Viharsarok népe, 1951. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)

1951-09-13 / 213. szám

----------—------------:—-------------------------------------------------------------------- VíUai&aifrU neyit E ÍÖK^égl tanácsaiiák a leiuanHláN behozásáért harcolnak Megyénk az országos begyűj­tési versenyben a negyedik hely­ről a harmadik helyre került. Kost újabb lendületlel indul harcba dolgozó parasztságunk, hogy megszerezze az első helyet az országos versenyben, túltelje­sítve évi begyűjtési tervét. Köz­ségi tanácsaink igyekeznek a népnevelőm unka megjavításával behozni a lemaradást. Erről szá­molnak be községi tanácstitká­raink. Dobozon eddig a begyűjtés ifién vonlatott ütőmben haladt A község húzabeadását mindösz- sze 80 százalékban teljesítette Hasonló gyenge eredményt ér­tünk el árpából és zabból is. Árpából 85, zabból 50 százalékot teljesítettünk. A héten azonban fellendült a beadás üteme. A pártszervezet irányításával, a lömegszervezclek segítségével minden erőt meg­mozdítottunk, hogy a beadási ne esak teljesítsék a dolgozó pa­rasztok, hanem jóval túl is szár­nyalják. Népnevelők járnak liáz- ról-házra és buzdítják a dolgozó parasztokat: minél több gabonát vigyenek a nép magtárába. A népuevelöniimkálui bevon­juk az olyan jól teljesítő dol­gozó parasztokat, mini Csu­kás István, Ái'hiiü-u 5 szám alatti 3 holdas dolgozó par riaszt, aki 124 kiló búza he­lyett Mi kilót, Lelóczki Jó­zsef 6 holdas dolgozó pa­raszt, aki 420 kiló búza he­lyeit 817 kilót vili he a nép magtárába. Községünkben 210 dolgozó pa­raszt teljesített 200 százalékon felül s most sorra látogatják az elmaradottakat. Elmondják ne­kik, mi minden épült Doboz köz­ségben is a felszabadulás óla. de elmondják azt is, hogy nvi épül még a közeljövőben: októ­ber 1-én kezdenek hozzá a nép­fürdő építéséhez, a földműves- szövetkezet két új üzlethelyiséget nyit a községnek azon a részén, ahol eddig nem volt üzlet Még ebben a hónapban 400 ezer fo­rintos beruházással egy népivolt létesül a községben, amely szin­tén megkönnyíti a lakosság áru­ellátását. És ami a legfontosabb, Doboz és Békéscsaba között vas­útvonal épül, amely minden do­bozi lakosnak régi vágya. Elmagyarázzák, hogy mindez csak úgy valósulhat meg. ha minden dolgozó páraszt nem­csak teljesíti, hanem túltel­jesíti beadási köteiezetlsé­gét. Okány községben ugyancsak él- lanyhulás mutatkozott a begyűj­tésben. Ezt úgy igyekszünk meg­javítani, hogy párosversenyt szer­vezünk a dolgozó parasztok kö­zölt. A párosversenyben előljár­nak a tanácstagok, akiknek pél­dáját követik a többi dolgozó parasztok. Dani Benjámin tanács* lag versenyre hívta ki Haragos Sándort, aki a kihívást elfogadta. Dani Benjámin kötelezettségén fe­lül —, hogy első Legyén a ver­senyben —, még újabb 20 mázsa gabonát vitt be, »C« jegyre. Kétcgyházán a begyűjtést »A«, »B« vonalon eddig 100 százalék­ban teljesítettük, Elmaradás van a *C« jegyre való beadásban. amelyből csupán 50 százalékot értünk el. A párterrew! segítségével most úgy hozzuk be a le­maradást, hogy kiagy ütése­ket szervezünk az utcákba:), amelyeken a beadás fontossá­gát ismertetjük. Összekapcsoljuk a kötelezeti ség. teljesítésének fontosságát a nem­zetközi eseményekkel és megma­gyarázzuk a dolgozó parasztok­nak, hogy aki kötelezettségének nem tesz eleget, az a háborús gy új fogatokat segíti egv újabb háború ki robbantásában. A dol­gozó parasztok közül már többen ígéretet lettek a kisgyűléseken, hogy nemcsak teljesítik, hanem túl is teljesítik kötelezettségüket Nagykamaráson sokan elfelejtkeztek tojásbeadási kötelezettségükről Nagykamaráson az előiit 210.122 darab tojásból