Viharsarok népe, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-04 / 181. szám

1*53 augusztus 4., kedd VLUaisaiAk Hifit A szabadkígyósi tangazdaságban nem feledkeznek meg a növényápolásról sem A szabadkígyósi tangazdaság­ban a legnagyobb munka: az aratás, betakarítás ideje alatt sem hanyagolták el a növényápolást. Az 52 hold heterózis, négyzetes vetésű tengeri ötödik kapálását, pótbeporzását az aratás ideje alatt végezték el. Huszonkét hold cukorrépa gazoló kapálását is el­végezték s a 10 hold gyapot is megkapta a soronlévő növény- ápolást: egy kapálást, tetejezést és a levéltetű elleni permetezést. Tíz hold napraforgót ismét meg­kapáltak és a pótbeporzást is be­fejezték.' Az aratással egyidőben, minden kapásnövényt egyszer megkapáltak. A tangazdaság vezelősége a munkák megszervezésénél min­dig szem előtt tartotta azt, hogy a nyári növényápolás, kapálás, pót beporzás nagyban növeli a terméshozamot Például a cukorrépa gazoló ka­pálását, ha idejében elvégezzük, 2 —3 mázsával több termést érünk el. A napraforgó pótbeporzásával is egv-két mázsával növeljük a termést. A nyárj növényápolás nem könnyű feladat, a szabad­kígyósi tangazdaság mégis meg­oldotta. Megbeszélték még aratás előtt a munkák megszervezését, hogy az aratás, cséplés ideje alatt a növényápolást is idejében befejezzék. Számbavették a gépi- és kézierőt. Ahol csak lehetett, a gépek jó kihasználásával a kézi munkaerőt felszabadították Például 433 hold kalászos leara- tását 90 százalékban géppel vé­gezték. A dolgozók a borsót szed­ték és kapáltak. Aratás után két cséplőgéphez, egy kombájnhoz és a gabona behordásához bizto­sították a munkaerőt, a fennma­radt 34 dolgozó pedig a növény- ápolást végzi. A sorközművelést Zetorral végzik, így gyorsaljban halad a sorkapálás. Kézi munka­erőt csak ott alkalmaznak, ahol nélkül özhe te l len. A vezetőség minden héten ér­tekezletet'tart. Olt beszélik meg a következő hét munkáit, asze­rint osztják el a munkaerőt, mit kell legsürgősebben elvégezni. Tudják, ha nem ápolják növényeiket, nem is várhatnak jó termést Például, ha a napraforgót csak egyszer kapálják meg, 6—7 má­zsás termés helyett csak 2—3 mázsát takarítanak be. Vagy, ha a tengeri kapálását hanyagolják el és cisak egyszer kapálják meg, 30 mázsa csövestengeri helyett 10 mázsás termést kapnak. Egy sertés kihizlalásához 5 mázsa ten­geri szükséges. Tehát négy ser­tés kihizlalásához szükséges ten­gerit lehet veszíteni holdanként, ami pénzben is nagy összeget jelent. A szabadkígyósi tangazdaság vezetői, dolgozói jól oldották meg a nyári növényápolást s ennek kapásaik betakarítása után meg­lesz az eredménye. Állami gaz­daságaink, termelőszövetkezete­ink, egyénileg dolgozó parasztja­ink kövessék a szabadkígyósi tan­gazdaság példáját. Csak a nyári növényápolás idejében való el­végzésével lehet a bőséges ga­bonatermés mellett kapásokból is gazdag termést betakarítani. Medve Mária A llékésntegyei I. ss, Gépjavító Vállalat motorszerelőinek felajánlása A P"késmegyei I. sz. Mczőgaz- il .vsáéi képjavító Vállalat motor­szerelői, átérezve a cséplés ha­tékre való csőkké,ülése érdeké­ben segítséget adnak a gépállo­mások dolgozóinak. táridőre történő elvégzésének je­lentőségét, felajánlást tettek, hogy a cséplési állásidő legkisebb mér­•-.Vállaljuk, hogy a békés tarhesi»Jkaszapert és csorvási gépállomások dolgozóinak a csép­lés időtartama alatt a következő segítséget adjuk: 8 ----­1 . A cséplői állásidőt, műszaki Hibákból eredő gépállást egy*gXáZáléla-arcsökkwTtjtUrköz- vet' .