Viharsarok népe, 1952. november (8. évfolyam, 257-281. szám)

1952-11-14 / 267. szám

Világ proletárjai egyesüljetek e----------------------> G yorslista az első Békekölcsön ' csütörtöki sorsolásáról Gyors ütemben végezzük el az őszi mélyszántást l______ 1 952 NOVEMBER 14„ PÉNTEK Ára 50 fillér VIII. ÉVFOLYAM, 267. SZÁM Az egyenletes termelés biztosítja éves tervünk teljesítését Mindössze néhány hit választ el bennünket az év végétől, attól az időtől, amikor számot kell adni arról, hogyan állunk a terv telje­sítésé vei. A hátralévő időt, a nap minden óráját, porcét úgy keli kihasználni, hogy tervünket, tel­jesítsük. Gerő ©Irtára a g-azdaaég- Vjj»zotők januári aktivaórtokezletén és Rákosii elvtárs az elmúlt év november 30-i Központi Vezetőségi ülésén elmondott beszédében fi­gyelmeztetett bennünket arra, hogy az 1952-1* év ötéves népgazdasági tervünk döntő esztendeje. Ötéves tervünk harmadik évéről, a döntő esztendő sikeréről van szó, «.mikor üzemeink dolgozói nia éves tervük teljesítéséért, illetve túlteljesíté­séért küzdenek. Megértették őzt üzemeink dolgozói és ezért csatla­koztak lelkesen a november 7hí versenyhez és harcolnak eredmé­nyesen a termelés állandó emelésé-, ért, a november 7-i versenyszakasz befejezése utáni időben is. Ezt a lelkes hangulatot kell üze­meink dolgozóinak, vezetőinek to­vább fejleszteni a még hátralévő időben, melyet úgy k»U kihasznál­ni, hogy ne legyen egyetlen üzem som, amely adóssággal lépné út az újosztendő -küszöbét. Ez termé­szetesen nem lehetetlen, hiszen h,i idejében látunk hozzá feladataink végrehajtásához, vagy a hiányossá­gok mielőbbi megszüntetéséhez, cé­lunkat sikerrel-elérjük. Üzemeink egy részén©! tapasztalható hiányos­ság, hogy keveset tesznek azért, hogy tervüket egyenletesen, folya­matoson hajtsák végi©. Tapasztal­ható az is, hogy ógyes üzemek, ve­zetői csak a hónap végén veszik észre, hogy tervük teljesítésében bizonyos lemaradás mutatkozik. De akkor sem vizsgálják meg a hibák okát, hogy mi okozta a tervtől való lemaradást. Megelégszenek azzal a ténnyel, hogy lemaradtak, ügy gondolkoznak, ».io, majd a követ­kező hónapban úgy do'gőzünk ,hogy behozzuk a lemaradást«. Van olyan hely is. ahol úgy gondolkoznak, hogy az elmúlt hónapban is teljesí­tettük a tervet, akkor bizonyára teljesítjük a jöyőben is. Nőm szá­molnak azzal, h,a nem ellenőrzik és nem figyelik állandóan a termelést, a tervte'jesitést, még az egyes mű­helyrésziek tervteljesitését is, vá­ratlan meglepetések érhetik őket. Akkor pedig már késő. Fel kell számolni az ilyen helytelen állás­pontot. A termelés első alapvető feladata most, a még hátralévő időben üze­meink vezetősége előtt, hogy folya­matosan harcoljanak az ütemes ter­meléséit. Ne legyenek kiugrások és lemaradások az üzem tervteljesité- 6ében, hanem, egyenletesen emelkedő görbét mutassanak az üzem ter­melését ábrázoló grafikonok. Ezt pedig osak úgy tudják olérni, ha a verseny jól ismert formáit az egyé­ni és a brigádok közötti páros ver­senyt még jobban kiszélesítik. Szá­mos esetet tudnának fölsorolni, hogy azokban az üzemekben, ahol mindent, megtettek a páros ver sen vek bein­dításáért és azok állandó értékelé­séért, az üzem tervteljositéso is emelkedett,, Nem