Viharsarok népe, 1950. december (6. évfolyam, 279-301. szám)

1950-12-24 / 299. szám

2 VIHARSAROK NGl'E A fizikVOfitaí megyei választmánya pénteken tartotta illését Az értekezleten megjelent Kereszten Mihály elvtárs is A SzÖVOSz békésmegyei tál oszt mányit december 22-én, pénte­ken liléét tartott a békéscsabai Városi Tanács közgyűlési termében. A mejre valamennyi szövetkezeteiből összejöttek a küldöttek és a választmányi tagok, hogy kiértékeljék eddigi munkájukat, meg- sz bják az vtaf, amelyen háláéin tok kell <i követkézéi jeladatok ti. végzésére. Az Misen megjelent Keresztes Mihály földművelésügyi ál­lamtitkár, a Megyei Pártbizottság küldötte, Ariik5 József elvtára, a vállalatok és a Ss'JVOHzs megyei központ dolgozói. Az • ntásfc Joliin«! Nagy András nyitott im>g, mjijd Urban elv­társ. sí jSáÖVOSa mogyái titkára amoltedett Kajláira. Beszámolójá­ban elmondotta Urbén elvtárs, hogy erro a n:ai választmányi ülésro a rnogyö ratoetke-eteinek tagsága, vá­lasztmányi tagjai több mint egy hónapja rendkívüli közgyűléseken készülődtek, hogy. a válaszmányi gyűlést olyanná te,gyek, mint «mi­lyet a fejlődés, a szövetkezeteink megkívánnak. A* előkészítő mun­kák során mintegy ezer aktívát és több mint háromezer tagot si­került megmozgatni. Az előkészítő munkába bele_ao«solódták a nép­hez hű papok is, mint a békési, békéssárasoni református, valamint h srtrkfldi katolikus pap is tett». FöidniűvtBszin'ötkozeteink 1949 augusztus 8, a SzÖVOSz I. Or­szágos Kongresszusa óta hatalmas credmónynkát értőnk cl. A» erod- . ménjeink nrellott azonban hibák id topa ztalliatób. Egyik le.nagyobb hiányosság az, hogy A szövetkeze- teink között még nem fejlődött ki a versenyszellem és több föld- puivesszK et só éti aktívánál iáéra ki­elégítő a példamutatás. A továbbiak! un rámutatott un a: n földmővessa3setke?otek mindé» 'törekvése arm irányul, hogy mi­nél több éa minél jobb áruval lás­sák eL a dolgozókat. Ennek érde­kéi ion a következő torvóvfcon nőve* ‘‘lik a sziivstkezeti boltok számúi. Tizonogy hentesüzletet, 19 pékü/ev met, 12 étkezdét éa 23 szövetkezeti boltot létesítenek. A boltok forgal­mát nz 19-50. évhez viszonyítva az új tervévben 72 százalékkal növelik. A bo-aámoló után megkezdődtek s hozzászólások. Oláh Mihály, a ftöröstarcsal fölémüv.s zjve(kez:t ügyveze- tfijí bf/zzászálásábín «imaadot- a, hogy rövid idő alatt, jő teUiígösitó munkával a szö- vetltetet 1100 tagját 2005-re enwlék. A nfpnevelőmunka során 25 tagot szerveztelc bs a (-Rákosi» tszcs-be. Sztálin e!víá:s születésnapjára egy új tszcs megalakítását vállalták. Ez meg is alakúit 24 család­dal és 105 holdon megkezdte munkáját. Továbbá alakítottak egy gyümölcs- és szőlőtermelő csoportot 15! taggal, 58 ka­taszteri hold területen. Keresztes elvtársi felszólalásul Az értekezleten felszólalt Arató OTóawf, az MD1? Békésmegyei Párt­bizottság küldötte, valamint Szent- ivén yi (Sándor, a Msgyoi 'l'anáoe »evében, majd Keresztes Mihály államtitkár emelkedett szólásra. El­mondotta többek között, lrogy szocialista államunk és nép­gazdaságunk fejlődésével bő­vülnek a feladatok is. A fel­adatok ellátásához