‘ii segítségünkkel. 2. Szakmai oktatásban részesítjük a cséplőgép felelős kezelőit a helyszínen. 3. az előírásos műszaki karbantartáshoz segítséget nyújtunk és ezzel kapcsolatosan fel­vi'ágosílő munkát végzünk. . örömmel állunk csatasorba pártunk és kormányunk határozatainak megvalósításáért,jö- vőévi kenyerünk biztosításáért és dolgozó népünk életszínvonalának emeléséért. Fentiekkel kapcsolatosan versenyre hívjuk az ország gépjavító vállalatainak motorszere­lőit cs kérjük, csatlakozzanak versenymozga’munkhoz. NAGY KÁROLY FARKAS ISTVÁN TÚRÁI JÁNOS művezető. főművezető. brigádvezető. Miért nem ismeri az elnök eivfárs a csoport munkáját? gádvezetőt. Ezzel a feladattal bíz­ták mag a csoport tagjai a »Béke« tszcs elnökét,, mikor megválasz­tották. Do hogyan tudja a fel­adatát elvégezni a termelőcsoporti elnöke, ha ő maga nem ismeri ezeket a dolgokat? Mit csínéi A túr lóhántás fontosságát senki határozatát. De ehhez szükséges, ezek szerint? Ezt Szeretnénk mi rein vitatja a dombiratosi »Béke« hogy az elnök ellenőrizze a bri- is megtudni és a csoport tagsága termelőeeóportnál. Még a termelő- gád munkáját, beszámoltassa a bri- is erre vár feleletet, csoport elnöke is elmondja: — »Idejében akarjuk felszántani a tarlót, mert ezzel tudjuk biz­tosítani a jövőévi jó termést.« De az akarat egymagában kevés. A fen lóliántást meg is kell csinálni. De erről aztán nem sokat tnd a tonuelőcsoport elnöke. — Haladni halad, amikor tud­ják csinálni — mondja. De, hogy mennyi van még szárítatlan, hány hold másodnövényt és mit vetet­tek, erről keveset tud. — Talán a brigádvezető tud majd valamit — mondja niagya- rázólag. Bizalmason még azt ri elmondja, hogy ezeket ^ a dolgo­kat a brigádvezető intézi. A brigádvezető az elnök utasí­tása alapján irányíthatja a brigád munkáját. Az elnök személyileg fe­lelős, hogy a szövetkezetben ide­jében végezzenek el minden mun­kát, betartsák a minisztertanács Cséplési, beadási békeünnepség Endrőd-Varjason Béhesserelő emberek laknak az endrőd-varjasi tanya* vihígban. Békeszcreíeíük nemcsak szavaikban, hanem telteikben is megnyilvánul. A szétszórt tanyák között működő 21 békebizottság tagjainak felvilágosító munkája az ott lakó tszes-tagokban. egyé­nileg dolgozó parasztokban a békeszeretetet helytállással, harcos- sággal, munkalendüleltel párosította. Legutóbb is 21 békékiscvülést tartottak, amelyen az országos béketanács ü'é ének határozatai mellett megvitatták és meghatározták a hordás, a cséplés. a be­gyűjtés tennivalóit. Számos btkebizottsági tag, — mint Cellái Jó­zsef, a «Viharsarok» tszcs-ben — ebédszünetben a béke megvédé­sével kapcsolatos cikkeket olvas fel a párt lapjaiból. Halad is a munka Endrőd-Varjason. A Szabad Föld tszcs békeharcos