Viharsarok népe, 1953. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1953-07-31 / 178. szám

2 1953 július 31., péntek yiUaiscndk 1/Up.z L'árt és pártéj»ítés Az örménykufí népnevelők karcba viszik a dolgozókat a programm megvalósításáért A Központi Vezetőség határo­zata, az új kormány programmja a jóiét útját mutatja meg. A jobb, a szebb életért mindenki szívesen harcol. Az örménvkúti népneve­lők fáradhatatlanul magyarázzák ezt a programmot és ismertetik az eddigi kormányintézkedéseket. A programm végrehajtása nagy munkát követel a vezetőktől, de nem kevesebbet megyénk minden dolgozójától. A népnevelőknek éppen ez a feladatuk, hogy meg­mutassák a falu minden dolgozó­jának, hogy mi a közvetlen fel­adata, hogy a programm zaló- eággá váljon. önnénykúton a nagy munkák idején sem halogatták el a nép­nevelő értekezleteket. A község 165 népnevelője közül 80—100 népnevelő a legnagyobb mező­gazdasági munkák közepette is megjelent. A népnevelők jó mun­kája a kommunista vezetők rend­szeres felkészülésétől, a tömegek­kel való szoros kapcsolattól függ. Maguk a pártfunkcionáriusok tar­tották meg a népnevelő értekez­leteket. Sok esetben hosszúnak tűnt az idő egyik hétről a má­sik heti népnevelő értekezletig, akkor béiközben kisgyűléseket ik­tattak be a tanyavilágban. Az elmúlt héten négy helyen tar­tottak kisgyűlést, főleg ott, ahol fura a legnagyobb szükség volt. A kisgyűléseken, népnevelő értekez­leten az új kormány programm- ját tárgyalták meg. Ezeken a kis­gyűléseken a dolgozók úgy be­szélgettek, hogy a kormánypro- gramm megvalósítása az ő jó munkájuktól függ, ezért Ígérik, úgy dolgoznak, hogy augusztus 5-ig a község száz százalékig teljesíti a beadását a cséplést pedig augusztus 10-ig befejezik. Hogy nap mint nap harcolnak ezért a vállalásért, azt bizonyítja az állami gazdaság Bredjuk-féle cséplőgépénél dol­gozó népnevelők harca, akik a napi tervüket két és félszeresen teljesítik. A tszcs-k — egy-kettő kivételével — teljesítették az ál­lamnak járó gabonabeadásukat. A cséplőgépeknél a szünetekben a népnevelők felolvassák a párt központi és megyei lapjának fon­tosabb cikkeit. A községben nem csupán a gabonabegyüjtésről beszélnek a népnevelők, hanem a széna-, to­jás-, baromfi- és hízottsertésbe- adási terv teljesítéséről is. Osztás Pál elvtárs, a «Petőfi» tszcs tag­ja úgy beszélget, hogy nemcsak kenyér kell a dolgozóknak, ha­nem hús, zsír és szalonna is. A konnányprogramm az életszínvo­nal emelésével csak úgy válik va­lóra, ha valamennyien kiegyenlí­tik adósságaikat. Amikor a kor- mányprogrammot kitervezték, akkor tervbe vették az egyéniek és a tszcs beadását is. Ebből kö­vetkezik, hogy a programm akkor válik valósággá, ha a dolgozók akarják, ha a jogok mellett a kötelessé­get is teljesítik. Nem kis feladat hárult a tszcs népnevelőkre az új kormány pro­grammja megjelenése óta. A nép­nevelőknek egyszerű nyelven, vi­lágosan, a dolgozó parasztok szá­mára érthetően, sokoldalúan kell' megmutatni a programm jelentő­ségét. Hogy az I. típusú «Béke» tszcs-ben a dolgozók megértették a programmot, ebben nem kis része volt Sznyida György pár- tonkívüli népnevelőnek. A tszcs- ben lelkes a hangulat, jól dolgoz­tak ott valamennyien, a kapáso­kat háromszor megkapálták, a cséplést is elvégezték már. Az állammal szembeni tartozásukat kiegyenlítették. Nagy segítséget adott ít 10 százalék