Viharsarok népe, 1951. november (7. évfolyam, 255-279. szám)
1951-11-09 / 261. szám
1951 november 9, ßrnlt-k 9. szönté meg Nagy élvtárs az üdvözlést, mert Békés megye ma a legyűjtés úttörője. Boldogsággal tőit elIon- niinkot az a tudat, hogy jó kesékre bízzuk majd országunk és munkánk sorsát. Majd felhívta az úttörők figyelmét, hogy lelkesen végezzék segítő munkájukat, de mindenek előtt még sokkal jobban tanuljanak, éljenek azokkal a lehetőségekkel, amit népi demokráciánk a tanulás terén biztosít számukra. Az üdvözlés után Blahut János elvtárs a megyei tanács elnöke az elért eredményekről beszélt és arról, milj-en hiányosságokat kell kijavítanunk, hogy megtartsuk a begyűjtési munka második szakaszában is az első helyet. Első sorban fel kell számolnunk az egyes tanácselnököknél megmutatkozó megalkuvást, lazaságot —. mondotta többek között, — majd ígéretet- tett a megye dolgozó parasztsága nevében, hogy a begyűjtési munka új szakaszéban még nagyobb eredmények elérésére törekszünk, behozzuk a baromfibeadásban megmutatkozó lemaradást. — ígérjük Nagy elvtársr.ak — fejezte be hozzászólását, — hogy április 4-én újra itt találkozunk. A begyűjtési csata győzelmét nagyban segítették a kultúrcsoportok is — ennek jutalma: kultúrotthonok építésére 100.000 forint Mihályfi Ernő elvtárs, a népművelésügyi minisztérium nevében üdvözölte a begyűjtésben élenjáró megyét s többek között ezeket mondotta: — A begyűjtési csata győzelmében nagy szerepe volt Békés megye kultúrcsoportjainak is. A nyári mezőgazdasági munkák és a begyűjtés sikeréért folyó harcot a megyében 490 kultúrcsoport regi- tette. A kultúrcsoportok munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Békés megye dolgozó parasztsága megértette, a gazdasági fellendülés, a mezőgazdaság szocialista átalakítása milyen szoros összefüggésben van a kultúrforradalommal. Beszélt Mihályfi elvtárs a nemzetiségi kultúrcsoportok munkájáról is. Szép eredményekről számolhatnak be a megye román, szlovák és délszláv kultúrcsoportjainak tagjai is. Munkájuk bizonyítéka annak, hogy a megyében kultúrvonalon sikerrel alkalmazzák a sztálini nemzetiségi politikát. Népköztársaságunk kormánya - folytatta beszédét Mihályfi elvtárs — a népművelési minisztérium a békésmegyei kultúrcsoportok jó munkáját azzal is elismeri, hogy kultúrotthonok építésére, berendezésére 100 ezer forinttal jutalmazza meg a megyei tanácsot, mely összegei saját belátása szerint használhatja fel. Mihályfi elvtárs bejelentését hatalmas tapssal és éljenzéssel fogadták a gyűlés részvevői. Seprényi Sándor elvtárs, a Közalkalmazottak Szakszervezetének központi kiküldötte a megyei közalkalmazottak jó mun kájáról beszélt és átadta részükre a központ vándorzászlóját. A kommunisták, a tanácstagok mégjobb példamutatással segítsék a begyűjtést Ludányi András elvtárs, a békéscsabai »Béke« tsz tagja felszólalása után Doboz község dolgozó parasztjai nevében az MNDSZ szabadőrlemény ü lisztből sütött kaláccsal köszöntötte Nagy Imre elvtárs, élelmezésügyi minisztert Nagy Antal elvtárs, ruhagyári sztahánovisla dolgozó a munkás-paraszt szövetségről beszélt, majd Kovács András 8 holdas egyénileg gazdálkodó békéscsabai dolgozó paraszt, tanácstag további példaadásra buzdította elsősorban a tanácstagokat Teljesítsük jól a begyűjtést — mondotta többek közt —, hogy ez a vándorzászló ne vándoroljon tovább, hanem április 4-én ismét elnyerjük. Nagy Antal elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Békésmegyei Bizottságának titkára a Nagy Októberi Szocialista Forradalom emlékünnepének jelentőségét méltatta ős felszólította a kommunistákat, hogy az eddiginél fokozottabb mértékben mutassanak példát a dolgozó