Viharsarok népe, 1953. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1953-09-12 / 214. szám
V 2 1 anuljunk a Szovjetunió Kommunista Pártjától ViUa'+sai&k Héfie Emeljük a népnevelőmunkát as **/ faludat oknak megfelelő színvonalra A Szovjetunió győzelmesen halad előre a kommunista lársa- düom építésének útján. A Szovjetunió Kommunista Pártjának és « szovjet kormánynak politikája a szocialista népgazdaság állandó lovábbl'ej lesz lésére és a dolgozók anyagi és kulturális színvonalának emelésére irányul. Híven tükrözik ezt a politikát a Szovjetunió Legfelső Tanácsa ötödik ülésszakán elfogadott törvények, p. M. Malenkov elv társ az ülésszakon mondott beszédében részletesen kifejtette azokat a sürgős kormányintézkedéseket, amelyek az ipar és a mezőga>laság előtt álló fokozott feladatok sikeres megoldását hivatottak elősegíteni. A szovjet ország gazdaságának fokozott fejlesztését és a nép jólétének emelését szolgáló Programm megvalósítása nagymértékben a pártszervezetek szervező, eszmei-nevelő munkáján múlik. A dolgozók kommunista nevelésének hatalmas eszköze — a politikai agitáció Az agitáció célja, hogy a párt diadalmas eszméit a tömegek <r*>uL elterjessze, a népet az altom tervek és feladatok telje- »ifc'sére lelkesítse. Az agitáció ereje' a tömegekkel való szoros kapcsoltában, céltuda osságában és hathatósságában rejlik. Moszkvában ezidőszerint több mint 200.000 agitátor végez népnevelő munkát. Túlnyomó részük kommunista. Az agitációs munkában komszomoüsták, politikailag fejlett élmunkások, mérnökök, technikusok és tudományos munkatársak is résztvesz- uek. A pártszervezetek most a legnagyobb figyelmet az ülésszakon kitűzött feladatok ismertetésére fordítják. Az üzemekben nagygyűléseket tartanák, ahol megvitatják azokat a gyakorlati rendszabályokat, amelyek az üzem, építkezés, vagy hivatal kollektívája előtt álló feladatok végrehajtásához szükségesek. A moszkvai üzemekben jól folyik az agitációs munka. Nézzük például az Első Állami Csapágygyár pártszervezetét. Itt az agitálárok részére előadásokat és beszámolókat tartanak. Tájékoztatják őket a kid- és belpolitikai helyzetről, valamint az üzem időszerű gyakorlati feladatairól. Az üzem pártvezetősége az ülésszak határozataival kapcsolatban ösz- ■ szevont gyűlést tartott az agitátorok részére és megfelelő utasításokkal látta el őket. Az ülésszak határozatainak isméi letése nyomán az üzemi kollektíva még nagyobb lendülettel végzi munkáját. Sok műhely és brigád újabb felajánlásokat tett. Bikova, Sarova és Novikova elv- társnők brigádjai például vállalták, hogy feladatukat 180—200 százalékra teljesítik és csak kifogástalan minőségű munkadarabot készítenek. Az automata esztergaműhely kollektívája elhatározta, hogy évi tervét december §-ig . teljesíti. , ........ A z agitációs munkában a kombinát vezetökáderei is tevékenyen résztvesznek Rendszeresen felszólalnak az értekezleteken, megmagyarázzák a munkásoknak a párt- és kormányhatározatokat és a kollektíva előtt á’ló feladatokat. A kombinát agitátorai közül sokan'maguk is újítók és észszerű sítök. mkjanov, Korenykova, Tyüriu és Joga lova agitátorok például az slsők között javasolták, hogy indítsanak munkaversenyt a rejtett tartalékok feltárásáért, az üzemi berendezés teljes kihasználásáért és a technológiai folyamatok tökéletesítéséért. Sokezer moszkvai agitátor lelkesén, lelkiismeretesen teljesíti a reábízott feladatokat. De sokhelyütt az agitáció körül még komoly hibák mutatkoznak. Az egyik moszkvai autószerelő- gyárijai). például rendszeresen tartanak előadásokat és beszámoló' kát a dolgozóknak. Ez rendben is van. Viszont helytelen, hogy az elmúlt félívben tarlóit előadások legnagyobb része természet, tudományos kérdésekkel foglalkozott. Nem szabad belenyugodni abba, hogy az agitátorok elszakadjanak az élettől és munkájuk során csak felületesen használják fel az üzemek életét közvetlenül érintő gyakorlati kérdéseket. Előfordul, hogy pz agitátorok megfeledkeznek az állami és munkafegyelem megszilárdításáért vívott harcról, a dolgozóknak takarékosságra, éberségre neveléséről A politikai felvilágosító munka eredménye, ! eszmei színvonala elsősorban az agitátorok kiválasztásától, politikai és ideológiai felkészültségétől