Viharsarok népe, 1952. november (8. évfolyam, 257-281. szám)
1952-11-20 / 272. szám
2 1852 unv ember 28.. *• -i«l»*• lök l/iUai&aiO-1C Hépl Országos munkavédelmi konferencia A SZOT nagytermében szaldón Heggel 9 órakor összeült az országos munkavédelmi. konferencia, hogy megvizsgálja: hogyan hajtottak végre itaemeinls Lsen- bányáinkban és épitkeréseiuten a miniszteré tanács és a SZOT határozatait a balosé telháritásról, a munkavédelem meg jó vitás ár ól. A konferencián megjelent Kovács István, az Elnöki Tanács elnök- helyettesével az élen. a Magyon Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának és Központi Vese tőségé-; n-d; több tagja, valamint a sz.ak- szacvezetok vezetni, az üzemek, bányák, építkezések igazgatói, iib elnökei, élenjáró dolgozói, munkavédelmi aktivui. Kristóf István, a SZOT főtitkárának megnyitó szavai után Martin, Ferenc, a SZOT titkára tartotta meg beszámolóját a munkavédelem időszerű kérdéseiről. Martin Ferenc rámutatott, hogy pártunk és kormányunk hatalmas anyagi alapot teremt a munka- feltételek szakadatlan javítására s »/. ötéves terv során raár eddig is többszázmillió forintot, ruháztunk he balesetelhárítási, szellőző és más üzemegészségügy i berendezések létesítésére. Többek között megemlítette, hogy rövid időn betűt befejeződik az ország valamennyi szövőgépjének teljes biztonságot nyújtó szovjet-típusú vetélőfogóval való ellátása. Renden léteink az ártalmaimat kitett dolgozók részére különféle egyéni védőfelszereléseket, védőruhákat biztosítanak. ^ Egy kohász például óv,mte mintegy háromezeröJ száz forint értékű munkavédelmi juttatásban részesül. Ezután arról Írásáéit, hogy az elért eredmények ellenére még mindig nem történt meg a fordulat a munkabiztonság fokozása térén. A/j igazgatók, műszaki vezetők, rét a minisztérium« egyes vezetői az elmúlt év folyamán elhanyagoltak és lebecsülték a dolgozók testi épségének, egészségé-* uek megvédését. A minisztériumok l atamos ígé retet; tettek u problémák msgoldá- sára, aeouben nem jutottak el még addig sem, hogy azokkal a gazdasági vezetőkkel snomben. «kik •m -unkavéde. 1 m i köteleaettaégük&t elhanyagolják, keményen fellépjenek. Mindehlnez nem kis mértékben járult hozz«, a szakszervezeti ellenőrzés gyengesége. A SZOT, elnökségének 1 3S0 október 6-i határozatát a munka védetem táisa- daltni ellenül zéséről mind a mai. napig o*ak részben hajtották végre. A műnk «védelem még mindig jelentősen el van maradva népi demokráciánk általános fejlődése mögött. Igen súlyos mulasztások vannak a munkavédelmi berubá- zások terén, A munkavédelem rei biztosított anyagi alap felhasználósában 'nagyfokú lazaság és felelőtlenség mutatkozik. Szigorú reodeSkeaécek írják elő az új dolgozók balesetelhárítási oktatását. mégis számos esetben oktatás nélkül állítják őket munkába, A ba’eeeéalhárítáő terén jelentkező, hegyenként tvirheeeélen hanyagságnak <m nv, oka, hogy az állami tervek vezetői roeg mindig nem élnek a feletőíségneivonással. Az esetek túlnyomó réezébe«) igyekszenek a felelősségiét a sérült' dolgozókra hárítani. A vállalatok igazgatóinak mag' kell érteniük, hogy elsősorban ők feSélősaek a dolgozók testi épségéért, egészségéért. Fel keli számé: ni azokat a törekvéseket, amelyek rövidlátó módon a dolgozók egészségének rovására túlóráztatással vagy a pihenőnap jogtalan megvonásával akarnak pillanatnyi (terméé® sikereket elérni. Gyakran trial koaunk