kedvezmény, amit kaptak. A jövő év már sok­kal könnyebb lesz számukra. Már erről is beszélnek a népnevelők. örménykúton az eddig elért eredmények a népnevelők harcos munkájának köszönhetők. De az örménykútiak nem állnak meg az eddig elért eredményeknél, ha­nem tovább harcolnak a kor­mányprogramra teljes megvaló- sításáért. Cse[)kó ElcJka A Német Demokratikus Köztársaság Népi Kamarái ának nyilatkozata a lakosság ellátásának kérdéséről s .»»ja» i, , Beilin. (MTI) A Német Demo­kratikus Köztársaság NfepL'KarKSi rája egyhangúlag hozott határozat­tal a következő nyilatkozatot fo­gadta, el: A Német Demokratikus Köztár­saság Népi Kamarája a német nép nevében köszönetét fejezi ki a Szovjetunió kormányának azért a nagylelkű, önzetlen gazdasági se­gít égért, amelyben hitelek nyuj- jtá-sával és a lakosság számára szük­séges hatalmas élelmiszer- és nye rs&ny ag-szá 11 talányokkal támo- £ ltja a Német Demokratikus Köz­ié -• uságot. A Népi Kamara megelégedés­sel állapítja meg, hogy a Szov- fátúMóBől a Német Demokratikus Köztársaságba érkező élelmiszerek és nyersanyagok, köztük gabona, zsiradék, hús, gyapot, gyapjú ér­teke ebben az évben 1130 millió rubel, azaz körülbelül 280 mil­lió amerikai dollár. A Német Demokratikus Köztár­saság ezenkívül Kínával, Lengyel- országgal, Magyarországgal, Romá­niával és más népi demokratikus államokkal kötött külkereskedelmi egyezményei alapján 500 millió ru­bel, azaz 125 millió dol­lár értékű élelmiszerhez jut. Ez a mennyiség saját élelmiszer- és Élüzem a Békéscsabai Ruhagyár A békéscsabai Ruhagyár dolgozói a II. negyedévben végzett munkájuk alapján elnyerték a kitüntetést jelentő «Élüzem» címet. Az «Élüzem» címet 103.5 százalékos terv- tcijesílésükért és jó minőségi eredményeikért kapták meg. Ebből az alkalomból köszöntjük őket és kívánjuk, hogy az augusztus 20-ra indított versenyben végzett munkájuk alap­ján a harmadik negyedévben is hasonló jó eredményt érje­nek el, továbbra is tartsák meg a büszke «Élüzem» címet. Jó eredményeket érnek el a Tatarozó dolgozói Ha végigmegyünk a Békésmegyei Tata­rozó és Építő Vállár lat munkahelyein, láthatjuk, hogy a kor­mány programm j áriak ismertetése és Rákosi elv társ beszéde óta fellendült a dolgozók harca a tervteljesí- íésert. Dett János ve­gyes brigádja a szarvasi ötki sertés­nevelő építkezésén július hóra tett válla­lását 115 százalék he­lyeit 144 százalékra teljesítette július hó 20-ig. Eredményük elérését elősegítefte a brigád tagjainak har­ca a munkaidő helyes kihasználásáért, ami­hez a szarvasi épí­tésvezetőség a mű­szaki előfeltételek biztosításával járult hozzá. A gyomai ser- tésfiaztató építkezé­sén dolgozó Radnai ács-brigád az elmúlt havi 188 százalékos átlagteljesítményével szemben az elmúlt tíz napban 210 száza­lékra teljesítette nor­máját. Radnai bri­gádvezető szaktárs minden munkafolya­matot előre megbe­szél a brigád tagjai­val, átadja nekik ta­pasztalatát, amit eredményesen fel is használnak a terme­lésben. A békéscsabai építésvezetőség dol­gozói a júniusi 150.5 százalékos tervteljesí­tés után szilárdan harcolnak az építke­zések minőségi köve­telményeinek betartá­sáért, — ebben ered­ményes munkát végez Sándor Demeter kő­műves brigádja. Sajben György, üb-elnök, Békéscsaba. nyersanyagtermelósünlíkid együtt biztosítja a lakosság állápdó és. uondszeiies ellátását, valamint az áruforgalom