függ. Ezért az agitációs munkába még több vezető párt-, szovjel- és gazdasági kádert kelt be, vonni. Állandóan foglalkozzunk a népnevelőkkel, irányítsuk, támogassak őket munkájukban. Rendkívül fontos, hogy az agitáció során számoljunk a dolgozók különböző szakmai és politikai képzettségével, életkörülményeivel. Moszkva pártszervezetéi most megfelelő intézkedéseket tesznek, hogy-tf politikai lömeghti) íikák.az új feladatok színvonalára etnel- jéji. _ Állandó szeminájfiumek at, előadássorozatok a l rendeznek’ az agitátorok részére. A városi pártbizottság a kerületi agilátorsze- mináriuinvezetők részére rendszeres előadásokat tart. Nem kétséges, hogy a politikai tömegnnmka színvonalának emelése hozzájárni a párt és kormány által kitűzött új feladatok sikeres megoldásához. (I. Furáéra, a mosikval városi párlbi^otlság üikáránafc cikke nyomán.) Hiúsultak az angol—amerikai ellentétek a „csendesoceáni védelmi szövetség“ kérdésében Washington. (TASZSZ) A sajló Jelentései szerint Casey ausztráliai külügyminiszter szeptember 8-án, miután Dulles-szel találkozott,. sajtótudósítók előtt kijelentette, hogy a megbeszéléseken a •csendesoceáni védelmi szövetség» külügyminiszterei tanácsának Washingtonban tartandó évi tanácskozásával foglalkoztak. Casey szavai szerint e tanács mindhárom tagállama (Egyesült Államok, Ausztrália és Uj-Zéland) •azonos szempontot képvisel» abban a kérdésben, milyen legyen a kölcsönös kapcsolat a «csenKeszon. (Uj Kína) A közelmúltban lezajlott liadifogolycse- re folyamán az amerikaiak által hazatelepített hadifoglyok közül 4579 koreai és kínai harcos kórházba került. Ezek a hadifoglyok az amerikaiak által elkövetett testi és lelki kínzás áldozatai. desóceáhi védelmi szövetség» és Anglia között. Anglia jelenleg csupán «konzultatív» kapcsolatban van a tanáccsal. A «Daily Telegraph» szerkesztőségi cikkben tiltakozik amiatt, hogy Angliát nem engedik be a csendesóceáni tanács résztvevői közé. «Nagy-Britannia — írja a lap — csendesoceáni hatalom és joga van ahhoz, hogy a szövetség tagja legyen. Ez a helyzet csupán annak a bizonyítéka, hogy az a bizalom, amelyre szűk, ség volna, egyelőre még nincsen meg a szövetségesek között.» A 4579 hadifogoly közül 3997 a koreai néphadsereg harcosa, 582 pedig kínai népi önkéntes. Ez a szám egyébként 1337 fővel több, mint amennyit az amerikaiak mint beteget és sebesültet felsoroltak A bonni revansvágyók felélesztik a haditengerészeti flottát Stockholm. (TASZSZ) Az »Af- tonbladet« című svéd lap tényeket közöl arról, hogy a bonni revansvágyók újjáélesztik a nyugatnémetországi hadi tengerészeti flottát. » Ny u gat - Né me to is z á g — írja a cikk — fegyverkezni fog a tengeren is. További új hajókat építenek és szereznek be a nyugati hatalmaktól, igy készülnek az új flotta megalakítására, amihez a bonni kormány elvi határozata szolgáltat alapot.;« »Az új német flotta — fejeződik be a cikk — természetesen az »Európai hadsereg« kötelékébe tartozik majd és segítséget ad a nvugati hatalmaknak. Brémában már amerikai haditengerészeti támaszpontot létesítettek német legénységgel ellátott német hajókból. Az új német flotta támaszpontjai az Ksza- ki-tenger kikötőiben vannak. < OLVllStl a Viharsarok Népét1 Az amerikaiak által átadott hadifoglyok közül 4579-en kórházi ápolásra szorulnak 1933 szoplrmber t2 . <í>n»hr.f Összehívták a termelőszövetkezetek és gépállomások élenjáró dolgozóinak 111. országos tanácskozását A minisztertanács elhatározta, hogy szeptember 19—20-ra ösz- szehívja a termelőszövetkezetek és gépállomások’ élenjáró dolgozóinak III. országos tanácskozását. A miniszlerlanács az országos tanácskozás megszervezésével a termelőszövetkezetek országos lanácsát és a földművelésügyi minisztert bízta meg. A tanácskozáson részt vesznek: élenjáró termelőszövetkezeti elnökök, és brigádvezetők, termelőszövetkezeti párltitkárok, a növénytermelésben és állattenyésztésben kitűnt termelőszövetkezeti dolgozók, kiváló Lakloríslák és gépállomási igazgatók. A pálinkafőzés rendjének újbóli szabályozása A pénzügyminiszter a pálinkafőzés rendjét újból szabályozta. A szabályozás jelentős kedvezményeket biztosít a szőlő- és gyümölcstermelő, pálinkát főzögető parasztságnak. A beadott