Viharsarok népe, 1951. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-25 / 249. szám
5 OBI október 25, csütörtök Vikaisaudc Hépr, A tervteljesítés élharcosai A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulójára: „Megtagadjuk Rákosi elvtársnak, hogy újabb vállalásunkat is becsülettel teljesítjük Lelkesen, készül megyénk dolgozó népe a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulójának méltó megünneplésére. Üzemekben és mezőn, mindenütt megindult, a harc a vállalások teljesítéséért. Rákosi elvtársnak, a Pártnak, a hasúnak tett fogadalom kötelezi dolgozóinkat arra: állják szavukat! A vállalások teljesítéséről számolnak be levelezőink is a megye különböző részeiből. A gyulai Harisnyagyárból a lakatos-brigád dolgozói előző vállalásukat telje- sítee újabb levéllel keresték fel Rákosi eliMársat: KEDVES RÁKOSI ELVTÁRS! Mi, a gyulai Harisnyagyár la- katosműhelyének dolgozói tudatában vagyunk annak, hogy ötéves tervünk maradéktalan teljesítése a szocializmus szilárd alapjait rakja te. De azt is tudjuk, hogy az imperialisták nagy gyűlölettel nézik rohamos fejlődésünket, nem riadnak vissza semilyen eszköztől, hogy aka- dályokal gördítsenek épílőmun- kánk elé. Mi úgy érezzük, a legnagyobb ütést úgy mérhetjük a háborús gyujlógatókra, ha tervünket maradéktalanul teljesítjük. Brigádunk megbeszélte a feladatokat s megfogadjuk Rákosi elvtársnak, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évMegfogadtuk Községünk dolgozó parasztsága Rákosi elvtársnak tett ígéretét beváltotta és az őszi vetést október 20-án 100 százalékban befejezte. Adott szavunk kötelezett a vállalás teljesítésére, de kötelezett mindaz a sok jő, amivel bennünket Pártunk elhalmozott A kötelezettségvállalások teljesítésében is községünkben Rákosi elvtárs szavát megfogadó, közösen gazdálkodó dolgozó parasztok mutattak példát. Közösen könnyebben végezték munkájukat, mint egyénileg, öröm volt látni azt, hogy az egyes csoporttagok hogyan siettek a munkával, milyen gyorsütemben takarították le a kintlévő kukoricaszárat, cukorrépát, minden ide- j fordulójának megünneplésére — mivel a brigádunk előző vállalását teljesítene — az előirányzott 6 darab Invincible harisnyagép generáljavítása mellett, a munka jobb megszervezésével nyolc gép teljes kijavítását vállaljuk december 21-ig, Sztálin elvlárs születésnapjáig. amit becsülettel teljesítünk. Ezzel is kifejezzük hálánkat és szeretstünket a nagy Szovjetuniónak, a világbéke legfőbb őrének, Sztálin elv társnak. Szabadság! Elvtársi üdvözlettel: Vass József 6 lakatos Bánit József hegeszt# Lengyel Sándor lakatos Szász András esztergályos- teljesítettük j ükét kihasználták. A termelő- csoportok közül különösen jó munkát végzett az »Előre« és a »Béke« tszcs, akik az őszi búzavetést 17-én már teljes egészében befejezték. így igyekeztek meghálálni, hogy felváltották nehéz munkájukat a mezőberényi gépállomás traktorai. Nem állunk meg ezeknél az eredményeknél. Vállalásunk minden pontját teljesítjük. A megtartott népnevelő- értekezleteken Szerencsi Mátyás és Jelenka Pál tszcs-lagok kijelentenék, hogy az a »Béke« tszcs-ben november 15. helyett az őszi mélyszántást nö- vember 7-re befejezik. Kelemen István levelező, Murony Estért teljesítettük vállalásunkat A nagyszénást tLenin« tenne- lőszövetkeeetbem igen szép jőve* delemhez jutottunk, munlazegysé- getűcént búzát, kukoricát, cukrot és egyébét kaptunk aeon túlmenően pedig már 6 forintot, de még 10 forintot kapunk. így minden tagunk örömmel dolgozik. Nékem is jut mindenre bőven. Nem kell a kutakhoz szaladgálni kölcsönliszt- érk. Matt én tudnék adni kölcsön, de hiszen most valamennyiünknek