olyan jeien- rézekkel, hogy « szakszervezeti funkcionáriusok al e vett. hogy megkövetelnék Kópköztáruaságunk munka védelmi lendeHretearíteek majo- déktalan végnehajíá-át, opportunista módon elfogadják a gazdasági vezetők objektiv nehézségekre való hivatkozás*»!. A munkavédelmi nmük* elemzéséből világosan kitűnik, hogy eeen a terüüeteu igen sok « tennivaló Pártunk a .1 eghíiiároaottabban megkövetel, hogy minden erofeeziléuael aeon légy na k, hogy a jelenteti lieiyeetei a legrövidebb időn o- föl megjavítsuk. Az állami szervek fel-adata, horry egyrészt gondoskodjanak a határozni mai ad» Ikha’an vőgnehaffeisá' ,d, másrésid, biztosítsák ennek anyagi ée szervezeti feltételeit. Gondoskodjanak a balettéi veszélyforrások felderítéséről és megszüntetéséről. B iz- tosítsák a munkavédelem kérdenének kellő súlyát- és éljenek a felelősségre vonás eszközeivel.« hanyag és mulasztó gazdasági vezetőkbe1 »zeniben. Az álami szervek veza- tői követeljék meg- minden irányé tanuk alá tartozó dolgozótól Nép- köztársaságunk mun Ina védelmi réti* déikez.éseinek szigorú betartásét. A saakszervezetak fokozott mértékben ellenőrizzék a rendslkeaések végrehajtását, ugyanakkor erősítsék a munkavédelem társadalmi oT- Jemőrstesta, javítsák »/. ellenőrző munka aánvonolát. Fordítsanak több gondot a nevelő és felvilágosító munkára és vegyek kezükbe a mánk«védetem továbbfejlesztését. Nine* hábisabb, nemesebb feladat, tinim a do gozók eírészeógének megvédése. A beszámoló után Vas ZolLáu elvtárs, majd később Kovács Isi-, van e hl ars mondóit beszédet. Felszólalásukat lapunk kövelkező számában ismertetjük. A Román Népköztársaság kulturális küldöttsége Hékésrsahá n November 7-én, a Nagy Októberi Szocialihía Foradalom 35. évfordulóján kéííagu kulturális küldöttség érkezett hazáikba a If-rátíj Román Nép- kö/íársa á$*bó!. Azóta nap, mint nap járják az o szág városait, fal vájt. Tanulmány oízák kulturális intézményeinket, főleg kulturotthonaink szervezeti fel pitédét, miköílését és a könyvtárakat, azokmk az olvasóvá b«rra! való kapcsok, á . Országos körül juk so ái november 18-án, kedden délutíi Bík ’scsabára is el áíogattak a küldöttek. Fogadásukra megjelent Vidó István elv társ, a Megyei Fárt- bízottság ágit. prop, osztályának munkatársa, Lukács Józseffé, a Megyei Tanács elnökhelyettese, Honfi litván, a Megyei Tanács Népművelési Osztályának vezetője, a megyei DISZ- é§ tömegszervezetek vezető funkcionáriusai. A m.leg baráti fogadtatás és a Ifez- tekitükre adott ebed után bensőséges beszélgetés folyt a küldöttek és a megjelentek között. Kölcßönös érdeklődés nyilvánult m g a két baráti nép hatalmas gazdasági és kulturális eredményei iránt. Gheorghe Stoiciu és Nicoüae Gál elvíáfsak alig győetek válás 'o’ ii a feltett sok kérdésre. Elmondották, hogy a felszabadult román nép nagy pártja Gheorghki Dej elv- társ vezetésével, a Szovjetunió állandó önzetlen segítségével olyan sikereket ért el, ami példa nélkül áll jt történelemben. Napról-napra emelkedik a dolgozók éle (színvonala s *iö általános műveltségűk is. A múltban »ok olyan dolgozó volt a/, országban, akik egész életükön át csak kukoricákásán tengődtek. Kenyér ritkán, sokszor évekig nem került asztalukra. Az uj agrdtech- iilkai eljárások, a Szovjetunió segítségével végrehajtott nagyarányú gépesítés, az egyre gyorsabb Btembe«. fojiődö kollektív gazdaságok; 3 éven át már jő Hu?»termést eredményeztek s