Viharsarok népe, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1953-08-09 / 186. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! Harcos optimizmust, éberséget az ellenség elleni harcban A kulák listával is, lista nélkül is kulák V. ATM P P BÉK É S M EGYEI PÁR T BI O TTS ÁG ÁN A K L,A P JA 1*53 AUGUSZTUS 9, VASÁRNAP Ára SO filler IX ÉVFOLYAM, 18« SZÁM III. VASUTAS NAP Ma ünnepeljük a harmadik Vasutas Napot. Két esztendő telt el azóta, hogy pártunk javaslatára, kormányunk törvénybe iktatta a Vasutas Nap megtartását. A vasutas dolgozók egysége e két esztendő alatt megszilárdult. Mélyült a dolgozók párt iránti szeretete és harcosabb, helytállóbb munkát végeznek, mint két évvel ezelőtt. Két esztendővel ezelőtt pártunk azt kérte tőlünk, vasutasoktól, hogy az ötéves terv nagyszerű feladatait zökkenőmentes szállításokkal támogassuk, hogy mindent kövessünk el a vasút fejlesztése, a fegyelem megszilárdítása, a gépi berendezés jobb kihasználása érdekében. E téren azóta komoly eredményeket értünk el, jelentős mértékben megnövekedett a vasúti munka színvonala. Az utóbbi két évben az állomás-, a fűtőház- és a pályafenntartási főnökség több esetben túlteljesítette az élüzem- szintet és mindhárom szolgálati hely volt élüzcin második, sőt a fűtőház élüzem első helyezett. Békés megye többi állomásai,— me’vek jóval ki ebbek a békéscsabainál — szintén jól végezték munkájukat és szép eredményeket értek el. Az eltelt 2 év alatt megnövekedett sztahánovistáink száma és több dolgozónk «érdemes-» és «kiváló vasutas» kormánykit(ültetésben részesült. A Vasutas Napon most is több szlahánovista oklevelet, soronkíviili kinevezést és küiönböző jutalmakat kapnak dolgozóink. Ez is a vasutas dolgozók megbecsülését, megváltozott életkörülményét mutatja. A Vasutas Nap nagy megtiszteltetés, megbecsülés minden vasutas dolgozó felé, ezért fokozottabban kell éleznünk a ránk háruló felelősséget, az eddiginél figyelmesebb, éberebb munkával kell viszonoznunk a bizalmat. Ezen a téren az első lépést már megtettük. Az állomás és fűtőház megtévedt dolgozóit, akik dézsmálták a szállításra felvett árukat, sorainkból él távoli tot tűk és rövidesen a bíróság előtt számolnak be cselekedeteikről. Feladatunk még ezenkívül, hogy leleplezzük a vasútnál megbújt ellenséget. Tiszthsuk meg sorainkat azoktól az elemektől, akik gátolják fejlődésünket. Pártunk politikáját, a kormány prograinmjnt úgy valósíthatjuk meg. ha továbbra is töretlenül harcolunk a tervek tűk el Békéscsabáról az Ivet felemelt sebességgel, az 500 km-es mozgalomban kiváló ercdinénvt elért fűlőházi dolgozónk, Aradi János sztabáno- rista mozdonyvezető továbbított. Fokozottabb feladat hárul izállítófeleinkre is. Szükséges, hogy nőné! több szállíttató kirakodás fonvállalat magáévá tegye a folyamatos be- tosságát. Igen célszerű volna, ha a Békéscsabai Téglagyár az • - " ’ ' ' ■■ 1 ------ műszakban végeztetné a e ddigi kél műszak helyett bárom n rakodást. Csak így tudjuk tervünk« negyedév első luuiapjában 103 száz vünket teljesíteni, melyet a negvenev ciso iionítpjáliaii ruo százalékra teljesítettünk. ' Periünk tc'jesítése befolyásolja az üzemek termelését is, mert *»a időben tudjuk eljuttatni az építkezési anyagokat az ország súlyponti üzemeinek építéséhez, vagy a mezőgazda- sági termékeket a további feldolgozásra, ők is eredményesebb munkát végezhetnek. Vasutas dolgozóinknak úgy kell dolgozniok, hogy minden negyedév végén felemelt fővel jelenthessék a tervek maradéktalan teljesítését. Valamennyi szolgálati ág dolgozói, ha csak úgy képesek megoldani a rájuk háruló feladatokat, még szilárdabbra kovácsolják a munkafegyelmet. A kommunistákra, a becsületes pártonkívüli dolgozókra az eddigieknél nagyobb feladat vár a munkafegyelem megszilárdíthat illetően. A kormányprogramm kimondja a pénzbüntetések megszüntetését, azonban ez nem okozhat lazulást a munkafegyelem terén. A