egyszer tapasz­talhatjuk azonban azt, ha beindult js ilyen párosveraeny, kevés gon­dot fordítottak annak értékeléséi©. Helyes, ha a versenyeredmények értékelésébe és a termelés egyen­letességének ellenőrzésébe bevonják a bizalmiakat Í3 az üzemi vezetők. Például a gyulai Hár.isnyttgyárban nagy segítséget nyújtanak a párt- bizalmiak a szakszervezeteknek ak­kor, amikor ellenőrzik a termelés eredményeit. A kisciklusban és az orsózóban kis üzemi háromszögek figyelik az elért eredményeket és a hiányosságokat. Tapasztalható azonban néhány helyen, hogy ha eleinte értékelik is az eredmény©-; két, a termelést, később már csak hébe-hóba teszik meg ezt.. Ez ter­mészetes csökkenti a verseny len­dületét. Az ilyen kampányszerű értékelés, amely néhány nap múlva megreked, nem. segíti a termelés növekedését. Megyénkben most egyes üzemek között, igy a textil­üzemek között is párosverseny in­dult éves tervük idő előtti teljesí­téséért, d.o nőni gondoltak annak időközönkinti értékelésére. ügy gondolták, majd a verseny után is jó lesz, ha meggyőződnek arról, ki lesz az öt üzem győztese. Az üzemek, brigádok, ©gyének közötti verseny biztosítja, hogy az egyes műhelyek és üzemek egyen­letesen teljesítsék a dekádonkénti tervüket. Persze nem elégedhetünk meg csupán a dekádonkénti terv- teljesítéssel, hanem törekednünk kell arra, hogy naponként is telje­sítse az üzem "a tervét.. A gyulai, Harisnyagyárban a zártoiklusu ter­melés beindítása tette lehetővé ezt.. Ahol bej van vezetve a diszpé­cser-rendszer, mint például a bé­késcsabai Ruhagyárban, ott két- óránként is ellenőrizni kell a ter­melés folyamatosságát, hiszen a ve­zetőség, do maguk a dolgozók is. állandóan tájékozódhatnak a terv- teljesítés állásáról. Megállapíthat­juk azonban azt, hogy önnek el­lenéi© sem tapasztalható az üzem­ben az egyenletes ütemes termelés. Hiányzik tehát az állandó műszaki ellenőrzés. A diszpéeser-iéndszor ebben az üzemben nem jelent egye­bet, mint többlet adminisztrációt, holott ©z éppen az egyenletes ter­melés jó működésének alapvető fel­tétel© lenne. Az iga®, hogy itt a vállalat vezetőség© megszegi azt, hogy minél hosszabb ideig dolgoz­zanak az ©gyes dolgozók égy üzem­részben, ehelyett állandó átcsopor- tositással fékezik, a verseny lendü­letét, ©zaal az.ütemes termelést. Döntő szerepe van a tervtel jesi- .tésben a Eoy-mozgalomnak. Ez a mozgalom sem terjed magától. Ha elhanyagoljuk a »termelj ma töb­bet, mint tegnap« mozgalom jelen­tőségének ismertetését, ez azt- jelenti,, nem harcolunk eléggé a januári aktivaértekezleten elhangzott célok megvalósításáért. Minden üzemi dolgozónak be kell kapcsolódni a Eoy-mozgalomba, például, ha üzá­rni lakatosaink idő előtt teljesítik a havi üzemi TMK-fervüket, mint a békéscsabai Kötöttárugyárban te­szik, akkor már ők is hozzájárul­tak a gépen dolgozók Loy-moa- gftlmához. A karbantartott gépek­kel könnyebben halad a munka, jobban ki vannak használva a gé­pek is, mindez természetesen a műszakia'k segítsége nélkül elkép­zelhetetlen, de elképzelhetetlen; pártszervezeteink támogatása nél­kül is. A kommunistáknak kell el­sősorban harcba indulni a termelés egyenletességéért, a Loy-mozgalom sikeréért. A szak szervezetek re vár