parasztoknak, a hazafias kötelességek teljesítésében. Megígérjük Rákosi elvtársnak: Továbbra is megtartjuk az első helyet Az ünnepi tanácsülés a beszédek után hatalmas lelkesedéssel, távirattal köszöntötte Rákosi elvtársat, a magyar nép szeretett vezérét: Driga Rákosi Elvtársi Békés megye dolgozó népe nevében forró szeretettel üdvözöljük Rákosi elvtársat abból az alkalomból, bogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletire vállalt országos begyűjtési versenyben megyénk az első helyet érte el. Eddigi eredményeinket kiindulópontnak tekintjük és a begyűjtés hátralévő szakaszéin erőfeszítéseinket fokozva, végig megtartjuk az első helyet. Tudatában vagyunk annak, hogy a begyűjtési munka hazafias kötelesség, helytállás a békefront ránkeső szakaszán. Sok sokezer vagon élelmiszert és takarmánygabonát gyűjtöttünk be szeretett hazánknak. Dolgozó pa^ rasztságunk lelkesen tett eleget kötelezettségének, hálából azért a megszámlálhatatlan jóért és segítségért, amelyben népünk a felszabadulás óta részesült. Megyénkben a kötelességét teljesítő söktizezer dolgozó paraszton kívül 24 ezer dolgozó paraszt 200 százalékon felül teljesítette k5^ telezettsigét, hogy ezzel is tenu- jelét adja törhetetlen ragaszkodásának, a magyar nép szeretett vezére, Rákosi elvtárs iránt. A Szovjetunió és Sztálin elvtárs, a világ dolgozóinak lángeszű vezére útmutatásával Pártunk és Rákosi elvtárs vezetésével fokozzuk tovább a harcot a béke védelméért, a szocializmus építéséért! Éljen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulója! Éljen a Szovjetunió és a világ dolgozóinak lángeszű vezére Sztálin elvtárs! Éljen a Magyar Dolgozók Pártja és a magyar nép szeretett vezetője Rákosi elvtárs! A Békésmegyei Tanács Végrehajtó Bizottsága nevében« BLAHUT JÁNOS VB élni*. Az ünnepi beszédek után Nagy Imre elvtárs, élelmezési miniszter átnyújtotta Nagy Antal ölvtársnak az MDP Békésmegyei Bizottsága titkaidnak a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatát. Este a békéscsabai Városi Színházban ünnepi műsort adott az Állami Szigligeti Színház együttese, útónná Lipták Pál elviére, a Városi Pártbizottság titkára ünnepi beszédben méltatta a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét, Elmondotta, milyen lelkesedéssel készültek a dolgozók erre a nagy napra és milyen nagy eredmények születtek a vállalások teljesítésénél. Lipták elvtáre beszámolója után K. Nagy István elvtáre, a Párt Megyebizotteága nevében átadta a békéscsabai gépállomásnak, a megye legjobb gépállomásnak a Megyei Bizottság zászlaját. l/üunsatók fíéftc Párt és pártépítés Hunkábaii a békéscsabai „Előre44 Isse újra választott pártvezetősége A békéscsabai »Előre« tsz pártszervezetének megválasztott új vezetői felosztották egymásközött a funkciókat: Baukó Mátyás elvtáre újra párttitkár lett. Már az első vezetőségi ülés is nagyjelentőségű volt. A funkciók megosztása után az előttük álló feladatokat beszélték meg az új vezetőség tagjai. Elsősorban is azt, hogy a párt- aktivákra az eddiginél sokkal jobban kell a vezetőségnek támaszkodnia. Azután elhatározták, hogy a népnevélőértekezleteket rendszeresen megtartják minden héten. Arról is beszéltek, hogy az új vezetőségnek sokkal több segítséget kell nyújtani a népnevelőértekezletekhez. A munkafegyéfommef is baj volt, főleg az aratás-cséplés idején. Tehát a munkafegyelem területén is van javítanivaló. Nemcsak a párA károlyderéki állami gazdaság évi beszámoló ée vezetőség- választó párttaggyűlésen a párttitkár elvtárs helyesen bírálta a párttagság munkáját és mutatott rá egyes párttagok hiányosságaira. Hiba volt azonban, hogy saját maga hiányos munkájáról nem beszélt, nem mondott ön- önbíráflla.tot. A