pénzbüntetésekkel kapcsolatos intézkedés még jobb munkára, még fegyelmezettebb magatartásra kell, hogy ösztönözze- a dolgozókat. A kommunisták mutassanak példát abban, hogy a pénzbüntetés eltörlésére még nagyobb fegyelemmel válaszolnak. Feladatunk tudatni a lógópro2r«nmw]d---- —o « » , - . , togó propagandát fejt ki, célja, hogy megingassa a do goikat a programúi helyes értelmezésében, megvalositasaban. Augusztus 2-án ünnepelték példaképeink, a hős szovjet vasutasok a Vasutas Napot. Ezen a napon feléjük szállt forró szeretetünk, legjobb barátainkhoz, akik oly sok segítségben részesítettek bennünket. A szovjet vasutasoktól tanultuk a különböző mozgalmakat, melyeket a legszélesebb körben alkalmazunk is. Tőlük tantultuk pl. a tolatás! módszerek sorát melyből állomásunkon már hatfélét alkalmazunk. Ezen a téren kiváló eredményt ért cl Farsang László sztahanovista más dolgozók! Élőre az őszi forgalom ‘sikeres lebonyolításáért, a második féléves terv maradéktalan teljesítéséért, a kormányprogramm győzelméért. jqZSF.F állomásfőnök, Békéscsaba. Almáskamarás dolgozói a megyében elsőnek teljesítették beadási tervüket Megkapták a szabadpiacot munkáknál; a kihordásnál, cséplésnél, -beadásnál megmagyarázták a dolgozó parasztoknak, hogy mit jelent az egész országnak, ha mindenki azonnal a géptől teljesíti gabonabeadási kötelezettségét. Mit jelent az, ha minél hamaiább szabadpiacon é tékesithetik gabonájukat. A púit aktívái, a gépekhez beosztott népnevelők ugyancsak szorgalmazták az agitáeiót. A begyűjtőn államié bizottság tagjai felosztották maguk között a község területét és fáradtságot nem ismerve Szervezték állandóan a begyűjtést, Simon Mihály, a begyűjtési állnndóbizoítság elnökének irányításával. Urbán János elvtárs, községi párttitkár a taggyűléseken első Orbán a páit'.a^okát űrt© meg é= a párttagok valóban példamutatóan jártak élen a beadásban. Tanácsülésen, utcai kiagyalásokon mindenből a begyűjtés jelentőségét tudatositották. A kívülálló dolgozó parasztok meggyőződtek arról, hogy ha szabadpiacot akarnak a községben, kivétel nélkül mindnyájuknak eleget kell tenni állammal szembeni kötelezettségüknek. így barna:ább vihetik piacra gabonájukat. A község gabonabe- adá-si terve búza, zab, árpa együtt 3152 mázsa volt. Teljesítettek 3182 mázsát. Megkapták azonnal a szabadpiacot s ezt hangosliiradón, dóbszón keresztül mindjárt la is hirdettek. Almáskamarás község dolgozói büszkék lehetnek arra, hogy megyénkben elsők lettek a gabonabeadásban. Ez serkentse őket arra, hogy az ősszel betakarítandó kapásnövényekből is elsőnek teljesítsék beadásukat. Kiss Lajos munkacsapata élenjár a gyapotápolásban A gyulai járásban Lgszebtek az nz elöli termelőszövetkezetek gyo- póttáblái. Ezen a téren jól szervezte meg a munkát a »Villám« tsz »K osont hs-brigá-d ja. De szép a gyapot az egyénileg .gazdálkodók és a földművesszövetkezeten belül működő szakcsoport tábláin is. Gyubivá'iban a »Fel zabaditók Hagyatéka« tsz-ben négyezer végeztek sorközi kapálást, illetve eke- kapálást és két kézákapiiást. Ennek ol lenére 3—i hét alatt benőtte a muhar a gyapotot. Kiss Lajos munkacsapata területe tiszta, meg van kapálva, a lcaccsolást, teteje- zést is nagyrészt elvégezték. Az ő példájukat kövess© Grúz Lajoa, Szántó István és a többiek munkacsapata is. A terület egyénekre van felosztva, de a munkacsapat- vezetők eddig nem vonták felolős- eégre a hanyagokat, akik miatt körülbelül hat katasztrális hold terület erősen gazos. Dévai András, Békéscsaba. A minisztertanács határozata értelmében megyénk legjobb cséplő munkacsapata 8 ezer, a második 7 ezer, a harmadik 6 ezert a negyedik 5 ezer, az ötödik 4 ezer forint jutalmat kap. Legjobb cséplő csapataink lelkes versenyben harcolnak az első helyekért. Az augusztus 5-i értékelés szerint a legjobb cséplő munkacsapatok: 1. FEKETE FERENC, a dobozi gépállomás cséplővezetője, aki 1220 mm-es gépével 3893 mázsa terményt csépelt el. Az egy dobmilliméterre eső teljesítmány 311 kilogramm. A munkacsapat tagjai eddig személyenként 10 mázsa 60 kiló terményt kerestek. 