Viharsarok népe, 1950. december (6. évfolyam, 279-301. szám)

1950-12-21 / 296. szám

VIHARSAROK NCPR 5 Javítani kell a felvilágosító munkán Kondoroson, hogy ne hátráltassák a járást a szerződéskötésben idóros lemaradt. Szarvas, szentandrás már hetekkel t 100 százalékra teljesítette ■rződéskötési előirányzatot, aber 10-re Csabacsüd isel- i 100 százalékot. Az egész >an már csak Kondoros teljesítette. Vagy másfél he- cgálltak a 85 százaléknál, őre, se hátra nem ment a n megy — állapították meg a meg is nyugodtak volna . ha le nem hagyja őket tcsüd. amely a mélyszántás- végig utánuk haladt. ’aln gazdája, a tanács vette 8 a dolgot. Nem volt nehéz lapítani, hol a hiba. Elein- ■g nem érték cl a GO—70 okot, a tanácstagok is be- olódtak a munkába. Meg is mutatkozott az eredmény. Kon­doroson is egyre több dolgozó paraszt ismerte, fel, hogy a terv­szerűbb gazdálkodásnak elenged­hetetlen feltétele a szerződéses termelés. Egyre több név került a verseny láb Iára. illés József 8 holdas dolgo­zó paraszt 600 szögöl répára, 600 szögöl napraforgóra, 1200 szögül kenderre, 600 szögöl mák­ra kötött szerződést — hirdette a versenytábla. Arról is beszá­molt a kondorosiáknak, hogy Ladnyik János 18 holdas közép- paraszt is kiveszi a részét a szerződéskötésből. 1200 szögöt ré­pára, 1200 szögöl napraforgóra, 800 szögöl kenderre, 800 szögöl gyapotra, 400 szögöl' ricinusra és 800 szögöl zabosbükkönyre kö­tötte meg a szerződést Ezek beszélték, hogyan vegyék ki ré­szüket ismét a népnevelő munká­ból, A megerősödött felvilágosí­tó munkának hamar megmutat­kozott az eredmény e. A falu dol­gozói a lemaradásról beszéltek. De nemcsak beszéltek. Valyger Pál tanácstag maga is ügy érezte, ö is hibás abban, hogy lemaradt a község Nem kötött egyctleu szögölre sem szerződést.' Felkereste a szö­vetkezetét, másfél holdra szer­ződött lei »Meg aztán én is részt akarok venni a népnevelő- munkában« — tette még hozzá. Ifj, Péli Pál szerződőit már egyszer, de bevésnek találta, megtoldotta még 100 négyszög­öllel. az eredményeit kissé önteltté tették a pártszervezetet is, a tanácsot is gondolták, most már megy agától is. A párttitkár clv- nég ki is jelentette egy iz­mikor a szövetkezet nép­iket kért: »Van most más s feladat is:> nem érnek rá «levelűk. gára maradt a szövetkezet, ivetkezet aktívái nem győz­ték a munkát. A népnevelőmun- ka elhanyagolása pedig csak oda vezethetett, hogy megakadtak a 85 százaléknál és egyre erősebb lett a kuiákok agitációj’a. De nem állt meg a bilin fel­tárásánál. Hozzá is kezdtek a kijavításhoz. A tanács tagjai meg­I.atkóczki Gergely is így gon­dolkozott. Egy hold répára, 1200 szögöl napraforgóra, 800 szögöl kenderre, meg 1200 szögöl rici­nusra szerződött. O is hozzá­íratott még 1000 szögöl dinnyét. Uj lendülettel folyt a mun­ka. Hétfő estig 00 százalékot ér­tek el, Ügy néz ki, ha.