Viharsarok népe, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)

1951-07-15 / 163. szám

2 1951 július 15., vasárnap l/iUoH'Sa'i-oU I Magyar Népköztársaság minisztertanácsának határozata a művezetők kötelességeiről és jogairól A művezetők és mesterek, mint * szocialista termelés közvetlen Irányítói, kiemelkedően fontos ■serepet töltenek be. Helyzetük ■ szocializmus építése folyamán alapvetően megváltozott. A Magjai- Népköztársaság mi­nisztertanácsa annak érdekében, hogy kifejezésre juttassa megbe­csülését a művezetők és a mes­terek munkája iránt és megszi­lárdítsa tekintélyüket, a möve- aelők és a mesterek kötelességeit és jogait a következőkben sza­bályozza: I. illetőleg az anyagmegtakaritást, a munkabéralap felhasználását, Tala- mint a termelés minőségének eme­lését kell figyelembe venni. IIL A művezető kötelességei és jogai a technológiai utasítások végrehajtásában és továbbfejlesztésében A művezető helye az üzemben 1. A művezető (mester) a rá­bízott műhely (termelési rész­leg) teljesjogú vezetője, a mű­vezető az egyszemélyi vezetés el­ve alapján felelős mindenért, ami 'i műhelyben (termelési részleg­ben) a termelés területén törté­nik. 2. A mövezető felelős azért, hogy a rábízott műhelyben (ter­melési részlegben) biztosítsa az igazgató és egyéb illetékes veze­tők utasításainak végrehajtását 3. A művezető az üzemvezető­nek (műhelyfőnöknek) van alá­rendelve. A művezetőnek csak az üzemvezetőn keresztül, a mű- fiely (termelési részleg) dolgozói­nak (csoportvezetők, munkások, műbelyirnokok stb.) pedig csak a művezetőn keresztül lehet uta­sítást adni. 4. A művezetőnek csak az igazgató döntése alapján lehet felmondani. Az igazgató a fel­mondás kérdésében a művezető közvetlen felettesének meghallga­tása ntán határoz. 5. A műhelyben dolgozókat a művezető osztja be munkahe­lyekre és gondoskodik arról, hogy minden munkás szakkép­zettségének legjobban megfelelő munkát kapjon. . 6. A művezető a műhely dolgo­zóinak a termeléssel kapcsolatos javaslatait, észrevételeit és pa­naszait — ha saját munkák őré­ben nem tudja elintézni — köte­les nyomban továbbítani a vál­lalat felsőbb szerveihez. 7. A művezető felelős a mű­hely rendjéért és tisztaságáért 8. A művezetőnek ebben a ha­tározatban megszabott feladatkö­re és felelőssége a művezető szá­mára további adminisztrációs fel­adatot nem jelenthet. Gondoskod­ni kell arról, hogy munkaidejének túlnyomó részét a termelés irá­nyításával kapcsolatos feladatai­nak ellátására fordíthassa. II. A művezető kötelességei és jogai a tervek kidolgozásában és végrehajtásában 9. A műhely terveinek minden részletében való végrehajtásáérí ■ művezető felelős. 10. A műhelyre vonatkozó ter­vek kidolgozásakor a művezető véleményét meg kell hallgatni 11. Az üzemvezető köteles a művezetőt a műhely tervéről idő­ben értesíteni a műhely terme­lési, anyag- és béralap tervét pedig a művezető rendelkezésé­re bocsátani. 12. A művezető köteles jelen­tést — megfelelő javaslatot ten­ni az üzemvezetőnek, ha a terv teljesítéséhez feltételeket — mun­kaerő, gépek, szerszám, anyagi *tb. — nem látja biztosítottnak. Az üzemvezető a tervidőszak meg­kezdése előtt köteles a műve­zető észrevételeiről dönteni. A döntéssel szemben a művezető panasszal fordulhat a vállalat fő­mérnökéhez. 13. A művezetőnek rendelke­zésére kell bocsátani a terv vég­rehajtásának ellenőrzésére szol­gáló adatokat, illetőleg a válla­lat fontosságának megfelelően biztosítani kell, hogy a legfon­tosabb tervszámok végrehajtásá­nak ellenőrzésére szolgáló nyil­vántartások a művezető rendel­kezésére álljanak. 