Viharsarok népe, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-18 / 167. szám
Gyors cséplés, gyors begyűjtés - korábbi szabadpiac! Jó felvilágosító munka nyomán Fiizesgyarmaton növekszik a beadás Füzesgyarmaton is egyre nagyobb Lendületet vesz a cséplés lés ezzel egyidőben a beadási kötelezettség teljesítése. Gyáni Sándor 12 holdas középparaszt 180, Hegedűs Gyula ötholdas dolgozó paraszt 150, Túri Lajos 9 holdas dolgozó paraszt 110 százalékban, teljesítette árpabeadását. Az első búzát közvetlen a géptől Papp József 12 holdas középparaszt szállította be a füzesgyarmati földmű- tosszö vetkezet raktárába 12-én a délutáni órákban. De nemcsak any- jnyit, amennyi az előírása volt, hanem a dupláját, vagyis 200 százalékban teljesített A népnevelők eddig is tartalmas felvilágosító munkát végeztele, amit természetesen most sem hagytak abba. Vitába szállnak az olyanokkal, akiket megtévesztettek a kulá- jkok s nem látják a község fejlődését s azt, hogy nekik hogyan kell azt elősegíteni. A terv számos alkotással ajándékozta meg a füzes- gyarmatiakat is. Jól felszerelt gépállomást, 12.000 forint költséggel épült napköziotthont, 11.000 forint költséggel készült népzuhanyozót, kultúrotthont, bekötőutat kaptak, Most az alkotmány ünnepén adják át rendeltetésének a tízágyas szülőotthont. Eddig 70 kilométerre, Gyulára kellett az anyákat szállítani, ha nagyobb orvosi segítségre volt szükségük s bizony néhányan késve érkeztek. Oláh István s Dobo-uteä.Uan végez jó felvilá. gositó munkát. Esténként hol az egyik, hol a másik háznál jönnek' össze beszélgetni. Ilyenkor szóba- lu>/,/.;! a múltat azok előtt, akik a küblitek 'Iíárigját utánozva azt mond-1 ják: »sola a beadás«. — Mi maradt nekünk a termésből, mikor 1945- bon a magunk földjét munkáltuk? Semmi. Odafizettünk 6—8 mázsát az igáért. Egyikünk Agot Gergely 60 holdas, másikunk Csák Gy. Sándor 37 holdas, meg a többi kulá- kokaak. Ráadásul semminek sem hívták azt a munkát, amit végeztek. Most traktor szántja a földet, jól megmunkálja és jól tereim. Van miből beadni, jut a szabadpiac-: ra is. Hogy Oláh István szavai nem hangzanak el hiába és hogy mennyire gyűlölik a dolgozó pa" másztak a háborúra spekuláló, a hatalmukat visszaszerezni akaró ku-' feulákokat, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Dobó-utcabeliek a gabona kivételével. 95 százalékban teljesítették mindenből harmadik negyedévi beadási tervüket. Györfi István 11 hold földet kapott a felszabadulás után Füzes- gyannaton. De csaknem elment tőle a kedve. Az akkori össze-vissza helyzetben kénytelen, volt Balogh Sándor 70 holdas, meg Pikó Lajos 63 holdas ku Iá koktól búzát kölcsönözni. Adtak is azok, de egy mázsáért 25 százalékos kamatot, vagy 12 napi munkát követeltek, Györfi Istvánt is akkor dolgoz« tatták, amikor annak saját földjét kellett volna kapálnia. Most Györfi István ie keserű emlékként mondja el dolgozótársainak, hogy akkoriban fele termést sem adott a földje. Ha továbbra is szabadkezet engedtek volna a kulákuzsorá- nak, ©zőta megint cselédeskedhetne. Török László sem rejti véka alá, hogyan élt a múltban Jakabfi László 3.500 holdas bérlőnél. Hat családjával egy kis egészségtelen házban szorongott. A gyerekek egész télen át otthon ültek, csaknem, meztelenül. Kenyerük is kevés volt, nemhogy ruhára és iskolás könyvre jutott volna. Felszabadulás után 12 hold földet kapott, aztán ahogy korlátozni kezdték a kulákuzsorát, úgy nőtt, gyarapodott gazdasága. Ma már léét lo«a s egy tehene van. Megnagyittatta házát, istállót és sertésólat építtet. Gyermekei sem éreznek hiányt semmiben. Mindezek mellett azt is elmondja: — tavaly 150 százalékra teljesítettem beadásomat s az idén is jóval túlteljesítem. Asszonyok bevonásával sikeresen befejezzük az aratást íz aratást két műszakra osztottuk be, hogy a gép egy percig eo, álljon kihasznáíat.anul és a minisztertanács határozata értelmében idiőben be tudjuk fejezni. Csoportunk tagjainak feleségei válla koz- arra, hogy minden éjjel kijönnek keresztet rakni a gép után. így tudott éjjel-nappal haladni