Viharsarok népe, 1950. november (6. évfolyam, 255-279. szám)

1950-11-26 / 276. szám

Az Elnöki Tauács összehívta a parlament új ülésszakát 0 békéscsabai PamutszövS dnlgozáiaak harca a széncsata gyözeiníáért 195« NOVEMBER 26., VASÁRNAP Ara 50 fillér VI. ÉVFOLYAM, 275. SZÁM Harci programot tűz elénk a szénbányászat fejlesztéséről szóló határozat i termelési szerződéskötés versenyében továbbra is a szarvasi liras van az élen A városok kősóit Orosháza vezet (S. E.) Az új széncsata lángjai egyro nagyobb erővel törnek fel bányáink!>an, — de az ország va­lamennyi üzemében — azóta, ahogy l’ártunk Központi Vezetősége és a minisztertanács határozatot ho­zott a szénbányászat fejlesztéséről. Ez a határozat mozgósító, harci programot tűz dolgozóink elé. A végrehajtás erős biztosítéka pedig az, hogy minden dolgozó felelős­nek érezze magát a megvalósításért. Szénbányáinkban hős bányászaink­nak és más iparágakban is az a feladata a becsületes, öntudatos dol­gozónak, hogy eieje és legjobb tu­dása szerint kivegye löszét a ha­tározat minden egyes pontjának megvalósí tálából. Ma, november 26-án ül. össze az országos bányász értekezlet, hogy megvitass a, kiértékelje a határo­zatot és fokozott lendületet ad­jon a Rákosi elvtárs beszédé óta fellángoló. új széncsatának. Bányászaink szerte az országban lelke.ódé ' ol és nagy örömmel fo­gadták a Párt és kormányzatunk újabb szövető gondoskodását. Meg­becsülést, elismerést jelent ez a határozat, azt jelenti, hogy szocia- Imntut''építő népi demokráciánk­ban teesület, dicső-ég és hősiesség dolga a munka! Es bányászaink munkájuk elismerését az elmúlt a/éucsaták győzelmes megvívásával már kiérdemelték. Emellett azonban a legfontosabb feladatok egyikének jelöli meg a határozat azt, hogy könnyebbé éa még könnyebbé kell tenni bányá­szaink munkáját » fokozott gépesí­téssel és azzal, hogy' egyre Szél esőbb körben felhasználjuk, elterjesszük a szovjet bányászok élenjáró, szta­hanovista munkamódszereit. A jó munkát megjutalmazzuk, megbe­csüljük! Az új széncsata katonái kitüntetést, jutalmat kapnak: meg­érdemlik! »Hűség-jutalmat« kapnak azok, akik éveken át a bányákban, birkózva a szénnel, a százalékok­kal, jó hazafihoz méltó munkákat végetek. A bány'ászat műszaki dol­gozóinak is elismerés a részük, akik már most, a határozat megjelenése után megfogadták: »Lelelkes, oda­adó munkával betartjuk a hatá­rozat minden pontját!« Soha- nem tapasztalt örömünnep volt bányászaink körében a hatá­rozat megjelenésének napja. A meg­jelölt feladatok megvalósításából azonl an nagy rész hárul más ipaj- ágakia is. Bányászaink új és még halalmá abb rekordokkal, ezer és ezer csillével több szénnel, az or­szág valamennyi dolgozója, így a nókésrnegyejek is: szén és energia­iak» okossággal veszik ki részüket az új szénc. a ából. A ránkváró fel­ad«:.;k nagyok: komoly, szilárd aka­ratot, jó szocialista munkaviszonyt, munkafegyelmet és hűséget követel. In kell győzni az akadályokat, le kell győzni azt a felfogást, hogy' »tovább nem lehet takarékoskodni, ez a legalsó határ«. Az ilyen han­gok, megnyilvánulások ellen erős, jól szervezett agitáció\al kellszom- beszállni és lefogyveiezni azt. Tovább kell fokozni és jó holvi érvekkel alátámasztani megyei üze­meinkben a szén- és eóerjjjiata-i karékossággal kapcsolatos agitáriót. Ibi kell, hogy világítsanak a nép­nevelők arra, hogy a legkisebb mértékű szénmegtakaritás is so­kat jelent, arra, hogy minden jó eredménynél ezen a vonalon is lehet míg jobb eredményt elérni. Konkrétan határozzák meg, hogy mit jelent összegszerűen is na, ha például az egyik malomban az egy mázsa búza kioldáséhoz szük­séges szénmennyiséget 11—12 ki­lóról 11 kiló alá szorítják. Pon­tos az, hogy elmondják népneve­lőink: Pártunk Központi Vezető­ségének és a minisztertanács ha­tározata nemcsak a szénbányászok­nak szól, de valamennyi dolgozóhoz! ebben az országban. Bányászaink a mai napon országos bányász-1 értekezletre