eddig csak 32-380 da« rabot adtak ba a dolgozó parasz­tok. Baromfíheadáaból pedig még! ennyit sem értünk el, mórt. a 15.686 kilóból mindösszv 231Ü kiló gyűlt össze. Ennek oka az, hogy sok dolgozó paraszt nem érti meg a beadás jelentőségét. Vannak ugyan szép számmal, akik túlteljesítet­ték a beadást, mint pl. Nádudvari Jáuosnó, Sándor András, Kuesora Jánosáé, id. Szegedi János és még mások. Azonban többen vannak, akik elmulasztották teljesíteni kö­telezettségüket. Ilyenek D. Sipo* Fái 13 kát. holdas dolgozó pa­raszt, akinek két háza és tanyája van. Még ezideig egyetlen da-, rab tojást sem adott be. Ei is jelentette, hogy a jövőben eem ad, be, mert »neki sem adnak sem­mit.« Sipos Pál már elfelejtette,' hogy nyolc kát .hold földet kapott a földjuttatás során tanyával együtt. Azt is elfelejti, hogy kéti fia a Néphad »öreg tisztje, lánya pedig a tanítóképzőbe járhat. Ezt a múltban nem tehette meg, csuk most, araikor' a dolgozó népó az ország. Vagy ott van Urban József, aki szintén nyolc hold földöt kapott a felszabadulás után tanyával együtt. Idáig még egyetlen darab tojást, egyetlen kiló baromfit sem adott 1». Azt mondta, amikor a népnevelők felkeresték, hogy ő a békoivet sem irta alá, most sem teez eleget a beadásnak — őt ne is zaklassák. Hasonlóan beszélnek még Boj­tos Rozália, Kanász József, Bor­sos Mihály, meg egyesek még. Ilyen- emberek hátráltatják nálunk a ba- gyűjtést. A községi tanácsnak job­ban ' utána kellene nézni az ilyen elmaradóknak és ha kell, a torn vényt alkalmazni, hogy előirt kö­telezettségüknek eleget tegyenek. G. Tóth János, Nagykamarás. Az élelmezési minisztérU a megyék begyűjtési versenyéről Békés megye a harmadik helyre került A megyék begyűjtési vereenyé- ban Fest megye továbbra is tartja» az el»ő helyet, de az utána kö­vetkező öt megyét csak néhány' tized, vagy alig 1—2 százalék vá­lasztja el Pest megye eredményé­től. így első helye erősen vonzói y-i .ten forog. A megyék begyűjtési versenyé­nek rangsora a szeptember 8-i ál­lapot szerint a következő: t. Pest, 2. Baranya, 3. Békés, 4. Hajdu-Bihar, 5. B'cs (Kiskun, 6. CrongrM, 7. Tolna, 8. Szol ok, 9/ Heves, 10. Zala, íl. Fejír, 12/ Vas, 13. Szaolcs-Szatinár, 14/ GyőrSrpron, 15. Négrád, 16.' Borsod, 17. Komirom, 18. Vesz­prém, 19. Somogy. A járások versenyében szívós munkával a budai járás került az élre. Közvetlen sarkában van a gyomai járás. A mezőkövesdi já­rás a harmadik helyre szorult vb sza. A járások közül az utol. ók kő»» zó ft kullognak a kalocsai, •íuksuiy nagyhutai, edelónyi, móri, aaeoséé ayi, nyii-egyházi, tatai, paksi legrosszabb eredménnyel a < soW aai és a es ürgéi járások. A községek versenyében a hé-) késmegyei Mursny tört az élre. j Nagymértékben emelkedett a ke-* nyérgabonabeadási kötelezettségű« kot túlteljesítő termelőszövetkeze­tek és III. típusú termelőszövete kereti csoportok száma. Széptan n bér 10-ig 1256 termelőszövetkezet, illetve tezce teljesítette túl ké­ny érgaljon abeadúsi kötelezettségét. Tovább emelkedett a beadási kö­telezettségüket túlteljesítő dolgozó parasztok száma is. Szeptember 10- ig 86 ezer dolgozó paraszt teljesí­tette 200 százalékon felül kenyér­gabona- és takarmánybeadási kö­telezettségét. A földművelési minisztérium felhívása az amerikai szövőlepke irtására A betakarítási munkák után ál­lami gazdaságainkban hozzákezd­tek a rizs aratásához és csépié sé­hez. Állami gazdaságaink általá­ban jól oldották meg a munka­erő biztosítását. A halasi állami gazdaságban 100 százalékig biztosították az aratás és cséplés elvégzéséhez szükséges munkaerőt és már mog is kezdték a munkát Hozzáláttak az áruláshoz a