tagjai például aratási, cséplési és beadási versem­re hív ták a járás valamennyi termelőszövetkezetét. Adott szavuk­nak már eleget is tettek. Endrődön és a járásban elsőnek fejezi ék­be a cséplést. teljesítenél* beadási kötelezettségüket. L’tána nem sokkal végzett 200 hold cséplésével az «Uj Élet» tszcs és csak na­pok kérdése, hogy végezzen a «Kossuth», az I-es tipusú «Ady» és valamennyi egyénileg dolgozó paraszt. A lendületes, szorgalmas munkát végző varjasi dolgozó pa­rasztok részére a helyi békebizottság vasárnap vacsorával egybekö­tött cséplési és gabonabeadási ünnepséget rendezett. Az ünnepi műsort a békéscsabai Balassa-együttes fáradságot nem ismerő lel­kes tagjai adták. Amint peregtek a műsorszámok, fokrói-fokra frissültek, váltak derűsebbé a jelenlévő dolgozók. A műsor még világossal, naplemente előtt kezdő­dött, abban az időben, amikor a tanyai dolgozók közül többen ha­zafelé igyekeztek a határban végzett munkájukból, hogy ellássák állataikat. így számosán csak a műsor végére érkeztek meg az ünnepségre. Sajnálkoztak is, hogy nem láthatták a műsort, amely­ről az ottlévők nagy megelégedéssel beszéltek. Sajnálkozásuk azon­ban nem tartott soká, mert a Balassa tagjai olyan «pótműsort» adtak a későnjövők számára, hogy oda vonzotta azokat is, akik korábban jókat derültek, vídultak az egyes ének- és táncszámokon. A jó bográcsos birkapörköit elfogyasztása után még sokáig szórakoztak, vídultak a varjasi dolgozó parasztok, hogy másnap és azután még frissebben végezzék a rájukváró nagy feladatokat. A dolgosók érdeklődéssel tekintik meg a „Gazdag aratás, boldog nép“ című vándorkiállítást Július 30-a óta faluról-falura gördül a népművelést minisztérium két vasúti kocsiban" elhelyezett »Gazdag aratás, boldog nép« című vándorkiállítása. A kiállítás iránt igen nagy érdeklődés nyíl á .u' meg annak ellenére, hogy a községek központjától rendszerint távoleső állomásokon áll a vándorkiállítást tartalmazó két vasúti kocsi. Az aránylag kevés lélekszámú Gádo­ros h özségben például több mint 540-en tekintették meg. Igen. nagy­számú látogató kereste fel a ki­állítási körei kát két napi tartóz­kodása idején Orosházán is. A. kiállításnak az a célja, hogy bemutassa elért eredményeinket, iparunk és mezőgazdaságunk fej­lődésének nagyszerű részleteit, do­kumentálva az ipari munkások, dolgozó parasztok megváltozott életét, az anyákról, a gyermekekről való szerető gondoskodást. Az igen jó dokumentációs anyagok közül több Békés megyében készült, kö­zöttük a múltat élesen feleleve­nítő békésmogyoi okirat és a hort­hysta rendszerben készült »Házi törvények« a cselédek számára, amelyek csak éppen a szakadásig való robotot nem tiltják meg a cselédektől. A kiállítási tér elég szűk ahhoz, hogy a békósmegyei dolgozók al­tul eddig látott kiállítások színvo­nalán mozogjon a népművelési mi­nisztérium vándorkiállítása. Azon­ban a szűk kiállítási tér ellenére is sokkal gazdagabbá kellett volna ter.m ezt a kiállítást, amely tö­mörebben mutatná be a sötét múl­tat, a szép jelent és a ragyogó jövőt. Ilyen színvonalon a ván­dorkiállítás nem éri el azt a célt, amelyért útnak