jönnek össze és erre; a napra szebbnél-szebb muukafol- ajániás-okat tettek a bányavidékek] dolgoz*. Napi előirányzatukat 15—J 20 vagonnal felemelik az ünnepi munkanapon. Magasra csapott a verseny láza, egymást hívják ki versenyre bányász dolgozóink és: felül akarják múlni minden eddigi teljesitményuket! Bányásztunk fejlődésének soha ilyen jelentős ál-] loraása nem volt még, mint a mai nap, amikor az országos bs - nyászértekezlet a határozat fényé- ban megvilágít ja a fioioulévő fel­adatokat és elindítja győzelmes út­jára az új ezénosatát. Ez a harc nem lesz könny«. A sikerért, a győzelem kivívásá­ért derekasan meg koll düzdeni. Hős bányászaink a szovjet bá­nyászok útját követik, új módsze­reket tanulnak tőlük, átveszik a munka magasabbrendű formáit, hogy több szenet adjanak roham­léptekben fejlődő népgazdaságunk­nak, új üzemeinknek, új, nagy alkotásainknak. íls azok a dolgozók, akik nem a szénbányászatban, — mái ipar­ban dolgoznak, vegyenek irányt a hős bányászok hathatós megsegí­tésére. Megyénkben. is egyre job­ban el kell terjeszteni a szénta- karékossági mozgalmat. Nem egy üzemünkből már nagyszerű kezde­ményezéseket jelentettek. A csabai Villanytelepon jobb keveréssel, egy hónapban 30 vagon kiváló minő­ségű szenet takarítanak meg, az Erzeéhet-malom fűtői pedig azt vállalták, hogy évenként —* pontos mázsálással, helyes fűtéssel — 550 mázsa szenet takarítanak meg. Ezek csak a legfrissebb megnyil­vánulások, de már a legtöbb üze­münkben megkezdték a ezéntaka- rékosság újabb módszereinek ki­dolgozását. Ezen túl pedig, nem maradt visszhang nélkül az a felhívás sem, hogy fiataljaink je­lentkezzenek a bányászhősök közé és a bányákban bizonyítsák be. hogy szocializmusunk építéséből fiatalos lendülettel, kemény mun­kával kiveszik részüket. Megyénk­ben is egyie több a jelentkező. Körösladányból, Békéscsabáról, Bé­késről, Csorvásról pedig vájár­iskolára jelentkeznek a fiatalok. Lgy válik az egész országot át­fogó hatalmas mozgalommá. Pár­tunk Központi Vezetőségének és a minisztertanácsnak a szénbányá­szat fejlesztéséről hozott határo­zata — bányáinkban a több 6zőn termetesére, üzemeinkben és nép­gazdaságunk minden vonalán a szén és energia takarékos felhasz­nálására ösztönző erővé! Megyénk a termelési szerző­déskötési. előirányzatot november 21-ig 68.7 százalékban teljesítet­te. A jó népnevelő munka ered­ményeként több községünk túl­teljesítette már az előirányzatot s lemaradt községeinkben is fo­kozottabb lendülettel láttak a munkához. Ezt a lendületet azonban még tovább kell fokoz­ni, hogy teljesítsük maradékta­lanul az előirányzatot A járások kSiäiti verseny állása a 1. Szarvasi Járás 93 o/0 2. Orosházi járás 7S „ S. Gyomai járás üti „ 4. Mezőkovácsházi járás 64 „ 5. Szeghalmi járás 58 v 0. Gyulai járás 57 y 7. Sarkad! járás '54 y 8. Békési járás 54 v A városok közötti verseny­ben Orosháza vezet az elő­irányzat M százalékos telje­sítésével. Páris. A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága pénte­ki ülése után kiadott közlemé­nyében felszólít műiden franciát, tiltakozzék Nyugat-Nérnetország újrafclfegy vérzésé, a francia ki­kötők amerikai megszállása, az Építőiparunkban az ötéves terv véoére a betonozási munkákat .*• 00 százalékban gépi úton vég­zik el, az 1919. évi 65 százaié* kos m agasépítőipari és 40 szá­zalékos mélyépítőipari gépesítés­sel szemben. A nagyobb és csoportos épít­A debreceni fíítőMz dolgozói táviratot küldtek a Magyar Dol­gozók Pártja Központi Vezető­ségének, amelyben bejelentették, Szombalon reggel érkezett meg Kuo Mo-Zso, a Kínai Népköztár­saság miniszterelnökbe]yette.se, a Kínai Tudományos Akadémia el­nöke vezetésével a Kínai Tudomá­nyos Akadémia küldöttsége, amely résztvesz a Magyar Tudományos Akadémia alakításának ia5. év­ii y ula 09 százalékkal alaposan lemaradt mögötte. A harmadik helyen. Békéscsaba áll 60 száza­lékkal. A községek között továbbra is Szarvas és Békésszentandrás ve­zet 108 