Viharsarok népe, 1953. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1953-07-24 / 172. szám

J­I/íUo.’íS'QAoIl hé fte Vidám diákok segítik a betakarítás munkáját a mezőhegyest állatni gazdaságban írta: Dr. MADAY PÁL nevelő EGY HÓNAPPAL EZELŐTT indultak el a szeghalmi leánygim­názium ré a békéscsabai fiúgimnd- útim tanulói a jnezőhogyosi állami gazdaságivá, hogy segítsék o moző- ,razdasága dolgozókat a növényápo­lás Ó3 a betakaiitás nagy munkájá- t>an. A diákok vidám nótaszóval ér­keztek meg a gazdaság mezőhe­gyest állomására. Az állomásról >aekérfogatok vitték a mosolygós­arcú diáklánvokat a csatókamarási, a fiúkat i>oijig a füperegi üzem- «o-yséír diákszállására. Az állami gazdaság vezetője kényeimé» ágyakkal, mosdókkal, rendszeres vizszolgáltatással felszerelt szállást biztosított a munkába jövő tanu­lóknak. A fii peregi szálláson rádió, diavetitőgé'p, fotball biztosította a diákok kellemes szórakozását. Ezekről a szállásokról indultak el minden röggel a diákok munká­ba: markot szedni, kévét hordani, koi©szt©7.ni. kapálni, egyelni, stb. A SZcütlALMl DIÁKLÁ­NYOK az első napokban brigádo­kat alakítottak, kapáltak és egvol- tok, a csabai diákok pedig a fü- ]í0rogi határban cirokkapálissal és boisószwléssel segítették a betaka­rítás landiiletos munkáját. Már az első munkanapokon lei tűnt, hogy az öntudatos DISZ-fiaíalok igen Szép eredménnyel teljesítették az előirt normát. A jól dolgozó DISZ-tagok példamutató eredményei jobb mun­kára serkentették a. gyengébb ered­ményt felmutató tanulókat. A fo­kozódó versenyben a gyengébbek is bebizonyították munkakészségü- laet, hozzáedződtek a munkához és eredményéikkel már a második de­kád elején megközalitették az élon- járó tanulók normateljesitését. Cse- lényi dános fiúgimnázinim tanuló például már. a második munka­napon kitűnt nagyszerű munka- módszerénél a liorsószedésben lia- nyecz László és Lukács Lajos ta- nulótáisnival együtt, amikor tel­jesítményük elérte a 180 o/o-ot, — keresetük ezen a napon egyenként 29.30 forint volt, —nevük már este felkerült az üzemegység dicsőség- táblára, amelyet mindion dolgozó boldogan olvasott el. A leánygim­názium tanulói közül Roznor Esz­ter, Sz. Tóth Erzsébet és Pásztor Judit tanulók tűntek ki példa­mutató munkájukkal. Roznor Es^ tar DlSZ-toghoz méltó öntudatos magatartásával, a muukához való igen jó viszonyával matatott pél­dát tanulótársainalc. Ezeknek a hi­ány tanulóknak átlagos teljesít- raéiiyszázaléka már az első dekád­ban 150 százalék volt. Pásztor Ju­dit a kévekötésnél alkalmazott kö- télcsinálásban bizonyította be a he­hres módszer eredményességét. ‘ A DIAKOK TELJESÍTMÉ­NYEI magára vonták a gazdaság vezetőségének figyelmét is. Az ál­lami gazdaság vezetője Rozner Esz- tev szeghalmi és Tóth István bé­késcsabai gimnáziumi tanulók;.t ki­magasló és példamutató teljesít­ményeikért igazgatói dicséretben és 100—100 forint pénzjutalomlan, Sz. Tóth Erzsébet, Pásztor Judit és Veres Imre tanulókat pedig 75—Ő0 forint pénzjutalomban és dicséret­ben Tészesitetbe. Ezek a tanulók egy hónapi munkájukon keresztül bebizonyították, hogy megértették pártunk és kormányzatunk célkitű­zéseit és példát mulatlak tanulótár- saiknak a szocializmus lelkes épí­tésében. A NEMZETKÖZI VIT-RE KÉ­SZÜLŐ ifjúságunk boldog öröm­mel számol majd be a mezőhegyes* diákok jó munkájáról, mert ők a torpreléubon való példás helytállás­sal bizonyították be pártunk iránti szoreie-tüket. Szorgalmas munká­jukkal erősítették