Viharsarok népe, 1951. december (7. évfolyam, 280-304. szám)

1951-12-12 / 289. szám

VILÁG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! ( Á Méhkeréken úgy határoztak: 15-re befejezik a mélyszántást DISZ tagkönyvcsere Sarkadon V. ________________> S ÁGÁNAK LAPJA 1951 DECEMBER 12, SZERDA Ára SO fillér VII. ÉVFOLYAM, 299. SZÁM A megyei pártértekezlet — új sikerek erőforrása Munkában Rákosi elvtárs beszéde nyomán Békéscsabai vasutasok a terv részleteiben való teljesítéséért harcolnak Vasárnap tanácskozik a megyei pártértekezlet és megválasztja a megyei párt választmányt. A párt- értékezleten folyó tanácskozás ős az ennek alapján hozott határozat, a párt választmány megválasztása még erősebbe h-sgi a pártéit, — ■»fitt métát a megye pártsservezelehtek, « megye dalg<\zó népének. A pártórtsjkefelet tiszteletére — a párt iránti «za^citet kifejezése­ként, a Iqgmóltóbb köszöntőként — azt vállalták a dolgozók, hogy több és jobb munkát végeznek. R megyei népe is tudja, hogy a Viharsarok eredményeiben, roha­mos fejlődésében elvr'Alaszt'inialh- mJ beírnia van a pártbizottságok, pártszervezetek, a kommunisták jó munkája, harca. Boldog a nép ab­ban a megyében is. hiszen a Szov­jetunió felszabadító harca nyomán nemcsak az, — liánéin már ed­dig is sokkal több valósult meg abból, amelyért esztendőkkel ezelőtt a kommunistákkal az élen küzdöt­tek. ezfavukftt hallatták, életüket adták. A békéscsabai Kul'.vh Oyvla divtára is fiatalon halt hősi halált, — a műért. 1935-be,n a szabadság­ért. emberi életéit Endröáön tün­tetett a nép. fis eldördült a csen- dőrsoitüz. Sok szegénypai asztot metró ltok a <-endőrgolvúk és a nép vére pirosra festette az utca porát. Nvurniv sincs már a fájda­lomnak, amelyet a múltban igy Ön­tettek dalba a megvetett zsellé­rek. kubikusok: ».. .csikorog a ta- licékája, bús könnyei kúpnak ret- ja-. i« 'Békéscsabán, az orosházi Ba­nyák között és másutt is a Vi­harsarok-bon földalatti munkás- 6Zf»rvözotek működtek és az arain- Sztrájkok is »m radübörögtették e földeit« az ina’; lába alatt. Megyénk népért pit segít égével méltó örö­köse a Viharsarok forradalmi ha­gyományainak. A kommunisták azok. akik példát mutattak <a múlt­ban, példát mutatnak most a ha­zaszeretetben, helytállásban, áldo­zatvállalásban, munkában. t>A megyei, pit'rtek&zlH # me­gye egész dolgozó népe érdekében, a békéért tmuwskefgik majd* — így mondotta, ezt Gálik Ilona, bé­késcsabai szövőnő ós igy vallják etet megyénk dolgozói. Ezért is vállalta például a Pamutszüvö »Zó* ja«-brigádja; úgy köszöntik » pártéitekealetet, hogy naponta 20 méter anyaggal gyártanak többet- Annaházi Katalin, munkáé rdtuu- renddel kitüntetett Itékéscsaboi szö­vőnő a megyei pártértekezlet tisz­teletére arra kötelezte magát, hogy normája teljesítését 160 százalék- ról 165 százai.'kia emeli. 