az a feladat, hogy az elért ered­ményeket népszerűsítsék, hogy mi­előbb valóra váltsuk éves tervünk teljesítését. Nagy Imre. Az állami gazdaságok kétnapos aktívaértekezletének hozzászólásai Az első hozzászóló Papp 1:4- vánué. a kőszigeti állami gazda­ság igazgatója volt. Elmondta többek között, hogy az állatte­nyésztésben, különösein a barom­fi-, borjú- és csikóneveié sbm eredményeik vannak. A növény- termelésben azonban, ahol hiá­nyos volt a munka ellenőrzése, nem tartották be az agrotechni­kai eljárásokat, nem használták ki jól a gépeket, alacsony lett a A pártszervezet segítségével jó eredményeket értünk cl lhirauya József, a hosszú te­leki állami gazdaság igazgatója elmondta, hogy gazdaságukban a pártszervezet jót foglalkozik a dolgozókkal, termelési egysé­genként kisgyűléseket tar tun ak, ahol lemaradást észlelnek, idő­ben segílik a munkát. Ennek tud­ható az be, hogy az őszi veté­seket határidőre teljesítették. Majd megemlítette, hogy az em­berekről való gondoskodás te­rén, valamint az állattenyész­tésben komoly hiányosságok van­nak náluk is. Herényi Mihály, a felsőnyo­mási állami gazdaság igazgatója elmondta: Jóidéig hiányos volt a gazdaság irányítása,, vezetése. Több éberséget az ellenséggel szemben gabonatermés. Oka ennek első­sorban, hogy az irányítás nem volt egységes. A párt vezetősé­gébe volt jutási őrmester, az üb vezetőségébe pedig volt csend­őr furakodott be, akik aztán la­zították a munkafegyelmet, szí­tották az eiégede tlojii sége t a ve­zetőség és a dolgozók között Ezen az utóbbi időben sikerült változtatnunk, azóta a munkánk is eredményesebb lett. A középkáderekkel, brigád- és munkacsapatvezetőkkei nem fog­lalkoztak kellően, nem nevelték l önállóságra, felelősségérzetre munkájuk bánt.. Laza volt a mun­kafegyelem, felületes, rossz a ta- lajelőkészités, növényápolás és ez eredményez te azt, hogy a ga­bonatermelési tervüket csak 85 százalékban tudták teljesíteni. A gazdaság vezetősége, a MEDOSZ fes a DISZ Sem foglalkozott ezzel eddig megfelelően. Csatlakoztak ugyan a sáribesuyői gazdaság kezdeményezéséhez, de nem biz­tosították a vállalások teljesítésé­nek előfeltételét minden esetben és nem értékellek rendszeresen az elért eredményeket Szántó Lajos, a kereki állami gazdaság igazgatója elmondta, hogy a szovjet módszerek alkal­mazásával tudták elérni azt, hogy a fejési átlaguk tehenenként 9.1 liter, daraértékesítés a sertések­nél 21.9 százalékos, a malacok le- választási súlya pedig 22 kiló át­lagban. Azok az eredmények azonban, amelyek az állattenyész­tésben megvannak, nem voltak meg a növénytermelésben. Oka ennek az volt, hogy a gazdaság volt agronómusa, Sümegi, szabo­tálta a munkát, akkor dolgozott csak, ha akart, heteken át ott­hagyta a gazdaságot Mikor eze­ket jelentettük a trösztnek, nem vizsgálták ki és figyelembe so vették. Pedig a beszámolóból hallottuk azt, hogy Sümegi agro- nómus a battonyai gazdaságban is azt folytatta, amit elkezdett Hosszúteleken, majd itt a ke­reki gazdaságban: a gazdaságok lezülleszbését. ide vezet az, ha a kádereket nem a rátermettség, a munkája szerint nézik, hanem csak sógor-komaság alapján ál­lítják be, ami több esetben meg­lenni gazdaságot 300, a környék