Viharsarok népe, 1953. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1953-07-28 / 175. szám
Vikaisaiök VUpt 1953 július 28., kedd Hz SZKP központi bizottságának tézisei a Szovjetunió Kommunista Pártja fennállásának 50. évfordulójára (Folytatás a 3. oldalról.) úgynevezett «tizennégy állam hadjáratát» Szovjet-Oroszország ellen) és « belső ellenforradalom lázadásait, országunk népeit teljes győzelemre vezette az intervenciósok éa a fehérgárdisták fö lőtt. A történelem sohasem felejti el •azt u páratlan hősiességet, amelyet a munkások és parasztok tanúsítottak, fiatal szovjet köztársaságukat védelmezve az intervenció és a polgárháború éveiben Sem az éhség és pusztulás, sem a fűtőanyag, ruha, cipő hiánya, , sem a tífuszjárvány cs más csapások, sem az Oroszország feloszlásáról és az imperialista hatalmak gyarmatává változtatásáról álmodó imperialista rablók ügynökei által szervezett knlák- lázudások — semmi sem tudta megtörni országunk dolgozóinak azt a megingathatatlan akaratát, hogy kivívják a győzelmet a kizsákmányoló osztályok felett és felépítik az új, szocialista életet. A fiutal szovjet köztársaság számára a legnehezebb pillanatban, 11)19 áprilisában Lenin a legnagyobb biztonsággal és előrelátással mondotta: »Sohasem fogják legyőzni azt a népet, amelynek munkásai ér pa a-ztjai nagy többségükben felismerték, megérezték és tisztába jöttek vele, hogy saját hatalmit- s' 't, a szovjet- hatalmat, a dolgozók hatalmát védelmezik, hogy azt az ügyet védelmezik, amelynek győzelme Hokik és gyermekeiknek biztosítja a kultúra minden ál-« dúsát, mindannak élvezetét, amit az emberi munka létrehozott«. A történelem bebizonyította, hogy mennyire mélyen igaza volt Le Í rnek. A párt, a külső cs belső ellenforradalommal vívott harcokban, iriegvédelmezve a proletariátus diktatúráját, szétzúzva a külföldi intervenciósokat és fehórgárdÍ6tákat, óriási épitőmunkát fejtett , ki a^ új gazdaságpolitika alapján, a nép kimeritlietatlen alkotóerőit a szocializmus építése, I/anin torvének megvalósítása irányította. Országunk dolgozói a Kommunista Pál t vezető-éi el el-ónok indultak meg a szocializmus építésének feltáratlan útjain, utat törve az egész emberiségnek a szabad és boldog élet felé. 11. Amikor végéhez közeledett a púi t és a munkásosztály hősies munkája a népgazdaság helyreállítása terén, teljes erejével ine- rü t fel országunk fejlődése távlatainak kérdése. Míg a párt II- kongresszusának idején a bolse- Vikok a forradalmi irányvonalnak a munkásmozgalomban való győzelméért harcollak a mensevikelc ellen, addig most a proletariátus győzelmes diktatúrájának köze petlc a szocializmus Szovjetunióban való sorsának kérdése merült fel. A párt és a nép ellenségei, a trockislák, bubarinislák, burzsoá-nacionalislák, ezek a ineusevik-maradviuiyolc kapitu- láns álláspontot foglallak ej. Le akarták téríteni a pártot és az országot a lenini útról, a prole- lárrotTadalom vívmányai felszámolásának, a kapitalizmus visz- szaáMításának útjára. A Koramu- munista Párt, központi bizottsága — amelynek élén J. V. Sztálin, V. I. Lenin ügyének nagy folytatója állt — vezetésével, szétzúzta az árulókat és kapilulánsokat, megvédelmeztc a 1-eninizmust és határozottan irányt vett a szocializmus felépítésére országunkban. A Kommunista Párt ebben a társadalom gazdasági fejlődésének objektív törvényeiből, a társadalom anyagi élete fejlődésének megérett szükségleteiből, a nép érdekeiből indult ki. A párt abból a lenini tételből indult ki, hogy országunkban mindaz megvan, ami szükséges és elégséges a teljes szocialista társadalom felépítéséhez. 