tetemes növekedését, 1953 második felében. A Népi Kamara ezért méltatlan rágalmazásnak minősíti azt a szé­leskörű propagandahadjáratot, ame­lyet Eisenhower amerikai elnök a Német Demokratikus Köztársa­ságban állítólag uralkodó »éhín­ség« ürügyével kezdeményezett. A Népi Kamara helyesli, hogy a Német Demokratikus Köztársaság kormánya elutasította az Egyesült Államok kormányának provokáló és sértő ajánlatát, amely a Német Demokratikus Köztársaságnak nyújtandó 15 millió dolláros »élel- miszersegélyről« szólt. Ha az Ame­rikai Egyesült Államok kormánya csakugyan embeties segítséget akar nyújtani a német lakosságnak, ak­kor juttassa a felajánlott élelmi­szereket a munkanélküli és éhező emberek millióinak Nyugat-Német- országban és Nyugat-Berlinben. — Tekintve, hogy az amerikaiak tolakodó módon igyekeznek ezt a »segítséget« ránk kényszeríteni, a Népi Kamara kijelenti: A Német Demokratikus Köztársaság kész ki­egészítésként 15 millió dollárért, sőt ennél nagyobb összegért is élel­miszert vásárolni az Egyesült Álla­ntoktól világpiaci árakon a szokásos kereskedelmi fel .ételek mellett. Az erre adandó válasz megmutatja majd az amerikai kormány igazi szándékait. Előkészületek az iráni népszavazásra Teherán. (TASZSZ) A «Kei- han» című lap közlése szerint az iráni minisztertanács július 23-i ülésén határozatot hoztak a je­lenlegi medpslisz feloszlatásának kérdésében tartandó népszavazás rendjéről. A határozat szerint a népszavazás napját munkaszün­nappá nyilvánítják. A népszava- zás napját azonban a határozat nem jelöli meg. II Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának Moszkva Fennállásának 50. évfordulója alkalmából forro elvtársi üd­vözletünket küld jük a Szovjetunió Koiurnezúsla Pártjának, a kom» muniznuist építő szovjet társadalom vezető és irányító erejének, a népek békéje nagy védelmezőjének, minden kommunista és mun­káspárt dicső példaképének, mely utat mutat a mi pártunk szá­mára is, dolgozó népünk növekvő jólétéért, békéjéért és a szo­cializmus építéséért folytatott győzelmes küzdelemben. A MAGYAR Ué.LGOZóK PÁRTJA KÖZPONTI VEZETŐSÉGE. A VIT elolt NEW YORK (TASZSZ) A IV. VIT amerikai előkészítőbizott­ságának képviselője laptudósítók előtt kijelentette, hogy a Buka­restbe utazó amerikai küldöttség tagjai között lesznek fiatal szakszervezeti funkcionáriusok, diákok, a néger ifjúság vezetői, sportolók és értelmiségi küldöttek. Az előkeszítöbizottság közölte továbbá, hogy a találkozó ver­senyein tekintélyes fialal amerikai nők és művészek vesznek majd részt. SZÓFIA. A «Hellas Press» jelenti, hogy a VIT görögországi előkészítőbizottságának két tagja felkereste Likurezosz mo- narchofasiszta belügyminisztert és tiltakozott az ellen, hogy a mo- narchofasiszta hatóságok akadályokat gördíteuek a VIT-re utazó görög fiatalok utazása elé. A JAPÁN külügyminisztérium megtagadja az útlevelet a ja­pán ifjúsági és diákszervezeteknek a Világifjúsági Találkozóra ké­szülő küldötteitől. A japán hatóságoknak ez a határozata erélyes tiltakozást keltett a japán ifjúság soraiban és a közvéleményben. NEW YORK (TASZSZ) A «Daily Worker» közlése szerint Albert Maltz amerikai haladó író üdvözlő üzenetet intézett a kü­szöbönálló IV. VIT küldötteihez. Albert Maltz üdvözletében hang­súlyozta annak a harcnak jelentőségét, amelyet az ifjúság a világ békéjéért, a gyarmati népek