Viharsarok népe, 1950. november (6. évfolyam, 255-279. szám)
1950-11-23 / 273. szám
6 VHIAIÍSÍHOK MI‘i: A békéscsabai Pamutszövő kultúrmunkája Pamutszövőgyár sikerült: A békéscsabai knlturgárdája. a szépen választási szereplések óta nagyon vontatott ütemben halad. Voltak tigvan a választások óla is jói ■ókcrült munkái a kulfurgárdának,- a kismegyeri ÜÉf’OSz-nál, az VLSzT-ben----., de ezek az eredmé nyek nfim mutatják azt. hogy egy közel rjnó-ai létszámú nagy izein van mögöttük, de aini a, legnagyobb hiba, <ezek az. eredmények e.'t bizonyulják; hogy az üzem dolgozói nem v alami hagy" lelkesedést árulnak el a szocialista kuk, Inra célkitűzései iránt. Az üzemnek van egy zenekara, két hegedű,' négy mandolin, gitár, tangóharmónika, szakszofon, jazz-dob, zongora és a legutóbb vásárolt két klarinét a felszerelése. Ezek a hangszerek ngv, ahogy, kielégíthetnek egy jaZz- zenckart, de egy üzemi kultnr- turcsoportban a szakszofon és a jazz-döb nélkül , is tudnák af miő célt szolgálni és nem adnának lehetőséget, mint a Pamut- szövőben is, 1 jazz-jellegűmegnyilvánulásokra Az üzemi zenekar célja a termelés támogatása, a tiszta népi kultúra művelése; a szovjet példák is erre tanítanak. V Pamutszövő zenekara azonban elhajlásaival -őkszór nem a célért, hanem a •'•1 ellen agitál. Végje figyelembe a zenekar ezt az elvet és munkáiét helyezze minél jobb. népi alapokra. (lyakortdjanak Le uj műSorszáiriokal, miisui'számok egész tömege áll rendelkezésükre. I jegyen a zenekarnak felelős, eiős- kez'ú, szakképzett vezetőjel Az üzemi szín játszó csoport taglétszáma Üzenöt-husz személy között mozog. Egy.felvonásüs darálókat tudnak és tanulnak a színjátszók és jól szerepelnek. A sor- baiiállás, a táppénz és normacsa- lás kérdésével is jéj foglalkoztak, de a színjátszó-csoport tagjai között vannak még olyanok, akik < a randevú, és néhány egyéni probléma > megoldását fontosabbnak tartják a közös ügynél. Az a dolgozó, aki vállalt kötelezettségének nem lesz eleget, nem jó dóig ózó. Az elmaradók javítsák meg a kul- tmesoportboz való viszonyukat, hogy igyekvő társaikkal együtt jó harcosai legyenek a szocializmusnak. Nagyon szép és követendő példát mutat az üzem tánccsoportja I.:.jrir,yecz Erzsébet tánccsoportok tató igyekezik á T?alassa-tánc- esivportnál tanult tudását átadni társainak. A z leány-kar ikázó:, a .szlovák koio ■ a vésztői far- kasjáték és a : békési páros , bi~ zonyitják, hogv a tánccsopoit tagtizennégy leánytagja melleit egy férfi szereplője sincs. A férfi; dolgozók nem éreznek felelősséget a. Panni (szövőben az uj. a népművészetben gyökerező magyar. táncért? Vz üzem férfidolgozói is csatlakozzanak a lánccsoporthoz, A gyár énekkara is kicsi az tizein méreteihez képest. Tizenöt dolgozó kevés ahhoz, hogy kifejezze azl az erőt és optimizmust, azt a győzelmes hangol, amely biztosan él az üz'm dolgozóiban. Fiatalok és idősebbek egyaránt legyenek énekkari tagok, tartsa az énekkar próbáit rendszeresen. Tanulmányozzák az élenjáró békéscsabai énekkarok módszereit, de mindenekelőtt a szovjet énekkarok példáját