Viharsarok népe, 1952. szeptember (8. évfolyam, 205-229. szám)
1952-09-16 / 217. szám
s 4 \/iUaua%oU. Héf%e 1952 síepüimber 16., kedd Kél világ Nagyarányú lakásépítés A Lengyel Népköztársaságban lendületesen 'halad a nagyarányú lakásépítkezési tervek megvalósítása. , A sziléziai iparvidékeken több Mint 1000 lakószoba készült el 1952 első hat hónapjában. Az évi végéig további 11.000 lakószobát óénak át rendeltetésének. Qyorsütemben épülnek a munkáslakások Varsóban is. A Marszallnowska városnegyedben 1251, új lakószoba építését féjezilc be évvégéig. A len-* gyei főváros Muranovo nevű negyedében 130 új lalcószobát építettek júliusban és augusztusban. Az új lakások építésével egyidejűleg halad a régi, illetve romos lakások helyreállítása*. A1 marséi vajdaság területén 8000 lakószobát állítottak helyre ezév első félében. Ön töxőesatornahálóxat Köxépdél-Kínában Középdél-Kína dolgozói hatalmas öniözőcsa- tomahá ó Mt építésének tervét fogadták eh amelynek megvalósításával öt év alatt 800.000 hektár-> inyi termélcetlen területet változtatnak gazdag rizs-- 'földekké. Az új termőterületeken évente egymillió tonna rizs terem majd. 1951 végéig Középdél-Kína hat tartományában a szivattyúállomások összkapacitását 200.000\ lóerőre emelik. Ez a Sérv a leymagyobbszabású, amelyet valaha Kínában kidolgoztak a szivattyús öntözésre. Megvalósítása hatalmas lépés a mezőgazdaság gépesítései felé az ország déli részén^ ahol a vízellátás igen. *ia(ty probléma, mivel a termőföldek legnagyobb' része rizs termő terület. A terv megvalósításával Középdél-Kínában megszűnnek az árvizek is. Az országrésznek 1951- ben már ti millió hektárnyi rizsföldje lesz. Az önlözőcsatornahálózat építése a helyi ipar ésrmelé ;ére is ösztönzőleg hat majd. A szükséges’ szivattyúk legnagyobb részét Középdél-Kína gyáraiban fogják készíteni. A kö épdél kínai népi kormány az országrész mező gazdaságiinak fejlesztésére 1953-ban további harminc mezőgazdasági gépállomást állít fel. 1953 áprilisáig a népi kormány annyi rovarirtóporral, valamint permetezővel is ellátja majd a parasztokat, hogy 1,800.000 hektárnyi terület gyapot-, dohány- és gabonatermését védhetik rrueg a kártevő rovarok és növényi betegségek pusztításától. Üdülőé pítkesések Bulgáriában Szófia mellett, a Vitosa-hegységben új túris- taháaakat és üdülőket létesítenek. A Vitoza a’só övezetében 5000. a közé; hegy ségeken 3500, a hegytetőn pedig 1500 személy számára építenék üdülőket és túristaházdkat. A különböző sportágak népszerűsítésére sportpályákat is létesítenek a hegyek kö ölt. A munkások ezrei kerülnek az utcára Az amerikai verseny mind súlyosabb nehézségeket támaszt a világpiacon az angol autóipar számára. Nagy-Britannia kénytelen csökkenteni gépkocsiexportját. Ez a termelés korlátozásához, s igy végsőtökön ezer és ezer munkás elbocsátásár- hoz vezet. A »Neue Züricher Zeitung« című svájci bur- zsoá lap cilrket közöl az angol autóipar nehézségeiről és megállapítja, hogy ezek az utóbbi időben komoly munkáselboosátásokkal jártak együtt. Megemlíti, hogy az Austin Company a közelmúltban 800 munkásnak, a Rover autógyár pedig 80 munkásnak mondott fel. »Valószínű, — fűzi hozzá — hogy több más angol gépkocsigyár is követi példájukat-« A lap a várható nehézségekre utalva Ijeszá-mol arról, hogy ezek az elbocsátások nem