bőven jut kenyér minden dolgozó «tárnára. A múltban az egész ország területén mindössze néhánvszáz kultúrotthon volt. Ezzel szemben ma már 12*=00 van. E nagyszámú kulturorthon mellett minden kollektiv gazdaságban úgynevezett >;Vörös Sarok < van, amelyek rádióval, 4 —509 kötet könyvvel s egyrésziik pedig film- és diaíihn- vetifő készülékkel is fel van szerelve, A dolgozók eg\re jobban megszeretik a kultúrát s terjesztésében mind többe« vesznek részt öntevékenyen is. A művészeti csoportok J950. évi országos versenyén több, mint 10.000 ön- tevékony csoport vett résit. Előadásaikat mintegy 250.000 dolgozó néate meg. A hosszantartó beszélgetés után a Balassa tánc- és zeneegyüttes mutatta be műsorát a kfildöttek tiszteleté«. M4níMvetten elismerésöket fejezték k» az együttes élettel teütett, ma- gasszénvonakt müsofszámaí iránt. Az egész romá i nép szoretetének és barátságának jegyében egy gyönyörű hímzett népviseletté blúzt ajándékoztak Gecze* Zsófiának, at együttes egyik tagjának, aki az üzemben mint szta- hárovlsta és az együttesben, mint jő táncos tűnik ki. Meghatotta» mondott köszönetét a kedves ajándékért, ígéretet tett arra, hogy még nagyobb szorgalommal és akarattal végzi termelőmunkáját és terjeszti a szocialista kultúrát. Gécs Ilona, a* együttes tag jai nevében virágcsokorral köszöntötte a küldötteket. Műsor után a városi zeneiskolába vezetett a vendégek útja, ahol Gulyás Mihály igazgató ismertette a zeneiskola fejlődését, munkáját. Nicolao Goi dvtár« szaporán jegyezte a románra lefordított szavakat és számokat. Azé, hogy 9. zeneiskola 1950-ben létesült négy tan«*ft*@lí s ma már W erővel működik. Tizenkét tanterme és hangverseny terme van. A* 546 növendék 8Z százaléka munk ás- és paraszt- szülök gyermeke, akik között számos kiváló tehetség vsa. A továbbiakban «rről beszélt, hogy az i»kola növendékei kijárnak az üzemekbe, hangversenyeket, koncerteket adnak a dolgo- /óknak. A vendégek innen a múzeumba látogattak el és megtekintették az ott lévő képzőművészeti kiállítást és « múzeumban Összegyűjtött régiségeket. Innen • megles népkönyvtárba vexe tett ütjük, ahol kérdéseikre Feja Gé za, a könyvtár egyik dolgozója elmondotta, hogy 6Ó00 befraíkozott olvasójuk van és ha\Oita tO.öíK) kötet könyvet kölcsönöznek. Hogy a növekvő igóny.nek megfelelően még hozzáférhetőbbé tegyék a dolgozók számára a könyvet, 5 fáókkönyvfá; at létesítettek a városban, egyenként 1500 —4000 kötet könyvvel. Az erzsébet- beKi fiókkönyvtár például már közel olyan forgalmat bpnyoh't le, mint a megyei népkönyvtár. A továhbUkbun Féj* Géia elmondotta, hogy két nappal ezelőtt, november I6 án nyitották meg A? iljoftági könyvtárat, amelybe mádj£ 6Ö0 tizennégy éven aiud győrinek iratkocott be- Stoiciu é* Gál elv- táraak érdeklődéssel figyelték Békéscsaba térképét, melyen a könyv táró. Mik gombostűvel jelölték meg, melyik házakban vannak olvasók, örömmel állapították meg, hogy sokkal több olyan ház van, amelyben olvadnak, mint olyan, ahol nem. A látogatások után vacsora várta a küldötteket a Gsaba-száltó éttermében, »hol a késő esti órákig folyt a beszélgetés. Búcsúzóul Stoiciu elvtárs többek között elmondotta, hogy a Román Munkáspárt Központi Vezetősége most a napokban «merteííe Bukarest, a Román Népköztársaság fővárosának fejlesztése re Irányuló hataíntas tervet, melynek során földalatti gyorsvasuta- kat, lakásokat építenek s a város lu» kóinok «zárnál