Viharsarok népe, 1951. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)
1951-09-18 / 217. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK? Érdemes a Párt szavára hallgatni, én is kötöttem szállítási szerződést Minden nap nyerünk valamit, amivel életünk szebb és boldogabb lesz... 1951 SZEPTEMBER 18., KEDD Ára 50 fillér VII. ÉVFOLYAM, 217. SZÁM Előre újabb sikerekért! Megyénk első lett az országos A Megyei Tanács felhívása a megye dolgozó parasztságához DOLGOZÓ PARASZTOK! TANÁCSTAGOK! Megyénk begyűjtési eredményeit tovább javítva, a* országos versenyben az első helyre került. Megelőztük a velünk versenyben álló Csongrád és Ilajdu-Bihar megyéket. Eredményünket a dolgozó parasztok és tanácstagok ezreinek lelkes munkája melleit elsősorban az telte lehetővé, hogy nagy Pártunk és szereiéit Rákosi elvlársunk tanítását megfogadva, az ellenség elleni harcban a béke védelmére mozgósítottuk megyénk dolgozóit. A Tito-banda újabb provokációjára megyénk dolgozó parasztsága azzal válaszolt, hogy az első helyre küzdötte fel magát a begyűjtés országos versenyében. Feladaluukat azonban még nem végeztük el. A bennünket követő megyék eredményei csak egy-kéi százalékkal vannak a mi eredményeink mögött s mindé null fokozzák az eredményeket. Ha meg akarjuk tartani első hely ünket, ú j lendülettel kell tanácsainknak hozzálátni eredményeink növeléséhez. Járásaink elölt álljon példaképül a gyomai járás, ahol az előirányzatot 108 százalékon felül teljesítették s eredményük napról-napra javul. Községeink kövessék Murony község példáját, ahol a terv 212 százalékos teljesítése után is javítják az eredményeiket. A begyűjtési terv teljesítésében élenjáró tanácstagok! Dolgozó parasztok! Keressétek fel azokat, akik még nem értetlek meg. hogy a beadás túlteljesítése hazafias feladat s győzzétek meg arról, hogy fölösleges gabonáik felajánlásával mindannyinak legszentebb ügyét, a béke védelmét segítik. Előre a további sikerekért, az országos első hely biztosításáért és megtartásáért! BÉKÉSMEGYEI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA Csak akkor tarthatjuk meg az első helyet, ha megjavítjuk a iakarmáaygaheoa-beatfási müiikái is begyűjtési versenyben. A községek közötti versenyben Murony került az élre. De elsők között vannak 0 gyomai, szeghalmi járások az (ország járásai közötti versenyben. Hogyan érhettük el ezt a győzelmet? Szívós, kitartó, jó munkád val. Az élelmezési minisztérium versenyjelentése azonban figyelmeztet bennünket: kemény haroot kell vívnunk továbbra is. hogy az első helyet megtarthassuk. Versenytársunkat, Hajdú-Bihar megyét csak fél százalékkal előztük mag. Nem kétséges, hogy a hajdú-bihariak mindent elkövetnek, ho°y az élre kerüljenek, de nyomunkban vannak a többi megyék is. Feladatunk, becsületbeli ügyünk, hazafias kötelességünk, hogy megyénk minden dolgozója, népnevelője, párt- és állami funkcionáriusa ezívvel-Lélekkel, teljes erejével küzdjön a begyűjtés fokozásáért, az első hely megtartásáért. Az élenjárók ne pihenjenek habáraikon; a lemaradottak pedig fokozzák a begyűjtés lendületét. Törjenek előre, ne húzzák hátra megyénk eredményét. Tapasztalataink ugyanis azt mutatják, hogy több helyen a cséplés befejezése után lanyhult a begyűjtés lendülete. A kenyérgabona »0« tervének teljesítéséről, túlteljesítéséről Van most szó. Az utóbbira nyomatékosan felhívja figyelmünket az élelmezési minisztérium jelentőse. .Ugyanekkor gondolnunk kell a kukorica, a napiaforgómag begyűjtésére is. Melyek a legfontosabb tennivalók napjainkban az első hely biz- sításáért? Az első és legfontosabb feladat a népnevelő, felvilágosító munka kiszélesítése, tartalmának megjavítása. Jói felkészülten harcoljunk a helytelen és ellenséges nézetek ellen. Számos helyen a begyűjtési terv »teljesíthetetlenségéről« beszélnek még a vezető emberek is. Ezt legtöbbször az alacsony termésátlag »elméletével« bizonyítják. A köttegyáni tanácsnál például papíron. kiszámították azt, hogy miért nem teljesíthetik a tervet.. Különösen a takaimánygabonabeadás »0« tervének teljesítését tartják »lehetetlennek« a legtöbb helyen. A takarmánygabonabeadási terv teljesítését különösen a kommunisták és a tanácstagok példamutatásának hiánya gátolja. Igaz, több olyan