az elsők az angol gópkoosiiparban. Az elmúlt héten mintegy 10.000 munkásnak mondtak fel a brit autógyárakban. A lap kényte’en megállapítani, hogy a Munkások felháborodása napról-nupra növekszik emiatt. Az Austin társaság birminghami üzemében például 20.000 dolgozó elhatározta, hogy megtagad mindennemű túlórát. Ez pelig — mint a lap írja — azzal fenyeget, hogy »a hadimegreude'ések teljesítésére is érzékenyen kihat majd-« Csökken a dolgozók életszínvonala Az »U. 8. News and World Riport« című reakciós amerikai hetilap terjedelmes cikkben foglalkozik azzal, hogyan csökkent az amerikai dolgozók életszínvonala- a koreai háború miatt- »Az emberek ma nem élnek olyiaa jó', mint a ko:eai háború előtt« — írja s hozzáfűzi, hogy a jövedelem számszerűleg növekedett ugyan, az adók azonban egyre nagyobb összegeket nyelnek el, ami pedig megmarad, azt a jóval magasabb árak emésztik fel. »Az eredmény az emberek jórós/éuél az életszínvonal süllyedése.« A lap ezután egy munkáscsalád költségvetésén keresztül mutatja be, hogyan zuhan az amerikai dolgozók reálbére. Bár ezek az adatok nyilvánvaló- uy szépítettek, igy is sokq.t árulnak el. A lap megírja, íiogy 1950 eleje óta egy nős, kétgyermekes gyári munkás évi keresete mintegy 500 dollárral emelkedett, amiből első látszatra úgy tűnik, hogy jobban él, mint két esztendővel ezelőtt. Ez azonban csak látszat. Szövetségi jüvede'emadóra. most évi 167 dollárt fizet a két évvel ezelőtti ífiO dollárral szemben, é'elmiszerekre 167 dollárral költ - többet, nem is beszélve a drágább ruházkodásról, a magasabb lakbérekről és közszolgáltatási díjszabásokról. így jóval többet visznek el az ár- és adóemelések az 500 dollárnál. Ennélfogva nincs mást tenni© — állapitja meg a cikkíró —, minthogy kevesebbet vásárol. A lap befejezésül hangsúlyozza, hogy 1950 óta sok család e vesztette 'é'.sápját. Ha ez ;z irányzat igy folytatódik — ad hangot óvatosan a tömegek növekvő elégedetlenségének — a legközelebbi kongresszuson nagy kérdés lehet belőle. Tovább nő az infláció Franciaországban A »Oombfat« című francia lap hírt ad arról, hogy Franciaországban tovább növekszik az infláció. Augusztus utolsó hetében Franciaországban a forgalomban lévő papírpénzmennyiség további 41 milliárd frankkal növekedett és elérte az 1,969.553 millió frankot. Verseny a szovjet mezőgazdaságban a XIX. pártkongresszus tiszteletére A szovjet nép rendkívül nagy lelkesedéssel és örömmel fogadta az SzK(b)P Központi Bizottságának határozatát a XIX. pártkongresszus összehívásáról. A Szovjetunió fejlesztésére irányuló' 1951—1955. évi ötödik ötéves terv irányelveinek tervezetét és a párt módosított Szervezeti Szabályzatának szövegét nagy érdeklődéssel tanulmányozzák a munkások, a kolhozparaszlok és az értelmiség milliói. Alig terjedt el a XIX. párt- kongresszus összehívásának híre, felhívások hangzottak el az egész országban az eredményesebb, a jobb munkára. A gyárak, az üzemek, a bányák, az olajtelepek kollektívái az állami terv teljesítéséért és túlteljesítéséért folyó harcban kimagasló munkasikerekkel ünnepük a küszöbönálló pártkongresszust. A dicső munkásosztály nyomában halad a kolhozparaszlság is. A pártkongresszus összehívásának hírét a faluban is, akár a városban, rendkívüli lelkesedéssel fogadták. — Népünk, melyet Lenin-Szlá- lin pártja és Sztálin