egymillió 700 ezerre növelik- A terv során Bukarest viziutat kap a Fekete-tengerhez. Már meg kezdték egy hatalmas vasipari kom bálát és Románia első operája alapjá nak lerakását. — Az imperialisták háborút akarnak kirobbantani • le akarják rom bobn alkotásainkat — momlotta be fefezéaftl. Közös erővel emelünk olyan erős falat, amely ellenáll az impcrhi listák aljas mesterkedéseinek. Stoiciu elvtárs szavaira Honfi István elvtárs, a Megyei Tanács Nép- müve lesi Osztályúnak vezetője vála szolt. Másnap défciött föl i|-jg időz tek a küldöttek a Megye? Tanács Népművelési Osztílyán, abo az értekezletre összegyűlt járás* népművelési előadóktól tapaszta'atokat gyűjtöttek a kulturoithonok munkájáról. A távozó kf»Inőiteknek Honit István elv- tárg egész népünk dolgozóinak szeretőié jeléül értékes ajándékot aöotí át. Éberen kell őrt állnunk Megyénk dnlgo/.ói IVlhúbtíroilva úri;1 sültek úrról, hogy a magyar nép ellen újabb merényletet akarlak elkövetni a tiiiúsia bérgyilkos ügynökök. Ezeknek az ügynököknek az amerikai monopol lő kések biztosították a júdáspénzetoet, hogy ételünkre, tekénkre törjenek. Azonban népünk ébersége leleplezte őket és elnyerlek méltó büntetésükéi. Hogy ez ne ismétlődhessen meg, még fokozottabban kell felfigyelnünk a legkisebb ellenséges tevékenységre— mondotta Debreceni András, a Szabadságharcos Szövetség megyei bizottságának munkatársa. Ez az eset bizonyítja, bárhol találkozhatunk munkánkban ellenséggel. J .0 kell sújtanunk rájuk. Nekünk, szabadságharcosoknak, mini a honvédség tartalékereiének, — bizto- «tfanimk kell azt, hogy dolgozó népünk áldozatkész munkáját, felépíted gyárainkat megvédjük. • ' A békéscsabai Istváu-maloniban l.aozó György .silókezelőelmondja, hogy amikor odahaza feleségével együtt a rádión keresztül hallgatta a tárgy a fást, izzó gyűlölet fogta el a titoísta provokátorok iráni — jellemző, hogy újból az amerikai ímperialislák segítettet; őket. ezt; bizonyítja a gumicsónak is. Mennyi ember életébe kerül, ha idejében n«n leplezzük le aljas tevékenységüket. Tönkretelték volna eddigi eredményeinkéi, hidj«inkát, gyárainkat. Megérdemelték a legszigorúbb ítéletet. • Sokkal éberebbnek kell tennünk és vigyáznunk kell, hogy az olyan elemekei, mint a titoísta ügynökök, mielőbb leleplezzük. Láthatjuk, hogy a legaljasabb eszközöktől sem riadnak vissza -L mondja Méhes György, az István-malom géplakatosa líe- épilik magukat üzemeinkbe és ott aljas munkával lazítják a munkafegyelmet', rosszul dolgozónk. Igyekeznek doígozólársaikat félrevezetni. hogy ne legyen meg az összhang, ne erősödjön a munkaverseny és a termelés is lassabban haladjon. Ezl akarják, mert ezzel is az imperialisták szekerét tolják. Szocialista fejlődésünket akarták gátolni ezek a titoísta ügynökök és a legaljasabb módón akartak a dolgozók életére törni Népünk ébersége, azonban leleplezte őkel és méltó Ítélettel sújtotta, mint mindenkik aki hátráltatni akar bennünket és boldog életünkre tör. . Ks-<3«‘9gaed> noEí SS^keköJ<*MÖ*14 jejjjo/ní Az Első Békekölcsön harmadik sorsolása alkalmával megyénk dolgozói közül is számosán nyertek kiscbb-nagyohb összegeket. A nyertesek közölt van Bánfalvi Tivadar, a felsőnyomási állami gazdaság gépkocsivezetője is, akinek 200 forintos kötvényéi 5000 forinttal húzták ki Békéscsabán Devosa Józsefné a MEZŐKEB, Szauer Imre, a Pamtitszövő, Korcsok Jánosné és Vidó István a Kötöttárugyár, Rontó Endre