15. A szovjet nép a háború előtti ötéves tervek éveiben sikeresen megvalósította az ország szocialista iparosításának és a mezőgazdaság kollektivizálásának a párt álla* kidolgozott tervét. E terv megvalósítása következtében hazánk hatalmas lépést lelt előre, elmaradt agrárországból hal almas szocialista, ipari-, kolhoz-hatalommá vált. Országunkban véglegesen felszámolták a kizsákmányoló osztályokat, örökre megsemmisítették az embernek ember által való kizsákmányolását. A szovjet nép a Kommunista Párt vezetése alatt a történelemben elsőnek építette fel az új társadalmi rendszert, a szocializmust. A szocializmus győzelme felszámolta a munkanélküliséget és gyökeresen megjavította a nép anyagi jólétét, megteremtette a szükséges feltételeket a dolgozók jómódú és kultúrált életéhez. Az országban igazi kill- túrforradabnat valósítottak mep A Kommunista Párt a lenini- sztálini nemzetiségi politikát követve megszabadította Oroszor szag népeit az évszázados társadalmi és nemzetiségi elnyomás lói, leküzdve a korábban elnyomott népek gazdasági és kulturális elmaradottságát, hazánk valamennyi nemzetét egységes testvéri családba tömörítetté, megteremtette a hatalmas, soknemzetiségű szocialista államot, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségét. A szocializmus győzőimének alapján kibQiitakofjnk és .megerősödtek a szovjet társadalom olyan hatalmas mozgató erői, mint az erkölcsi-politikai egység, a Szovjetunió népeinek barátsága, n szovjet hazafiság. A szovjet nép Világtörténelmi jelentőségű győzelmeit a Szovjetunió alkotmánya rögzítette le, a győzelmes szocializmus és a fejlett szocialista demokrácia al- ketmánya. A Kommunista Párt XVIII. kongresszusa (1939) meghatározta a szovjet társadalom további előrehaladásának pro- grammját, a szocialista társadalom építése befejezésének és a szocializmusból a kommunizmusba való fokozatos átmenetnek az útján. A szocializmus felépítése a Szovjetunióban Lenin végakarata teljesítéséire^ eredménye, a Kommunista Párt nagy szervező és irányító tevékenységének, a párt bölcs vezetésének eredménye, a párt politikáját egységesen támogató munkások, parasztok, értelmiségiek hősies munkájának eredménye. Pártunk azért győzedelmeskedett és győzedelmeskedik, mert bű a leninizmushoz. Arra tanítja kádereinket, minden kommunistát, hogy állhatatosan sajátítsák cl a forradalmi elméletet, következetesen valósítsák meg a párt- élet Lenin által kidolgozott szabályait, a pártvezetés bolsevik el veit. J. V. Sztálin 1941 április 22-én mondott felszólalásában ln- szélt Lenin nagyságáról és Lenin végakaratának jelentőségéről: «0, Lenin, tanított minket úgy dolgozni, ahogy a bolsevikoknak dől gozni kell, nem ismerve félelmet és nem riadva vissza sémiivel i nehézségtől». 1G. Társadalmi és államrend szerünk erejének és életképessé gének komoly próbája volt a Szovjetunió Nagy Honvédő Há borúja. A háború napjaiban a párt a fasiszta hódítók ellen ossz népi harc lelkesítőjeként és szervezőjeként lépett fel. A párt szer • vező munkájával a közös célrp Irányította a szovjet emberek minden erőfeszítését, az ország minden erejét és eszközét alárendelte az ellenség szétzúzása ügyének. A párt mozgósította munkásosztályt, a parasztságot és az értelmiséget a nehézségek ön feláldozó leküzdésére, hatalmas munkafetlendülést szervezett meg, a népgazdaságot az arcvonal szol gálatába állította, az országot egy égés harci táborrá alakította. A háború évei alatt a Kommunista Párt mégjobban összeforrt anéD- pel, még szorosabb kapcsolatokat teremtett a dolgozók széles tömegeivel. A háború legnagyobb megpróbáltatásának napjaiban, leküzdve a legkomolyabb nehézségeket és akadályokat a győzelem felé vezető úton, a párt ismét bebizonyította, hogy az egyetlen harci szervezet, amely nem ismer ingadozást és ellentéteket soraiban. A Kommunista Párt vezette szovjet nép és a bős Szovjet Hadsereg, szétzúzva a fasiszta a,g- rcsszorokat, megvédelmezte hazája szabadságát és függetlenségét, megmentette Európa és Ázsia népeit a fasiszta rabság veszélyétől. A szocializmusnak a fasizmus felett a második világháborúban aratott győzelme eredményeként növekedtek és megerősödtek a szocializmus és a demokrácia erői, meggyengültek az imperializmus és a^íébkeió, állásai-- A kapitalizmus rendszeréről levált Európa és A’Zsia több országa, amelyekben megszilárdult a népi demokratikus hatalom. A szocializmus és a demokrácia ügyének kimagasló győzelme volt a népi forradalom diadala Kínában és a Kínai Népköztársaság erősödött és megszilárdulta Szov jetunió helyzete, igen nvegnöveke- delt a Szovjetunió tekintélye és befolyása az egész nemzetközi fejlődésre. 