százalékkal, illeive 103 százalékkal. Pusztaöttlaká ulán a mezőkovácsházi járásban erősen ■tör a befejezés felé Magyardomb- egyháza, Dombegyháza, Med- gyeshodzás és Reformál uskovács- háza is. Végegyliáza S3 százalékos tel­Jesítísúvel szintén az elsők között van. Az élenjáró szarvasi jlírásban Csabacsüdön. és Kondoroson kell meggyorsítani a szerződéskötése­ket, hogy a járás végig megtart­sa első helyét. A earkarli járásban Méhkerék után Biharugra jár legközelebb a befejezéshez. Körösnagvhareány, Zsadány és Okány is kielégítően végzi a .munkát. Az élenjáró köz­ségek példáján meg kell javítani új wehrinachtnák szánt hadi- anyagküktemények ellen. A francia népnek fokoznia kell (sarcát — mondja a közlemény —, hogy a francia kormány kénytelen legyen kedvező választ adni a szovjet kormánynak .a né­kezéseknél központi betonkeve- rő üzemeket létesítenek. Egyéb építkezéseken l>e<lig szállítható betpnkeverőgépeket alkalmaznak. A központi üzemekben végzik majd az előre elvégezhető vas­betonszerkezeti szereléseket is. hogy az eddigi vállalt ötszázalé­kos szémnegíakarílást nyolc szá­zalékra emelik. fordulója alkalmából rendezendő ünnepi Héten. A kínai tudásokat Busz nyák Ist­ván, az Akadémia elnöke üdvö­zölte. Kuo Mo-Zso, a kínai küldöttség vezetője köszönetét mondott a ba­ráti fogadtatásért. a munkát Ujszahmtán, Mo/őgyán- ban, barkadke.osztúnm, da külö­nösen .Sarkadon, a járári székben íven. Ezekben a köv.régekbon mind- ős:-/« 36—40 százuléklaa telj«**, tették az előirányzatot. A szövetkezetek segítségére kell sietnie a pártszervezet népnevelői, nek a gyulai járásban is. Ebien a járásban mindössze három község teljesítette előirányzatát 7ö száza é. kon felül. Doboz, Kétegyházu, Líikös­háza jóval a megye átlagtel­jesítménye alatt maradtak. Kormányzatunk lehetővé tot le, hogy el ma a lt községeink is le­köthessék az előirányzat 10CT szár* zalékát. A szerződéskötések határ­idejét december 15-ig moghoss* szabbította. A községek használják ki alaposan ezt az időt, értékeljék ki az eddig elvégzett munkát, álla­pítsak meg a hiányosságot üt. Ea a hátralévő időteu a l.c.ljti tanácsok, .a tömegszorvezetok a szövetkezeti aktívák! al közösen lássanak hozzá a munkához, hogy a szer/.ödAsokefe met kérdés rendezésére javasolt négyhatalmi tárgyalások ügyében lelt kezdeményezésére. A Politikai Bizottság ezután felhívja a párttagokat, tegyenek meg mindent a legszélesebb egy­ségakció létrehozása érdekeben, amelynek segítségével kiharcol­ják a vietnámi szennyes hú borii megszüntetését, az expedíció« hadsereg visszahívását és a bé* ke megkötését. Csu En-Laj külügy m i n iszter nyilatkozata Csu En-Laj külügyinini zter caft* törtökön nyilatkozatot teit, amely- ten elítéli, hogy Mac Arthur tör» vónytelenül szalaloaboesátotta1 Ma» moru Sigemicut, a legfőbb japá» liáborús bűnösök egyikét. A nyilatkozatban leszögezi, hogy) Marnom Sigemicu gyilkos, «ki 4 kínai népet mészárolta. Egyike volt azoknak, akik közvetlenül felolőícR a japán fasiszták 1931 szeptember 18-án kezdett támadó háború j áérk A ldnai-japán háborút új a csenden« óceáni háborút illetően fciigemioT a-osztályú háborús bűnös, aki fe* lelőa azért, hogy a japán fasisztáit ezeket a támadó háborúkat mega indították. Kétségtelen, hogy a kínai néjf ezt nem tűrheti el — hangoztatja a nyilatkozat. A japán háborús bűnösök idő­előtti szabalonboesátása és az a-osa. tályú háborús bűnös Mámora Sí» gemicu időelőtti szabadon bocsá­tása nemei ak Mac Arthur részéről jelent törvényte'en lépést, hanem as amerikai kormány részéről is. 100 százalékra te. jesib-ek, A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága tiltakozik Nyugat-Németország felfegyverzése ellen Az ötéves terv végére a betonozási munkák 30 százalékát gépi úton végzik el az építőiparban A debreceni futöház dolgozói 8 százalékkal csökkentik a szénfogyasztást Megérkezett Budapestre a Kínai Tudományos Akadémia küldöttsége

Next

/
Thumbnails
Contents