elvtárs, a béke nagy zászlóvivője vezet, óriási silcefeket aratott a kommunizmus építésében — jelentette ki Szkripaj elvtárs, szaraiovi kombájnvezető. — Az ötödik ötéves terv irányelveire vonalkozó tervezet a kommunizmus győzelmének jegyében nagyszabású munkák programmjál tárja elénk. Kötelességünknek érezzük, hogy minden erőnkkel gyarapítsuk ha- ■zánk sikereit. ígérem, hogy még szorgalmasabban dolgozom majd. hogy minél előbb befejezhessük az őszi munkálatokat. — Az ötödik ötéves terv irányelveinek tervezete a szocialista mezőgazdaság új fellendü é él irányozza elő — mondja Uljana Basiuk, a Szocialista Munka Hőse, a Ívovi területi »Sztálin«~koI- lioz elnöke. — Szavunkat adjuk, hogy batáridő előtt teljesítjük a mezőgazdasági termékek állami beadási tervét, idejében és jól végrehajtjuk az őszi szántóföldi munkákat, a következő éviién még nagyobb termést harcolunk ki. A gépállomások dolgozói a kombájnok, a traktorok és más gépek jobb, még termelékenyebb kihasználásával akarják megünnepelni a pártkongresszust. Az odesszai 2., a kotovszki és a veli- ko-mihajlovszki gépállomás kollektívái a pártkongresszus tiszteletére sztahanovista műszakot kezdtek és vállalták, hogy október 5-ig befejezik a vetőszántást, A >iHruscsev«-kolhoz (kievi le- rötet, brovari kerület) cséplööri. gádjának kollektívája szavát adta, hogy a gépcsoport termelékenységét a terv szerinti napi 24 tonna helyett 50 tonnára növeli Sok kerület- kolhozai vállalták, hogy minden módon fokozzák a gabonabeadás üteméi és i y határidő elolt teljesítik hazájuk iránti legelső kötelességüket. Az Orel-területi krasznyini kerület »Malenkov« kolhozának tagjai elhatározták, hogy a kongresszus tiszteletére 246 mázsa gabona helyett átlagban napi 328 mázsát szállítanak az állami magtárakká. A hazafias felajánlások tömegét sorolhatjuk fel, amelyeket a szovjet dolgozók a XIX. pártkongresszus tiszteidére tettek. A felajánlások tükrözik' a kolhozparasztság szerelőiét és odaadását Lenin-Sztálin pártja iránt. A szovjet nép a XIX. pártkongresszus küszöbén még magasabbra emeli a szocialista munkaverseny zászlaját. A kolhozparasztság az egész szovjet néppel együtt új munkagyőzelmek- kel, új mezőgazdasági crcdmé- nyekkal ünnepli Lenin-Sztálin pártjának XIX. kongresszusát és ezzel hozzájárul a kommuni -mfis győzelméért folytatott harchoz. Csütörtökön kezdődik meg a tanítás a dolgozók gimnáziumában A békéscsabai általános fiúgimaáziumhan, a dolgozók íi n- názhunában a tanév szeptember 18-án, esü örtöftöm «Mnutau 5 órakor kezdődik. Ebban a tanévben két osztály: az I-sa és IV« működik majd. Bekapcsolódhatnak a továbbtanulásba mindazok a dolgozók, akik jogosullak arra, hogy félbemaradt középiskolai tanulmányaikat a dolgozók gimnáziuma I., vagy IV. osztályában folytassák. ✓ Egy falu múltja — jelene Békéstarhos. 1945 ©lőtt ez a név hajnalban kelést, későnfek- vést, megalázó parancsszavakat, ar- culcsapkodást és embertelen robotot, egészségtelen cseléd odúkat, félmeztelen, kenyérért sóvárgó gyermekeket, nyomort jelentett. Röviden: »gróf« Wenckheim László 12.000 holdas uradalmát. Ha fogott volna az átok, amit erre a helyre,_ Laci gróf fejére, szórtak a tar- hosi, ludadi, vizes tusi, békési és a környékbeli apák és anyák, ak- .vur Öméltóságát még virágzó fiatalságában apróra ette volna a fene. De nem fogott az átok 's ő éft, tei.