tűzzék maguk elé. Nagy baja a Pamut szövőnek,,: bogy a kultúrterem csak <So személy befogadására alkalmas, de nagyobb baja az. hpgy a kis kultúrtermet még kisebb lelkesedés tölti be. Az üzemi pártszervezet, és a kolloid,Idős elvtárs vegyi» komolyabban munkáját, a párt titkár elv társ nézzen a hibák gyökerére. \ Painulszüvő dolgozóiban is adva van a tehetség, ha a dolgozók nagyobb lelkesedéssel, szorosabb kapcsolatban a Partial hajadnak a kuli urfronton, akkor az üzem kullurgárdája a megye legerősebb k üli ur csoport ja lesz. A passzív dolgozók érezzék őt akul- turmunka fontosságát; hogy munkahelyükön a termelés győzelemre viteléi . a béke ügyét jó kullur- agitációval is segíteni tudják. V kuli ármunka felelősei ne .(árjának behunyt szemmel, a laza kul- íurmunka rés az ellenség számára a béke bástyáján: a jó kuli ármunka segili a termelőd, mert rámutat a hibákra,' mert növeli a raunkakedvet. Az olvasómozgalmal is legyék elevenné az üzemben. Azsájev és a többi naev szovjet Író müvei, de a magyar ipari szakírók est szépirodalmi alkotók munkái j> a szocializmus ügyéi. segítik Engels születésének 130 éves évfordulójára néhány nápji, íu v rnbrr ''20-án vili 1‘iO ára* évfordulója E tide's a zülgiété h M:, liosstn, iilü elteli uzó/a. Engels/Hc a csontjai is é'porladta!ínef/is mikor nap janikban otmis.uk iriituit, rniitba itt élne köiötlüidf, mintha inast íiwmláná r! forradalmi (jondoki- t.iit, IrúSr.iit (ih'U'Vi. döbbenünk rá igazán, hogy a hamis lanz.oá (dinidei ‘1 U‘J( n:m kiizdh tlink sil: a ted t ha nem ismerjük• a /■>: rn- daltni elmélet:!, mely a: nj társadalmi i ende L folyó kiizdelrni ben a: iiiiliytiitík. Marx és Engels felbecsülhet thai é, i'i.'ü ehíiéh lét a'- I.aim Ki t <jV.ifa.r,-latban és I fiszt llr tovább Lenin és Sztálin. I /»»/• gúri filozófusok ihigy t ibbsége faultig:lóink tart diák Engel I. de nta már Engels szar duók mindé,i betűjét igazolta n gyakorlat. Il r már a világ mindé i rés én ismereten, hogy a haladó, az nnb ri- s'ej j,icijél.. ^békéjét biztosítani akaró in izgatom élet járói éppen " kónvitúnistuk, lakik Engels és Varr linilásnit Ilitek OI rpakér.i es Leinti, Szituin., úiriia látásúi’ d ói ár ól-óráén, péii rSl-perére .vdósit- ják ineg a i, y ik a l db in. Mindezt mór nem tudjak megköszönni Engtdsnek. de szellemének in/y adózhatunk • igazán, ha minden ei ciiid.el. mind 'O tdiünkk’l és s: tntídd. d an a tór dzsziink. hogy inéti li d dmas dili. inét/ czgy.ége d.b t iniege!: alkusaik szabadon, nj életüket'. ■ ■■ iSAsy.ELI GYÖIK,) . lend’ZŐ, a Mezőhegyesi Cukorgyár dolgozója. ElíkészSletek az erszágss kiiltúrversenyre jaj jól harcolna kútfúrás ellen, csoportnak is k a nyugati Azonban ; vari egy lánc- a tánc- hibája: Az országos népművelési iri- zollság megkezdte az országos kultúrve-rscnv előkészítését. A versenyre való nevezés halár- ideje' december 15. A versennyel kapcsolatban megjelenő részletes tájékoztatóinál a versenyzők úlmulatáshoz julnak. Azokon a helyeken, ahol van falusi fctillúnmmkál összefogó kultúrotthon, oil azzal egy ült- működésben vesznek részi majd a csoportok a versenyen. Ahol nincs kultúrotthon, olt a tömeg- szervezet kérőién belül működnek majd a versenyben rész- ve vő kuli úr eső port ok. December 21.