Viharsarok népe, 1953. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1953-09-06 / 209. szám
4 \Jiko,KSaKök Vltpt ÍÍ53 sneplember vasárnap PÁHTÉLET II pártszervezetek feladatai a Központi Vezetőség június 27-28-i teljes ülésén hozott határozatok megvalésitásában (Taggyűlések tapasztalataiból) Emeljük magasabbra a békéért folyó harc zászlaját A kollektív vezetés kiindulópontját jelentik a most megtartott taggyűlések. A taggyűléseken, ha résztvesz minden párttag, elősegíti a pártvezetőség jobb munkáját. A Központi Vezetőség 1953 június 27-28-i ülésén ho- ■ott határozatának megtárgyaló- ta fegyvert ad minden párttagnak a bírálat- és önbírálathoz. A pénteken megtartott taggyűlések legtöbbje nem töltötte be hivatását. Előfordult olyan eset h, hogy éppen, ami a taggyűlés gerincét képezi, a Központi Vezetőség irányelveinek tanulmányozása, azt nem olvasták fel. Járási pártbizottságaink nem segítik kellően a taggyűlések előkészítését. A taggyűlések előkészítésének ellenőrzése egyáltalán nem mondható jónak. Megmutatkozik helyenként, hogy a beszámolók nem ölelik fel sem a párt belső élete, sem a gazdasági kérdések minden problémáját. Különösen az ellenség elleni harcról esik kevés szó a taggyűléseken. Igen helyesen, a kollektív vezetés módszereinek a megtárgyalása képezi a hozzászólások zömét, de ugyanakkor elsikkad a közös határozathozatal. Nem egy párttaggyűlésen határozati javaslatot nem hoztak. HELYES: hogy Gyulán a belvárosi alapszervezetben a párttagság zöme helyes bírálatot gyakorolt, többek között Szabó elvtársnő bírálta saját munkáját, nem járt rendszeresen a vezetőségi ülésekre, így a titkár, ha jónak látta, ha nem, egyedül kellett intézkednie. HELYTELEN: hogy Nagyszénáson a «Dózsa» termelőszövetkezet nem készítette elő megfelelően a taggyűlést. A pártbizalmiak nem beszélgettek (el a pártcsoportok tagjaival, aminek következménye az lett, hogy nem tartották meg a taggyűlést. • » * Ez a néhány tapasztalat is azt mutatja, hogy a járási.pártbizottságok is fokozott ellenőrzést kell, bog)' gyakoroljanak a taggyűlés előkészítése felett. Az alapszervezet vezetőségének minden tagja vegye ki részét a munkából, a jó taggyűlések sikeréért. Ezek a taggyűlések kell, hogy mozgósítsanak az őszi mezőgazdasági munkák jó elvégzésére, a begyűjtés minden téren való teljesítésére. Ehhez pedig minden pártvezetőségi tag, minden párttag aktív munkája szükséges. A jó párlszervezel erősíti a termelőszövetkezetet A termelőszövetkezetek párt- czeev.zetére különösen nagy feladatok hárulnak most az őszi munkák megkezdése előtt. A legtöbb helyen már csoporttaggyü- léseken vitatták meg a jövőévi vetéstervet. Egyes tsz-ckben a kalászosok vetését már megkezdték. Különösen ott halad jól a munka, ahol a pártszervezet jól dolgozik, ahol a kommunisták példát mutatnak, ahol ébereu>örködnek a szövetkezeti élet alaptörvénye, az alapszabály betartása felett, ahol harcolnak a tagok jogaiért és fellépnek minden túlkapás és durvaság ellen. A mezőhegyesi „Szikra“ tsz pár (szervezetéről nem lehet mindezt elmondani. Pedig a kommunisták itt is dolgoznak, sok esetben joblwm, mint a csoport bármely pártonkívüli tagja. A leg több munkaegységük a párttagoknak van. Meg is látszik az eredményen: a tagok már eddig is előlegként 4 kg búzát és egy kg árpát kaplak egy munkaegységre, de .jut jócskán