békeakaratukat, fokozták harckészségüket, hogy majd az iskola padjaiból kikerülve, szocialista fiatalokhoz méltó dol­gozói lohe senek szeretett hazánk­nak. A diákoknak a gazdaságban szer­zett gyakorlati tapasztalatai lendí­tőerővé válnak az elkövetkezendő új tanév feladatainak megoldásá­ban. A szeghalmi és a békéscsabai diákok még öntudatosakban és fe- gyelrnezetteblien térnek vissza szip-v tambeibon az iskola padjai közé, hogyr elméletileg még jobban fel­készülve biztosítsák tudásukat a gyakorlati élet nagyszerű munkájá­hoz. OSZT, Motorkerékpár Július 19-én, a «I>ózsa»-nap keretében került megrendezésre Békéscsabán hat város bázlömbkörüü gyorsasági motorke- vékpársenye. 1 j A versenyen a bat város 54 verseny­zője vett részt és katogóriánkcat az alábbi eredményeket érték el: 100-as kategória, 10 kör: 1. Morvát Zoltán (Szentesi Vörös Me­teor), menetideje: 15.03 p-,. 2. Mir Fercno (Békéscsabai Zalka M.) 15.50; 3. Scffel Lajos (Békéscsabai Dózsa), 15.58: 4. Kcresztély Tibor (Szegedi Lokomo­tív) 10.11. 100-as sport kategória, 10 kör: 1. Dombegyházi László (Szegedi Hon­véd), menetideje: 14.47 p., 2. Albert Gyula (Szegedi Honvéd), 17.51. 125-ös kategória, 10 kör: 1. Varga György (Békéscsabai. Zalka M ), menetideje: 11.47 p., 2. Kasza Ferenc (Szegedi Honvéd), 12.02; 3. Petrovics Sáudor (Szegedi Honvéd), 12.17; 4. Faragó Béla (Szegedi Honvéd), 12.24: 5. Albert Gyula (Szegedi Honvéd) 12.51. 123-ös kategória sport gépek, 10 kör: 1. Tóvisfalvy Péter (Hmvhelyi Traktor), menetideje: 13.02 p; 2. Horváth Zoltán (Szentesi Vörös M), 13.31: 3. Noel Vilmos (Szegedi Honvéd), 14.20­4. Elekes János (Gyulai Traktor) 11.22; 5. Kcresztély Tibor (Szegedi Lokomo­tív) 14.27. 250-es kategória, 12 kör: 1. Horváth Zoltán (Szentesi Vörös M-), meííelideje: 14.10 p., 2. Újhelyi István (Csabai Dózsa), 1511; 3. Juhász Mihály (Szegedi Honvéd). 15.23­4: Varga Árpád (Szegedi Zalka), 1531; 5. Kürti György (Csabai Dózsa), 15-33. 330-es kategória. 12 kör: 1. Fodor László (Szegedi Honvéd), me­netideje 14.54 p: 2. Kocziszky Mátyás (Csabai Dózsa), 15 0:»: 550 as kategória ,12 kör: 1. Dobi László (Hmvhelyi Traktor), menetideje: 15.16 p; 2. Kerekes Mihály (Hmvhelyi Traktor), 15.34: 3. Ilajagos Károly (Csabai Zalka), 15-37. 125-ös kategória, uüi, special, 5 kür: 1. Lantos Erzsébet (Szentesi Vörös M ), menetideje: 7.24. 125-ös széria kategória, női, 5 kör: 1. Lfidos lstvánué (Szegedi Zalka. M.), menetideje; 8.06 p A 125-ös női* kategória versenyzői spe­cial és széria géppel egyszerre iudul- tak és érték el az eredményeket. A verseny befojcztével . kihívósos ver­seny is volt, melyen 14 versenyző vett részt a 125-ös, 250 es és 350-es kalo- góriákból. 1. Fodor László (Szegedi Honvéd); 2. Varga Árpád (Szegedi Zalka Máté); 3. Kasza Ferenc (Szegedi Honvéd). A versenyen az alábbi poulszámokat ér lék el az egyesületek: Szegedi Honvéd 23; Szegedi Zalka M. 6; Szegedi Lokomotív 1; Hódmezővásárhelyi Traktor 13; Szentesi Vörös M. 18; Gyulai Traktor 1; Békéscsabai Zalka M. 13; Békéscsabai Dózsa 5. * A Szegedi Honvéd SE-től resztvettek: Dombegvliázi László, Albert Gyula, Ka­sza Ferenc, Juhász Mihály, Pet- rovics Sándor, Faragó Béla, Noel Vil­mos, Morvát Antal, Kollár János, Juhász Mihály, Dombegyházi László és Fodor 1,ászló. A békéscsabai Dózsa SE-től resztvettek: Kociszki Mátyás, Kiss Béla, Sefferz Lajos, Veres István. A békéscsabai Zalka M. SE-töl reszt­vettek: llir Ferenc, Megyeri János, P^Tkai Pál, Varga György, Kürti György, Új­helyi