—klott, hol Londonban hol Monte Car lóban. Külföldi nyaralásai bü/.bep ágyasait kristálycukron azúnkáztatta. Itthon meg az aratók, lOOG-bon, sztrájkba léptek. A csendőrök valamennyit, — mintegy 350—400 dolgozót — bezárták az uradalmi és szélmalom épületébe, hogy boléjük verjék, elégedjenek meg. a learatott kenyérgabona tizenhármadéval. Mikor ez sem használt, hegyilakó románokat hoztak még olcsóbbért. Az árpakalászt szedegető idŐ3 Nánási Jánost Laci gróf elzavarta: »Takaodj ki a pusztámból Vannak nekem vadjaim, amik a kíaászt feegyék!« Kondor András főintéző is szolgálatkészen ütötte-yerto a cselédeket. Pusztai Mihályt is ar- culverte egy vesszővel az egyik vadászaton, mert azt mondta Kondornak, hogy őt már megmotozták a csendőrök. Kertész Lajost azért pálcázta meg, mert az kimerültségében elszunditott az ökörfogatos kocsin. Ütlegelés, megaláztatás, nélkülözés és az örökös fer- tályvérás közben vénült meg idő előtt Szarka István is, aki a többi 1500 cselédhez hasonlóan fiaival- együtt robotolt a pénzt szemétként dobáló Laci grófnak. A mostani Békéstarhos a tavaszi napsütéshez, a rügyfaka- dás és virágnyilás boldog idejéhez hasonlít. A felszabadulás, pártunk vezeté-e, a terv boldog embereket formált a volt cselédekből, megszépítette és egyre szópiti ezt a tájat is. Álljunk meg a pozdorjává tört, múlt romjaiból keletkezett buckán s gyönyörködjünk Békéstarhosban. Olyan ez a fejlődő község, boldog életünk virágzó tavaszán, mint egy nyíló rózsa. Nézzük ennek az életnek egyik hajtását, a gépállo- má t. Harminchat erőgép, két kombájn, 11 aratógép, négy vontató, egy tehergépkocsi és sok más modern gép sietett ebben az évben a tarhosi és a környékben lakó dolgozók segítségére. Nézzük a fejlődő »Petőfi« termelőszövetkezetet. A terv adta 148.000 forint költséggel épült modern istállóban 74 szarvasmarhájuk van. Felépült a 21 férőhelyes és most épül a 11 férőhelyes sertésfiaztató. Semmi-Í vei kezdték és ma 326 sertésük van. Serb Mihály Wenckheim és más úrj bitangok volt juhásza a tsz 383 juliát gondozza. Nézelődjünk tovább. Kész a ta. nácsháza s körülötte 52 családi ház emelkedett az elmúlt hét év során állami kölcsönnel. Mintegy nyolcnak most rakják a falát. Jövőre és aztán igy emelkedik majd az iskola, a kultúrliáz, orvosi rendelő, üzlethelyiség és még több családi ház fala. A Terv új községei formál itt e sok keservet és nyomorúságot látott tájon. Tekintsünk be a parkba, ahol 1944 tavaszán Laci gróf oldalba rugdosta a füvön szundikáló ifjú Nánási Jánost: »Ki vagy te? Takaodj ki inneni Itt csak nekem és a madának szabad jani.« Nos, ha most odamenne, menten megütné a guta. Iskolás gyerekek százai ismerkednek itt a betű-« vei és _a zenével. Uj már ifcft csaknem minden. Hétszázezer forint költséggel emeletet húztak a sok tivornyát látott kastélyra —. kollégiummá alakították át. Közvetlen befejezés ©lőtt áll Békés megye legszebb épülete, egy modem zenepavillon, amit© kormányzatunk két és félmillió forintot költ. Az elmúlt évben 16 zongorát, fúvós-! és vonóshangszerek sokaságát adott kormá yzatunk mintegy 310.000 f - rint értékben. Ezenkívül száz ágyat, szekrényeket, padokat, asztalokat adott 200.000 forint értékben. Jövőre hárommillió forint kö t éggel hatalmas kollégium éjük Mindez derűs örömmel tölti el