sarkadkeresztúri, békési, szarvasi gazdaságokban is. A cséplési munkák meggyorsít Nyolc kiló hántolt rizst kapnak a dolgozók egy hold rizs learatása után lása érdekében kombájnokat ál­lítanak be, hogy minél hamarább elvégezzék a rizstermés betakarí­tását. Kormányunk jutalmazza a rizs. araiás és cséplési munkákban résztvevő dolgozókat. Minden le­aratott hold rizs utáín, 8 kiló hán­tolt rizst kapnak a dolgozók hi­vatalos áron. A cséplési és hor­dási munkákban résztvevő dolgo­zók műiden 100 mázsa elcsépelt rizs után 10 kiló hántolt rizst kapnak. Huszonkilencen kezdték, most már negyvenhetén közösen dolgoznak az endrődi „Haladás” tszcs-ben Galambos Vendel 12 is a eaántós. A gyapotjuk) holdas endrődi középpa- is azért szép, mert az ote mezt sűrűn elnéz©getett a*múlt ősszel jól ©lőkeszi- »Béke« t s felé. Mennyi- tették a talajt. Meg ia vei másképpen megy ott tesz az eredménye, hol- a munka, mint az egyéni' (tanként öt mázsa körüli gazdálkodásban. Meg- termést várunk, lézto a bő termést Ígérő A azámitgatások ©red- búzát, az 50 hold gya- ménjét Galambos Vendel potot, a kukoricát és a 'nem tartogatta meg ön- többi növényeket. magának. Elbeszélgetett a Igaz, jó termést takari- szomszédokkal, hogy a lá­tott be ő is, négy hol- irtsanak ők is csoportot, dón 51 mázsa búzát, de A környéken lakó dolga*- k csoport eredményét nem só parasztok hallgattak "rte utói, ott átlagban 14, Galambos Vendel szavára. mázsa termett. Nem X« oeoda, traktorral végez­tek a szántást, ő mefj esek két lóval. Nem ia bírta olyan jó mélyen megszántam, mint a góp­29-en megalakították a III. típusú »Haladás« tszce-t, melynek Galam­bos Vendel lett az elnöke. De nem hiába adták ezt a nevet a csoport­állomás traktorai s acao-v oak. Igyekeztek tevább- portban ráadásul olcsóbb fejleszteni. Mindnyájan elindultak, hogy folvihi- kérte, hogy őt is vegyék: gositeák az egyénileg be a csoportba, dolgozó parasztokat a ka- Galambos Vendel ed- zös gazdálkodás előnyei- ^ 12 dotgozö paras/.t- ről. Galambos Vendel jo ^ mubatta mc,? a ]lejyea[ példával jár elöl a fete utat a saját példáján kör* világosító munkában tó. resztül. Bodály Bálint 15 Szabadidejében ©'látogat holdas közép^araezt is a dolgozd parasztokhoz, yzek között van. Nála is Vaszkó Mihály 15 holdas Galambos Vendel beszéd®, dolgozó parasztot is meg- hozta, meg a döntést: cso- látogatta. Beszélgetés porttag lett ő is. közbeír a saját példáját A »Haladás« tszcs-ben hozta fel, elmondta, hogy most már 47-en végzik'- miéri lépett a nagyüzemi közösen az őszi munkáé- ^ gépállomások a nyári munkák gazdálkodás útjára. Néni sat. De nem állnak meg,- alvcgzóse után. hozzáfogtak az őszi volt könnyű a munkája, xxvább folytatják a felvilá- do eredménnyel járt. Igaz, gjositó munkát, hogymi- Vaezkó Mihály a beszél- nól több egyénileg dók* getés után gondolkodott gozó paraszt megismerj® * még vagy két napig- Dec v nagyüzemi, gazdáikor ■ utána saját, maga kereste Sást, a felemelkedés út- fet Galambos Vendelt, ját. —túri— ­A földművelésügyi minisztérium a tava szál elrendelte az amerikai fehér szövőlepke irtását. A rende­let utasításait azonban az ország egyes vidékein nem hajtották vég­re, sok helyen pedig az irtást nem megfelelő gondossággal vé­gezték. Az amerikai fehér szövő­lepke így nagymértékben elsza­porodott és főképpen az operfák. a körislevelü juharfák, majd innen átterjedve helyenkint a gyümölcs­fák leveleit pusztította el. Az amerikai fehér szövőlepke károkozása most a fák leveleinek lerágásában jelentkezik. A legna­gyobb kárt azonban nem most, a fák őszi leveleinek lerágásával okozza. Ez a kár közvetlenül a le­vél hullás