István, Sípos Mihály, Zelenyánszki András, Ilajagos Károly. Az Orosházi Kinizsi SE-től reszt­vettek: Sülé László, Sín Sándor, Szűcs Árpád, Tóth György, Magyar János, Takács Fe­renc, Sillci József, Gercsák Imre, Tó^i Sándor, Csizmadia Antal. A Szegedi Zalka Máté SE-től reszt­vettek: Orosz József, Márkás Imre, Bara Sán­dor, Lados Istvánná, Kucurai Imre, Var­ga Árpád. A Hódmezővásárhelyi Traktor SE-től resztvettek: Tön isfalvi Péter, Csengcri Zoltán, Dobi László, Kerekes Mihály. A Gyulai Traktor SE-töl resztvettek: Soltész Emil, Ladányi János, Elekes János, Galuska József. A verseny a legnagyobb rendben folyt le, azon baleset nem történt. Az edzésen két versenyző esett cl és szenvedőit je­lenték leien sérülést. A hat város legközelebbi versenye 1953 évi augusztus lió 16-án Hód­mezővásárhelyen lesz megtartva, a Vá­sárhelyi Traktor rendezésében. E« a M'r.sorcy a Lat város'közötti mér­kőzésből a Béke Kupa verseny harmadik fordulója volt. Nagyszabású ökölvívó verseny lesz f hó 25-én, szombaton este léi S órai kez­dettel Békéscsabán, a Városi Színházban. A Kecskeméti Honvéd jóképcsségű felnőtt ökölvívó együttesét, — mely a Honvéd bajnokság során több bajnokságot szer- zeit, — láfja vendégül a Békéscsabai Lokoníotív, melyben megerősítésként a Békéscsabai Építők néhány kiváló ver­senyzője is szerepel. A Békéscsabai Lo­komotív — előreláthatólag —a következő összeállításban veszi fel a küzdelmet: Rácz, Sztankó, Lipcsei II., Kovács, Ha­jas, Tóth, ^Keresztes, Lipcsei I., (Krajcsó), Miklós, Gabnai, G. Szabó, (Hajnal), Ba- esa, (Gyebnár). A mérkőzés iránt igen nagy az érdeklő­dés, hiszen a felnőtt korba lépő ifjúsági ökölvívók ezen a mérkőzésen bizonyít­hatják be azt, hogy elég képzettek már a felnőtt mezőnyben való versenyzésre is. MOZI 1)11 (GAD FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba Július 23 —29: «Twist Olivér.» TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Jú­lius 22—21: «Hü barátok.» Szabadság filmszínház, Békéscsa­La. Július 23—29: «Twist Olivér.« BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Jú­lius 23—25: «Gazdag menyasszony.» PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Orosháza Július 23—26: «Pásztor dala..» PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. Jú­lius 23—25: «Hurrá tavasz.» — A Gazdép Tiszántúli Építési Vál­lalat igazgatósága felhívja megyénk mind­azon dolgozójának figyelmét, kik az építő­iparban akarnak elhelyezkedni; jelentkez­zenek Békéscsabán, Szt. István-tér 8 sz. alatt, a Munkaerőgazdálkodásnál. Jelent­kezhetnek: fiúk és lányok; kőműves szak- és segédmunkások. Munkahely Békés me­gye területen van. (Csorvás, Felsőnyomás, Gyula). Jelentkezni lehét meg Gyomán, a Vörös Hadsereg-útja 52 sz. alatt. In-; gyen szállás, napi háromszori étkezés 7 forint. 100 százalékos teljesítésnél segéd­munkás 6C0—700 forintot kereshet. Igaz­gatóság. YfHAltSAROK Ní;l!E az MDP Bekésniegyei Párt bizottságánál, lapja. Szcrkoszli a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Nagy Antal. