Viharsarok népe, 1951. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)
1951-09-30 / 228. szám
1931 sjfcpTmlif* TO, Javítsuk meg az új oktatási évad előkészítését Pártunk Politikai Bizottságának a pártoktalásról szóló hatá- rozata kihangsúlyozza, hogy egyik döntő feltétele a szocializál üs építésének a pártpropagan- da megjavítása. A pártoktatási év eredményessége mindenekelőtt a jó előkészítő munkától függ, Megyénkben a tavalyi és a, korábbi évekhez viszonyítva, a pártoktatás előkészítése eredményesebb. Az előttünk álló feladatok megoldása szempontjából nézve azonban nem kielégítő és még igen sok a tennivaló. A hiányosságok oka, hogy « begyűjtés, az őszi munkák végzése közben háttérbe szorult az oktatási évre való jó, alapos felkészülés. Ez pedig nagyrészt az oktatási munka lebecsülésével magyarázható — bár ezen a téren van javulás. Egyik komoly hiányosság, hogy pártszervezeteink nem ismertették, nem népszerűsítették az oktatást. Taggj'üléseinken elsikkadt ez a kérdés, nemigen foglalkoztak vele a pártcsoportvezetők, pártcsoportok, népnevelők értekezletein sem. Megtörtént, hogy egyes pártvezetők még csalt el sem olvasták a Politikai Bizottság határozatát, mint például a csabacsüdi párltitkárhe- lyetles elvtárs. Sokan nem ismerik megfelelően az új párlokla- tási rendszert, még a járási párt- bizollságoknál sem. Ezek után érthető, hogy több helyen elterjedt a tanulásellenes hang, mint például a tólkomlósi »Viharsarok« tszcs-ben. Különösen a termelőcsoportoknál kell erre felfigyelni. A szeghalmi járásban pedig egyes termelőcsoportok részéről úgy beszélnek, hogy már márciusban befejezik a tanulást. Persze, ez nem mindenütt van így, javult a tanulási készség. Példa erre Kaszaper is, ahol jó a hangulat ezen a téren. A propagandisták alapos kiválasztása és felkészítése kulcskérdése az oktatási munkának. Mivel az eddig kiválasztott propagandisták egy része nem alkalmas ilyen feladat elvégzésére ilyenformán egyes helyeken nem biztosították az előadókat és nincsenek tartalék előadók sem. Városi, járási pártbizottságaink most bevonják a munkába, A hallgatók kiválasztása általában megfelelő, a párttagság 40 —45 százalékát bevonják a tanulásba. Ennél a párlonkívüliek bevonása körül vannak zavarok. Helyenként túl sok pártonkívülit osztanak be és ugyanakkor kevés párttagot, vagy egyáltalán nem vonnak be pártonkívülieket a tanulásba. Gyula város párt- szervezete például túl sok pártonkívülit vont be a tanulásba, a gyomai járásban pedig helyenként egyáltalán nem gondoltak a párlonkívüliek bevonására. Mind a kettő hiba. Leghelyesebb, ha egy-egy iskolán a párttagok mellett, 4—5 pártonkívüli ,is részt- vesz a párloklatásban. Az oktatás szervezeti irányítása városi és járási pártbizottságaink részéről a tavalyihoz képest javult. De még mindig nem kielégítő ez sem. Még mindig nem számolták fel az oktatás lebecsülését és csak az aglf. prop. osztály feladatának tartják a pártoktatáseal való foglalkozást.. Példa erre a mezőkovácsházi járási pártbizottság, ahol az ágit. prop, titkár elvtárs egyedül végzi a feladatokat, eddig nem kapott megfelelő segítséget a JB tagjaitól. Az eddig elmondottakból következnek az új oktatási év előkészítésének feladatai. Ismertessük, népszerűsítsük az oktatást, araiak jelentőségét a taggyűléseken, pártcsoportvezetők, népnevelők értekezletein. A pártcso- portvezető elvtársak beszéljenek erről