Viharsarok népe, 1953. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1953-03-22 / 69. szám

Nagyon sokat köszönhetek Sztálin elvtársnak Sztálin elvtárs halála számomra is nagyon fájdalmas. Ö sza­badított fel a* ellenség járma alól és tett egyenlő rangú, jogú emberré. Mindezért hálámat nem tudom szavakban kifejezni. A múltban kulák cselédje voltam, a felszabadulás után azonban éreztem, hogy Sztálin elvtárs segítő kezet nyújtott nekem is. Neki köszönhetem, hogy ma emberibb életet élek s azt, hogy azóta már tsz-tag vagyok. Sztálin elv társnak és pártomnak köszönhe­tem, hogy az én szobámban is azól a rádió, amiről a múltban még álmodni sem mertem volna, továbbá azt is, hogy jelenleg három gyermekem, de jövőre már négy jár a felsőbb iskolákba. A legidősebb fiam, a 22 éves Mihály a Néphadsereg tiszti isko­láján, a 19 éves Imre a békéscsabai közgazdasági iskolában, a 16 éves kislányom pedig a békési gimnáziumban tanul. A múlt­ban ezek a gyermekek is kulák cselédei lettek volna és éhbérért kellett volna nekik dolgozni. Sztálin elvtársnak köszönhetjük, hogy megadta a lehetőséget arra, hogy mindenki tovább tanul­hasson. Ezért én fogadom Sztálin elvtársnak, hogy hagyatékát hívem megőrzőin és műit középfokú szemináriumi hallgató, igyekszem elsajátítani a marxi-lenini elméletet Párttaghoz mél­tóan veszem ki részem a termelőmunkából és a közösségi mun­kából is. Baromfi- és tojásbeadásomat már egész évre március 8-án teljesítettem és a félévi adómat is rendeztem. Én, mint hat- gyermekes anya, ígérem Sztálin elvtársnak, hogy az állammal szembeni kötelezettségemnek eleget teszek és példát mutatok a munkámban. Nagy Mihálymé, Kamut, »Lenin tsz tagja. J'liíeiűcetekfttífaejCu*á&e Sok a várakozás az SZTK alközpontjában A békéscsabai SZTK alközpontjánál február 25-én egy kórházi beutalás elintézése végett egy órahosszáig kellett várni. Ugyanis az igazgatóhelyettes elvtársnő felküldött az I. emelet 15-ös szobába. In­nen elküldték a 13-0* szobába, hogy jogosítsam az igazolványt. Ed­dig rendben is volna, de a 13-as szobában az elvtársnő azt mondta, hogy várni kell egy kicsit. Megkérdeztem, hogy mennyit. A válasz az volt: «három percet». A 3 perobőt azonban 15 perc lett. Ez alatti az idő alatt az elvtársnő a könnet piszkálta, vagy tisztította. Ti­zenöt pere ntán végre megkaptam az iratot. Visszamentem a 15-ös szo­bába, ahol 20 percnyi várakozás ntán megkérdeztem, hogy sokat beJi-e még várni. A válasz az volt: «Eälment ebédelni az a kantám, aki ezt oOB&jnáJja.» OTl i , - ­Véleményem szerint a Szabad Nép cikkei az SZTK alközpontja ' 'dolgozóinak is szólnak. Nekik is 'takarékoskodni"kell a®'idővel és ne tartsák vissza a munkából feleslegesen a dolgozókat. A munkaidő nem a szórakozás ideje, mint ahogfe a 15-ös szoba ablakánál is meg­történt. Jó volna, ha ezek az elvtársak elolvasnák a Szabad Nép ja­nuár 18-i számában megjíelent, «Az egysserűségről és a szerénységről» szóló cikket. Javítsák meg munkájukat a 13-ias és 15-ös szobák dolgozói, Sebők Míhélty,. Békéscsaba, KIOSZ szem. felelős. Gyűljön már a sok tojás Huny á« az MNDSZ-asszonyok rig­mus-brigádot alakították. A rigmust bri­gád kis gyűléseken; MNDSZ nőnapokon eleven rigmusokkal mozgósít a beadási kötelesség teljesítésére. Egy nemrég megtartott gyűlésen az alábbi rigmussal szerepeltek: így az öreg okoskodás; Tyuk volt előbb, vagy a tojás? Kot-kot-kot-kot-kotkodács, Mindennapra friss tojás. Jutalom ez nem büntetés.. Már a kiscsirke)-keltetés, A keltetés és ültetés: Ép oly fontos, mint a vetés. Valóság ez, nem babona; Szabad