-én kerül sor az első bemutatkozásra. A versenyzők saját falujukban léjének fel. Műsorukat úgy 'csoportLevél a „Hogy Sztálin Harcos Élete" című kiállításról A kiállítások látogatása nem együtt őszinte csodálattal nézésük puszta élmény-, hnnetiy - lem Sztálin, elvlárs elénktáruló ha helyesen szervezett ma- állandó aktív életét. A látottak nukpuló, nevelő és Oktató ha- megerősítették berniünk azt az jású is. Ilyen jót szervezett ki- elhatározást, hogy ezentúl még á tiltás a Nagy Sztálin Harcos jobb munkával fogunk dolgozni l.lete« is, amelyet szövetkeze- Sztálin elvtárs példája nyomán lünk kollektiven látogatott meg. szociálisba hazánkért és megta- A kiállításon láttuk azt a lialal- nultuk azt, hogy Pártunk és Sztá- mas fejlődési, amelyet a nagy lin elvtárs vezetésével lehet csak bolsevik. Párt Sztálin elvlárs győzelemre vinni a békclábor bölcs . vezetése mellett indított ügyét, Krista Lajos, meg a Szovjctúniőban. Mint pár- a békéscsabai Fogműves Ion kívüli dolgozó, karlársajmnud Szövetkezet dolgozója. losítják, hogy kidomborodjék a népek nagy tanítómestere, Szia- ]in születésnapjánuik jelentősége. A következő megmozdulásra december 25-én és 26-án kerül sor. Az ekkor színre kerülő műsorok a hékeh a re jelentőségét tükrözik- Egy-cgy faluban négyöl falusi elsöpört szerepel majd, ezúllal zsűri előli. A járási Item lila lókra január 7-én, 11-én és 21-én kerül sor. a 21-i műsor középpontjában Lenin halálának évfordulója áll. Ezéken a járási versenyeken ás szakemberekből álló zsűri bírálja majd el az országos fciit- túrversenyre bcnevczelt csoportok munkáját. Háromféle csoport vesz részt a versenyen: szili játszók, énekkar és tánccsoport. A nemzetit- ségi kul hírcsoportok ugyancsak rész tvesznek a versenyen: színjátszóik saját any any elvükön mutatják be darabjaikat, énekkaraik saját anyanyelvükön adják majd elő népünk dalait és tánccsoportjaik is a nemzetiség népi láncait mutálják be. A januári járási elöntők után bonyolítják majd le a megyei döntőket. A helyi tanácsok népművelési osztályai mindenütt tevékenyen részi vesznek a verseny megszervezésében és lebonyolításában. /ítlő4!ÜMti tevéi Fribojszki Mátyás elvtársnak, a Pamutsziivä NV vállalatvezetőjének a napokban levél érkezeti Moszkvából. Csontos József ifjúmunkás irta, aki néhány hete tanul kiül a Szovjetunióban. ...Jó egy hónapja miié. hogy szovjet fchlrii a Szqijitrniä fővárosába, Moszkvában élek és tanulok. Ebben a városban járok u Mosskl d Textil Intézet lecl,notogitn fákul1 ásd,a. Nagyon ürülök, hogy irt. tanulhatok, már eddig is sok komoly emléket kaptam cttöl\ a várostól és a tenne élő szovjet emberektől. Moszkva hat.'hints, irigykiterjédésü város, majdnem nipl ■millió ember Idák i'l. Kimondhat illan öröm rótt .számomra, amikor először megláttau, n Kreml-t. a \ őrös-lei t, a Lenin M imö/nahiol. I 'alj mi kim'tudhat at bot érzés fogott el. Imiikor