az aratás. Az őeziárpánkat xnár 100 százalékban, a búzát pedig 90 százalékban learattuk. Bondár József, a sartadi gépállomás körzeti szerelője m% a yasámapját is feláldozta azcit, hogy aratógépünket ki tudja javítani. Vinoe István ®rtés- ^ondozó pedig két hajnalban 25 hold éipakapaiékot szedett fel egyedül. Az arató munkacsapat hajnal két óráig gyűjtötte a szénát, hogy állatállományunk részére a megfelelő takarmányt biztosítsa és az aratási munkákból semmi kifeséee né tegyen. Két óra után pedig hozzákezdtek az aratáshoz- így a napi tel^ítmónyükiet 210 százalékban teljesítették. FODOR MIHÁLY, Sarkad, «Petőfi» tszcs. A DISZ-fiatalok ílredjuk-móil szerrel csépelnek A csorvási állami gazdaság kombájnjainak kivonulása nagy érdeklődést keltett nemcsak az állami gazdaság dolgozói között, hanem eljöttek még a környékbeli dolgozók is, hogy megtekintsék a munkáját. Tizennégy óra alatt 41 hold kalászost aratott és csépelt el a két kombájn. Majd a lecsépelt búzát kitisztították és vontatóval a magtárba szállították. A kombájnok munkájához nagy segítséget adtak a gépműhely dolgozói, mivel szalmagyüj tőkocsi nem volt, így házilag készítettek és nem szórta szót a szalmát, hanem kis boglyákba gyűjtötte össze. Aratógépeink éjjel-nappal vágták a kalászosainkat, váltott műszakban. A szorgos munkánál? meg is van az eredménye, mert aratási tervünket 5 nap alatt befejeztük. Majd rögtön három cséplőgéppel hozzákezd tünk csépelni, melyből kettő át van alakítva Bredjult- féle gyorscséplési módszerre. Az egyik gyorscséplőnél DÍSZ-fiata- lok vannak, a másiknál pedig a házépítő-brigád tagjai, akik koreai műszakban dolgoznak. így a cséplést nyolc nap alatt akarják elvégezni. Szabó József Csorvás, állami gazdaság. A mezőhegyesi asszonyok éjjel is csépelnek X A mezőhegyesi állami gazdaságban az aratás befejezése után most a cséplésre mozgósítunk minden erőt. Ezt a munkát a mezőhegyesi pártbizottság javaslatára Bredjuk-féle gyorscséplési módszerrel végeztük, 500 mázsa gabonát csépelünk el naponta. így végzi a cséplési munkát az újmezőhe- gyesi üzemegység is, összekapcsolják azt a koreai nép iránt érzett szeretelükkel és koreai műszakban dolgoznak. Nem elégedlek meg a napi 500 mázsás csépléssel. A nőbizottság elnöke, Dunai Józsefbe elv- társnő összehívta az asszonyokat, megbeszélték azt —, hogy az eddig vásárolt 8000 forint értékű koreai bélyegek mellett — mivel tudnák még segíteni a hős koreai asszonyokat Azt határozták, hogy a cséplési munkából is úgy kiveszik részüket, mint az aratásból. A cséplőgépnél munkaerő van elég, azok egész nap teljes erővel dolgoznak, de éjjel állnak. Bálint elvtársnő azt javasolta, hogy csépeljenek éjjel, 38 asz- szony azonnal csatlakozott ehhez. Megbeszélték az üzemi pártszervezettel, úgy szervezik meg most már a fogatokat, hogy éjjelre is legyen elegendő csépelni való gabona és a 38 asszony teljes férfierő nélkül 140 mázsa gabonát csépel el egy-egy éjjel. Világosan bizonyítja ez azt, hogy a nők a legnehezebb munkában, a csép- lésben is megállják helyüket. Tímár István. Mezőhegyes, akadémiai hallgató. A medgyesegyhází „Moravszki“ tszcs is ünnepélyesen beadta az első gabonát Medgyekegyházán a »Moravszki« tszcs megkezdte a búza beadását, egyenesen a cséplőgéptől 16-án délután 5 óra tájban a medgyesegyházi fúvós zenekar, az úttörő csasztuska- brigád és tánccsoport várta a zászlókkal, föliratokkal és ötágú csillagokkal feldíszített kocsiitat, amelyek hozták az első gabonát a hazának. Ott volt a helyi párt- és tanácsvezetőség a szépszámú ünneplő közönség között. A tszcs dolgozói ragyogó arccal hallgatták az üdvözlő beszédet és azt a kedves kis műsort, amit tiszteletükre rendezett Medgyesegyháza kultúrbri- gádja. A »Moravszki« tszcs tagjai bebizonyították, hogy a géptől való beadásukkal segítik ötéves tervünk végrehajtását és a béketábor erősítését Herényi József Gépkocsivezetők és autószerelők szerződése a 100.000 kilométeres mozgalom sikeréért Javítás után 100.000 kilómétert lefutni egy gépkocsival komoly feladat., egyben érdeke nemcsak a