szabadságáért, az emberiség olyan ba­jainak megszüntetéséért vív, mint a betegségek, a műveletlanség, a faji megkülönböztetés, a nélkülözés és a kizsákmányolás., Sokmillió forint értékű támogatást jelent dolgozó parasztságunknak a díjtalan állatorvosi szolgáltatás A díjtalan állatorvosi szolgál­tatásról szóló minisztertanácsi ha­tározat dolgozó parasztságunknak komoly segítséget jelent, mely­nek pénzbeli értéke meghaladja a 70 millió forintot. A termelőszö­vetkezeteknek még külön mint- egy 7—8 millió forint értékű tá­mogatást nyújt a kormány azzal az intézkedéssel, hogy közös ál­latállományuk részére mindenne­mű oltóanyagot díjtalanul bocsá­tanak rendelkezésükre. Ezen túlmenőleg az intézkedés nagymértékben hozzájárul állat- egészségügyünk fejlesztéséhez is. Az intézkedés hatására sok olyan beteg állatot is kigyógyítanak majd, amely éneikül nem került volna állatorvos elé. Azonkívül az állategészségügyi szerveknek ezen­túl tudomására jutnak majd olyan fertőző megbetegedések is, ame­lyekről eddig nem szerezhettek tudomást. Az ingyenes állatorvosi szolgá­lat minél zavartalanabb lebonyo­lítása érdekében többek között jelentősen felemelik az állatorvosi ambulanciák számát, az eddigi 14 helyett 180 ambulancia működik majd az országban. Azonkívül minden állatorvosi körzet székhe­lyén külön állatorvosi rendelőhe­lyiséget létesítenek, ahol a nem fertőző betegségben szenvedő, já­róképes állatokat gyógykezelik. Az eredmények mellett van még javítanivaló a gyomai Járási Pártbizottság oktatást előkészítő munkájában Pártszervezeteink elolt a má­sodvetés,- a hordás, cséplés be­gyűjtés zavartalan biztosítása mellett pár (építés terén is ko­moly feladatok állnak. Az egyik ilyen legfon tosabb pártépílési feladat a propagandistákkal való elbe­szélgetés, ahol tudomásukra hoz­zuk a propagandista elvtársnk- nak, hogy bentlakásos tanfolya­mon vagy egyéni tanulásos tan­folyamon vesznek részt, hogy a jövő pártoktatási évben megtud­janak felelni az előttük álló kö­vetelményeknek. A propagandistákkal való elbe­szélgetésben jó munkát végzett a gyomai járási pártbizottságon Varga elvtárs és Bíró elvtársnő. Ennek eredménye, hogy a propagandistákat kiválogat­ták, elbeszélgettek velük. Hiányosság a gyomai járási pártbizottság oktatási előkészítő munkájában és a többi járási pártbizottságnál is, hogy az utol­só napokra hagyták a l>entlaká- sos iskolái-» javasolt propagan­distákkal Való elbeszélgetést. Ezen a téren javítani kell munkájukat a járási pártbizottságoknak, a kö­vetkező propagandistaképző tan­folyamra már most biztosítsák, hogy tanfolyamunk zavartalanul végezhesse munkáját. A pártszervezetek azonban elhanyagolták a hallgatók ki­válogatását a gyomai járásban is, amit sür­gősen ki kell javítani és terv­szerűen, azonnal hozzá kell fog­ni a hallgatókkal való elbeszél­getéshez, hogy az augusztusi tag­gyűlésen mái- minden elv társnak meg tudják mondani, milyen ok­tatási formába lett beosztva és ki a szeminárium vezetője. Pártszervezeteink a propagan­disták kiképzésével, a hallgatók kiválogatásával járulnak hozzá a jövőévi pártoktatás sikeréhez, mellyel biztosítani kívánjuk párt­tagságunk forradalmi éberségé­nek fokozását, pártunk Központi Vezetősége cKtalásról szóló ha­tározatának maradéktalan végre- haj Lását. If i Boros Gá boriié III. hónapos p. iskola, Gyoraa.

Next

/
Thumbnails
Contents