elengedhe­tetlenül szükséges a földmű- vcsszövctkczctek népszerűsíte­ne, a dolgozó parasztság kö­rében. Erőteljesért Irányt kell Venn? arra, hogy a köséppa- rasztságnak minél nagyobb te­ret engedjünk át földműves- szövetkezeteink és népgazdasá­gunk fejlesztésében. A továbbiakban rámutatott e.rra, hogy u földművesszovotfcezötoknek fokozott, gondot kell fordítaniok a takarmánygabona-begyűjtésre. Dön­tő kérdés az, hogy a töinsgokio támaszkodjunk, az adjv a népi de­mokrácia erőjét, ha gyökerünk mú­lván a dolgozó népben van. Irányt kell venni arra, — mondotta be- fejezésül, hogy mindig többet és olcsóbbat termői j iink. Fokozni kell a mezőgazdaság szocialista építé­sét-, hogy termésátlagaink fokozot­tan növekedjenek. Keresztes elvtára beszéd© után több földművCKZövétkeaöti aktivá, felszólal ás tan ismertette eddig vég­zett munkáját és a munkában elő­forduló hiányosságaikat. A hozzá­szólásokat Urbán elvtárs foglalta össze. Ezután a választmány a je­lölő bizottság javaslatára megvá­lasztotta a II, Országé« Küldötte közgyűlés részvevő tagjait. A küldöttség 1a« iái kö/á beválasztották Keresztes Mi­hály föhiműv'.'Ksiigyi államtit­kár?, Urbán István SZÖVOSZ megyei titkárt, Barta Károly körösfadányl 13 holdas közép- parasztot, Kovács Pál orosházi termelési felelőst, Palkó János bucsai 9 holdas dolgozó parasztot és még íölib ni« a ‘munkában élen­járó szövetkezeti aktívát. Ezután a választmány határozatot, foga­dott cl, mely kimondja ft felemelt részjegyek beözotéaét, a termelő­szövetkereti csoportok megalakítás sóban és további támogatásúban való fokozottabb közreműködést. Ezen­kívül a szülőcsoportok megalakí­tására váló sürgős feladatok el­vég»’sót. Elfogadta a. választmány a Megyei Központ önálló szövet­séggé való átalakítását és o, járási SzÖVOSz kirendeltségek felállítá­sát, valamint a járási kirendölító- gek mellett a járási választmány megszervezését és a részjegyek néy- éxtékénök felemelését. Kimondja a határozat továbbá ti népi ellenőrzés kiszélesítését. Az eddigi tapaszta­latok azt mutatják, hogy ahol a népi ellenőrzés nem működött, ott több anyagi hiány mutatkozott. A megyei választmány felhívja a békésmegyei és egyben »z or­szág összes földművosszövctliezfiti tagság figyelmét, hogy óboron őr­ködjenek azon, nehogy kulákok kü- peoek, dolgozó népünk ellenségei befurakodhassanak a szövetkezete­inkbe. A földmű vesszővel!-özetek ve­zetői mindenkor a termelő munká­ban ólon járó dolgozó parasztok híg- jobbjaiból, a népi demokráciához hű, a dolgozó nép érdekoinsk tán­toríthatatlan harcosai legyenek. .Tá­rulj un hozzá jó munkával minden föhiművesszövetkazct ti szocializ­must építő népi demokráciánk Meg­erősítéséhez, hogy Páliunk és Rá­kosi elvtárs teuitásait követve erő­síteni tudjuk napról-napra a Szov­jetunió vezette bókoíábor logyőzha- tetíon, egyre növekvő erőit. A vá­lasztmányi ülés a határozatok és javaslatok egyhangú, lelkesedéssel történt elfogadása után az Inter- nacíonálé eléneklcsével ért véget. Üdvözlő táviratok és ünnepségek Sztálin generalisszimusz születésnapja alkalmából I. V. Sztálinhoz intézett üd­vözlő tái'iratálan