gépkocsivezetőnek, hanem a motorszerelőnek is. Ezért csatlakoztak a békéscsabai Autójavítónál is a dolgozók ahhoz a mozgalomhoz, amelyben a gépkocsivezető és a motorszerelő szerződés megkötésével vállalják, hogy javítás nélkül futja le a gépkocsi a 100.000 kilométert a műhely elhagyása után. Szák Mihály motorszerelő egy, Rácz András és László István motorszerelő brigád szintén egy gépkocsit indított már útnak a mozgalomhoz való csatlakozásuk óta. Az eredmény nemcsak az, hogy az egyik gép már megtett 8—10.000 kilométert, hanem az is, hogy a gépkocsivezetők továbbra is tartják a kapcsolatot a motor szerelőjével. Levéliélí Mtonélyeeen fordulnak egymáshoz véleményért bizonyos esetekben. Ez hozzásegíti a gépkocsi vezetőjét és a motor szerelőjét ahhoz, hogy mielőbb elnyerjék a várva-várt sztahanovista cimet. A Rőder-mosgalom eredményei a Kötöttárugyárban Harminc százalékkal csökkent a száz százalékon alul teljesítők száma a békéscsabai Kötöttáru- gyárban a június hónapban, az előző hónaphoz viszonyítva. Igen jó eredményt ért el Czipó And- rásné munkamódazerátadó, aki a hozzá beosztott új munkásokkal úgy foglalkozott, hogy 3—4 hét múlva aljjjgi alant olyan dolgozó az új munkások között, akin© haladta volna meg a 100 százalékos teljesítményt. De nagy szerepük van ebben a Rőder-jnoztgalomba bekapcsolódott sztahanovistáknak is, akik nemcsak a normán aluli teljesítőket segítik, hanem a 105—110 százalékot elért dolgozókat is azzal, hogy tapasztalataikat átadják jobb eredmények eléréséért. így például a lánckötőben Jánosi Pál né felvető, kétszeres sztahanovista vállalta augusztus 20. tiszteletére, hogy Krajcsó Ilona ifi-felvetőt sztahanovista szintre emeli, aki ezt a szintet elérte, sőt túl is haladta. 40 elfogadott újítás a Pamufszö vőben Több ötletet és újítást vezettek máv bp m íidúa a békéscsabai Pamutszövőben, melyek biztosították a termelés emelését, a minőség javulását és az anyagtaWékoeságot. Ezekben a munkákban különösen az Andé újitó-brigád emelkedett ki. Az újítás iránti érdeklődést mutatja az is, hogy a dolgozók ebben az évben 67 újítást adtak be, melyből 40 lett elfogadva és ebből ara üzem már 38-at be is vezetett. Csupán, a Furák Mihály és Fekete István elvtársak femenergia megtakarítására beadott újításával 10.000 forintot takarítanak meg egy év alatt népgazdaságunknak. ILLETÉKESEK FIGYELMÉBE! Intézkedjen a gyulai OFOTÉRT! Az üzemekben, gyárakban, hivatalokban állandóan mnnkaveraeny folyik. Jó volna, ha a gyu'Lai OF ÖTÉRT is tenne felajánlásokat olyan formában, hogy a megrendelt szemüveget idejében szállítsa. De ez nemcsak vállalás lenne, hanem teljesítés is. Ugyanis én 3 hónappal ezelőtt rendeltem meg a szemüvegek A megrendelés után két hót múlva a régi használhatatlanná vált, azóta több, mint két hónapja szemüveg nélkül járok. Számomra ez igen kellemet’en, mert év végén, amikor a Legtöbb munka volt, (szemüveg nélkül ke lett dolgozni. En saját magam is vizsgára készültem. Azóta már kétszer sür- • gettem levélben, de még semmi választ nem kaptam. Java-oom, hogy jó lenne utánanézni az OFOTERT munkájának, bogy a nélkülözhetetlen szemüvegeket idejében küldjék el ft dolgozóknak. RÁBAI IRMA, Vésztő Miért késet! a fizetés az orosházi Barneválban? Július 12-én az Orosházi. Karneválnál 15—20 munkás be volt híva, fizetésfel vételre, délelőtt 10 órára. De annak ellenér©, hogy a pénz is idejében megérkezett, a fizetést mégis csak délután fél 1-koi kezdték meg. Kamazért a felelős, hogy ilyen nagy munka idején a dolgozók több óra hosszát várakoztak? OSKÓ SÁNDOR, Orosháza DÉVA VÁNYAI GÉPÁLLOMÁS VEZETŐSÉGE! Miért áll még most is nyolc cséplőgép a telepen, sünikor 15-én már teljes erővel hozzá kellett volán kezdeni a cséplési munkák végzéséhez? Olyan szükség van minden gépre, mint a miudeaniapi kenyérre. Sürgősen Intézkedjetek! TANÁCSELNÖKÖK! Vegyelek példát a méhkeréki tanácselnökről, aki minőiül géphez eljár és felülvizsgálja, nincs re szemveszteség. Egyben a be hordási fc ellenőrzi, hogy a begyűjtésen keresztül a szabadpiacot mielőbb megkaphat,sa a község.