párttagság rámutatott a párttitkár elvtárs munkájának hiányosságaira, de a párttitkár elvtárs igen helytelenül, különböző »érvekkel« visz- eaauüasította a bírálatot és ahogy mondani szoktak: »szerecsenmos- datást« végzett. A károlyderéki állami gazdaság pártszervezetének taggyűlése is arra tanít: fokozottabban alkalmazni kell az építő bírálatot, öubírálatot, amely előrehaladásunk egyik fontos feltétele. S meg kell mondani azt is, hogy bírálatra mem azért van szükség, mert rosszul metanek a dolgok, hanem azért, Fogy még jobban /nen jenek, nagyobb eredményeket érjünk el. » A gyulai Vízgazdálkodási Hivatal taggyűlését is köszöntötték a pártonkívüli dolgozók ée néhány szívélyes szóval elmondottak: a pártszervezet vezetői, — a mi vezetőink is. Ez is mutatja, ahol » vezetőségválasztó párttagtonldvülieknél, hanem a kommunistáknál is. Ezen úgy is lehet változtatni, hogy a pártoKoportvezetők kellően elvégzik a rájuk bízott feladatokat. Jobban el kell mélyíteni a pártcsoportvezetők felelősségérzetét. Mindjobban meg kell vei ük ismertetni munkájuk jelentőségét. Csakis így lehet várni gyökeres változást a munkafegyelem kérdésében, mert a kommunisták példamutatására e téren is szükség van. így látják ezt az új vezetők, ezért elhatározták, hogy minden kóthétben páitcsoportvezetőórtekez- letet tartónak. Ezeken az értekezleteken beszámolnak a pártceoport- vezetők a hozzájuk tartozó elvtár- sak munkájáról. Arról is, ha valamelyik elvtársnál lazaságot tapasztaltak, milyen segítséget nyújtottak neki, hogy ezt meg tudják szüntetni. ott a taggyűlések fokozottabb sikert érnek el. * A tótkomlósi »Május 1« tszcs üzemi pártszervezete vezetőségválasztó taggyűlésén a párttagság helyesen bírálta a járási pártbizottság munkáját és a többi között rámutatott arra is: a járási pártbizottságnak fokozottabb segítséget kell adni a tszcs üzemi pártszervezetének, hogy az előtte álló feladatokat sikeresen végre tudja hajtani. Eta a példa is mutatja, hogy megfelelő politikai előkészítés után mélyül a párttagságban a Párt gazdájának érzése ,bátrabban használják a Bírálat fegyverét. * A nagy kamaráéi »Síig vári« tsz pártszervezetének vezet őt ég válasz tó taggyűlését nwn tartották meg a kitűzött időpontban, mert sem a tsz párt vezetőségének tagjai, sem a községi .pártvezetőség, de a járási pártbizottság sem fordított elég gondot a megfelelő előkészítési munkára. Ennek következtében voltak olyan párttagok is, akik nem tudtak a taggyűlés időpontjáról. A nagy- kamarási eset tanulsága: a taggyűlés sikeréhez elengedhetetlen a jó politikai és szervezeti előkésztés. Ez az elgondolás helyes; de még nem egészen elegendő a munkák megjavításához. A brigádok között is rendet kell teremteni. Igaz, megvolt az elmúlt évben is a brigád- terület, de mégis beleavatkozott egyik a másik munkájába, amely egyik-másik brigádvezetőnél bizonytalanságot okozott. Aztán az is a munka rovására ment, hogy mindig a központi tanyán gyülekeztek a munka megkezdése előtt a dolgozók. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem volt a munkaidő gazdaságosan kihasználva. Éppen ezért úgy döntött a pártvezetőség, hogy javasolja a tsz igazgatóságának, hogy szervezzenek brigádközpontokat. így aztán lehetővé válik az, hogy a brigádok állandóan ezeken a központokon gyülekeznek és intézik dolgaikat, így sokkal önállóbbakká és kezdeményezőbbekké válnak a brigádok. Ezáltal nagyobb felelősség hárul rájuk és igy a munkához való viszony is mindjobban megjavul. A pártvezetőség arról is tárgyalt, hogy csak halaszthatatlan munkában küldenek segítséget a munkában lemaradó brigádoknak. Ez az intézkedés is hozzájárul ahhoz, hogy a brigádok mind nagyold gondot