most már a gabona. Beadhatsz te most már mást is: Tejet, bort, csirkét, tojást is, A piacba megy a gazda, ö a részét már beadta. A búzáját már viheti, Azt akárki megveheti. * Ha ügyes-vagy, jó a fogas; Kilóra megy a tyúktojás, Gyüjtbeted te és szedheted, így teljesited tervedet. Kettő kiló és még egy fél, Amit tőlünk a- tervünk kér, A becsület és tisztesség: Ez nálunk a kötelesség. Sok tojást vá^r a Közért is, Mert iparcikk jár ezért is. Csizma, könyv, gép és sok fonal, így nő az életszínvonal. Versenyezzen minden község, Pénz, eredmény, s dicsőség. Minden háznál csirke keljen, A tojással .kaska teljen. Elköszön most a brigádunk; Szép . és jó sikert kívánunk. Gyűljön most már a sok tojás, Kot-kot-kot-kot-kotkodács, __ {/iUatsatolt Hifit — 1 933 március 22., vasárnap A gyomai óvónőképzős diákotthon is készül a „Felszabadulási Hét"-re Soha nem' felejtj ük el azt a percet, amikor a szörnyű elnyomás »lói a hős szovjet katonák felszabadítottak bennünket. Akkor talán nem is értettük ennek nagyságát. Azonban minél távolabb kerülünk tőle, annál jobban élezzük felszabadulásunk történelmi je'antőségót. Mi, munkás- és dolgozó parasztszármazású tanulók elkerülhettünk azokba az iskolákba, amelyeknek kapui azelőtt zárva voltak számunkra. Oklevelet szereztetünk, óvónők lehetünk. Műveltséget, kultúrát, meg­becsülést kapunk mi, az egyszerű dolgozók gyermekei. A munkások éilamla helyez el bennünket tanulásunk idejére jól felszámít diákottho­nokba s bÜ meg minden lehetőséget, hogy munkánkat könnyebben vé­gezhessük s jobb eredményt érhessünk el. Diákotthonunk eredményei ebben az évben szépen fokozódnak. Az első negyedévi átlagunk 3.15 volt, ezt a félévi bizonyítványosztfeig 3.41-r* emeltük s most, a háromnegyedévi még jobb átlag elérésére tü­lekszünk. Üzemeink, gyáraink, termelőszövetkezeteink dolgozói lelke?on ké­szülődnek a «Felszabadulási Héts-ne. Mi, gyomai óvónőképzős diák­otthonosok is csatlakozunk ehhez a mozgalomhoz. Mim latente tünk a tanulás, itt akarunk méltók lenni a felszabadulásunkért elesett bős szovjet katonák emlékéhez; drága Sztálin elvtársunk eszméjéhez. El­határoztuk, hogy a «Felszabadulási Hét»-ig úgy fejlesztjük eredmé­nyeinket, hogy elérhessük a teljes selejtmenteaséget. A «Felszabadu­lási Hót»-en sem egyes, sem kettes felelet nem lesz diákotthonunk­ban. Harcot indítunk a szép és magyaros beszédért, a kifogód akut tisztaságért és rendért. Ezt fogadjuk, azonban ez nem azt jelenti, hogy osak ezen a héten hajtjuk végre eredményesen határozatainkat. Nem! Eredmé­nyeinket mindig fokozni fogjuk. Sztálin elvtársat elvesztettük, ez nagyon fáj mindannyiónkiiuk, azonban fogadjuk, hogy nem hátrálunk meg, a munkában még kitar­tóbbak leszünk. Az ő útmutatásai szerint haladunk tovább s méltók leszünk' arra a megtisztelő megbízatásra, amelyet a dolgozók állama reánk bíz hazánk legkisebb jelnek szocialista emberré való formálá­sában A diákotthon tanulói nevében: Varga Aranka, III. évf. riöv A Szovjetunió segítségével felépült a Kínai Népköztársaság legkorszerűbb erőműve Mukden. (Uj Kina) Eszakkelet- Kinában hatalmas, korszerű erő­mű kezdte meg működését. Az automatikusan működő erőmű fel­építése újabb bizonyítéka annak az önzetlen ■ segítségnek, amelyet a Szovjetunió a Kínai Népköztár­saságnak nyújt. A Szovjetunió amellett, hogy korszerű gépeket szállított az erőmű részére, sok szakértőt is küldött az építési mun­kálatok irányítására.. Kérjük a mezőberényi tanácsot Termelőcsoportjaink csatlakozzanak az egyholdas gyapotvetési mozgalomhoz A gerendási »Kossuth« terme* lőszövetkezet tagsága vállaltit áp­rilis 4-e tiszteletére, hogy gya­potból a beütemezett terven fe­lül még egy holdat vetnek. Úgy; látjuk — mondották, hogy' nép­gazdaságunk gyapolszükségletét és a dolgozó népünk textilellátá­sát az általunk elindított egyhol­das mozgalommal még jobban tudjuk biztosítani. Felhívjuk a megye valamennyi termelőcso­portját, hogy csatlakozzon az; általunk elindított egyholda» mozgalomhoz. A MEZŐBERENYI MNDSZ-asszonyok « nyári mezőgazdasági munkákból ki akarják venni a részüket. Az MNDSZ asezonyokmég január hónapban nagy számban jelentkeztek a gyapot szakcsoportra, A mezőberényi tanács is ígéretet tett, hogy 22 hald állami tarta­lék földet biztosít a gyapot szakcsoport ré­szére. Lelkesen készü­lődtünk, hiszen mind­annyian tudjuk, hogy a gyapot népgazdasá­gunknak igen fontos nyei-anyaga. A hiba ott van, hogy a 'fanács -ígérete csak ígéret maradt. A 22 hold terület összesza­ladt 8 holdra. S ami a legszomorúbb, még azt a 8 holdat is el­veszik tőlünk. Kérjük a inezőbei'é- nyi tanácsot, jobban segítse elő szakcsopor- tunkHífiiirimijáS. ■ MN'DHZ gyapet szakcsoport tagjai. II közlekedési minisztérium pályázati felhívása A közlekedésügyi minisztérium pályázatot hi-det tartós közúti jelzőfesték ki­kísérletezésére, A pályázat célja: hazai anyagokból olyan fehér vagy más világos színű fes­ték készítése, amely alkalmas beton, aszfalt, kockakő vagy keramit úttesten jel-. zősávok, járműosztályozók, stoppvonalak, valamint gyalogátkelő-iránv felfes­tésére. A festékanyag lényegesen tartósabb legyen, a jelenleg Budapesten hasz­nált festékanyagnál, ellenálló Jegyen faggyal, nagy meleggel, vízzel, olaj­jal, porral és a jármüvek kerekeivel szemben. Javasolható az úttest sávozásának olyan más módja is, amelynek segítsé­gével az úttesten tartós, feltűnő sávokat lehet létrehozni, A pályázatot Í953 augusztus 1-ig a közlekedésügyi minisztérium közúti bal­eseti csoportjának (Budapest, VI!., Dob-utca 75, IV, emelet, 540) kell l»e* nyújtani, A legjobb megoldásra vonatkozó javaslatot a minisztérium négyezer fo­rinttal jutalmazza. Gondolatok a nevelőkről Ha iskolai munkánkról akarunk szólni, a gondolatok szövődre je­lentkeznek. Jgy van ez most min­den becsületesen gondolkodó em­bernél. A tanyai népet tanító ne­velőnél talán még fokozottabban. Az emlékezés felidézi a múltat. A múltban úttalan utak vezettek rozoga iskolaépületekhez. Ide jár­tak rpssz csizmában egy-két évig azok a gyerekek, akiknek mégi® csak meg kellett tanuhúok annyit, amennyit az uralkodó osztály ér­délre megkívánt. A tanítónak ne­héz volt a sora. Kicsi fizetését a szegények alamizsna-ajándéka pó- - tolta. A Szovjet Hadsereg a rablót űzve, hazánkba is elhozta a fényt, a felszabadulást. így alakult ki a tanyai iskolák mostani képe. A nagyobb tanulók már össze­hasonlítanak: »A nagyanyám nem tud Írni. Édesapám csak két osz­tályt járt-.« A szülő büszke gyerme­kre, a gyermek tudására. Megta­nulták, megérezték, látják, hogy a felszabadulás nélkül nem lettek volna szép és jó tankönyvek, sza­kosított rendszerű tanítás, könyv­tár, fizikai és vegytani felszerelés, sportpálya, mozi, etb, Tartalmas munka után vidám élet, szórako­zás. A jövőre vonatkozó tervezésük tartalma is osak így változhatott meg a tanyai iskolák növendé­keinek. Szüleik még azon gondol­kodtak, hogy melyik uradalomba, vagy melyik hutákhoz szegőd tes­sék gyermekeiket cselédnek. A mostaniak azt latolgatják, melyik középiskolában tanuljanak tovább. Már tudják, nagyon jói tud­ják, hogy mindezt kinek köszön­hetik elsősorban. A