kukorica is az elszámoláskor. A föld arányában ▼an elegendő állatállományuk is, Így pénzt is kapnak a tagok. De •z eredmények még nagyobbak lennének, ha jól működő pártszervezet segítené elő a tsz minden munkáját. Eddig a tsz-ben a pártszervezet nem töltötte be ellenőrző, irányító szerepét. Több hónapja, hogy pártlaggyülést nem tartottak a tsz-ben. Vezetőségi ülés is csak május közepe táján volt. Nem adtak pártinegbizatást a pá rtszervezet tagjainak, egyszóval: nem volt rendes pártszer- ▼ezeti élet. Hasonlóan, nem volt csoporttaggyttlés sem s így a tagok nem is ismerik, vagy csak részben ismerik azokat a nagy- jelentőségű határozatokat, amelyek az új kormányprogramm óta megjelentek. Hosszabb ideje tagjelöl tielvétel sem történt, a tszben, pedig vannak becsületes, jól dolgozó csoporttagok, akik már eddig is bebizonyították, hogy a púi t célkitűzéseiért harcolnak. A kollektív pártvezetés egyáltalán nem érvényesült a pártszervezetben. A feladatokat az alapszervi titkár elvtárs próbálta megoldani kisebb-nagyobb Sikerrel. Ezekre a hibákra sem a járási, sem a községi pártbizottság nem figyelt fel, OLVASD a Viharsarok Népit! csak «általában» irányították a tsz pártszervezetét. Uhlár elv- társ, a községi párttitkár egy hónapja volt kinn a tstnél, de csak a tüébélyeg Elszámolása után érdeklődött. Különösebb segítségé nem kapott a pártszervezel. 4-én még mit sem Ludott a pár' szervezet arról, hogy 12-ig meg kell tartani az augusztusi taggyűlést, ahol a Központi Vezetőcég júliusi ülésének anyagát tárgyalják meg, holott már megyeszer te folytak a taggyűlések. A «Szikra» tsz legsürgősebb feladata, hogy jól szervezze meg a taggyűlést, a taggyűlés határozza meg, miképpen lehet elmélyíteni a tsz-tagok bizalmát a párt- szervezet iránt. A taggyűlés döntő feladata, hogy meghatározza, miként lehet megjavítani, kollektívvá tenni a pártszervezel vezetését, miként lehet elérni, hogy jobban érvényesüljön a pár tdempkrácia, a bírálat szabadsága. Meg kell vitatni a pártszervezet és a tsz gazdasági vezetőinek. elsősorban a tsz-elnök- sek és a pártlitkámak az együttműködését A helyes határozathozatal a pártszervezet éleiének megjavítását segíti elő. Az egész tagságnak kötelessége dönteni a pártszervezet legfőbb feladatairól. Most, az őszi munkák megkezdésekor is a pártszervezet harcoljon azért, hogy az idei eredményeket felülmúlja a jövőévi, hogy a «Szikra» tsz földje több gabonát teremjen, hogy a tsz tagjai még boldogabban, még biztosabban nézzenek a jövő elé Churchill átalakította kormányát London. (MTI) Churchill angol miniszterelnök — mint a «Reuter» Iroda és a londoni rádió jelenti — csütörtökön átalakította kormányát. Lord Leathers, a szállításügy, az üzemanyag és energiaellátás esdesminisztere kivált a kormányból. Lord Woolton élelmezésügyi csúcsminiszter anyag- ellátási miniszter lett. Sir Arthur Salter, eddigi anyagellátásügyi miniszter kivált a kormányból. Uj miniszteri tárca létesült: Derrick Heathcote Amory államminiszter lett a kereskedelmi minisztériumban. Három miniszter, Sir Thomas Dugdale földművelésügyi miniszter, Gwilym Lloyd George élelmezésügyi miniszter és Florence Horsbrugh közoktatásügyi miniszter bekerült a «Kabinetbe», a szűkebb minisztertanácsba, amelynek ezzel 19 tagja lett. Anthony Eden megmaradt a külügyminiszteri tárca birtokában. fl gyarmattartó