a MÁV Fűtőház, Szilágyi Jánosné a MOKÉP és Száhz'^AuLal az István-malom dolgozójának 20*h- 200 forintos kötvényéi 1000—11 OH forint nyereménnyel húzták ki.. A Nemzetközi Diákszövetség követeli a spanyolországi fasiszta terror megszüntetését Piúga. (TASZS55) A Csehszlovák Távirati Iroda közölte a FTemaafc- közi Diákeaövots«^ aajtó és tájékoztatási osztályának nyilatkozatát, amely elítéli azokat az újabb terrorcselekményeket, amelyeket ja- lenleg Franco Spanyolországéban követnek el. A nyilatkozat ismerteti azt a halálos veszélyt, mely szánó letartóztatott Franoo-elteires heznit feny^eget. és felhívja a világ di Újságát: követeljo a spanyoléi s/jÍsí fasiszta tenor megszüntetését, a politikai foglyok szabadonboe-jc - sát. A Nemzetközi Diákszövets.'-i: >•- gül felhívja az KNSZ-t. hosy támogassa ezeket a követeléseket. vészeli munkához, a uiarxizímifi-le- ninizmns tanitáeniikalc következetes alkatia.'uá-ához a magyar népi demokrácia viszonyaira, A pártiöis- koia tanszékei, a Központi Előadói Iroda etaié'eti munkaközösségei, valamint a Tudományos Akadémia megfelelő részlegei és más tudományos intézetek tel jes erevj ükkel lcap- ceolódjonak 1» saját tudomány.» területükön a kongresszmá Okmányok elmélyült tanulmányozásába ée feldolgozásába, hogy ezzel is elő- aegíteék népi demokráeíájik tűdo- mányos és kulturális problémáinak sikeres megoldását. A Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusán elhangzott beszédeket ée Sztálin elvtárs új művét c»ak akkor tanulmányozhatják BBedmóayasen, ha a pártbizottságok és páitvezetőeégek egész párt- munká jkik e őteiéba állitjólc a párt- oktatást. A pár tbiaottségok és párt- vBs»tőeégek minden tagja és mun- katárea igjiekezzék még jobban, még magasabb színvonalon megszervezni a kongresszus anyagának tanulmányozását, igyekezzék a legjobb feltételeket biztosítani ennek a megtisztelő feladatnak a végrehajtásához. Gondoskodni ke'l nemcsak ártól, hogy a legképzettebb és legtapasztaltabb propagandisták tanítsanak, hantim arról is, hogy minden propagandista megkapja a külön füzetben megjelent kongresz- gsa«i beszámolókat, útmutatókat és a tanulóknak is lendelk;»:■ ó- sükre álljanak a eajtólou meg jel -nt kongresszusi anyagok, cikkek. A kongresszus iránti megbecsü é-.'m- ket fejezzük ki azzal, hogy a .-/-v mináriumolcat zavartalan idői cn, tiszta, fűtött és világos helyi régekben tartjuk és gondoskodunk a hallgatók megfelelő k&zí'ekedé.-.éről. Néhány nap van már oeak a kongresszusi anyagok szé eskörfi tanulmányozásának kezdetéig. Minden párt-bizottság és pártvBzetőség hMáznál ja fel ezt a rövid időt arra, hogy megtegye a szükséges e ő készül eteket a kongresszusi foglalkozások ünnepélyes megnyitásához. A pártbizottságoknak különös segítségei kell nyújtanánk a népgazdaság legfontosabb területein, a bányákban, a nagyüzemekben és a mezőgazdaság szocialista szektoraiban dolgozó alapezervezetefcnek. Hajtsuk végre a Központi Vezetőség október 23-i határozatának utasítást: a kongresszusi anyagok tanulmányozása «emelj© magasabbra párttagságunk marxista-leninista tudorét, szélesítse politikai látókörét, növelje aktivitását. Tegye még forróbbá a Szovjetunió és a nagy Sztálin iránti szeretőt, még erősebbé a proletámemzetköziség és a hazafi ság magasztos «ezméjét pát iunk ér népünk soraiban.» BÍRÓ ZOLT\A('.Vst/yofejií « Sxbvd .Vép ttot •.»«• her 15-i szám,'ib%n.) A vezércikk folytutú»u hogy