14. A tervet és a tervből az egyes míf¥tR88okl*a éfeő feladatokat"®' mű­vezető ismerteti a munkásokkal. Ha a tervfelbontásban hiányosságokat tapasztal, kötelessége erre nyomban felhívni az üzemvezető figyelmét. 15. A művezető köteles a dolgo­zókat a terv végrehajtásának állá­sáról — ideértve a bér- és alapterv végrehajtásának állását — terme­lési értekezleten rendszeresen tájé­koztatni. 16. A művezető felelős a műhely­ből kikerülő gyártmányok minősé­géért. Kötelessége, hogy a termelés minőségi színvonalát állandóan emelje. A minőségi ellenőrző szerv köte­les a művezetőt az észlelt minőségi hibákról rendszeresen tájékoztatni. A művezetőt a minőségi átvétellel kapcsolatos hibákban meg kell hall­gatni. Azokban a vállalatokban, ame­lyekben a mnukaátvétellel foglal­kozó külön szerv nincsen, a munka­átvétel (ideértve a minőségi átvé­telt is) a művezető kötelessége. 17. A művezetőt a műhely ter­vének teljesítésért, illetőleg túltel­jesítéséért rendszeresen prémiumban kall részesiteni. A prémium felté­teleinek és mértékének meghatáro­zásánál elsősorban a termelési terv teljesítését, az anyagterv betartását, Miért nincs malom vagy cseretelep Almáskamaráson ? 18. A művezető fotel ős a techno­lógiai utasítások betartásáért. Kö­telessége a munkásokat a technoló­giai utasításoknak megfelelő mun­kamódszerekre megtanítani. 19. A technológiai utasítást a művezető veszi át- A helytelennek tartott technológiai utasításokra az üzemvezetőnél észrevételt tesz. Az észrevételek felől az üzemvezető, illetőleg a vállalat szervezeti fel­építéséhez képest az erre illetékes más szerv (pl. gyártásvezető), vég­sőfokon pedig a főmérnök dönt. 20. A technológiai utasítást a műhely dolgozóinak a művezető adja ki Írásban, aláírásával megerő­sítve. Arinűveaető a technológiai utasítást önkényesen nem változ­tathatja meg. 21. A művezetők kötelessége, hogy szaktudásukkal, tapasztalataikkal segitsók elő a technológiai színvo­nal fejlesztését. Észrevételeikkel, javaslataikkal járuljanak hozzá a technológia kidolgozásához és ja­vításához. IV. A művezetők kötelességei és jogai a gépek üzemké­pességének biztosításában 22. A művezető kötelessége gon­doskodni arról, hogy a műhely gé­pei s a műhely részére kiadott szer­számok használatára alkalmas álla­potban legyenek. Kötetes biztosí­tani, hogy a munkások a gyeket és szerszámokat megőrizzék, gonctöz- zák, karbantartsák ée kezelésüket elsajátítsák. 23. Az üzemvezető, illetőleg az erre hivatott más szerv a gépek megelőző karbantartásának tervét a művezető közreműködésével ké­szíti el. A művezető felelős a rá­háruló karbantartási feladatok tel­jesítéséért és általában A gépek megfelelő állapotáért. V. A művezető kötelességei és jogai a munkaügyi kérdésekben 24. A művezető felelős a mű­helyben a bérek és a normák ala­kulásáért, a béralap betartásáért. Véleményét meg kell hallgatni a normák megállapításánál és a mun­kások számára prémiummal jutal­mazott feladatok kitűzésénél. 25. A műhely dolgozóinak bér­osztályokba való besorolását az igazgató a művezető útján végzi. 