gyümölcs-cefre, törköly, ■ borseprő .mennyiségéből kifőzött pálinka felét a termelő adómentesen visz- szkkapja szabad fogyasztásra, illetőleg szabad értékesítésre. A pálinka kifőzéséé« t csupán a tüzelőanyagot ke’l természetben biztosítania, vagy ehelyett az Élelmi- szeripari Minisztérium által megállapított térítési, valamint főzési díjat fizetnie. Az Élelmiszeripari Minisztérium és a Szövetkezetek Országos , Szövetsége egyidejűleg gondoskodott arról, hogy a pálinkafőző üzemeket mindenül! haladéktalanul üzembe helyezzék. Az idei bő gyümölcstermés lehetővé teszi, hogy parasztságunk kedvező feltételek melleit nagy- mennyiségű pálinkát főzhessen. Rövid külföldi hírek ROMA. A »Kommunista Sajtó Hónapja«-vei kapcsolatban egész Olaszországban népünnepélyeket, népgyűléseket rendeznek, amelyeken a nagyobb városokban többszázezer ember vesz részt. Vasárnap kerül sor Milanóban a »!' Unité« országos ünnepére, amelyen Palnuro Togliatti, az Ólasz Kommunista Párt főtitkára is beszél. Éne az ünnepségre Olaszország minden' részéből a dolgozók hatalmas tömegei érkeznek Milanóba. NEW YORK. Alten Dolles, a Cia, a/, amerikai központi hírszerző ügynökség vezetője európai útjáról kedden visszaérkezett az Egyesült Államokba. .. Allan Dulleftyl. az, ujságipók .többek között azt kérdezték, vájjon az amerikai hírszerző ügynökségét jól ellátják-e pénzzel, Dulles válaszul kijelentette, hogy a kongresszus »igen jó volt hozzá«. ' •^BERLIN, fritz Berg, a üyug.itnémetországi gyáriparosok • Sző-', vétségének ehiöke Kölnben egy banketten hangsúlyozta, hogy a hadiipari részvények árfolyamának emelkedés»' révén, amoUy-ei a tőzsdéé Adenauer választási »sikerére« reagáltak, máris kamatostul megtérültek azok az összegek, amelyeket a Rajna- és Ruhr-vidéki nehézipar a ODÚ Választási propagandájára adott. KATMANDU. Nepál Kommunista Pártja a tartomány fővárosában, Katinanduban megtartott első községi választásokból a legerősebb pártként került ki. A p irt hat mandátumot szerzett, míg más púitok közül egyetlen egy sem kapott négy mandátumnál többet. A kat-mundai városi tanács összesen 18 tagból ál. TEHERAN. Harr.adánban szeptember 5-től kihirdették az őst-, romúlUi pofot. A tehérúm lapok jelentéseiből kitűnik, hogy az iráni fővárosban naponta mintegy Ötven embert, tartóztatnak .le. RÓMA. Az Olasz Központi Statisztikai Intézet nyilvánosságra hozott adatai szerint 1953 első felében Olaszországban 1,032.000 dolgozó sztrájkolt. LONDON. Sajtó jelentések szerint Anglia haditengerészeti minisztere szeptember 8-án bejelentette, hogy Görögország nyugati partvidékén angol és görög szárazföldi és tengeri erők együttes hadgyakorlata kezdődött. A hadgyakorlatot az északatlanti szövetség vezeti. PÁRIZS. A lapok közlése szerint Le Havreban. 28. napja folytatódik 8000 kohász és 6500 épifcőmunkás sztrájkja, A sztrájkolok béremelést követelnek. Ax indiai sajtó bírálja az Kg-yesiilt Államok kulpoliiikálát Delhi. (TASZSZ) Az indiai sajtó élesen bírálja az amerikai kormány külpoitikáját, amely megakadályozza, hogy megteremtsék a békét egész Ázsiában és az egész világon és amely az ENSZ-et saját politikájának eszközévé akarja változtatni. »Dulles — írja a »Dz$a- naszatta« című lep — kijelentette, hogy mivel" India nem küldött csapatokat Koreába, nem vehet részt a politikai értekezleten. Más szavakkal India semleges politikája következtében vesztette el helyét az értekezleten. Ha India nem folytatott volna semleges politikát ős ifjúságát vágóhídra küldte volna, akkor az ENSZ »istenség« most kegyes lenne megengedni Indiának, hogy részt vegyen a politikai ’érteke" Wen.» A »Lok Jug Weekly« cumi lap kijelenti: »az Egyesült Államok politikája azt mutatja, hogy jól 1 lieft az amerikai imperialisták kénytelenek voltak aláírni a koreai fegyverszünet©', in :ek tll nér© to.áld rá is olyan terveket szőnek, hogy Koreát ismét a háború tűzfészkévé változtassák.« Ezek a cselekmények — emeli ki a lap »meggyőzően bizonyítják, hogy ki — a Szovjetunió vágj« az Egyesült Államok — halad valóban a béke és barátság útján. A »People« című lap felháborodással ír Washingtonnak arról a szándékáról, hogy meg akarja változtatni áz ENSZ alapokmányát »a komin unit taellenes front kibővítése« céljából.