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Sztálin-út 7., I. emelet. Telefon: szerk.: 22-85, kiadóinv.: 21-76, Békési Nyomda, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Botyánszky Pál. 1953 július 24., pánink Egyes párt-és állami szerveink segítsék jobban a sajtóelőfizetés új rendszerére való áttérést A s aj tó előfizetésénél október 1-től új rendszer lép életbe. Ugyanis október 1-től csak az az előfizető kaphat lapot, aki szeptember 28-ig kifizette a postai szerveknek az októberi előfizetési díjat. Gyakorlatilag tehát arról van, szó, hogy akik eddig is a hónap 28-ig fizették ki a következő havi előfizetési díjat, azok már előrcfizetők és »továbbra is úgy fizetnek, mint eddig. Akik elseje után a hói ap G-ig fizettek, ezeknek néhány nappal előbbre kell hozniuk a sajtóéin* 1 2 3 4 5 fizetésüket és akkor ők is 28-a előtt fizetik sajtójukat, így válnak előrefizetőkké. • Már júniusban megindult a felvilágosító munka az előfizetők között. A nép­nevelők és -postai dolgozók agitációjukban megmagyarázták, hogy az új előfizetési rendszer a lapterjesztés vonalán is biztosítja a tervszerűséget, a papírfelhasználás terén is felszámolja a selejtet. tohát népgazdaságunk erősítését jelenti. TI>cké.s megye területén az előfizetők 35 százaléka tért át már július 1-ve! elörefizetové, vagyis fizette ki július havi előfizetési díját június 28-ig. Fz nzt bizonyítja, hogy a dolgozók megértették az új előfizetési rendszer jelenlöségét és már az első hónapban igen sokan térlek át arra. E« a munka tovább folyik, ís az a feladata elsősorban a postának, hogy ezt szeptember 28-ig 100 szá­zalékig végrehajtsa. A párt cs a tömegszervezetek aktivistái, népnevelői segí­tik felvilágosító munkával a posta álszervezési munkáját. A párt népnevelőinek és n postás dolgozóknak jó ^munkáját bizonyítja többek között Békéscsaba, ahol az előfizetőknek közel 50 százaléka tért át előrefizetésre július 22-ig. Ebben igen nagy szerepe van a párt, tömegszervezeti, gazdasági funkcionáriusoknak is. Fóbiául a megyei tanács dolgozói elsők között tértek át az előrefizetésre, ezzel is példát mulatva a megye összes tanácsi dolgozóinak. Jó! halad a községek többségében (például: Nagyszénás, Endrőd, Békés, Szarvas, Kamut, stb) az előrefizetés átszer­vezése, ahol a párt népnevelői és a postások megfelelő felvilágosító munkát végeznek. A ■/. elért eredmények mellett váltunk hiányosságok is egyes területeken. A mezőkovácsházi járás községeinek többségében az előrefizetés munkája alig indult be, vagy be sem indult. • Nincs meg a megfelelő segítés, a példainu- mu’alás a pártszervek érszéröl, amihez még a gyenge postai munka is hozzá­járul, mint például Battonya, Mczőkovácsháza, Kunágota, stb. De a járás vezető szervei sem mulatnak példát. A járási pártbizottságon dolgozók, még július 22-ig nem tértek át elörefizetové, bár erre Kulcsár elv társ személyesen tett ígé­retet. Vagy az orosházi járásban Tótkomlóson, Csanádapácán, Gádoroson nem megy a munka, märt a községi pártitkár elvtársak nem érnek rá foglalkozni ezzel a kérdéssel, csak ígérnek. így a két járás egyformán utolsó az előrefize­tésben (17 százalékkal!) T egr agy óbb nehézség mutatkozik egyes helyeken az alkalmazottak és állalá- bau az ÁG, ÁMG dolgozók között. Áz előrefizetésre és általában a sajtó- munkára az ÁG-ban, AMG-bcn fordítanak legkevesebb (sok helyen semmi) gondot. Ezen sürgősen javítaniuk kell az AG-k, ÁMG-k pártszervezeteinek. A megyében most elsőrendű kérdés a termés minél gyorsabb veszleségnél- küli betakarítása,’ Minden erőt erre kell mozgósíi an i a községben, erre kell irá­nyulnia népnevclőnuinkánk zömének is. Azonban a népnevelő, felvilágosítómunka csak ott eredményes, ahol meg­becsülik. felhasználják a sajtót. Különösen fontos most a cséplőgépeknél a napi sajlókiérlékelés! Nem lehet tehát közömbös a legnagyobb munka közepette, egyet­len funkcionárius, népnevelő számára sem, hogy milyen erős a sajtó olvasó­tábora, szélesedik-c, vagy szűkül párluuk kapcsolata a tömegekkel a sajtón ke­resztül. Ezért minden funkcionáriusnak, népnevelőnek kötelessége állandóan fog­lalkozni a sajtóval és példamutatóan előljárui anuak felhasználásában — de clő- refizetésébeu is. IS á<l i ó Július 25.. szombat Kossuth Rádió G.00 Levelezőink jelentik. 