni a tágok bizalmát, titkolta igazi érzelmeit, gyűlő'©tét, do a kormányprogram m után neki is szarva nőtt. Szervezte, fűtötte a kevésbbé jói dolgozókat, a még ingadozókat a termelőszövetkezet ellen, a közös munka, a szántás-vetés elten. Ä hazug híreitől, ostoba rágalmaitól megtí- vodt tagokat elégedetlenségre, a tsz feloszlatására ösztönözte. Visz- Bza a légibe, amikor a kulák volt az úr, a cselédek, a szolgák nyomorúságán —: ez volt a terve, a célja. RAK ANDRAS kulák (42 holdja volt és 12-őt bérelt) ugyancsak a termelőszövetkezetbe igyekezett, liögy belülről, végezzen bomlasztó rininkát. Mint Petrovszki komája, úgy ő is szervezte az elégedetlenséget, a korma,nyprogramm ellen ágált, buzdította a tagokat, traktorosokat, hogy. ne szántsanak, no vessenek. Ahol »szép szóval«, aljas rágalmaival nem tudott eredményt elérni, a fenyegetéstől sem riadt vissza. így akarta rávenni a magtáréit is, hogy ne adjon lri vetőmagot az időszerű vetéshez. Hogy n® légyen gazdag aratásunk, ne legyen fehér kenyerünk jövőre — ez volt a célja, ezt akarta. KLIMAJ PÁL is közvetlenül részt vett a vetés akadályozásában, az egységes tervszerű termelőmunka bomlasztásában. Szervezte a tagokat a termelőszövetkezet ellen. Arra buzdította a könnyen hívőket, hogy mindenki vigye, amit lát — akár a fasiszták. Persze, maga is elvitt két lovat. Széthordani, tékozolni a gazdag eredményt, a nagy család sok fáradsággal szerzett közös vagyonát. Visszafelé a régi átkos rendszer felé, a kulúkuralom, a csendőrszurony korszaka felé szerették volna taszítani a becsületes embereket. Tévedtek! A dolgozó nép államában nem lehet büntetlenül garázdálkodni. Termclőszö- velkezeteink — ma jobban, mint eddig bármikor — az önkéntesség elvén alapszanak. Nem kényszerítünk senkit a termelőszövetkezetbe, de nem engedhetjük meg, hogy ellenséges elemek a* új útra lépőket hazug szavakkal, aljas rágalmakkal, felelőtlen jövendölésekkel félrevezessék s a közös munka gazdag eredményét eltékozolják, szétrombolják. Ezért ítélkezett teljes szigorával a szarvasi járásbíróság a három ellenség felett. Petrovszki Jánost három és félévi börtönre, ezer forint pénz- büntetésre . ítélte és a kos- ügyektől öt évre eltiltotta. Rák Andrást 3 évi börtönre, 2000 forint vagyonelkobzásra, 5 évi közügyektől való eltiltásra ítélte. Kliinaj Pált kétévi börtönre, 2000 forint pénzbüntetésre, 1000 forint vagyonelkobzásra és a közügyektől 5 évi eltiltásra ítélte. Megérdemelték. A nép igazságszolgáltatása lesújt a. nép ellenségeire.