f.enin elvlárs sírjához yte.irlem. Égési köz-driil láttam a Krend-t. ah d él és dolgozik k'. tál in eh társ . . . I i::. f i n a tol! ■[ iiiia is. . I Metró állomásai márványból rónunk, nagy ,hl, áUonüístn'd mozgó lépi sün letud ieptenin a Met/óh n. mit ly állandóan isiiMérsig telt kocsikkal köz 'ekelik. A hulvdmd$ ihletei: tömve, virul.,!: a higJsálönbözőbb árakJ; d. .1 ju'd, üzletekben e.ddigi megfiyyelé ,eni szerint -■< féle kenyeret láttám, kezdt e a féM/fifHáhí! a hófehérig'. A szó vie! el,t •vsak nary v led vesét:. nagy az érdeklődésül: a tudomány, a művészet iránt, iánk embert lehet lit ni köiinyiévt a kezében a Metróban is. .1 ín ovikban és színház ildrin mindig teltház van, akar héfkok,mp. r.ngy va$árnttji. délelőtt, rogy délnlali. Ennyit röviden Maszk váréit Az intézet, ahova én is járok hatalmas. Több száz diák tanul itt. a Szovjetunió, a népi. demokráciák fiataljai. Mi. magyarok ■négyen vágytunk, három fiú és egy lány. Az intézetben d'i óra heti elfoglaltságank run, ehhez jón még az otthoni tanulás. -I szovjet tanúról:, professzorok, a diákok a végtelenségig kedvesek, mun- ká.iikbau sokat segítenek. Nagy feladat áll e öltem, de nem rettenet: vissza, mert tudom miért tamilok. Itteni tanulás rm nem öncél. Népünkért, a szocializmus mielőbbi megvalósítás éol tanulunk. .. . Nagyon sokat. lehelne írni az itteni ételről. Későbbi.let eleim - ben majd mindenről hfs-.zim lók. Mi a:, új éig Magyarországon, íiél: esrtbäuf A hekelölnsönjegyzi-ßml mi is hallói'lünk. Hl Moszkvában. •mi is jegyeztünk. Irjunnl: niin l'nn'J, ami ot.lh\:n l.örié’nik. Hogyne dolgoznál: a gyárban, hagy iofji!: a m nnkn versenyMindennél M retnéuh tudni. , . Elráírsi üdvözlettel: (SO.\ / O.S J(iáSEl’ . Moszkva. Teriit Intézet. Kárhozottak összeesküvése Ma mutatja be fiiinankét keretében a békéscsabai Apollo filmszínház a szovjet filmgyártás legújabb alkotását, a magyarul beszélő színes KírhozoU ik összeesküvése« című filmet, amely a népi demokráciák életét mutatja he. Képünk Drnzsnyskovot, a férfi főszereplőt ábrázolja a film egyik jeleoelébr-x Kultúrnapokat rendez a Megyei Tanács az őszi munkák versenyében kiváló eredményeket elért községek jutalmazására A Megyei Tanács mezőgazda- is szerepelnek a kuli úr napon sági és népművelési osztálya valamennyi községben s egyes vasárnap kultúrnapot rendez műs őrs zárnafkát egy-cgy ólen- nfegyéuk üt községében: Kötő- járó dolgozó, parasztnak ajánl? gyánban. Hányán, Dévaványűn, jálc. Bácsán és Magyardombegybá- Dolgozó parasztságunk nagy záu. Az egésznapos kultúrmü- örömmel fogadja a kultúrnapot sói' jutalom ezen öt község dől- kai, ebben is jól végzett mun- goző parasztjainak a termény- kájnk megbecsülését tátjáik. A beadásban és mélyszántásban tanács a most megindított kidéiért kiválói eredményeikért. A túrnapok^t a jövőben rendsze- tallúrnap műsorban gazdag kora rest leni fogja az. őszi tn unkák reggeltől késő esljig. A helyi versenyében kiváló eredményt kuliűrcsoportokön kívül mo elért községek dolgozó paraszti gyenk legjobb kultúrcsoportjai ságánák jutalmazására.