így foly­tatják, meg lesznek 22-ig, ahogy ígérték. (ti. r.) irigádok átszervezésével küszöbölik ki a hibákat a felsőüvesiiási állami gazdaságban üzemi értekezlet még nem meg a felsőnyomási állami sághan, dó a brigád átesser- tervezofe . mác > att fekszik Lajos elvtnrs, gtt/daságvot- isztalán, amoly magába fog­út 1951-es gazdasági esztendő unkaszervezésőt. A tervezet léten belül valósággá válik. Lajos, a gazdaság vezetője, ‘•ja a tervezetet: t növényternioeztó brigád, állattenyésztési brigád, egy ros brigád.» Ebbon az ©s/7­X‘ll csak négy brigádja tolt . a gazdaságnak, ft volna még egy brigádot ózni, do mivel annak tagjai «miudonosek» lettek volna, nem tartották szükségesnek, megalakítsák. Az 1950-ee év talatai, hiányosságai mog- tié-k az úllaini gazdaság vo- n helyes mnnkasaerveaésj'ei. r Gero Lajos elv társ ehuond- Mindenütt, ahol brigádban, wsapafokbaa’ dolgoztak, jobb «rr«« Az úttörők is kive- részükéi a december i-t» lelkes készülődésből. Ellialá- bogy Sztálin elv társ szü- i|4ára. albumot készítenek, eU Sztálin elvtárs éleiében ő mozzanatokból állilsoak Jótanuléssal példát mutató nem úttörő pajtásoknak és nak a lemorzsolódás ellen, ányzások kikü sz öböléi écr 1,-ok István.) idom hegy fi á s a A pár te uegsaemzeti népnevelők lel- ■Ivüágoútó munkát végeztek ződésfcölés és termény beadás érdekében. A munkák jó el- e mellett azonban úgy is árják bizonyítani hálájukat ratetükot a béke őre, Sztálin i iránt, hogy 7r. születés ■5, december 21-re szépén irálják kultúrtermüket, « üve«zöve!kczet dolgozói I» eredményt értek el, mint ahol; brigád nélkül, ide-oda rángatták az embereket.» De kialakult a munkaveraany ié. Igaz, hogy ez még hiányos Volt á gazdaságban, mert valahogy 'ftiáguk a bVigádr vezetők eem voltak tisztában a nmnkavorseny jelentőségéről • A brigádok csak nevleg voltak a gazdaságban Egyedül a négyes brigádnál dom­borodott ki az egyéni felelősség. A brigád hosszú időkön keresztül ogy és ugyanazokkal az omlwrekkpl dolgozott ás a brigád tagjai figyel­ték egymás munkáját, figyelmez­tették 11 mnkástársaikat, ha eset­leg pontatlanul jelent mag mnn- kalielyén, úgy, hogy ez a négyen brigádnál ki is küszöbülődött. Az eredmény nem is maradt el. Míg az egyes brigádoknál előfordultak égyetlengcgek, nem használták ki megfelelően munkaidejüket sem, több mint egy mázsa búzaterméssel maradtak la holdanként a négyes brigád mögött. A négyes brigád 120 holdon 10 mázsa 41 kiló búza irodájukat, a tanácstagok a lanács- hnza termét. De ss ifjúság, az úttörőcsapat is készül erre a nap­ra, mégpedig úgy, hogy műsort — verseket, táncokat - tanul, amelyeket 21-én, Sztálin elvi ári születésnapján «<1 elő. < Bin 1-ez Pál.) líattonya Vasú-nap a nép­nevelők felkeresték a község dol­gozó parasztjait, hogy felvilágo­sítsák őket a takarmánybegyüjtás jelentőségéről. Megmagyaráztak, hogy ezzel Jbékénk megvédéséhez járulnak hozzá és ahhoz, hogy jö­vőre még nagyobb legyen az állat- állomány, még könnyebb legyen az életük. A kerületek jiárosver-i semken álltak egymással. így ez I. kerület pártszervezete a másik három kerületet hívta versenyre, így vált még lendületesebbé a munka. (Pável Tytvánn.é.)' átlagtermést ért el. az egyes bri­gád pedig 107 holdon 9 naázjsa 3 kilót. Do hasonló eltérések meg- inntjrtkoj.tak „minden egyes, mun­kában. Most. ezekből a hibákból tanultak a gazdaságban Ezt mutatja a tervezőt is, amikor a szinte duplájára emelkedő bri­gádok számához a b r igád vezetőket a legjobb dolgozókból választják. Ezévbsn nem domborodott ki. ahogy mond jók a gazdaság vezetői, az egyéni felelősség, mórt a mun­kacsapatok területed nem voltak felparcellázva. Az 1951-es eszten­dőben .minden munkacsapat meg­kapja a munka beinduláskor (ta­vasszal) területét. Ezen belül a gyapotnál és azoknál a