Gh-so ghiu bej, a Román Munkáspárt főtitkára a Párt Központi Vezető séfje nevében hosszú él-etet és egészséget kívánt a román nép legnagyobb barát­ién a.’: és felszabadító fának. Prim Groza miniszterelnök táv­iratában a román nép és a nép­köz torsa ág kormánya jedehár/tó­gáit tolmácsolta /. V. Sztálin 71. születésnapja aUadinnból. ’Románia dolgozó népe ország­szerte határtalan lelkesedéssel és szeretettel ünnepelte a békéért ví­vott harc nagy zászlóvivőjének Sztálinnak születésnapját. A berlini Állami Operaházban, a Német-Szovjet Tór&iság diszgyü• lést tarlóit Sztálin genemlisszL> tnvsz 71. születésnapja alkalmá­ból, A diszgyülésen Grotcwohl minis terelnök ünnepi batz délrem méltatta a nagy Sztá.in nvankms- »ágát és következetes békepnlitk, A d a léke mellett van — inon- delta —, annak azon az utón kell haladnia, omeyt Sztálin jo­jóit ki. Befejezéshez közelednek a választási előkészü­letek Üzbekisztánban, Azerbajdzsánban és a Szovjetunió öt más szövetséges köztársaságában Moszkva. Üzbokfeztánbart, Azer­bajdzsánban, Moldáviában, Kirgi- ziában, Tádzsikisztánban, örmény- országban éa a Turkmen Szovjet Szocialista Köztársaságban decem­ber 24-én tartják a helyi szovjetek választásait. E köztársaságok váro­saiban és falvaiban a befejezéshez közelednek a választási előkészü­letek. A választók mindenütt t5- meggyöléseket tartotta';, .Terevau­ban és Bakuban, Taskentben és Ás­hatod ban, Frunzobnn, Bzbílinartod- ben és Kismyevbon a dolgozók oíso jelötj ükké a népek nagy vv> zotöjét, I. V. Sztálint választote ták. A választási gyűlő eken az elő­adók ismortotik a jelöltek életét, munkásságát és társadalmi tevé­kenységét. A válssstók mogismex- ksdnak a do^totó- nép legjobb fifti- val és leányaival, akik a kommu­nisták és pártánk ív üliek sztálini tömbjének jelöltjcL dthafsimi értekezletet és az atomfepver eltiltását követették a Rew^rkí béksrgyoiés részvevői helyi bizotte Xcw-York. TASZSZ. «A tjékés út hívói.;-nők bizottsága Nete- Yorkban gyűlést tartott Aa Egyo- eült Államok különSéte városaiban, az ohnnlt félesztondőbon ennek a 04: ielfesItetíüR sa5er^:o«äeslcoiesi cilcSir^ii^a&aiíoí .4 iá rostok kosölt Békósesuba érte el elsőnek a 100 szásaléhot »3 0/0 95 » 92 7f 8t V 89 yr 79 it 72 V 72 V Megyénk dolgozó parasztsága n szorződéskölési előirányzaíot de­cember aa-ig j) j.G száza!óknál tel- jesitette. Ezzel az eredinéniiyxd me­gyénk ötödik helyre került m or­szágos versenyben. A járások közStti verseny eredményei ; 1. Szarvasi járás 2. Gyouisi járás 3. Orosházi járás A. Sz ghajnii járás 5. Békési járás 6. Mezöfeovácsházi járás 7. Gyulai járja 8. Sarkad! járás A városok közötti verseny­ben Békéscsaba töri az él­re. Pénteken esti}» 180 srá- aalékr« fcljcsítelta a szerző­déskötési előirányzatok Ered­ményét ügy érts el a város, hogy a pártszervezet az el­múlt hetekben naponta segí­tette népnevelőkkel a szii­vatkezetet. Békéscsabán kívül a községek­ből Monor, Szabadkígyós, Puszta- oítlaka és Tetekpuezia jelentették az előirányzat zoo százalékos tel­jesítését. Közvetlen a befejezés előtt állnak Orosháza, Biharugra, Medgyesbodzás, Hunya, Csorvús, Körösla