termelőszövetkezeteit 200 hold gabona elvetéssel segítették. Az őszi mélyszántásnak is a vége felé járnak. Silótervüket ezideig 60 százalékban teljesítették és mintegy 5000 mázsa nyers répa- szeletet silóztak le a hozzávaló száraz takarmányokkal. Jói dolgoztak a pártcsoportok Bányai elvtárs referátuma után elsőnek Tarr Imre elvtárs, az akasztópusztai gazdaság párttit­kára szólalt fel. Elmondotta: a munkafegyelmet úgy szilárdítot­ták meg gazdaságukban, hogy a pái’tcsoportvezetők rendszeres esti kisgyüléseken foglalkoztak a dol­gozókkal s a pártcsoportértekez- leteken beszámoltak arról, hol volt hiba a munkafegyelemben. A vezetőség azután oda csoporto­sította a nagyobb erőt. A kom­munisták példamutatásával sike­rült megszervezni a sürgős kam­pánymunkák idején a vasárnapi munkát is. Elmondotta, hogy rendszeresem tartanak pártveze­tőségi ülést, pártcsoporlvezelől értekezletet s népszerűsítik az élenjáró dolgozókat. Marti János, a köröstarcsai ál­lami gazdaság agronómusa bírá­latot gyakorolt a tröszt felé, mert nem adott meg minden segít­séget a notórius munlcafegyelem- sértők megbüntetése terén. Ugyan­akkor nem kapták meg időtlen a védőruhákat sem. Elmondotta, hogy a pártszervezet nem ad kellő segítséget a munkájához s nem dolgozik jól a MEDOSZ sem. Gettó János el v társ, a keretki állami gazdaság pártlitkárhelyet- tesc arról számolt be, hogy ná­luk minden fontosabb munka megkezdésekor összehívják a/, ak­tívaértekezletet, ahol megszabják á következő feladatokat, felelősö­ket állítanak egy-egy munka el­végzéséért és azoknak a taggyű­lésen a végzett munkájukról be kell számolni. A jó politikai munka eredményeként a fégyc- lembontókat a dolgozók ma már saját maguk vonják felelősségre a gazdaságban. A verseny gaz­daságunkban mindenkinek fel­adata s törődnek a szemléltető agitáció fejlesztésével is. Medve Mária, a hosszúteleki állami gazdaság párUitkárhelyet- tese felszólalásában elmondotta: gazdaságuk hosszú ideig az utol­sók között kullogott és-ez nem kis részben annak tudható be, hogy nem volt meg a szoros kapcsolat a pártvezetőség és a. gazdaságvezetők között Sódar elvtárs, a gazdaság régi veze­tője nem veit részt a taggyű­léseken, a pártvezetőség ülésein. Nem egyszer előfordult, hogy a DISZ-fiatalokal is bevitelt© moziba, mikor DISZ-gyülést kel­lett volna tartani Az új igaz­gató elvtárs mái* szorosan együtt dolgozik a pártszervezettel s en­nek eredményeként a hosszúte­leki állami gazdaság az elsők között fejezte be az őszi mun­káltat A jó oktatási munka tükröződik a termelésben mutatkozott a tröszt részéről. Micsovics György, az örmény­zugi állam! gazdaság főagronó- musa elmondta, hogy a gazda­ság négy traktorral, 1900 hold őszi vetést végzett el. Határidőre elvetettek, ezenkívül a rózsási ál­Séllei Sándor elvtárs, a zsa- dányi állami gazdaság párttit­kára arról számolt be, milyen jó eredményeket értek el az ok­tatás terén s a jó oktatási mun­ka nyomán megjavult a munká­hoz való viszony is. A vetésnél 120, a szántásnál 110—120 száza­lékos teljesítéssel dolgoztak. Még számos felszólalás volt. majd utána a gazdaságok élen­járó dolgozóinak átad iák :iz Ál­lami Gazdaságok Minisztériumi* nak oklevelei I

Next

/
Thumbnails
Contents