van. A napról-napra szebbülő éleHogy jövőre még több jusson ruhára, cipőre »Előre« esten érdekeltté kát az tünkért a 280 hóid búzavetésünket is a mai nappal befejezzük, hogy minői több terményt adjunk az üzemi munkásoknak a gépekért: Nincs vita már arról, hogy éjjel hordjuk a szárat, nappal pedig szántunk és vetünk, hogy a mély- szántást is időben elvégezzük, érezzük, hogy esd. mind saját magunkért, ú békénkért tesszük. Czellár Sándor levelező, 'Nagyszénás, »Lenin« tsz. BUJTÁS ISTVÁN, a Mezőhegyes Cukorgyár cukorfőzőjo ' vállalta, bogy azaz százalékban elsőosztályú árut gyárt. Párttag, békebizottsági Munkamódszerét rendszeresen átadja, átvevője Gy. Molnár And- táe, hatheti közös munka után a legjobb főzök közé emelkedett. GYURICZA ERZSÉBET, a mező- hegyesi Gépjavító dolgozója. Egy áv alatt kiváló hegesztő szakmunkás lőtt. Munkája minőségileg is kifogástalan. Tervét 107.4 százalékban teljesíti átlagosan. A DISZkuJtúrgárda tevékeny tagja. VANTARA MÁTYÁS, a békéscsabai Magasépítési Vállalat á«telepének építésvezetője. Jól szervezi a munkát, időben biztosítja a dolgozók munkaveraenyémek, fokozottabb munkájának feltételeit: Aa ács telep dolgozói 143 százalékos teljesítményt érnek el átlagosan. A* anyagtakarékosság terén a legutóbbi értékelés szerint 10 nap alatt 510 forint értékű faanyagot takarítot— Kevesen jötték ma az értekezletre — vélekedtem 'úgy néhány hete Sztankovics elvtárs, a téglagyár űb-fe élőét. — Kevesen, hevesen... — mondja megadóan, aztán mintegy iga- aelásul hozzáteszi: — Ilyenkor munkaidő után sietnek vásárolni ki erre, ki arra... de majd, ha meglesz a népboltunk...! — biztat a közeljövő eredményénél. Szeme felcsillan, félszegi keményen állát, talon még az asztalra is ver keményen: GARAMI FERENC eilvtárs, a Mezőhegyes! Cukorgyár mérleg-javítója. Előkészítésben megjavított mérlegei kifogástalanul működnek. Jó munkával biztosította a répaátvételnél a vándormázsák gyors és pontos áthelyezését. Rendszeresen tanítja Zabos József lakatost és TI rónék Istvánt. CSUVAKSZKI MARIA, a Kötöttárugyár varrónője. Augusztus 31-én befejezte 1951. évi tervét. Jelenleg az 1952. február 9-i tervének tóljoeitésénél tart. November 7-re, vállaláaa teljesítésében befejezi az 1952. május havi tervét. TAKÁCS IMRE, a téglagyár Ilea számú telepének kihordója. A terv mielőbbi teljesítése érdekében november 7-e üíEteletére felajánlotta, hogy 140 százalékos eredményét 155 százalékra emeli. VáJ- lalásánjak teljesítésében 191.5 százalékos eredménynél tart. így harcol a tervéirt, a békéért. — Akkor figyeld csalt meg, hányon jönnék. — Jó, figyelem — mondtam * figyelem azóta. Nem sok idő teli el, felavatták az üzemi népboltot, ott helyben megindult az árusítás, nem kell már messze menni kenyérért, sóért, miegyébért, több idejük marad az embereknek értekezletre is, másra is. • A napokban az 1952-es tervremertetö értekezlet élőkészítése indult meg az üzemben. Az 1-es présÉn, Párral! János 4 holdas nagyszénást, egyénileg dolgozó paraszt is vállaltam a többi dolgozó paraszttal együtt, hogy ■ minisztertanács határozatának megfelelően teljesítjük az őszi munkákat Amikor a munkához fogunk, gondoljunk mindig ■ ház dolgozói részére 22-én délutánra volt kitűzve az értekezlet ideje. 'Az előadó felkészült. A megadott időben megjelent. A dolgozók pedig jöttek. 