lánv, Dévaványa. Ezekben a községekben a csabacsüdiek ver­seny felhívás a után megerősj tették a népnevelőmunkát. A szövetkaet aktívái a Párt népnevelőivel kar­öltve, ismételten felkereslek a dol­gozó parasztokat, megmagyarázták nekik a szerződéskötés jelentősé­gét, ismertei lók velük a szerző­déskötés előnyeit. Egyes közfégeinkben azonban még a inai napig sem állt be ko­moly fordulat a szerződéskötési munkákban. Sarkad, Doboz, Lökösháza, öregszöllcs továbbra is se- regliajtól a íafgj'ének, elő­irányzatukat mindössze 58— 58 százalékra teljes!testük. Ezekben a községben * szövetkezetük még- mindig nem fektetlek elég súlyt trra a miuikái'a, de maguk a köz­ségi pártszervezetek seni íordolíak a szerződéskötési, munka felé. A növények közölt rizsre, tava­szi bükkönyre, borsfüre, ricinusra inár ioo százalékra lekötötték az előirányzatot, sőt » tavaszi bük­könynél és a ricinusnál már túl is teljesítették. Egyes növényeinknéí azonban komoly lemaradás van. A portulákánál például mindössze 3o százalékát kötötték le eddig az előirányzott területnek. A mustár­nál 73 százalékot, a máknál 5.3 százalékot értünk et. Erősíteni kel! « felvilágosító munkát a korkadsr-, ini- jpor- és a gj apotszerződie- lésnél is, mert ezatoél Is mutatkozik lemaradás. Csütörtökön Keresztes Mihály elrtárs tart előadást a Pártoktatás Házában December 28-án, csütörtökön délelőtt 9 órakor Keresztes Mihály «ívtárs tart «iöajást a Pártoktaíás Házában «Sztálin a marxista-lenin­ista agrárelniékt tuvábbfejleszlője» címen. Az előadáson résztveszaek a járási, városi pártbizottságok tit­kárai, a járási, városi tanácsok el­nökei, elnökhelyettesei, titkárai és a DK/OgazdasáiO osztályok vezetői, valamint a járási és városi tömeg- szervezetek funkcionáriusa!. A népnevelők magyarázzák meg, milyen előnyökkel jár ezeknek a növényeknek a termelése. Megyénk az országban ötödik helyen áll, azonban még komoly munka vár szövetkezeteinkre, hogy teljesítsük ezen a téren is az elő­irányzatot. Népnevelőink késede­lem. nélkül folytassák továbbra is a felvilágosító munkát, magyaráz­zák meg dolgozó parasztságunk­nak, hogy a szerződéses termelés alapja a mezőgazdaság tervszerü- si lésének. szervezetnek saíctis sóga alakult. A gyűlés kiáltványt fogadott ol, amely az ötka talmi értekezlet ősz* Mohivását kövotoli a nemzetközi válság remdez-aéro. Ugyancsak kő* vételi a kiáltvány az atomfogyvor és minden egyéb tömeggyilkol« fegyver eltiltását, továbbá az ált«.* lónos lís-ssepplést ös-'K Kihajpyó.®« kösstáisoság küMötteinek beboesA« tósát aa Egyénit Kcmzotok Szí !« voaótébe és mielőbbi békés rend»« zést Koreában. Orosházán és KéterfHázán lesz képviselői ftesztefé VtuÉŰi nap Orosházán és Kólcgy bá­rón képviselői beszámoló gyűlés losa» Orosházán a képviselői bószamoléfi délelőtt 10 érakor Yjzsnyiczni .Táo nav tartja, a DEPOSE omoletáM uagytermébüti. Kétegyliám dolgozó parasztjai« nak Zúanbori elvtárs számol !to vasárnap délután 2 órakor, nz őoa folyamán végzett munkáról.-f\~, X z>. tmmsmm mellett tansíiíHü¥éíadjk,52&r8kMík falu és varas áolgsió népas

Next

/
Thumbnails
Contents