2. ZAHORECZ JANOS, a szarvasi gépállomás cséplővezetője, 1070 mm-es gépével 3233 mázsa terményt csépelt el. Az egy dobmilliméterre eső teljesítmény 302 kilogramm. 3. JLIHASZ ANDRÁS, a szabadkígyósi gépállomás cséplőgép- vezetője, 1200 mm-es gépével 3493 mázsa terményt csépelt el. Az egy dobmilliméterre eső teljesítmény 290 kilogramm. A munkacsapat tagjai eddig személyenként 9 mázsa 55 kiló terményt kerestek. 4. JUHOS LAJOS, sarkadi cséplőgépvezelő, 1500 mm-es gépével 4421 mázsa terményt csépelt. Az egy dobmilliméterre eső teljesítmény 280 kilogramm. A cséplő munkacsapat tagjai I I mázsa terményt kerestek fejenként. Fekete Ferencék nem hagyják az első helyet... A dobozi gépállomás legjobb cséplő munkacsapata Fekete Ferenc gépénél van, munkacsapat vezetőjük Szálkái Ferenc. Nemcsak a dobozi gépállomás körzetében a legjobbak, hanem az egész megyében. Munkájuk eredményét bizonyítja az a hót versenyzászló, ami birtokukban van s amiből egyet sem akarnak másnak átadni. Kemény,' dolgos kezű emter a munkacsapat minden egyes tagja. Normájukat még mindig.száz százalékon felül teljesítették. Két vagon búzánál minden nap többet csépelnek. Fekete Ferenc felelős gépkezelő vállalta, hogy 38 vagon gabonát csépel gépével. Fekete Ferenc a napokban lie vonult katonának, helyett© az apja viszi ,a »rekordot«. 3893 mázsa gabonát csépeltek eb ifi«'' ‘ .Versenytársukat, szilágyi István ;felelős gépkezelőt, Váiadi Sándor munkacsapatát jóval lehagyták. Szálkái Ferenc elvtárs purling munkacsapatát párttaghoz méltóár. neveli, irányítja a cséplésben. Közös szérűn, osztagból . csépelnek. •Mindennap reggel fél négykor már megkezdik a munkát és este amotl- dig ’csak. látnak, dolgoznak., A gépét Llkiisiueietesén ‘ lceaólik, gép- ídesésük még nem v ült. Amikor megkezdték a «»éplést, a munkacsapat megállapodott abban, hogy . minden reggel egyforma időpontban állnak munkába, ezt tie is tartották. Az osztagra kévehányónak öt embert osztottak be, ez a legnehezebb munka. Szükség szerint váltják egymást.. Az ő munkájuktól függ, milyen gyorsan csépelnek, ezért a szervezésnél ezt is figyelem bevették. A cséplőcsapatban jó a kollektiv szellem, segítik egymást munkájukban bírálattal is. Ha ogy-egy dolgozó hibát követ el, azonnal rámutatnak és bírálattal segítik a hiba kijavításában. Minden este, a gép leállása után értékelik a napi tol jósát- monyt és úgy készülnek fel másnapra, hogy teljesítményük állandóan emelkedjen. A munkaidőt kihasználják, a reggeli <» uzsonna időt akkor tartják meg, ,lia állítanak. Ebédidő alatt a felelős vezető az etetőkkel együtt a gépkezelést végzi, igy a gép rendesen lo— ápolva, ebéd után azonnal indulhat. Keresetük is jó, naponta átlagosan 52 kiló gabonát keresnek Augusztus 5-ig a csép’őcsopott min dón tagja 10 mázsa 60 kiló gabonát kenasett. A munkfussapat augusztus 10-ig teljesíti cséplőéi tervét, azután az elmaradóknak segítenek. Ötven vagonnal akarnak csépelni az idén. A esépltűmunkacsapat minden egyes tagjában, megvan a jó munkalendület, mindjobban kibontakozik közöttük a nemes mnnlcayerseny. Versenytáblájuk kint van a gépnél, mindennap ráírják napi teljesítmény iifaefc. Rendszeresen. naponta olvassák az újságot. mely az ő rműikacsapatuk nevét is igen sokszor megemlíti. A cséplő- csapat munkáját elősegíti a gépállomás. vezetősége is, az agronó- . mások már kijelölték - az új iniui- katéiületet. Minden nap meglátogatják őkét és ha valami hiányzik a géptől, azt gyorsan biztosítják is. Szálkái Ferenc munkacsapata minden nap töbtet csépel, igy bebizonyítják, hogy jó bókeharcosok. Kövesse példájukat a megye többi cJépl ő munka csapata. Csépeljem minden gép 200 mázsán felül, hogy augusztus 20-ra befejezzük acsép- lóst, teljesítsük a beadást.