nevelő is emlékezik. A szegé- nyebb ertíoer gyermekéből, ha szű­kös körülmények között elvégezte az iskoLát, tanító lehetett. Jelent­kező több volt, mint állás. Állás­nélküliség, folytonos megalázkodás, így volt. Most gyermeke válogat­hat a lehetőségekben, ösztöndíjra, diákotthoni elhelyezésre számíthat. Ha elvégezte az iskolát, azonnal munkát leap és jó fizetést. Meg lrell vallani, sokam nehezem evickéltünk ld abból a ködből, amelyet a burzsoázia törvényei, szokásai vontak körénk. Segített Rákosi elvtárs, segített a párt/ Tűnik a köd. A nagy tanító ta­nítvány ainak segítségével mindin­kább szaporodik azoknak a száma, akik őszintén szolgálják a szocia­lizmus építésének, a bélre megtar­tásának ügyét. Látják a harc cél­ját, látják az eredményeket, lát­ják a boldog jövő kialakulását. A múltban letagadott, eltitkolt, vagy meghamisított elméletek, ma­tudományos eredmények tiszta megismerése adja meg mindinkább több kartársnak a helyes világ­nézetet. Legtöbb pedagógus már érdeklődéssel tanulmányozza a ki­zsákmányolástól mentes társadalom megvalósításáért folyó harc , törté­netét, lelkesedő kíváncsisággal fi­gyelik a haladás élén járó Szov­jetunió elért eredményeit. A szovjet módszer nekünk, ta­nyai nevelőknek, igen nagy segít­ségünkre van. Megtanultuk azt, is, hogy a társadalmi élet anyagi élete az elsődleges. Hogy amilyen az emberek életmódja, olyan a gon­dolkodásuk, Azóta tudtunk segítő kai imái lenni a mezőgazdaság szó cializálásáért folyó harcnak, mi-' után megismertük a Szovjetunióban elért eredményeket ezan a téren. Megismertük a szocializmus alap­törvényét, a békéért folyó harc ér­telmét és jelentőségét. Valameny- nyi kartárs, csak a legnagyobb tisztelettel és csodálattal tanulmá­nyozhatta például Sztálin elvtárs­nak a nyelvtudományról irt mű­vét. A pedagógia egyéb terüle­tein kívül ezen a téren is felbe­csülhetetlen értékű segítséget adott nekünk ahhoz, hogy művelt embe­reket nevelhessünk a jövő társada­lomnak. Mert őszintén szerettük és tiszteltük, mert tudjuk, hogy mit köszönhetünk neki és mit kö­szönhet az emberiség, mélyen le­sújtott, fájdalmasan érintett ben­nünket elhunyténak hire. A nagy gyászban osak az a vigasztaló, hogy, Sztálin sohasem halhat meg, mert eszméiben, tanításaiban, al­kotásaiban mindig közöttünk fesz. Tanító és tanítvány örökké a szi­vébe zárta. Nálunk is mindenütt ott lesz, ahol harc folyik az ellen­séggel, ahol ápolják, szeretik és ta­nítják a gyermekeket, ajioí termelő munka főijük. Sokat fejlődtünk, sokat tanul­tunk, d© még igán sok a tenni­való. Sztálin elvtárs tanításénak szellemében kell szocialista haza­fiakká nevelni tanítványainkat. Ezt csak úgy végezhetjük el, ha mi magunk is szorgalmasan to­vábbtanulunk. Osak igy nevelhe­tünk öntudatos, fegyelmezett, szo­cialista erkölcsű ifjúságot. Nem valósíthatjuk meg ezt a feladatot, nem végezhetünk kielégítő eszmei­politikai nevelést, nem harcolha­tunk eredményesen az ellenség el­len, ha mi magunk nem vagyunk birtokában a ,, mai'Xizmus -1 en iniz- mus-sztálinizmus tudományának. A most növő gyermeknek alaposan kell felkészülni elméletileg és gya­korlatilag is. Csak igy ismerheti meg és alkalmazhatja a modem agrotechnika eddigi eredményeit, így lesz termékenyebb a föld, igy tűnik el majd minden lényeges kü­lönbség a falu és a város között. A Nevelők Napja kitüntetés szá­munkra, mindannyian merítsünk lerőt a párt, a népadta bizalomból, hogy minden gyermeket a hol­nap, a jövő harcos katonájává for­málhassunk. Sebő László, Fényes tanj-a, körzeti nevelő.

Next

/
Thumbnails
Contents