Viharsarok népe, 1953. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1953-04-15 / 88. szám

r Világ proletárjai egyesüljetek! Terv adta — nekünk dolgozóknak Megerősödött, megnőtt szövetkezetünk AZ M DP B É K É S M E G Y E I PA R T B I Z O TTJSAGÁ N A K LAPJA '953 ÁPRILIS 15., SZERDA Ara SO fillér IX. ÉVFOLYAM, 88. SZÁM A népírontbízottságok munkájáról Megyénk minden községében,. sőt tanyaközpontjaiban is . megalakultak a népfrontbizottságok. De ez egymagában még nem jelenti azt, hogy ezzel eleget tettek annak a feladatnak, amely a választási küzdelemben a népfrontbizottságokra vár. Minden szerv, bármilyen feladatkörrel is legyen felru­házva, csak akkor lúd hivatásának eleget tenni, lia funkcionál, vagyis elvégzi a feladatkörébe tartozó munkát. Az eddigi tapasztalaik azt mutatják, hogy a népfrontbi­zottságokat elhanyagolták mind a felsőbb, mind Az alsóbb pártszervek. E hó 12-én, vasárnap az orosházi járási nép- frontbizottság ülésén arról panaszkodtak, hogy a megyei nép­frontbizottságtól még semminemű tájékoztatást nem kaptak, a feladatok végrehajtására vonatkozóan. Nyilvánvaló, hogy e nélkül a járás sem *tud kellő tájékoztatást adni a községi és tanyai bizottságoknak. Mi a népfrontbizottságok egyik legfontosabb tennivalója? Először is a község, vagy a kerület központjában, tehát a leg­forgalmasabb helyen megnyitni a népfrontbizottság választási tanácsadó irodáját. Természetesen nem helyes az, ahogyan ezt Dobozon csinálták. Doboz községben ugyanis a földműves- szövetkezet egyik irodáját jelölték ki választási irodának, pe­dig a községnek van kullúrháza is. Eat a hibát azonban hely­rehozták már. Leghelyesebb az, ha a választási tanácsadó irodát a kulLúrházban nyitják meg. Egyes népfront bizottságok helyesen csinálj áky hogy a vá­lasztási tanácsadó irodát szépen feldíszítik, otthonosabbá te­szik. Vezetőink és nagyjaink arcképeivel, élpvirággal tegyék azt minél barátságosabbá, hogy a tanácsért jövő választópolgárok jól érezzék magukat az ott eltöltött idő alalt is. Szemlélte­tően, képekben, grafikonokon mutassák be, mit fejlődőit vá­rosuk, községük, de mutassák be azt is, milyen nagyszerű változás van minden dolgozó életében. A szemléltető agitá­ció segít abban, hogy a dolgozók jobban megértsék: a Nép­front teljesítette az ország minden részén az 1949-es Pro­gramm j át és a dolgozó nép támogatásával teljesíti új pro- grammját is, A választás napja egyre inkább közeledik. Ez azl jelenti, hogy egyre több dolgozó akar bizonyságot szerezni az előtte még tisztázatlan kérdésekben. Éppen ezért a mépfronlbizott- ság minden este tartson ügyeletéi az irodában. Tudassák a választópolgárokkal, hogy tanácsért, tájékoztatásért a válasz­tási irodában ügyeletet tarló népfrontbizóttság tagjához for­dulhatnak. Vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon pedig egész nap tartsa nyitva a népfronlbizoUság a tanácsadóiro­dát és álljon az érdeklődők rendelkezésére. Ezzel azonban még nem tesz elegét a népfrontbizottság a ráváró feladatoknak. Választási munkájának ez még csak a kisebbik része. Esténként választási gyűléseket, választási ér­tekezletet hívjanak