példa van, mint a füzesgyarmati Juhos József tanácstagé, aki 333 százalékban teljesítette takarmánygabonabeadási kötelezettségét. De a tanácstagok többsége nem ezen az úton jár. Ezen feltétlenül javítani kell. A megyei tanács vezetői értessék m:vr a járási tanácsok vezetőivel, hogy milyen fontos a he- lvi tanácsok vezetőit felvilágosítani ezekről a kérdésekről. Most a községi tanácsok vezetőinek feladata, hogy valamennyi tanácstaggal megértessék a példamutatás jelentőségét., hogy a begyűjtés jó teljesítése a tanácstagok részéről előrevivője az egész begyűjtésnek, hogy a tanácstagok példamutatása magával dagadja a dolgozó parasztok tömegeit. És csak így lehet minden egyes tanácstagot bevonni a fel- világosító munkába. Fel kell lágyéin i arra, hogy nem egy helyen a téves nézetek egyes megalkuvó vezetőktől származnak. Nem mehet valami jól a bed gyűjtés ott, ahol nem ismerik éa elferdítik a törvényeket, vagy nem szereznek érvényt azoknak. Még mindig sok a hiányosság a »C «-1 őrlés körül. A dobozi tanács a szeptember 7-i közérdekű hírszolgálati anyagban arról beszél, hogy az öt holdon aluli dolgozó parasztok minden beadott öt mázsa búza után csak egy mázsára kapnakl »C« őrlési engedélyt. A zsadányif tanácselnök azért nem akarta kiadni a »C« őrlési engedélyt, mert »az öt kát .holdon aluliaknak úgy sincs szükségük rá«. Füzesgyarmaton egy időben csak egy-egy mázsára adtak »C« őrlési engedélyt — azzal, hogy a malom nem győzi az őrlést. A tanácsok rossz munkája következtében sokan helytelenül úgy gondolkoznak a dolgozó parasztok közül — mint pl. Gyulán —, hogy most csak annyi búzát adnak be »C« jegyre, »menynyi szabad őrlésre most szüksé-t gük van. Tavasszal majd újra! adnak be, ha őrletni akarnak. A begyűjtés sikerét hátráltatták a törvény megszegésével szintén Füzesgyarmaton akkoi^Ts, amikor a kisebb családuaknak 300, nagyobb családuaknak 500 forint értékben* osztották ki a »C«-beadás után járó vásárlási utalványokat, nem pedig a tényleges »C«-beadás szerint. A felvilágosító munka hiányossága az is — és ez nem ritkaság —, hogy a népnevelők a felesleggel rendelkező dolgozó parasztokat azzal küldték a tanács- házára, hogy hátralékuk van. Természetesen a begyűjtési törvény érvényesítéséhez szükséges az 5—10 százalékos felemelés megvalósítása is. Takarmánygabona beadásánál tanácsaink ezt leginkább figyelmen kívül hagyják. Több helyen, ahol megteszik is ezt, az' állami és pártszervek nem eléggé' érdeklődnek afelől, hogy milyen eredményekkel járnak ezek az intézkedések. Emiatt aztán sokan még a felemelés után sem adják be a gabonát. Ebből következik aztán az is, hegy nem keresik fel a népnevelők felvilágosító szóval ezeket a dolgozó parasztokat, nem ismertetik velük a kedvezményeket és nem törekednek sem a kötelező, sem a »C«-jegyre való beadásra. Néhány napja Gyulán is ez volt a helyzet, pedig ott mintegy 600 dolgozó parasztról van szó. Az eddigiekből is kitűnik, hogy kemény munkát kell végeznünk a közömbösség megszüntetése, de különösképpen az ellenség leleplezése területén. Meg kell mondani, hogy megyénk ben ez nem kielégítően folyik. Pártszervezeteink, állami és tömegszervezeteink nem tartják az ellenség leleplezését a begyűjtés egyik legfontosabb kérdésének. És gyengén, megalkuvó módon történik a kulákok elszámoltatása is. A beadási kedvezmények alapos ismertetése, a törvények szigorú betartása a kedvezmények és büntetések területén egyaránt, harc az ellenség ellen: ebbe • a munkába vonjuk be az eddig jól teljesítő, dolgozó parasztok százait és ezreit, ök tetteik alapján, saját oéldá- jukkái a legjobban meg tudják magyarázni a beadás jelentőségét. Lángoljon fel újra a verseny! Utca utcával vetélkedjen, község Megyénkben az elmúlt héten fokozottabb lendülettel folyik a harc a járások, községek között a Megyei Pártbizottság zászlójáért. A haro eredménye,' hogy Békés me-, gye az első helyre peruit az országos begyűjtési versenyben. Járásaink közül a gyomai és a szeghalmi járás az ország második, illetve harmadik legjobb járása lett. Községeink közül Murony 212 százalékos eredményével élre tört az ország községei között és az élenjárók közé tartozik Köröstarcsa és Bucsa is. Lemaradt községeink közül egyre többen törnek a 100 százalék