98 szá­zalékban eljőoízta'.yú és két «Al­lékban másodosztályú árut termel. A pártúrtekezleton a legjobb pártmunkások, dolgozó parasztok értelmiségiek, élenjáró munkások vesznek részt, — a megye népó- uejk színe-java. A pártirtekezlet résztvevői között olyan emberek lesznek, mint Párkány J'ánoü elv­társ, a mezőkor ;ó Fizi járási párt­bizottság titkára. S:te György elv­társ sztahanovista kőműves, dr< Farkas Ernő’ irtára orvos, C'sei Katalin elvtár-nő dóvá ványai t~z- tag, Vetési Gábor elvtárs, mu­rányi, tanársolnok. if j. Hajdú György elvtára, a kondoros! " Dol­gozók« tsz üzenni pártszervezetének titkára, Vidovynyocz Ilona elv- társnő, a Kötöttárugyár kiváló munkúsnője,, Pataki István elvtárs, a békési járási pártbizottság tagja, Pribolyszki Mátyás elvtárs, a Pa­mutszövő vállalatvezetője, Csaba János elvtárs, a dévaványai köségi párt vezetőség titkára. A küldötte­ket a nép megbízásából, a kommu­nisták választották meg. A küldöt­tek feladata az is, hogy értékeljék a pártszervezetek, a pártbizottsá­gok végzett munkáját, tolmácsol­ják a párttagok és a pártonkívüliek véle,menyét, üzenetét. Minden kül­dött még alaposabban, még jobban beszélgessen el a pártértekezlet, előtt a párttagokkal, pártonkívüli dolgozókkal, mert felelősségteljes és kitüntető megbízatásukat igy tudják jól elvégezni. A megyei pártéitekozlet nemcsak értékeli a már lezajlott községi,- városi és járási pártértekczlctek ta­pasztalatait. hanem tovább is fej­leszti azokat . A púrtértokezLet ér­tékeli egy észt >ndő végzett munká­ját, különös figyelemmel eria, hogy Rákosi elvtárs I95Ü február 10—i be­széde éta milyen eredményeket ér­tünk el a pártdemokrácia, bírálat, önbírú'lat kifejleszt'se és a párt- építés terén is s mi még ti tenni­való. Fontos feladata megbeszélni a pártérte közi tnek és meg is lueszéli, hogy az MDF TI. Ivott-, grass známik imtúrozatából mit va­lósítottunk mag- eddig megyénkbenj és hogyan folytassuk tovább a har­cot a kongresszusi határozat tel­jes végrehajtásáért. A küldötteknek arról is kell beszólni, hogy a já­rás, falu, város, üzem pártszerveze­tei — figyelemmel Rákosi elvtárs oaév november 30-i beszédéi© — mennyire mozgósították a dolgo­zókat olyan közvetlen feladatok el­végző-őre, mint u falvakban a be­gyűjtés fokozása, üzemben a terv teljesítésű és a munkafegyelem megszilárdítása. Fokozottabb a fe- folelőssége a mezőkovácshazi já­rásból jövő küldötteknek, mert Rá­kosi elvtárs 1956 február 10-i beszé­dében külön rámutatott arra, hogy a mezőkováo6házi járásban milyen hiányosságai voltak a pártdemokrá- ciának .bírálatnak, önbirálatnak, a párt és a tömegek közötti kapcso­latnak. Arról is be kell számolni" « ni: zőfeovőcsházi járás küldöttei­nek, hogy a február 10-i beszéd óta milyen eredmények vannak és hol mutatkoznak még hibák. Bzánrbaveszi a pártértekezlet a párt építéséért," további erősödé­séért folyó munkát, hogyan halad n pártoktatás, mennyire nevelték pártszervezeteink a békohareban va­ló fokozottabb helytállásra a dol­gozókat miképpen segítették a tö- mogszei vezetek, főkép a DISZ mun­káját, hogyan folytatták aa ellen­ség elleni harcot. De a számbavé­telen túl a pártérteloezlet megje­löli a feladatokat, az MDP II. Kongresszusa alapján utat mutat előre. A pártértekezleten a kom­in nu ista vezetők tanácskoznak. A küldötteknek, a tanácskozás részve­vőinek felszínre kell hozni a tö­megek alulról jövő bírálatát, al­kalmazni, használni koll a bolee- vizmus elmaradhatatlan fegyverét: a bírálatát, önbirálatot, amely nagy előrelenditője szüntelen fejlődé­sünknek. A pártéitekozlet a megye poli­tikai, gazdasági és kulturális fej­lődése útján fontos mérföldkő, to­vábbi