26. Ha a művezető a normák megállapításával, kezelésével, vagy a normák alapján való elszámolás­sal kapcsolatban rendellenességet tapasztal, köteles erre az üzemve­zető figyelmét nyomban felhivni. A művezető kötelessége leleplezni a szocializmus építésének tudatos kártevőit: a normalazitókat és bér­csalókat. A művezető köteles azon­Mi Almáskamarás község dol­gozói számos esetben kértük már, kogy községünkben lévő, Zimmer- aiann és Táreai-féle malmot állít­ató üzembe, mert jelenleg Nagy­kamaráson nem működik malom és »K7 kénytelenek vagyunk Kunágo- lára menni őrölni. Előfordul, hogy ■ kunágotai malom annyira meg Nn terhelve, hogy nekünk két- n»r ie el kell menni miatta. A kenyérgabona őrlésén kívül Kuuágotán kell őröltotniink a ser­tésállomány részére is. Sokan kö­zülünk, akinek igásállata nincs, ta­ligán tolja be a 6 km-r© lévő Kunagotára az őröinivalot- Szerel- ■ nénk, ha az illetékesek felfigyelni nek erre és megtalálnák a megfe­lelő megoldást, hogy nálunk, Al­máskamaráson úgy a kenyérgabona, mint , a taka rm ánygabonaö rlemén y t megkaphatnánk. Gál Sándor és még 11 aláírás. nal jelenteni a normairoda veze­tőjének, illetőleg megbízottjának a munkafolyamatok átszervezését, a technológiai módositásokat és általá­ban a munka elvégzéséhez szüksé­ges időre kiható minden lényeges változást. 27. A művezető a külön szabá­lyokban meghatározott esetekben pótidőt utalványozhat. A pótidő szükségességét a művezető köteten a munkautalványokon indokolni és aláírásával igazölni. A pótidő mér­tékét az időelemző állapítja meg. Az állásidőt a művezető ugyancsak aláírásával igazolja. 28 A munkások munkában töl­tött idejével' kapcsolatos bérelszá­molási panaszok felöl első fokon a művezető dönt. Ez a rendelkezés a vállalati egyeztető bizottságnak a munkaügyi viták elintézésére vo­natkozó jogkörét nem érinti. 29. A műhely dolgozóinak sza­badságolási tervét a szakszervezeti műhelybizottság meghallgatásával a művezető készíti el. 30. A művezető kötelessége biz- toaitani a munkavédelmi ée bal­esetelhárítási rendszabályok végre­hajtását. Kötetes a» igazgatónak, illetőleg az üzemvezetőnek javasla­tot tenni védőberendezések beszer­zésére. VI. A művezető kötelességei és jogai a munkafegyelem megszi lárdí fásában 31. A művezető felelős a mű­helyben a munkafegyelemért. Kö­teles felvilágosítani a dolgozókat a fegyelmi vétségekről és bünte­tésekről. A művezető felelős a mű­helyt érintő felsőbb rendelkezésok. a vállalati munkarend és az üze­mi Kollektiv szerződés betartásáért, a technológiai fegyelem biztosítá­sáért. 32. A műhely dolgozóinak fel­függesztése, áthelyezése, más mun­kahelyre való beosztása, vágóin un­kaviszonyuk megszüntetése előtt a művezető véleményét meg kell hallgatni. 33. A művezető jogosult a mű­hely dolgozóit'kisebb szabályta­lanság, vagy mulasztás miatt a fegyelmi szabályzat értelmében 30 forintig, legföljebb azonban a dol­gozó egy napi átlagkeresetéig ter­jedhető rendbírsággal sújtani. A művezető kötetes a fegyelem sértők, anyagpazarlók, munkakerü­lők fegyelmi úton való felelősségre vonására és megbüntetésére javas­latot tenni. VII. A művezető kötelességei és jogai a dolgozók szakmai oktatásában 34. A művezető kötelessé"® fej­leszteni a dolgozók szakmai tudá­sát. Szaktudásának és tapasztalatai­nak átadásával tanítsa meg a dol­gozókat a szakma alapos ismereté­re, magasabb, kulturáltabb techni­kára. Különös gondot fordítson az iparba újonnan bekerült munkások, az ifjúság és a dolgozó nők szak­mai képzésére. Az ipari tanulók ok­tatását rendszeresen ellenőrizze. 35. A művezető a műhelyében dolgozók vizsgája esetében a technikai minimum vizsga-bizott­ságának rendes tagja. 