felé, illetve túl is teljesítik előirányzatukat. Szeghalom az elmúlt héten 116, Magyarbánhegyes 113 százalékot ért el és csupán egy-két százalék választja el Zsadányt és Gesztet a 100 százalékos teljesítés tők Alihoz azonban, hogy az első1 helyet megtarthassuk, tovább kell fokozni a begyűjtés iramát, különösen »C« vonalon és a gépálloAz MTI jelenti: Népköztársaságunk minisztertanácsának meghívására szeptember 18-án, kedden este negyvonöttagú kolhozpamszt-kül- döltség érkezik a Szovjetunióból. A küldöttség vezetője K, K. Szugvadze, a Szovjetunió mező- gazdasági minisztériuma kollégiumának tagja. A küldöttség tagjai élenjáró kolhozparasztok és paraszta községgel. Mozgósítsuk a kul-! túragitéciós csoportokat; legyen színesebb, mozgalmasabb újra a szemléltető agitáció. Látszódjék meg .megyénkben mindenütt, lrogy a -Párt- Megyei Bizottsága zászlajáért, az első hely megtartásáért, a békéért folyik a verseny, a komáéi szántási dijak beadásánál. A gyomai járás kivételével — bár' a szeghalmi és orosházi járás már túlteljesítették a tervet — minden járásunkban kisebb-nagyobb elmaradás van a »C« terv teljesitésé*-, nél. Népnevelőinknek fokozottabb munkát kell végezni a begyűjtés meggyorsításáért. Mondják el pl. népnevelőink azt is, hogy a textil- utalványoknál- csak szeptember 21- ig jár 75 forintos utalvány. Huszonnegyediké utón már csak 50 forintos utalványt kapnak a »C« jegyes búza mázsája után. Ahhoz, hogy megtarthassuk az első helyet, a búzahegyüjtés fokozása mellett most már komolyan hozzá kell látni a kukorica, napraforgó begyűjtési munkájához is- A kukcricabe- adási »C« terv teljesítésének biztosítására pedig a szárítási sz: rződések lekötéséhez. A kukoricakeadásban a gyulai járás áll az első helyen, azonba» eddig itt is. mindössze 16 vagon kukoricát gyűjtöttek be. Bár al asszonyok, közöttük 15-eln a »szocialista munka hősei.« A küldöttség tagjai közül többen kárpátukrajnaiak. A küldöttség rövid budapesti tartózkodás után az ország különböző vidékeire utazik és községeket, termelőszövetkezeteket, gépállomásokat, állami gazdaságokat, valamint tudományos intézeteket lá<- togat meg. meny küzdelem. Érezze minden dolgozó, hogy amilyen gyors ütemben biztosítjuk a gabonabeadást, úgy tudunk mind teljesebb erővel helytállni a kukorica-, napraforgó-, kapásnövények betakarítási és begyűjtési versenyében is; az ős,I szántás-vetés nagy munkáiban. a rnezőko. ácsházi, szarvasi, békési járásokban és Békéscsabán mimte össze 200—250 múzsa kukoricát» gyűjtöttek be, a sarkadi járás pev» dig meg sem közte a kukorica átvételét. Ugyanez a helyzet a gyomai és szeghalmi járás egyes köz-« ségeiben is. Komoly felelősség tér-* heli ezért a járási MESZÖV-i őket, de magit a megyei MEtSZOV) titkárságot is, melynek tagjai »na ellenőrizték le, hogyan hajtják végre a szövetkezetek az utasításokat, sőt Füzesgyarmaton elmula-ztot ák. a terményfelvásárlók beállítását is, Hasonlóan elhanyagolták a szá'Ii- tási szerződések kötését is. Még az» élenjáró gyulai járásban is a ak 150 mázsára kötötték meg a szélii- tási szerződéseket. A mezőkovács-1 házi járásban mindössze négy, a, szarvasi járásban 10, az o osházi járásban másfél mázsa kukoricára kötöttek szerződést, a békési jóidéban pedig még hozzá sem fogtak ehhez a munkához. Komoly fiba sz, hogy megyénk dolgozó p raszíjai mm ismerik a kukoíkaszállitást szerződéskötéssel járó kedvezményeket, nem tudják, hogy pu többek közt minden lekötött mázsa után 35 forintos utalványt kapnak tisztái pamutárura. Községi tanácsainknak a páit zer- vezetek irányítása mellett föl keH venni a harcot ezek ellen_ a hibák ellen. Meg kell szívlelnie mindenegyes kommunistának, tanácstagnak és pártonldvüli dolgozó po-] rasztnak, hogy csak altkor tarthatjuk meg első helyünket az országos versenyben, ha a kukorica, napraforgó beadásában is teljesítjük, túlteljesítjük kötelezettségünket. Pártszervezeteink bátran tárják fel a hiányosságokat, a tömeg- szervezetek mozgósításával következetesen, szívósan harcoljanak kijavításukéit, szép eredményeinkre támaszkodva fokozzuk a harcot az első hely megtartásáért, nagy nemzeti ügyünk győzelméért. (T G 1 kukoricatörés már megkezdődött, Negyvenöttagú kolhosparasztkiildöttség érkezik a Szovjetunióból