növények­nél, ahol ez lehetséges, kukorica, stb. ogy-egy dolgozó is külön megkapja az ő területét, amiért az- egész gazdasági évben felel, amelyeken tóbizonyitja. hogy valóban mindent megtett a jobb és többtermelésért. De nemcsak a növény termesztő brigád átszorveszésót dolgozta út ilyen alaposan. a gazdaság' vezető­sége. a pártszervezet irányításával, hanem az állattenyésztő brigádnál is tervbo vette a munkaverseny kiszélesitéeét. Hajdú István fejő gulyás, ebben az esztendőben 10 literről lő literre emelte egyeji teheneknél a tej hozamot. De ez csak Hajdú Istvánnál mutatkozott meg a gazdaságban, mart hiányzott az egyéni felelősség, hiányzott a immkávöK&ny- Most »/ állattenyésztő brigádban 5# minden állatgondozónak meg lesz a maga jószág ja, amelyért felel, így elérhető lesé, hogy a gazda­ságban valamennyi dolgozó, kivétel nélkül, minden erejét latba vesse, hogy a lehető legtöbbet nyújtson jó munkáján keresztül népi de­mokráciánknak, így akarják megjavítani a tel- sőnyomnsi állami gazdaság dol­gozói az 1951-es gazdasági, évre munkájukat, hogy ©zen keresztül megsokszorozzák terméseredményü­ket és nocsak tcljesiteók, jianem túl is teljesítsék & jninisztertó- JJ9K* liatáraastáiá íR.ÍÍ*Mr) Jlevsdez&k A sovány telién, meg a kövér tehén Furcsa cím, igaz. De nem véletlen. HosszannyAló, tisztára me szelt, épülettömb az ómezőhegyesi üzemegység tehenészete. Belül, köz­vetlen az ajtóval szemben egy hatalmas festmény ragadja még a le lépő tekintetét. KZeipen a köztársasági címer. Balról 1945, . jobbró 1959- felírás. -4 45-ös mellett egy eörgöcsontii telién hű k-kodil míg a másik oldalon egy szépen fejlett, jó alakú tehén kérődzik csen det.cn. Igazi bikaálom. A sovány tehén előtt kis köcsög, míg a kő vér előtt hatalmas méretű iejsshxmm áll. Valószínű a tejhozan képletes magyarázatára. Félreérté* m essék: ezt mind a fádon van. Ügyes kese van Baracsi Imre tehenész csoportvezetőnek. Mindenke: ért. . Szép a festménye. Do még tzVbbek a téhstó. Hosszú serial állnak — ‘némelyik ugyan fekszik — egymás mellett a jó.ápclí gondozott állatok. Gondolom, igen jámbor fajták lehetnek. Yala mennyi csendesen kérődzik. — Szépek bizony. I Versenyben ápoljuk őket Olrastulc a minisztertanács határozatát az állattenyésztéssel kapcso­laton. Megvitattuk. Aztán, határoztunk. A tehenész-bri ád vala­mennyi tagifa vállaltit, hogy Sztálin elvtársunk szule.ésítapjára Ilii -e- fejési átlagot felemeljük 12.7 literre. Első pillanatban nehéznél látszott, mert van itt egy-két kulákos telién... •— t! Az milyen...í ■— llát, se nem borjaznak, tejet sem adnak rendesen, nem é dolgoznak, csak zabádnak. Ingyenéiül:. Olyanok, mint a kuuíkok. L\ hát az ilyeneket rövidesen kiszuperáljUk: Levesnek,' meg pörköltre k tán még jó lesz. — Mindannyian versenyben vgyünk és. minden tehenet felja­vítunk. Felajánlást téliünk, versenyre hívtuk Mezőhegyes vala­mennyi üzemegységének tehenészeit. De mi akarjuk megnyerni i- versenyt! Azt kérdi az elvtárs: hogyant Megmondom én ezt isi Pontosan betartjuk as egyedi takarmányozást Minden tehenész mindig ugyanazokat <t teheneket eteti. Mindig ugyanabban a» időben és sorrendben. Mérve adjuk a takarmányt Mindén liter tej után 40 dkg erőiakanmngt szímítuuk, (dam, stb.). A darát vizezzük, hogy a tehén ne fújja sz&rts-szét, meg aztán így job­ban is isiik. De