hatalmak a marokkói kérdés napirendre tűzése elien szavaztak a Biztonsági Tanácsban New York (TASZSZ) A Biztonsági Tanács szeptember 3-i ülésén befejeződött a vita és szavazásra került sor azon javaslatok felett, amelyeket a marokkói kérdés napirendre tűzése érdekéivel» a 15 állam által benyújtott kérelemmel kapcsolatban terjesztettek • Biztonsági Tanács elé. A Biztonsági Tanács az említett javaslatok egyikét sem fogadta el. A javaslatok jóváhagyásához ugyanis az ügyrendi szabályok értelmében hét helyeslő szavazatra van szükség. Ilymódon a gyarmattartó hatalmak — az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország — nem engedték meg, hogy a Biztonsági Tanács megvitassa a marokkói kérdést. A Béke Yilágtanáca határozata; kimondja, hogy a béfcenjozgalmat a legszélesebb tömegmozgalommá kell tenni. E cél érdekében szervezzük, illetve vála s uk újra a békéscsabai Városi Békebizolt- ságot is. Ha a békebizottság mögött nem állna széles néptö- meg, jelentősége nem volna, de mivel Békéscsabán háromszáznál is több békebizottság van, hatalmas tömegerőt képvisel. Ennek az erőnek kell megmutnlkoznia szeptember 13-án, a vezet őség- újraválasztó értekezleten. Ennek az erőnek kell megmutatkoznia a politikai feh ilágosító munkánkban a kisgyűlések százain keresztül, az üzemek, tsz-ek munkájában. A vála zíó liigyű é eket fe' kell használni, hogy eljusson a Béke'Világtanács határozata minden becsületes gondolkodású emberhez. A békebizottságok tűzzék napirendre egy-egy általuk patronált területen — főleg külterületen — kisgyűlések megszervezését. Ezen a téren igen jó munkát végez a 65/4. Építőipari Vállalat, amikor kisgyűlések mellett kultúrműsort is ad. A kerületekben olvasóköröket szervezzünk, ahol megbeszéljük a Békeharcos és egyéb rendelkezésre álló anyag alapján a feladatokat. Nem közömbös az sem. hogy népgazdaságunk hogyan erősödik. Ha népgazdaságunk erősödik, akkor a mi életünk is szebb lesz, ezért nem közömbös nekünk az üzemek, tsz-ek dolgozóinak munkája, mert saját életünket tesszük szebbé. Ez a gondolat vezeti a békéscsabai üzemeket, mikor 7-é- vel békehetet indítanak. Most kerül elsőízben odaítélésre a « Békeüzeni-jelvény », hogv hirdesse a békét védő népünk egységes akaratát. Ha azonban csak azt nézzük, hogy termelésünk magas eredményt mulasson, akkor kevés eredményt érünk el, mert nem látjuk, ami a termelés mögött van. Nem látjuk békés építő népünk szebb jövőjét. De nem Tehet jó békcbarcos az sem, akinek a munkához való viszonya rossz. Hisz ezen keresztül mutatja meg, hogy hogyan harcol a békéért. Mert ha csak üres szavakat mondunk, nincs jelentősége a munkánknak. A szavak mögött mindig tett álljon. Tettek bizonyítják az István-ma- lom békeharcát, mert politikai felvilágosító munkáján keresztül előbbre viszi a termelést: augusztus havi tervét 103 százalékra teljesítette. És ez a lendület ragadja magával Vantara Pált, aki tervét 153 százalékra teljesíti. Ugyanilyen jó munkát végez a «Kossuth» tsz-ben Kruzsics János békeharcos, aki saját munkája mellett kisgyűlésekct szervez, elbeszélget a tagokkal a szövetkezetről, megbeszéli a nagyüzemi termelés előnyét s az ő politikai felvilágosító munkájának eredménye, hogy brigádjában sikerült leleplezni a szövetkeretel- lenes kulákagitációt. Eiek a kiragadott példák is mutatják, milyen sokoldalúan lehet harcolni