17. A háború utáni évek a.szovjet néptől hatalmas erőfeszítéseket követeltek, hogy begyógyítsa a háború súlyos sebeit és felszámolja a háború következményeit Országunk dolgozói, akiket a Kommunista Párt lelkesített és szervezett, páratlanul rövid idő alatt helyreállították a népgazdaságot és előrevitlék a szovjet gazdaság valamennyi ágát, a technikát és a kultúrát. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XIX. kongresszusa felmérte a szovjet nép harcának és győzelmeinek eredményeit és kijei(Vb1 országunk további előrehaladásának progmmmját. A kongresszus a párt megbonthatatlan egységének és tömörségének, a púi t és a nép legszorosabb egységének és a párt ama törhetetlen elszántságának újabb szénibe tűnő bizonyítéka volt, hogy országunk népeit elvezeti a kommunizmus győzelméhez. A párt valóra váltva a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusának történelmi jelentőségű határozatait, biztosította a népgazdaság valamennyi ágának és a kultúrának új fellendülését. A szocialista gazdaság nagyszerű sikerei cs a kultúra felvirágzása a Szovjetunióban a munkásosztály és a parasztság szilárd szövetségének, országunk népei erősödő barátságának, a szovjet nép erkölcsi-politikai egységének szüntelen szjlárdulása révén vált lehetővé. Mindez a Kommunista Párt állal kafolgo-zott, a tömegek alkotótevékenységére támaszkodó és áz egész' szov je Ltját;-1 sadalom támogatását élvező politika következetes valóraváHásának eredménye. A Szovjetunió törhetetlen hatalommal és alkotóerővel sikeresen halad előre a kommunista negalaku'ása. Mérhetetlenül meg-társadalom építésének útján. IV. A Kommunista Párt a kommunizmust építő szovjet társadalom szervező és lelkesítő erej e 18. A Kommunista Pált sikeresen teljesíti a néptömegek vezetőjének és szervezőjének szerepét, azért, mert az azonos elveket valló, a nézetok, a cselekedetek és a fegyelem egységével összekovácsolt kommunisták harci szövetsége. A Kommunista Párt egész tevékenységét a népbe, a dolgozók forradalmi energiájába vetett mélységes lót hatja át. Pártunk abbéi indul ki, hogy. az élet minden javát létrehozó munkások és parasztok a történelem igazi alkotói, hogy »csak az győz és az tartja meg a hatalmat, aki hisz a népben, aki az eleven népi alkotás forrásából merít.« (Lenin). A párt erejét a néppel való elszakíthatatlan kapcsolat alkotja. A nép oiejét a párt körüli tömörülése alkotja. Pártunk egész története a marx- Jzmus-leninizmus a gyakorlatban. A Kommunista Párt a marxista- leninista elmé'ot, az objektiv gazdasági törvények ismerétét követve, tudományosan és gyakorlatilag ellenőrzött politikát dolgozott ki, amely a társadalom anyagi élete fejlődésének szükségleteit, a nép alapvető érdekeit tükrözi. A párt a tömegek forradalmi energiájú - nak és forradalmi alkotásának lelkesítőjeként és szervezőjeként lépett fel. J. V. Sztálin, általánosítva a Szovjetunió szocialista építésének páratlanul gazdag tapasztalatait és korunk nemzetközi felszabadító mozgalmának tapasztalatait, az új történeti viszonyoknak megfelelően, alkotó módon továbbfejlesztette a marxista-leninista tanítást és több kérdésben új tételekből gazdagította a forradalmi elméletet. 