pártciOportjuk tagjaival. Ismertessük meg egész párttagságunkkal a Politikai Bizottság határozatát, a pártoktatás új rendszerét. Vegyük fel a harcot a politikai alap- i me e ok kő e lebecsülése ellen. Tapasztalható, hogy pártszervezeteink helytelenül, ide főleg pártonkívülieket osztanak Lie és kevés párttagot. Javítsuk meg a hallgatók kiváloratá, ét, foglalkozzunk a rádió politikai körök hallgatóinak kiválogató árai. A propagandisták biztosításánál gondolj unk a DISZ- propagandisták biztosítására is. Pártszervezeteink általában több segítséget adjanak a fiataloknak. Egy-egy pártvezetőségi tag legyen ott a hallgatók kiválasztásánál is. A DISZ vezetőket időnként számoltassák be oktatási munkájukról. Mindezeknek a legfontosabb feladatoknak ma "adéktalan és eredményes megoldása csak akkor lehetséges, ha a pártbizottságok minezen úgy segíthetnek, hogy egy- | j6n munkatársa segíti az alapszerrészt a póttanfolyamokra küldenek hallgatókat, másrészt a kimaradt, de a múlt évben jó munkát végzett propagandistákul vezetőket. Ez lesz a biztosítéka annak is, hogy a többi feladatokat mind jobban és jobban megoldják pártszervezeteink. (T. G.) _ \HUaYsoAok Héfte -----------------------------------------------------------A KtK JÓL HARCOLNAK A PÁRT, A NÉP IGAZ ÜGYÉÉRT Pártszervezeteink a vezetőségek újr nála. ztá A párttagság a választások során megerősíti a veze- sára készülnek. A párttagság a választások során lésben azokat, akik a Párt, a nép által rájuk a párlonkívüliek javaslatainak, észrevételeinek fi- bízott megtisztelő feladatokat jól elvégezték. A gyelembevételével azokat az eívlársakat választ- párttagság a jók közül a legjobbakat választja ja a pártszervezetek vezetőségeibe, akik elsők a majd a pártszervezet vezetőségébe. Olyanokat,akik munkában, áldozatban és harcban. jól harcolnak a Párt, a nép igaz ügyéért. KISS GYULA ELVTARS, a dombiratost pár!szervezet tubára, éSzeret\i őt a falu dolgozó népe,.. Imerti áldomtct, fáradtságot nem kiméire harcol a dolgozók jobb életéért. Keményen leleplezi az osz- táHy ellenséget, nem hátrál meg a nehézségek előtt. Kiss Gyula elv- társat is a Párt neveli, a dolgozók a Párt. képviselőjét, látjá/i benne. Az ő jó munkája is hozzájárult ahhoz, hogy az aratásnál, cséplés- nél a falu dolgozói elnyerték a já- itósi pártbizottság zászlaját. Kiss elvtárs nagy gonddal készül a vezetőség évi beszámolójára, ezzel együtt segíti a párttagokat abban, hogy a vezetőség választó taggyűlésen is maradéktalanul eleget legyenek kötelességüknek. VÖRÖS SAXDÓR ELVTARS, a Mezőhegyesi Cukorgyár élenjáró munkása pártesoportvezető. Nerehi a hozzá beosztott elvtár. akat, a dolgozókat, és építően bírálja munkájukat. De nemcsak neveli a dolgozókat, hanem tanul is tőlük■ Rendszeresen kijár a dolgozó parasztokhoz, segíti öltét abban, hogy jó harcosai legyenek a békének- A dolgozók szeretettel veszik őt körül. mert. a párimunkábam és a termelésben is egyaránt példát mutat. A Mezőhegyest Cukorgyár dolgozói alaposan megnézik, hogy kik kerüljenek a pártszervezet vezetőségébe az újraválasztásnál. A. párionkíviilek már mondták a párttagoknak: Mi is gondoltuk, hogy Vörös elvtárs méltó a megtisztelő pártfunkcióra.': ■ NAGY JANOS ELVTARS, a dombegyházi állami gazdaság üzemi pártvezetőségének vezetőségi tag a A dolgozók szeretik, mert Nagy Játnos eldt.