11.30 Ózdi kohók. 12.10 Keringők, polkák. 12.30 Film­zene-hangverseny. 13.30 Hanglemezek. 14.15 Állami vállalatok hírei. 1-4.20 Bogácsi népdalok. 1445 Mit tegyünk? Megemlé­kezés Cscrnisevszkij szüleiének 125. évfordulójára. 1530 Hanglemezek. 1G.00 Beszélő allasz. 16.15 Egressy Béni és Simonffy Kálmán dalaiból. 16.30 Előadás. 17.10 Könyv, muzsika, színház. 17.55 Mi történt a külpolitikában. 1800 Szív küldi szívnek. 18-10 Falurádió. 20.00 Hírek. 20.10 Közvetítés a Fővárosi Operettszín­házból: Állami Áruház. Petőfi Rádió 7.00 Védd a békét ifjúság. Hanglemezek. 7.35 A magyar rádió népi zenekara ját­szik. 8 0^ Balettzene. 8.40 Hanglemezek. 9.00 Opercttfinálék. 9.45 Görög gyermekek műsora. 10.10 A Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak hangversenye. 10 40 Rossini: Olasz nő Algírban. 10.50 Mai magyar operákból. 15.00 Népzene- 15.30 Mindenki operája. 1G30 Sibelius: Finlandia —szim­fonikus költemény. 1040 Tíz perc kül­politika. 16-50 Tanuljunk énekszóra oro­szul. 17.10 Szív küldi. 18.00 Tánczene. 18.40 Dalok a XVIII. századból. 19.15 Hanglemezek. Július 26., vasárnap Kossuth Rádió G.00—9 00-ig Zenés vasárnap reggel. 9.00 Egy falu — cgv nóta. 9-30 Zenés fejtörő. 10.00 Vasárnapi levél. 10.10 Vidám zenés júliusi eseménynaptár. 11.00 Épülő szép hazánk. 12.15 A magyar rádió szimfonikus zenekarának és énekkarának hangverse­nye. 13.30 Béke és Szabadság. 14.15 Ope­rett muzsik a 14-40 Irodalmi műsor. 15.00 Szováti aratás. Népi zenés játék. 15.30 Az Alföldi Cementipari Vállalat Békéscsaba. Sallai-utca 18. sz. férfi séyédmynkásokal vesz fel alkalmi munkára Művészié mezek. 16 30 Szirmai Albert ope­rettjeiből. 17.00 Egy hét a külpolitikában. 1715 Hanglemezek. 17.10 Kincses Kalendá­rium. 19.00 Baráti rádiók tánczenéje. Hanglemezek. 20.00 Hírek. 20.20 Verses, zenés irodalmi műsor. 2050 Egy kullúr- csoporl története. 2130 A vasárnap sport­ja. Toto-hírck. 22.10 A magyar rádió tánczenekara játszik. 23'.00 A Prágai Rá­dió szimfonikus zenekarának műsorából. Petőfi Rádió s 8.00 Dalok. 8.30 Falurádió. 9.00 Uni­tárius vallásos félóra a stúdióból. 9-30 Miska bácsi lemezesládája. 10.30 Irodalmi riport. 1050 'Fiatal magyar zeneművészek hangversenye. 11.30 Idegennyelvű vízjelző- szolgálat. 11.35 A világ népei énekelnek. 12.20 Operaközvetítés. Csajkovszkij: Anye­gin. 15.00 Kérdezz —- felelek. 15.20 Szív küldi. 1545 A «Tartós békéért, népi de­mokráciáért!» c. lap ismertetése. 1G.00 If­júsági rádiójáték. 16.40 Csepeliek a Ba­konyban. Vidám jelenet. 17.00 Hangszer- szólók. 1715 Irodalmi riport. 17.30 Hang­lemezek. 18.40 Tánezene. 19.00 Bencze Miklós énekel. 19.30 Csenki Imre: Ma­gyarországi cigánydalok. 1945 Ireland: London — nyitány. Szépirodalmi, politikai, ismeretterjesztő és szakmai könyvek as állami könyvesboltokban Békéscsaba, Sztálin-út 7. Tel.: 25-19. Békés, Széchenyi-tér 1. Telefon: 53. Gyula, Városház-utca 1. Telefon: 5. Orosháza, Kossuth L.-u. 12. Tel.: 229 Szarvas, Kossuth-tér 7. Telefon: 70. Szeghalom, Sztálin-út 25. Tel.: 25. Gyoma, Szabadság-tér 5. Mezőkovúcsháza, Rákosi Mátyás­ába 157. Várjuk látogatását!

Next

/
Thumbnails
Contents