45-ből összesen 12-en! Az értekezlet élmaradt. Miért? — Tizenkettőn jötték össze, a többi 33 a népboltba ment vásárolni, •— mondja az üb. termelési felelőse. Lám, nem volt következetes Sztankovics.elvtárs logikája. Menynyivel egyszerűbb lenne, ha a nép- boltban tartanák az értekezletet s mennyivel nagyszerűbb lenne, ha jó nevelő, felvilágosító munkával készítenék elő az értekezletet. Erre mi a válaszod Sztankovics elvtársi (Tóásó) múltra Is. A múltról persze, nem szívesen beszélünk, hiszem az csak a rosszat idézi fel bennünk. De éppen azért kell gondolkodnunk a múltról, hogy még jobban lássuk az akkori életünk és a mostani életünk közötti különbséget. Éppen ez az élet, a jelen kötelez is bennünket. Az, hogy most jut nekem is ruhára, lábbelire, az kötelez arra, hogy betartsam a törvényt. Ezért teljesítettem beadási kötelezettségemet 200 százalékra, 500 forint békekölcsönt jegyeztem, idejében elvet ettem a gabonát, mert tudom, hogy mindezt kamatostól visszakapom; munkámnak megvan a gyümölcse. De nemcsak magamra gondoltam, másnak is szántottam és vetettem.. 13 kát. hold búzát, meg 400 mázsa cukorrépát is beszállítottam. Igaz, ennek munkáját megfizették azok, akiknek szántottam, de a tt gazdagabb fizetés az, ha valamennyi dolgozó parasztnak idejében kerül a földbe a kenyérmag, hogy jövőre még gazdagabb ‘ aratásunk tegyen. Ez buzdít engem arra, hogy teljesítsem a kötelességem. Paczali János Nagyszénás, 4 holdas dolgozó paraszt Újabb sxáxak tesznek fogadalmat Üzemek munkásai, tazes-be tömörült és egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok ott, ahol még nem- tettek vállalásokat, vagy vállalásukat teljesítették, ismét tollat fognak kezükbe és írják: »Drága Rákosi élvtárs«. E napokban is százók és százak tesznek szent fogadalmat Rákosi elvtárs- mk, ígérik, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának ünnepét munkateljesítményeikkel, tervük határidő előtt való teljesítésével ünnepük. Fogadalmat tesznek a békéscsabai 65/4. számú építőipari vállalat dolgozói is a terv teljesítésének biztosítására. Levelükben többek között ezeket írják: A negyedk negyedévi tervünk teljesítésének határidejét tíz nappal lerövidítjük A vashetonclőgyárló-telepiin* kön a betonépütet-elemek jobb minősége, teherbírása, valamin! a munka meggyorsítása érdekében gépterével kavicsroslát állítunk be és a Szovjetuniótól átvett gőzőlési módszer technikai előkészületét november 7-re elvégezzük. Az anyagtakarékossági számlát vállalatunk valamennyi munkahelyén november 7-ig bevezetjük. Ezáltal közvcl- tesszük a dolgozó- anyagtakarék osságban. Bordi János 7 tagú brigádja, átérezve a munkaverseny jelentőségét, november 7-e megünneplésére vállalta, hogy 1799 óra alatt elvégzendő munkát 1440 óra alatt végzi el s így a vasbeton- gyártó-telep e brigádja 359 óra időmegtakarítást ér el. A lőkösházi munkahely dolgozói pedig vállalják, hogy az anyaggal gazdaságosan bánva, 962 darab léglát, 0.84 köbméter habarcsot, 270 kiló cementet, egy köbméter folyami kavicsot, 0.25 köbméter zsaluzó deszkát, 0.25 köbméter gömbfát takarítanak meg. A fenti vállalásainkat harci feladatnak tekintjük, mert tudjuk, hogy mi munkánk is szorosan összefügg a bekéért folyó harccal, az egész világot átfogó nagy küzdelemmel. Szatmári László párttitkár és sokan mások • * • A Békésmegyei Tatarozó és Építő Vállalat össz-dolgozói nevében a vezetőségválasztó taggyűlés alkalmával a Nagy Októberi Szocialisla Forradalom évfordulójának tiszteletére Ka- luzsa Mihály párllitkár, Varga Mátyás vállalati igazgató, Szahai György ács-brigádvezető, Vince János munkavezető levelet küldtek Rákosi elvtársnak, melyben többek közölt válUIlák, hogy a munkafegyelem terén az eddigi hiányosságokat felszámolják, a késéseket, a munkakieséseket megszüntetik. Az ácslelep három ács-brigádja 22 dolgozóval a ne" gyedik negyedévben 14.750 forint anyagmegtakarítást vállalt. tak meg. Jönnek, vagy nem jönnek...? (Pillanatkép két felvonásban)