ársnál a szó és a tett egyek jelent. Nagy elvtára m űdig talál módot arra, hogy elbeszélgessen a dolgozókkal, választ adjon kérdéseikre. A pártmunka végzésében példát mutat úgy, niint -párt- vezMöségi tagnak kell. A term lésben is jól megállja a helyét., nz állattenyésztési brigádban rend veresen 150 százalékra teljesíti normáját. Most, a pártvezetőség újra- válcsztá'ának küszöbén Nagy elvé rt úgy is dolgozik a Pártért, « névért, hogy igyekszik minél jobbam elmélyíteni a dolgozókban, a bír hűt, önbírálat hatalmas jelentőségéi. Fejlődik a pártdemokrácia a gádorosi pártszervezetben OTT TUDNAK a dolgozók jó eredményt elérni, ahol a párt- szervezet jól belölti feladatát. Gádoroson ezért teljesítették az elmúlt hét szombatjáig 114 százalékra a lccn-yérgaljonabegyüj- tést. A pártszervezet neveli a dolgozó tömegeket: irányítja a tanács munkáját. Ezért tudja a tanács jól megszervezni az őszi szántás-vetési munkákat. A termelési munkával egyidő- ben Gádoroson foglalkoznak a pártépítés, a párterősítés munkájával is. A gádorosi elvtársak egyre jobban fejlesztik a pártdemokráciát most, a vezetőségválasztás előtt. A »Gerő« tsz párttitkára, Fazekas elvtárs egy időben a gazdasági ügyeket intézte, a pártéletet meg elhanyagol la. A párttagok megbírálták a titkár elvlárs munkáját és elmondották: »az a titkár feladata. hogy. politikai nevelőmunkával biztosítsa a gazdasági sikereket. Induljon meg az oktató, a nevelő munka a csoportban. Tartsunk a brigádok részére ebédidő alatt is politikai tájékoztatást«. Ezt igen helyesnek tartja Kiss János elvtárs, meg még mások is. Fazekas elvlársnak valóban így kell cselekedni. Még tovább kell erősíteni a pártdemokráciát. Bírálják meg a titkár elvlárs magatartását és ne engedjék, ha valaki rámuLat a hibáira, azzal lérjen ki előlük, hogy: »ezt a kérdést zárjuk le«. DE NEMCSAK a »Gero« tsz üzemi pártszervezetében fejlődik a bírálat. A községi I-es számú alapszervezetnél —, ahogy a gá- dorosiak hívják, a délnyugati pártszervezetnél — egymás munkáját is bírálják az elvtársak. Például Komjálhi Lajosné elvNMP» V^iH***!^***!?^***-*^*»**-i „lljpic* fényei freecifjtyoyiált máé »CviC. Az új kölcsön kibo- clátásáról szóló hír Szlo- hodzej-Moldavszkaja kolhozparasztjait a kert fái között találta. A brigád- szállás hangszórójánál hamarosan összegyűltek a kertészek. Amikor a rádióadás befejeződött, röp- syűlést tartottak. Elsőnek Marija Brailica kért szót. — Büszkék vagyunk a kolhozéletre — mondotta. — Nekünk a faluban már van klubunk, könyvtárunk, villanytelepünk, rádióközpontunk. Azelőtt a trak to rért lelkesed tünk, mostmár a repülőgépről permetezzük kertjeinket és azon törj ük fej linket, hogy mesterséges esőzést valósítsunk meg. A szovjet hatalom, Lenin-Sztálin nagy Pártja örömmel tol-' tötte meg a kolhozkcrte- ket is. llíjics fényei beragyogják már tátrainkat. Ezért népünk mindig lelkesen támogatja a szovjet kormányt és annak minden kezdeményezését. Es ma mindannyian köL- csöut jegyzőnk, a béke és a kommunizmus nagy építésének 1 öle. önét. A kertészek hosszasan megtapsolták M. ríja Brailica szívből jövő szavait. Este hat órára már a falu valamennyi kolhoz- parasztja lejegyezte a kölcsönt. A Népgazdaság fejlesztése érdekében kibocsátott állami kölcsön nagymértékben megmozgatta Ukrajna kolhozparasztságát is. A dnyepropetrov- szki, zaporozsjei, nyiko- lajevszki, ogyesszäi, her- szőni és izmaili területeken az új állami kölcsönből minden kolhozparaszt jegyzett. Az ösz- szeget kialakult hagyomány szerint mindonütt készpénzben egvenbt t.