munkaterületünkön a békéért. Nézzük meg már most, hogyan tudjuk még aktívabbá tenni békebizottságainkat ? Először is a példamutatáson keresztül. Azzal, ha magunk is élenjárunk a termelésben, politikailag magyarázzuk meg egy-egy feladat fontosságát. Megvilágítjuk barátaink, ismerőseink előtt a nemzetközi események hatását nálunk. Megértetjük minden becsületes emberrel. hogy a békeharc minden becsű e'es ember kö e’essége. Természetesen itt felmerül az és elég gyakran, hogy ki lehet a békebizottság tagja. A felelet igen egyszerit: minden becsületes ember, aki békét akar. Az V. kerület lakóiban még élénken él a bombázás borzalma, de aki megfeledkezett volna már erről, azt vissza kell em’ékez’eini az e'muít időkre és megmagyarázni neki, bogy a háborút emberek csinálják es az emberek meg is akadályozhatják. A béketáborba tömörült 800 milliós népíöniegnek nem szab határt a terület, mert éppúgy akarják és harcolnak a békéért a francia munkások, vagy az amerikai dolgozók annak dacára, hogy nyugaton tilos a békéről beszélni. Mégis harcolnak, mivel tudják, hogy a béketábor egyre erősödik. Majdnem minden nap megjelenik egy-egy cikk, amely beszámol a külországok békebizottságainak munkájáról. Nem lenne ez a kép teljes, ha a mi békcharcunkról is r.em beszélnének, mert ez azt jelentené, hogy egy láncszem hiányzik hazánkban a békemozga- lom munkájából. «Lankadatlanul, hűen harcolunk a békéért» — mondotta Rákosi elv társ, ezért aa elkövetkező időkben muukánkat még jobbá kell tennünk, saját nninkatcrü'etünkön. Mi szükséges ebhez ? Feladataink a kővetkezők: , Az elkövetkező időkben olyan politikai felvilágosító munkál végezzünk, hogy mindentu Beszeljen a békéről, a békebizottságok munkájáról. A megválasztott küldöttek olyanok legyenek, akik megtisztelő feladatukra valóban érdemesek is. Ne legyen olyan békebizottság, amely no küldene küldöttet. Üzemeinkben békehetet rendezünk, ezen keresztül megmutatjuk a termelésben is, hogy mindenkor és minden területen harcolunk a békéért. Selejtmentcs árut termelünk. Termelőszövetkezeteink a betakarítás és az őszi talajmunkák jó és gyors elvégzésével is védjék a békét. A felavatott békeüzemek példát mutatnak, hogyan kell harcolni békés építő munkán keresztül, hogyan kell harcolni a békéért. Kisgyűléseken beszéljük meg, hogy kiket választunk be a városi békebizottságba, majd utána a kisgyűléseken beszámolunk munkánkról. Ezek azok a feladatok, amikről most nekünk beszélnünk kell. A szovjet békebizottság augusztus 31-i határozata így fejeződött be: «Diadalmaskodjék az égés* világon a békés tárgyalások szelleme! A háborús erőknek vissza kell vonulniok.» Ennek szem előtt tartásával emeljük mi is magasabbra a békéért folyó harc zászlaját. Bnrunkai Antal, a békéscsabai Városi Békebizottság titkára. Fokozódik az Auierika-ellenes hangulat Iránban Moszkva. A moszkvai rádió jelenti: Az «Associated Press» amerikai hírügynökség tudósítója arról számol be, hogy fokozódik az Amerika-ellenes hangulat Iránban. Iszfahán utcáin tömegek gyűlnek össze és követelik: «Amerikaiak, takarodjatok haza!» A házak falán reggelenként feliratok jelennek meg, amelyek a sah és az amerikaiak ellen irányú 1- ’ nak. A hírügynökség tudósítója közli, hogy az amerikai konzul Iszfahánban fegyveres őrök és géppisztolyos rendőrök kíséretében kénytelen utazni a városban.