előtt, a vesszők Űré re sü­nök idején kisebb mértékű. A vé­dekezés mostani elmulasztása azon­ban azzal a veszéllyel járna, hogy a rendkívüli módon elszaporodott kártevők közül nagymennyiségű te­lelne át éu igy tavasszal belátha­tatlan károkat okozna. Éppen ez­ért teljes erővel kell végrehajtani a védekezést, mielőtt a hernyók behálmzuduának. Ennek az idén most van a végső időpontja. . Sok helyen a kártevők utasára azt a helytelen eljárást alkalmaz­zák, hogy a fák hálával beszőtt, tevéiétől megfő zto.t gallyait levág­ják és elégetik. Az irtásnak ez a módja teljesen helytelen. A te rő­tektől megfosztott ágak teljesen egészségesek, tavasszal kihajtanak, tehát a fák fiatal ágainak levágat fiával a fa jövőévi növekedését tesa- szűk tehetetlenné és igy a jövő évi termését csökkentjük. A földművelésügyi minisztérium felhív mindenkit akinek birto’ ában. vagy gondjaira bízott területeken, lévő fákon amerikai fehér szövő­lepke henry ófertőzés van, hogy a hernyókat a következő­képen pusztítsa el: tisztítsa meg a fa alját az ott lévő lomboktól és egyeb auvagok- tól. Ezután a. fa. gallyaik üt ügetve — a. fa megsértése nélkül — a hernyókat a földia rázza le éa ott semmisítse meg, tapossa szét. Utak menten, ahol arra lehető­ség van, a földre tevéit hernyó­kat el kell égetni- Ennek módja az, hogy a fa alá vékonyan szalmát hintenek és a tűzrendészet i szabá­lyuk betartásával a lehullott her­nyókat gon do an felperzsylik. Az eljárásnál ajánlatos a tűzoltóság közromükö lését kérni. A községek, városok belterületén az égetés nőm alkalmazható. Itt a hernyókat te­verésük után széttiprással kell el­pusztítani, vagy ha nagyon sok a hernyó, össze kell söpörni és leg­alább 11 at van oon tiniét eras mély­ségű gödörbe elásni. Ahol a fák magassága miatt a hemyófészlaeket rúddal elérni'fiein lehet, ott azokat a tűzoltóság mo­toros fecskendőivel veresse le. A fák törzsét, házak, épületek fa­lait, oszlopokat és kerítéseket a rajta mászkáló hernyóktól seprűvel te kell tisztítani, a hernyókat azét kell taposni. A kellő gondossággal végzett ir­tással megakadályozzuk, hogy a itornyok védett helyre, a lakóházak és egyéb épületek padlásterébe, rő- zeee-oinókba, farakásokbu stb. tele­pedjenek meg, ahol bebábozódnak és tavasszal kikelnek. Ahol permetezőgép áll rendel­kezésre, a tanácsok gondoskodjanak a közterületen levő fertőzött fák permetezés ről. Súlyosabb esetek­ben a tanács gondoskodjék — a birtokosok terhére — a magánosok fiáinak permetezéséről is. Permetezésre legalkalmasabb u Hungária Matador permetezői?» r ötszázalékos oldata. Sikerrel al­kalmazható a Holló 10. DDT haté>- anva.gf arta'mú olajos emulzió, amelyből száz liter vízhez 80 deka­grammot kell keverni. Minden dolgozó paraszt és vá­rosi dolgozó kövessen, el mindent az amerikai fehér szövőlepke el- puezUtú*» és. további kártételeinek megalsadályozása érdekében. A te­hető legkisebbre csökkentsék a környék számát és ezzel előzzék mag, hogy a jövő tavasszal gyü­mölcstermelésünket és selyemher- nyótenycsztésünket az amerikai fe­liér szövőlepke károsíthassa. Talaj művelési szerződéskötés a gépállomásokon talaj munkák elvégzéséhez. Őszi ter­vük teljesítésének alapvető- feltét»­, tudják, a gépi munkával idejében segíteni, ha. élűre, beütemezik a megmunkálandó területeket. Fokoz­ni kell. gépállomásainkun. a szerző­le szerződésileg biztosítani a műn- f dúsító íési agitáciút és a tömegsaer kokat, mert a termelőszövetkezeti csoportokat és egyénileg gazdálko­dó dolgozó parasztokat csak úgy rezeteknek, tanácsnak be kell kap- esolódniok: a gé^áUoaiások szerző- déskötósii munkájába.

Next

/
Thumbnails
Contents