össze, ahol elbeszélgetnek a választásról. Egyik este hívják össze a Népfront helyiségében a fiatalo­kat, másik alkalommal a nőket, háziasszonyokat, a követke­zőben pedig a családapákat, a felnőtt férfi lakosságot. I er- mészetesen ne nagy tömegeket mozgósítsanak egy-egy alka­lommal. Egy-egy összejövetel ne lépje túl a szokásos kis- gyűlés kereteit. Helyesen cselekszenek azok a népfrontbizott­ságok, amelyek a pártszervezetek segítségével kidolgoznak egy tervet arra vonatkozóan, hogy a lakosságnak, mikor, melyik rétegével akarnak foglalkozni és hogyan. Nyilvánvaló, hogy másképpen kell megvitatni a választás kérdését azokkal 18 éves fiatalokkal, akik a mostani választás alkalmával gya­korolják először állampolgári jogaikat, akik először szólnak bele az ország és saját ügyeik intézésébe, mint akiknek már gyakorlatuk van az állampolgári jogok gyakorlásában. Más­képpen kell elbeszélgetni a családanyákkal és családapák­kal, akik gyermekeik jövőjére és boldogságára szavaznak, akik emelik termelési átlagukat, maradéktalanul eleget tesz­nek állampolgári kötelezettségüknek: a begyűjtésnek és nö­vényápolásnak, másképpen azokkal, akik lemaradtak tervük teljesítésével, beadásukkal. A tavaszi munkák egyre több dolgozót foglalkoztálnak, a mezőgazdaságban. Ez azl jelenti, hogy sokszáz falusi dolgozó elhagyja állandó lakóhelyét és idénymunkára megy az ál­lami gazdaságokba. A népfrontbizottságok vegyék fel a kap­csolatot ezekkel a dolgozókkal és tisztázzák velük, hogy hol akarják május 17-én szavazatukat leadni. Nehogy emiatt egyes dolgozók elmaradjanak állampolgári jogaik gyakorlásától. Tehát, ahogy a fentiekbő’l látjuk, a népfróntbizottságok- , nak sokrétű feladatuk van. Éppen ezért a pártszervezeteknek és a felsőbb pártszerveknek is tanáccsal, útmutatással kell segíteniük a népfrontbizoUságok munkáját. Forgóeszközcsökkentési feladataink túlteljesítése — ezévi tervünk maradéktalan teljesítését segíti elő örömmel értesültünk a kilenc kő­bányai üzem versenyfelhívásáról, melyben a forgóeszközok gazdasá­gosabb felhasználásával célul tűzték ki a forgóeszközök forgási S3Íe-> ségónek növelését. Pártunk Köz­ponti Vezetősége határozatának si­keres megvalósításához mi, a Gyu­lai Harlsnyag vár dolgozói is csat­lakozunk. Ezen a téren vállalatunk, amióta 1951-ben önálló vállalattá alakult, arra.törekedett, hogy a ter­melés zavartalan viteléhez minél toverobb forgóeszközre legyen szük­sége. Ezt a óéit szolgáiba a befe­jezetlen termelés csökkentése, a zártciklusú harisnyagyártó«, mint új módszer egyidejű bevezetése is. Ezzel csupán az elmúlt évben 9-12 ezer forint forgceszközcsök ken test tudtunk elérni. Ezen belül új ter­melési módszerünk 580 ezer forint forgóeszköz felszabadítást jelenteti a befejezetlen termelésben. A kőbányai üzemek kezdeménye­zése felhívta figyelmünket a for­góeszköz csökkentésének további le­hetőségeire. Vizsgálat tárgyává téve egyéb forgóeszközeinket, — úgy' mint a segédanyag, a fogyóanyag és egyéb forgóeszközöket — meg­állapítottuk, bogy helves üzemvitel mellett a forgóeszközök forgási se­bességét tovább tudjuk növelni. Ezért vállaljuk, hogy ebben az év­iién: !