fordítsanak a rájuk váró feladatok végrehajtására. Természetesen ez csak úgy válhat valóra, ha a dolgozók tanulnak, képezik magukat. Az új vezetőség erre is gondolt. Úgy döntöttek, hogy az oktatás sikere érdekében bizottságot szerveznék, amelynek feladata lesz a dolgozók elméleti képzéséhez segítséget nyújtani és harcolni a lemorzsolódás ellen. Ellenőrizni, az előadó hogyan foglalkozik a-hnlágaíákkuL Természetesen a pártszervezet vezetői is fokozottabban dolgoznak az oktatási határozat végrehajtásáért. A vezetőségek újraválasztásával erősödik Pártunk. Erről is beszélt Rákosi elvtárs 1950. február 10-ón. A békéscsabai »Előre« tsz pártszervezete újraválasztott vezetőinek első ülése is ezt igazolja, azzal is, hogy igen fontos kérdésekben hoztak határozatot mind a páti - munka, mind a termelőmunka és a munkafegyelem megjavítása érdekében. Sz. 1. A vezetőségújjáválasztó párttaggyűlésekröl gyűlések jelentőségét ismertetik, Moszkva népe hatalmas lelkesedéssel ünnepelte a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulóját Végétért a Béke Világtanáes //. ülésszaka Bécs (TASZSZ.) November 7- én a Béke Világtanács II. ülésszaka befejezte munkáját. A záróűlésen a Béke ,Vil ág tanács tagjai egyöntetű lelkesedéssel hagyták jóvá új tagok felvételét a Béke Világtanács, a Béke Világtanács irodája és a titkárság tagjai sorába. A Béke Világtanács ülésszaka ezután megtárgyalta azokat a határozati javaslatokat, amelyeket a Béke Világtanács különböző bizottságai készítettek elő az ülésszak folyamán. A többi között Jean Laffitte az öthatalmi békeegyezmény megkötésére irányuló kampánynyal kapcsolatos határozati javaslatot terjesztett az ülésszak elé. A határozati javaslatot egyöntetűen jóváhagyták. Jean Laffitte, a Béke Világtanács irodájának főtitkára javasolta továbbá az ülésszak részvevőinek, vitassák meg a Béke Világtanács felhívását az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez és a világ népeihez. Moszkva. (TASZSZ) November 6-án Moszkvában a Nagy Színházban tartották a moszkvai városi szovjetek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulója alkalmából a Párt és társadalmi szervezetek, valamint a Szovjet Hadsereg képviselőivel együtt rendezett ünnepi ülését. A Nagy Színház épülete ünnepi díszbs öltözött, az ülés résztvevői — a főváros üzemek munkásai, tudósok, művéazgk, a Szovjet Hadsereg harcosai, — viharos taps- sajl fogadták G. M. Malenkövnak, L. P. Borijának, K. J. Vorosilov- nak, A. I. Mikojánnak, N. A. Bulganyinnak, L. M. KaganovicsPáris. (TASZSZ.) A november 1-i oasablanoai tüntetés részvevői közül a fegyveres beavatkozás következtében támadt összeütközések során hat tüntető — köztük egy nő és egy 13 éves gyermek — meghalt. A rendőrség egyedül Casablancában két nap leforgása alatt kétezer embert tartóztatott le. Mint emlékezetes, a tüntetőik a marokkói nak, A. A. Andrejevnek, N. Sz. Hruscsovnak, M. Ni. Svernyiknek, M. A. Szttsztovnak, Pl. K. Pono- marenkonak és M. F. Skirjatov- nak, a Bolsevik Párt ée a szovjet kormány vezetőinek megjelenését, Az ülés megnyitásának bejelentése után felcsendül a Szovjetunió) himnusza, majd viharos taps közepette egyhangúan a díezelnök- ségbe választják az SzK(b)P KB politikai irodáját, élén I. V. Sztálinnal, a szovjet nép és az egész haladó emberiség vezérével. Az ünnepi beszédet L. P. Borija, a Szovjetunió minisztertanácsának elnökhelyettese mondotta. választások meghamisítása ellen tüntettek. Casablancában kihirdették az oei- romállapotót. A várost rendőrök ée katonai csapatok özönlöttek el, a várost körülvevő magaslaton géppuskákat állító! tak fel. Marokkó más városaiban is feszült a helyzet. Casablancában kihirdették az ostromállapotot