még ezenfelül is ízesítjük a takarmányt. ügy esznek aztán, hogy öröm nézni. — Hát a fejés, hogy megy? — Akár az etetés. Háromszor fejünk naporda. Pontosan fél hat­kor reggel, aztán fél 12-kor, este megint fél hatkor. Betartjuk «» időt, de még ti fejest sorrendet, is. Megtanulják-nálunk még az álla­tok is a rendet. Már tudják, mikor kerül rájuk < sor az etetéeban. fejesben, pucohísban. Nem nyv-gtál-ankodnak. nyugodtan tűrik » fejest meg mindent. Es ez is kihat a tejhezamra. — Ez mind szép, de hogyan állnak a versennyel, hiszen már %lt ran december 21-e? Magabiztosan mosolyog Há z Mihály: — En most öt tehenet' fejek. Naponta 109 liter tejet mérek a kannákba Eddig 14.5 liier volt as átlagom.. Yáltaliam, hogy lo.5-re emelem. Tes­sék kiszámítani, ■— Jó, számolóin, 109 táj... őt telién... az annyi mint huszon­egy egész... Ez igen. 31.8 liter fejési átlag! — Hát, elvtárs mi így teljesítjük vállalásunkat. De így a tm- nissterlanács határozatát is. Látja azt « kövér tehenet u falon/ Két év műim sovány görcs lese a. mi tehcticmk -mellett' (Téátó) Az orosházi járási A Viharsarok Népe december M-i számában olvastuk a szelte vezetőnkre vonatkozó kritikát, amely: igen helyesen vetette fel a fennálló hibákat, hiányosságo­kat. Mi, ezt a kritikát teljesen magunkévá tettük és irányt vet­tünk annak kiküszöbölésére. A december 17-én megtartott járási titkári értekezleten meg­beszéltük a kérdést az alapszer. vezeti titkárokkal is határoza­tokat hoztunk munkánk megja­vítására. A kritika .megjelenése é,s az értekezlet közötti napokban el­értük azt, hogy az agítációs 'cso­portok létszámát ki tudjuk mu­tatni, ami a segítő ellenőrzést biztosítja. így például Tótkom­lósöli 25 tagja Van áz agitácfós csoportnak, Gádoroson 20, Ezek a esoportoik részt vettek a ku- korieabegyííjtési verseny agitá- ' ©tójában. Gádoroson például 12 ili. agitátor 34 mázsa terményt gyűjtött, A tagszervezést is megjavítot­tuk és az előző titkári .értekez­leten versenykihívások történi­tek'. Gádoros versenyre hívta ki a járás valamennyi szervezetét- Ennek a versenynek máris van­nak eredményei. Járásunkban december hónapban összesen 219 új tagot szerveztek be agi­tátoraink. Ebből 124 egyénileg dolgozó parasztfiatal, 20 közép»- ß2i&&t| jj J&ísa-iafc. Mvté.ssft.ih DiSz a bírálat után son ban Szabó János egyedül 18 tagot szervezett ber köztük W k ö zé ppar ászt-fiatal!. A Pártkongresszus tisztes­iévé szervezeteink tagszervezési versenyt indították. Gádoros vál­lalta, hogy megkétszerezi tag­jainak létszámát. A nagyszénás! ÄMG ifjúsága versenyre hívta ki a csorvási ÁMG fiataljait. Tót­komlós 100 ifit lóg beszervezni, Nagyszénás 50 új tagot. A ver­senyben Csorvás község Geren­dással. Tótkomlós Gádorossal áll p áros v ersc n ybeji, Uj szervezetek is alakultak és alakulnak. Eddig megalakult a szőlős! állami gazdaság DISZ szervezete, a ínonori »Afaot- mány< tszcs DISZ szervezete Sztálin elvtárs születésnapján alakul meg 25 taggal. Mindezek azt. bizonyítják, hogy munkánk megjavítása ér­dekében felvettük a harcot az elmaradás ellen és további mun­kánk során méginfctbb azon te­szünk, hogy eddigi hibánkat hiányosságainkat kiküszöböljük. Elekes Imre járási DISZ-tittek, • Orosháza. Minden becsületes dolgozó levelét szívesen olvassuk és feihasznélfuk!

Next

/
Thumbnails
Contents