• A segéd-, tű-, üzem-és egyéb anyag vonalán népgazdaságunk szá­mára 101 ezer forintot szabadí­tunk fel. 2« Fűtőanyag és energiahordo­zókban 18 ezer forinttal csökkent­jük forgóeszközeinket. •5. Fogyóeszközökben és alkatré­szekben 34 e7«yr forintos csökken­tést érünk el. 4« Egyéb fogyóeszközeinket 56 ezer forinttal csökkentjük. '* • A befejezetlen és készter­mékben lekötött forgóeszközeinket az átfutási idő további egy mű­szakkal' való lerövidítésével csök­kentjük. Ezt úgy kívánjuk elérni, hogy egyes munkafolyamatokat, mint például a forgatót és fejelőt, valamint szegélykötőt és: ltifordí- tót, elsősorban a rövidebb áruk" te­kintetében egyesítjük. A zártcik­lusú harianyagyárfcás további meg­szilárdításával pedig a gyártási1 biz­tonsági készleteket csökkentjük. Tudatában vagyunk annak, hogy a forgóeszközök forgási sebességé­nek növelése tovább erősíti népgaz­daságunkat. Mi, a Gyulai llaris- nyagyár dolgozói tudjuk, hogy az elmúlt társadalmi rendszerben mi­lyen munkafeltételek mellett kel­lett dolgozni. Mióta a Szovjetunió felszabadított bennünket, vállala­tunk több mint 3 millió forintos beruházást kapott. A gyár, amely­ben dolgozunk, népgazda ázunk gon­doskodása folytán korszerű és egész­ségügyi követelményeknek megfe­lelő üzemmé lett. Vállalásunk teljesítéséve. harco­lunk Pártunk Központi Vezetőség# határozatának megvalósításáért, a szocialista társadalom felépítéséért. Szegedi Eitel párttitkár, Kovács György igazgató, Sebestyén Isi vénné iib-e'nök, Vermes Tibor főmérnök, Galbács Erzsébet DlSZ-titk. Tkiess János főkönyvelő. A Népfront programmja — az alkotó munka, a jólét programmja ( zabán Ernő „Kiváló tanító“ Kondoros: Dolgozó népünk jólétére, boldogulására szavazunk Jó érzéssel tölt él a * Magyar Függetlenségi Népfront választási felhívása. Mint minden becsületei dolgozó, én is el vagyok tetve még nagyobb munkakedvvel. Bár nem Lepett meg a választási programúi nagyszerűsége. Tudtam, hogy a. je­lenlegi tervet egy újabb, még. na­gyobb méretű követi, hogy teljes lendülettél továbbnövelje dolgozó népünk anyagi és kulturális jólétét. S amint a felhívás bizonyítja, nem csalódtunk. Ilyen programmra, ilyen célkitűzésekre érdemes szavazni és szavaznak is mindazok, akik épí­teni, alkotni akarnak. Mint nevelőt, természetesen első­sorban az iskoláztatás, a nevelés­ügyek érdekelnek. Öt évvel ezelőtt, mikor mint fiatal nevelő Kondo­rosra kerültem, mindössze 16 tanító 'volt a községben. Ma harminckettőn tanítunk. Ebből az egv számból is képet alkothatunk hazánk kul­turális fejlődéséről. Még egyszer olyan erősek, gazdagok s művelték az emberek, mint öt évvel ezelőtt. S ez még csak a kezdet. A követ­kező .ötéves terv távlata már. elénk vetíti, hogy a szovjet példa nyo­mán nagy városainkban mindén fiatalnak kötelezően el kell végeznie a középiskolát. Ez kétszeresen ser­kentőleg hat ránk, nevelőkre. Egy­részt, hogy jól tanítsunk és minél több parasztfiatalt irányítsunk fa­luról a középiskolába. Másrészt, hogy állandóan képezzük magunkat. Mikor tanyai iskolámat a szülök közreműködésével sikerült széppé, otthonossá tennem, eredményeket értem el a gyermekek tanításában, «Kiváló