eredményeink eléréséért nru­A békéscsabai vasutasok Rákosi elvtára beszéde után vállalták, hogy évi tervüket, amelyet már eddig globálisan 107 százalékra teljeaí- tottek, Sztálin elvtírs születésnap­jának tisztedétől» részleteiben is teljesítik. Ezen túlmenően a há­romnapos kocsifordulót 115, a ko­Az doki »József Attila« és a »Villám« termelőszövetkezetekben Rákosi divtára beszéde után elhatá­rozták, hogy a még kintiévé répa Az állammal szembeni kötelezett­ségiek teljesítése sem maradhat el, hiszen, ennek nagy fontosságáról is beszélt Rákosi elvtira . Ezt is feüiemerte dolgozó parasztságunk. Ennek igen szép példáját mutatja Igém komoly feladatot vállaltak a szabadkigyósi kisgyűiésen — ahol Rákosi elv társ beszédét tárgyalták .íu^g:.. literes. Imié, Virág. .Báláz« és Miklós Béla közepparasztok ott a kisgyűlésdn elhatározták, hogy felkeresik azokat a dolgozó paraszt- társaikat, akik még nem teljesítet­ték begyűjtési kötolezottségüket. élmondják nekiks mennyi» azál­Rúkosi elvtárs beszéde óla több, mint egy hét telt el, azóta Ujszalontán is nagy változás állt be az államfegyelein terén. Ez megnyilvánult abban is, hogy a dolgozó parasztok érzik: helytele­Hétfőn, a Magyar Tudományos Akadémia ezévi nagygyűlésére meg­érkeztek a külföldi államok tudóe- küldöttségei, élükön V. P. Nyiki- tvin akadémikussal, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája elnök­ségének tagjával, Megérkezett to­csimozgatást 105, a »abosséget pe­dig 110 ozásotokra teljesítik. Azt is vállalták a csabai vasutasok, hogy szolgálatukat balesetmentesen végzik el. A jó munkához tudás, meggyőződés szükséges. Éppen ezért azt is vállalták, hogy a politikai is­kolát lemorzsolódás nélkül végzik el. és gyapot betakarítására mozgósít­ják a családtagokat. Ezt az elha­tározásukat már valóra váltották. Bú j ki Tóth Lajos, orosházi 16 hol­das középparaszb. Ö azt vállalta Rákosi elvtárs beszéde után, hogy 1952. évi tojás- és baromfibéadását március 1-ig 50 százalékra telje­síti. lam, a dolgozó nép, saját maguk érdekét sértik meg azzal, ha tovább halogatják kötelezettségeik telje­sítését. A három középparaszt kez­deményezését a kisgyűlős mind a 32 hallgatója magáévá tette ós ők is vállalták, hogy felkeresik a ter- ményhegyűjtest hanyagoló dolgozó parasztokat. nül cselekedtek, amikor elma­radtak a beadással. Fazekas Pál újszalontai dolgozó paraszt töb­bek között azt mondta: szégyenli, mint tanácstag, hogy a tojásból mintegy 150 darabbal hátralék­vóbbá A. Vj. Pallagyin akadé­mikus, az Ukrán Tudományos Aka­démia elnöke, valamint a lengyelt, román, bolgár, német tudósok. Az akadémia egyes osztályai hétfőn megkezdték tanácskozásai­kat. ban van és megfogadta, hogy úgy a tojás- és baromfi, mint az adóhátralékát december 15-re ki­egyenlíti, mert szégyenli magát, mikor Ujszalontán is alig van néhány dolgozó paraszt, aki hát­ralékban van és ő ép azok közé tartozik. Fazekas Pál megfogadta, de teljesítette is vállalását. Uten bevitte a baromfit és a tojást a szövetkezetbe. Ugyancsak Szap­panos Jánosné 10-én eleget tett a kukorioabeadásának. Dara! «.