ók ki. A 21 dnyepropetrovszki kerület kolhozparasztjai a jegyzés alkalmával azonnal kifizették a vásárolt kötvények teljes névértékét. A bukszki körzetben lévő Kievcsin »Lenini-kolhozában az új kölcsön kibocsátásúkor több mint 1500 kolhozparaszt gyűlt össze. Olga Petrova mun- kacsgpatvezetőnő valamennyi dolgozó gondolatának és érzésének adott kifejezést, amikor ezeket mondotta: — A kölcsön sikeres jegyzésével újabb megsemmisítő csapást mérünk a háborús gyújtogatókra. Az én munkacsapatoui ebben az évben azért harcol, hogy hektáronként 650 mázsa cukorrépát gyűjtsön be. Minden erőnket megfeszítjük, hogy a cukorrépa gondos ápolásával magas terméshozamot érjünk el. Ukrajna dolgozói az új kölsson egj'üntetü jegyzésével forró szeretetük- nek és ragaszkodásuknak adták ismét tanuljelét a Bolsevik Párt, a szovjet kormány s a népek nagy vezére, Sztálin elvtára tudomást szerzett az új kölcsönjegvzésről, összehívta brigádjának tagjait. — Idén a terven felül 270 holdat vetettünk be. Munkánkkal azért tudtunk megbirkózni ilyen gyorsan, mert a szovjet állam elsőrendű gépekkel látta el a kolhozokat. Azelőtt az aszályos években egész termésünk elpusztult. A szovjet állam a háborúutáni ötéves tervben megépítette a nye- vinnomisszlci csatornát és igy most már vannak öntözéses tábláink, amelyeken nagy termést takarítunk be. Ez, mint annyi minden más, megmutatja, mire fordítja kormányunk az állami kölcsönöket. És iránt Amikor Georgij Kray- éKP®n e7i az oka> h°gy örömmel veszünk részt valamennyien az új kölesön- jegy zésben. csuk, a nyevinnomisszki kerület »Osongarec«-kol- hozának brigadvozetője-ér* lársnő minden munkából kiveszi részét. Héjjas Józsefné elv- társnő pedig ezer kifogást hoz fel, ha pártmunkáról van szd. Komjálhi Lajosné élvlársnő ezért az egyik taggyűlésen megbírálta Héjjasné elvtársnő magatartását. Felszólalásában arról beszélt, hogy helytelen mindig arra hivatkozni: »nem érek rá« —, hanem akarni kelL pártmun- kát végezni. Mindenki ludna kifogást találni, de ez pártszerüt- len magatartás. Eimél az alapszervezelnél a pártcsoportvezetők hibáik ellenére is, kezdik jól betölteni feladatukat. Ezt az mulatja, hogy a legnagyobb munka idején is meg tudták tartani a taggyűléseket A pártcsoportvezetők meg tudták értetni a párttagsággal a taggyűlések jelentőségét. A bírálatot azonban itt is tovább kell fejleszteni. A tagságnak foglal- - kozni kell a tag- és tagjelőllfel- vélellel is. Ezt elhanyagolta maga a pártvezetőség is. A VEZETŐSÉG fölé is gyakoroljanak bírálatot az elvtársak, úgy,, mint az újtelepi alapszervezetnél Szép Ferenc tette. Szép elvtárs rámutatott a vezetőség felé mondott bírálatban: »Azért nem tudja a pártszervezet kellőképpen elvégezni a ráváró feladatokat, mert a pártvezetésé" nem támaszkodik aa aktívákra, nem bízza meg feladar- tokkal őket.« Az öreg falusi pártszervezetnél meg Molnár István elvtárs birálta meg a vezetőség munkáját. Azt mondotta: »A vezetők feladata elsősorban a példamutatás is. Amilyen a veaetőség, olyan a párttagok munkája. Ennél az alapszervezetnél többször előfordult, hogy maguk a vezetőik sem jelentek meg a taggyűléseken.« A gádorosi elvtársak kezdik bírálni mind a vezetőség, mind egymás munkáját. Ennél azonban tovább kell menniök és térjenek rá arra, hogy önbiiálatot is gyakoroljanak. Ez is a kommunisták! jelleméhez tartozik. Sz. I.