indították, nem váltja ki a kívánt hatást, nem mozgósít megfelelően a termelte növelésére, a betakarítás gyors el­végzésére, a beadási kötelezettség teljesítésére. : OLVASD a Viharsarok Képét! A Gyomai Téglagyár dolgozói lemaradásuk megszüntetéséért harcolnak amennyit — Hét, meleg van! prést hozzák rendbe a gé- — jegyzr meg Farkas prézek. Beleeegitenek né- Imre elvtárs, a gyomai hányán a nysrsgy ártok Téglagyár fűtője, míköz- Közül M. Vinoe Sándor ben izzadságtól nedvre, is ott Szorgoskodik már, homlokát zsebkendőjével holott csak a délutáni miegtörh. műszakban dolgozik. Már Sokat dolgozott ezen a másfél órával előbb meg- délelőttön. A kazán este érkezett, de nemcsak ő, még revízió alatt volt, hanem a délutáni mü- s így reggel és egész szakból még jónéhányan. délelőtt a 6zerelőnyiláso- Szeretik a gyárat vala- kat kellett befedni. Ezen- mennyien, ezért indulnak kívül még két csövet is el korábban otthonról, ki kellett cserélnie a tűz- Erről beszél Nagy Mi- szekrényben. Ezt nzs- bály berakó is, miközben gálja most állandóan, ho- szaporán rakja egymásra gyan sikerült. Begyújtani a téglákat a kemencében, már begyújtott a ka- Földesi Guszti is ott aánba egy jó órája, de a szorgoskodik körülötte, nemrég felszivatott hideg Ő lóhajtó, de hamarább vízből lassan fejlődik a érkezett meg a következő gőz. Amíg a kazán körül kocsi nyerstéglával, hát foglalatoskodik, a nyers- segít. Ismerkedik a Du­vanov-berakással. Ki tud- jesitett, mint ja, egyszer még ő is rak- tervük előirt, hatja a téglát e nagy- Bövid fütty jelzi két szerű szovjet módszer óra körül, hogy indulhat szerint, önállóan. a gép. Még néhány csa­A brigád jó eredmé- var elhelyezése hiány- nyéhez, mely 27-én 128 zik a nyersprésen, aztán, százalék volt, ő és Balogh megindul a termelés. Lajos jó munkája is hoz- Igyekezniük kell, mert a zájárult. Igyekeznek, javítás miatt nőtt a lé­méit augusztus 20-ratett maradás a nyersgyártás- vállalásuk kötelezi őket. ban. Ez pedig elég te- Na, meg Tímár Vilmos kintélyes. Csupán a jú- bngádja is megelőzi husi lemaradásból hat őket, ha nem igyekez- céaládi házat lehetne épi- nek. Ott is jó munkások teni. Mindez pedig az- vannak ám, olyanok, mmt ért történt, mert gyenge- Csapó Lajos,meg Csapó minőségű Szeret kaptak az Julianna, — aki DISZ- taghoz méltóan végzi ál­landóan munkáját. Nagy része van neki abban, hogy a brigád kedden 1750 téglával többet tel­ES, valamint Eo oss Imre energiatechnikus »jóvol­tából«. Emiatt sokszor állni kellett a géppel, mivel még vizet sem tu­dott a kazán szívatni, annyira »elszaladt« a gőz. Hónapok teltek már el azóta, hogy a dolgozók felvetették: fürdő is kel­lene, ne kelljen porosán, kormosán hazaballagni a munkából. De senla sem gondoskodik róluk. Csak rendbe kellene hozni az egyik épületiészt és már­is megoldódna ez a prob­lémájuk. A fene egye meg azt a keretet — mondják — arra hivat­koznak állandóan az ES. vezetői. Majd később kap­ják meg ezt is, mint ahogy a védőételt szok­ták, amit 20-a helyett 29-én még neon kaptak meg. Pedig ez is segí­tene abban, hogy hama­rabb megszüntessék a le­maradást.

Next

/
Thumbnails
Contents