ín Demeter, akinek 180 kiló kuko­ricabeszolgáltatása volt, 4 má­zsát vitt a szövetkezet raktárai«. Rákosi elvtárs beszéde után az eddig is eléggé szorgalmazott őszi mélyszántás még nagyobb lendü­letet veit, a héten be is fejeztük. Csupán azoknak a parasztoknak van szántanivalöjuk, akik más községijén laknak és a földjük itt van. Itt különösen a méh­keréki tulajdonosok vannak el­maradva. Ezek a dolgozó parasz­tok is mutassák meg, hogy lema­radásukat piinden vonalon iKi­hozzák. mert az államfegyelem betartása, a minisztertanács ha­tározatának végrehajtása vala­mennyiünkre kötelező. Tóth Imre lev'kwő, Ujszaloula. Meg akarjuk nyerni a begyűjtési versenyt Községünkben a nviniszlei-ta­nács határozata óta különöskép­pen a kenyérgabona és a takar- inánygabonabegyüjlés nagyobb lendületet vett. Baromfi- és tojás- begyűjtés terén nálunk nagy hiá­nyosságok voltak. Rákosi elvtárs beszéde nyomán döbbentünk rá méginkább, hogy a kötelezettsé­gét minden dolgozónak maradék­talanul teljesíteni kell. Ezt érezte Szász Viktor középparaszl is, amikor Rákosi elvlárs lreszéde után elmondotta: eddig még fi sem teljesítette' tojásbeadási kö­telezettségét, de három napon be­lül teljesíteni fogja. Mező Viktor dolgozó paraszt baromfi- és to­jásbeadási kötelezettségét decem­ber 15-ig teljesíti. De ez nemcsak egy néhány dolgozó paraszt nak kötelessége, hanem valamennyi­nek. Ezért a községi végrehajtó- bizottság, valamint a társadalmi bizottság közös megbeszélésén el­határozták, hogy jobb felvilágo­sító munkát végeznek. A ini köz­ségünk Riharugra községgel van versenyben. A versenyt meg akarjuk nyerni és meg is nyer­jük, lia minden dolgozó paraszt mielőbb teljesíti beadási kötele­zett ségéL Máté Sándor»: c. Körösnagyharsány. A kukoricabegyüjtés élharcosai BALÁZS ISTVÁN kpndoroei hatholdas dolgosra paraszt 125 kg beadási kötelezettsége helyeit! 7 mázsa 57 kg kukoricát szál­lított be e ezzel kötelezettségét 605 százalékra teljesítette. BALOGH PÁL ötholdas kondor ősi dolgozó paraszt 697 kg kuko- | rica beadásával 382 százaié!;» teljesítette a nép államával J szemben beadási kötelezettségét. I KÉKI JÓZSEF kétholdas dévaványai tanácstag 186 kg kukori- | oa helyett 377 kg-ot szállított be. { Id. SZÉKELY JÁNOS I-es típusú tszcs-tag, 266 százalékra tel- | jesitette beadási kötelezettségét. tatja az utat, új sikerek gazdag erőforrása. Elősegíti azt is, hogy még mélyebb legyen a kapcsolat o párt ós a tömegek között, tovább erősödjön pártunk, tovább javuljon a politikai munka ós a pártok la tófi. Lendületet ad a pártértekezlet fa­lun a begyűjtési munkának, a mély­szántás végzésének, üzemekben az évi terv teljesítésének. D© hasz­nos segítséget ad ötéves tervünk harmadik év© megkezdéséhez is. A pártértekezlet meghatározza — es ez az egyik fontos feladata — ho­gyan kell dolgozni a termelőszö­vetkezetek további megszilárdít, »-u- ért. A párt-értekezletet nagy !>:;n Om mai várja Békés megye dolgozó né­pe. Tudja, jó munkát végez a purt- értekezl >t — a népéit (rr A családtagokat is bevonták a munkába Haj ki Tóth Lajos középparaszt vállalása Seres Imre, Virág Balázs, Miklós Béla felkeresik a beadásban leniaradtakat Ujszalontán Darabán Demeter 180 kiló kukorica helyett 4 mázsát vitt a szövetkezet raktárába 1 Magyar ludsináiiifos Hkadémla 1951. évi nagygyűlésének részvevői megkezdték a tanácskozásokat

Next

/
Thumbnails
Contents