36. Az illetékes miniszterek gon­doskodjanak arról, hegy a műve­zetők szervezett formában emelhes­sék szakképzettségüket. A művezetőt a miniszterek által szakmánként megá lapított határidő után csak kötelező vizsga előze­tes letétele esetén szabad újjon- nan alkalmazni. Ki kell dolgozni a művezetői vizsga anyagát és rend­szerét. A) miniszterek gondoskod­janak továbbá — az egyes ipar­ágak sajátosságainak megfelelően — annak meghatározásáról), hogy • ré’la’atokban km minősülnek műve­zetőnek. VIII. A művezetők kötelességei é9 jogai a munkaverseny és a sztahánov-mozgalom szervezésében és továbbfejlesztésében 37. A művezető kötelessége a szervezeti műhelybizottsággal együttműködve felkarolni a dolgo­zók kezdeményezéseit és minden támogatást megadni szocialista kö­telességeik teljesítéséhez és túltelje­sítéséhez. 38. A művezetők kötelessége nyil­vántartani a dolgozók versenyválla- lásait ée azok eredményeit rend­szeresen értékelni. A művezetők* a vállalások teljesítésének állásáról rendszeresen tájékoztassák a mű­hely bizottságot és a bizalmiakat, hogy azok biztosíthassák a ver­seny széleskörű nyilvánosságát. A művezetők kötelessége a vállalások teljesítését rendszeresen ellenőrizni. 39. A művezető a termelékeny - eég és a szakmai sein vonal emelé­se érdekében szervezze meg a dol­gozók elvtársi«« segítségnyújtását, a munkamódszerátadáii mozgalmat. Gondoskodjanak arról, hogy az élen­járó munkások munkamódszereit a többiek is elsajátítsák. Tevékenyen működjék közre a sztahanovista is­kolákban folyó oktatásban. 40. A művezető köteles támogatni az újítók és ószszerűsítők mozgal­mát. Ismertesse a dolgozókkal a műhely előtt álló legfontosabb fel­adatokat és ilyenmódon szabjon he­lyes irányt az új ítómozgalomnak. A műhely termelésével kapcsolatos újítási javaslatokat az újítási bi­zottság a művezető véleményének meghallgatása után bírálja el. Az elfogadott újítások bevezetését a művezető rendszeresen ellenőrizze. 41. A művezeLő kötelessége, lrogy foglalkozzék a dolgozóknak a termelés javítását célzó indít­ványaival s azokat —'ha megva­lósítsuk nem tartozik feladatkö­rébe — megvalósítás, illetőleg végleges állásfoglalás végett saját javaslatéval együtt bemutassa a vállalat felsőbb szerveinek. En­nek érdekében a művezető gon­doskodjék olyan könyv vezetésé­ről, amelyben nyilvántarthatja a dolgozók javaslatait és azok el­bírálását, továbbá megvalósításu­kat A művezető a termelési érte­kezleteken köteles rendszeresen beszámolni a javaslatok elbírá­lásának, illetőleg megvalósításá­nak állásáról. 42. A művezetőnek jogában áll a termelés növelésében az anyag­takarékosságban, továbbá a mi­nőség javításában élenjáró dolgo­zók jutalmazására az igazgató­nak javaslatot tenni. 43. A művezetők maguk k vegye­nek részt a szocialista munkaver­senyben. A munka jobb megszerve­zésével, a termelési terv tervszerű teljesítésével, illetőleg túlteljesíté­sével, anyagtakarékossággal, a re- lejt csökkentésével vívják ki mű­helyük számára »A legjobb mű­hely« megtisztelő címét. Nemes ve­télkedésben küzdjenek az üzem többi művezetőjével »Az üzem leg­jobb művezetője« címért, ■ a szak­ma valamennyi művezetőjével pedig »A szakma legjobb művezetője« címért. 44. Az igazgató a tervek telje­sítésében és túlteljesítésében, a munkaversenyben és a dolgosok szo­cialista versenyének támogatásában élenjáró művezetőket részesíts© elis­merésben és jutalomban, a legjob­bakat pedig terjessze fel kitünte­tésre. Rákosi Mátyás ». k., a minisztertanács elnökhelyettese

Next

/
Thumbnails
Contents