tanító» óimmal), s az ezzel járó 3 ezer forinttal tüntetett ld kormányzatunk. Ennek hatására nemcsak a gyermekeket, hanem a felnőtteket is tanítani akartam. S az elmúlt évben 15 fővel be is indítottam a dolgozók iskoláját. A hallgatók közül azok, akik más munkabeosztásba nem kerültek, si- kere-en vizsgáztak. Általában hasonlóan végzi felada­tát a többi nevelő is. Valameny- ny ien sok ösztönző erőt kapunk kor­mányzatunktól különböző formában. Éppen a napokban számoltuk ki, hogy egy olyan tanítónő, akinek férje is dolgozik, szülés esetén ösz- szesen 1700 forint szülési segélyt Már a most megvalósítás alatt lévő ötéves terv is hatalmas válto­zást hozott népünk egészségvédel­mében. Elmondhatjuk, hogy ma már nem probléma a felnőttek és a gyermekek gyógykezelése. Egyrészt azért, mert nincs munka nélküliség, s igv nem kell senki­nek sem rettegnie az orvosi költ­ségektől, mint a múltban. Másrészt — s ez is fontos — bár hatalmas arányban megnövekedett a bizto­sítottak száma, az SZTK meg­felelő mennyiségű, jóminőségű gyógyszerellátást is biztosit. Én gyermekorvos vagyok, de a felnőtt betegekkel is, van. dolgom. Szilárd meggyőződésem, hogy ma már egészen más, öntudatosabb, műveltebb emberanyaggal állunk szemben, mint tiz évvel ezelőtt. Bizalommal fordulnak az orvos­hoz és betartják — mert mód­jukban van betartani — a gyógy­kezelési utasításokat. Megfigyelé­sem szerint az elmúlt évi aszály ellenére sem tapasztalható semmi kirívó a felnőttek és a gyermekek táplálkozásában. A táplálkozás kap s ezenkívül 400 forint érté­kű babakelengyét. Ezek mellett még ®ok minden mást. amikről a múltban nem is álmodhatott. S újra azt toll hangsúlyoznom, hogy mindez csak a kezdet. Az első öt­éves terv megvalósítása nyomán egyre növekszik anyagi jólétünk s a következő ötéves terv programm- jának egyik pontja a reálbérek 50 százalékkal váló neveiére, a fogyasz­tási és iparcikkek fokozott árle­szállítása. Ezek és még sok mindern más azt mutatja, hogy ez ország építésén», dolgozó népünk jólétéi», boldogulására szavazunk máj ua megbecsülése ugyanis nagy kihatással vau' az egészségre. Nálunk, járási, megyei és' or­szágos viszonylatban is lényegesen javult a közegészség. Sokkal na­gyobb kiterjedésűvé vált az or­vosi szolgálat, mint a múltban volt. Egymásután létesülnek külön­böző egészségvédelmi intézmények. Például a szarvasi járásban már csak Csal acsüdön nincs szülőotthon. Járásunk területén —< s irgy tudom, ez máshol is igy van — a szü­léseknek csak minimális százaléka történik magánházaknál. Ez is mu­tatója annak, hogy milyen nagy­arányú az orvosi ellenőrzés. Az azon­ban. hogy a csecsemőhalandóság máris nagyarányban Lecsökkent s hogy egyre csökken, nemcsak a gyermekorvosok idézték e'ő, hanem a megváltozott életmód, a dolgo­zókról való fokozott gondoskodás. A szarvasi cseceemővédő inté­zet tavaly májasban nyílt meg hatalmas költséggel. Lényegében ez egy állandó bölcsőde, ahol éjjel- nappal, egész héten át 25 gyermek (Folytatás a 2. oldaton.) 17-en. Dr. Lor Gyula „Érdemes orvos46 a szarvasi csecsemővédő intézet vezetője: Fokozatosan nő az orvosok: munkájának

Next

/
Thumbnails
Contents