19. A Kommunista Párt ma a kommunista építés, a soknemzetiségű szocialista ál'am további fejlesztésének, minden szovjet ember anyagi és kulturális óletszinvonaln szüntelen emelésének legfontosabb feladatait oldja meg. Minden szükséges rendelkezésünkre áll a teljes kommunista társadalom felépítéséhez. Országunk, természeti kincsei kimerithetetlenek. Hatalma-* szocialista ipar, sokoldalúan fejlett nehézipar — a szocialista gazdaság alapjainak alapja áll rendelkezésünkre. A Szovjetunió köny- iiyíi- és élelmiszeripara lei tudja elégíteni a városok és falvak dolgozóinak növekvő szükségleteit. Korszerű, élenjáró technikával ellátott szovhozainkn-ak ós kolhozainknak lehetőségük van gyors iitemten fokozni valamennyi mezőgazdasági növény terméshozamát és a közösségi állatállomány hozamát. De nem oldottak meg nálunk még egyes halaszthatatlan gazdasági kérdéseket, vannak elmaradt vállalatok, sőt egyes iparágak, elhanyagolt állapotban vannak egye* kolhozok és egész mezőgazdasági vidékek. A pártszervezetek, a szovjetek, a szakszervezetek ós Kom- szomol-szervezefok hivatottak harcra mozgósítani és szervezni a szovjet nép alkotóerőit a népgazdaság további fellendítéséért, az ipar és a mezőgazdaság tartalékainak és lehetőségeinek kihasználásáért, a párt XIX. kongresszusa által kitűzött feladatok sikeres végrehajtása érdekében, 20. A Kommunista Párt állandóan gondoskodik a dolgozók növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek kielégítéséről, a szov- jót ember jólétéről. Az egész szovjet nép felvirágzásáról való gondoskodás törvény pártunk számára. A szocialista gazdaság fejlődése terén elért sikerek a szovjet nép anyagi és kulturális színvonalának komoly' emelkedéséi# vezettek. Ez kifejezésre jut a nemzeti jövedelem szüntelen emelkedésében, a közszükségleti cikkek árának rendszeres csökkentésében, a munkások és alkalmazottak reálbérének, valamint a parasztok jövedelmének emelkedésében. A szovjet állam évről évre növeli a lakásépítkezésre, egészségvédelemre, népoktatásra előirányzott összegeket. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy megelégedhetünk a meglévő eredményekkel. Ezért a párt újabb és újabb erőfeszítéseket tesz a la-, kás-, iskola-, kórházépitkezés fokozására és e munka szervezésének megjavítására. A párt állandó gondoskodása a tudomány, az irodalom és a művészet fejlődéséről biztosította a formájában nemzeti, tartalmában szocialista szovjet kultúra felvirágzását. A Kommunista Párt elsőrendű kötelességének tartja, hogy továbbra is szüntelenül emelje országunk dolgozóinak anyagi .jólétét ós kulturális ‘színvonalát, 21. A külpoütik^,teféít.,pártunk fő gondoskodása arra irányul, hogy biztosítsa a szovjet nőn békés munkáját, megői izze a bekét és megakadályozzon egy újabb háborút. A Kommunista Párt azon az állásponton van, hogy a béke politikája a szovjet nép és minden más békeszerető nép érdekeinek megfelelő, egyedül helyes politika. Pártunk egész külpolitikájában abból a lenini útmutatásból indul ki, hogy lelietséges a két rendszer, a szocialista és a kapitalista rendszer tartós egymás mellett létezése és békés versengése. Lenin az intervenciósok fő erőinek szétzúzása után rámutatott: »Olyan feltételeket harcoltunk la magunknak, amelyek között létezhetünk, a kapitalista hatalmak mellett, amelyek most kénytelenek kereskedelmi kapcsolatokra lépni velünk... Nemcsak lélegzetvétel i szünet ez számunkra, hanem új szakasz is, amelyben kiharcoltuk nemzetközi létjogosultságunkat a kapitalistát államok mellett«. Lenin már akkor beszélt arról, hogy több burzsoá országnak gazdasági érdeke, hogy kereskedjék Szovjet-Oroszországgal: »A burzspú országoknak kereskedniük kell Oroszországgal: tudják, hogy a gazdasági kapcsolatok valamilyen formája nélkül bomlásuk tovább halad előre, mint ahogy eddig haladt: gazdaságuk szétbomlik minden nagyszabású győzelmük ellenére, a lapjaikat és tudósításaikat megtöltő végnélkül! dicsekvések ellenére-". A Szovjetunió Kommunista Pártját állandóan Leninnek* ezek a megállapításai vezették és vezetik. Hívei vagyunk a két rendszer tartós egymás mellett létezésének és békés versengésének, mert szilárdan meg vagyunk győződve a szocilista gazdasági íendszer, a szocialista rendszer előnyeiről, szilár- (Folytatás az 5. oldalon.)