Viharsarok népe, 1950. október (6. évfolyam, 229-254. szám)
1950-10-19 / 244. szám
Békés megye dolgozói! Gondollafsk levőtökre, szavazzatok a Népfrontra^ 1950 OKTÓBER 19., CSÜTÖRTÖK Ára 50 fillér VI. ÉVFOLYAM, 244. SZÁM Az ellenség A tanácsválasztás ünnepnapjára készül Békés megye népe. .V városokban és a falvakban a közelgő október 22-ről beszélnek. lelkes szavakkal mondják él, hogy új lépést teszünk előre, várják a napot, hogy szavazatuk leadásával újra hitet tegyenek a béke. a szabad emberi élet és az ötéves terv mellett. Ancsín István idős korú békéscsabai dolgozó paraszt. G igy fejezte ki érzéseit: •»örülök, hogy megérhettem a tanácsválasztási!» S ebi az egy mondatban elmon- uotta a bűnös múltat, mely nem adott mást a dolgozó embernek, csak keserű nyomort. De elmondotta a dolgozó 'emberek szép jelenét, még szebb holnapjait is. Hogy Ancsái István s mi mindannyian megérhettük a tanács- választást, elsősorban a bennünket szabad emberré tevő Szovjetuniónak, a jobb élet felé vezető Pártunknak köszönhetjük. Határtalan a nép öröme, de ugyanakkor hal ár tálán az ósz- tályellenség gyűlölete a tanácsválasztás iránt. Erre figyelmeztet és int bennünket Rákosi Mátyás elv l-árs abban a cikkben is, melyet vasárnap írt a Szabad pben. »Természetes a lanács- , riasztásokkal kapcsolatban az ellenség sem alszik.« De tapasz, tolható, hogy megyénk jónéliány pártszervezete nem okult a figyelmeztetésből és lebecsülik az osziáiyellen: ég különböző módon megnyilvánuló támadásait, hazug híreszteléseit, melyeknek taz a céljuk, hogy nyugtalanságot keltsenek, akadályozzák alkotó — munkánkat. Egyre vadabbal támad az osztályellenség. Csanád- apácán a kulákok: Ilirják Pál, »vitéz« Balogh, Lengyel Gyula és a többi, mintegy 65 arról suttog a faluban, bogy aki a tanácsra szavaz, mind fel lesz akasztva, mert hamarosan jönnek az amerikaiak. Akad jópár, a múlt bűnei miatt elmaradt, de becsületes dolgozó ember a faluban, aki féiig-méddig elhiszi az ellenreg hazugságát. A csa- nádapácai pártszervezet kicsit könnyen veszi az ellenség mcs- terkedé ét, lebecsülik a kulákok erejét, és a rémhírek mögött nem veszik észre az álcázott ellenségéi. i ; Békésen, a II. kerületben azt terjesztette az ellenség: »a la-, náesválaszlás után mindenkinek a házát államosítják:« E tiír elterjedésének kezdetén a párt- szervezet nem látta meg,eléggé, hogy az ellenség mesterkedése (Tz, de aztán jó felvilágosító munkával megmagyarázták a dolgozóknak azt, hogy miért terjeszti az ellenség a hazugságot.- Okányban — mint az ország és o megy® minden részében — sem pihen az osztály®llenség. Azl is hiieiztelték az okányi kulákok, begy aki a tanácsra szavaz, az, eiköte'ezi magát a lermelőcsoportsem alszik! ba. De Okányban is —- mint a megye nem is kevés helyén — a párisié, veid egyoldalúan cseh a dolgozók örömét, lelkesedését látja meg a választásokkal kapcsolatban és jóformán alig törőd !( az ellenség hazugságainak leleplezésével, nemigen veszi észre, hogy a hazug híresztelések nem maguktól keletkeznek, hanem■ azt azok terjes .tik, akiknek ez éi dekáidéi áll. Világos, hogy a hazug hírek keltése, a dolgozó emberek elámitósa az ellenség érdeke. Bat- tonyán a kulákok arról is suttognak: »Minden tanácsfSg fizetést kap, a választás után fej1 emelik az adót, nekünk kell fizetni a tanácstagokat.!! Ez is szetnensze- delt hazugság. A Tanács tagjai továbbra is két kezük munkájával keresik majd a kenyerüket, a végic- hajtóbizottságnak sem minden tagja kap fizetést. Kaszaperen Asztalos György kólák a tanács tag jelöl lek névsora előtt is lázitól', és azt próbálta elhitetni a dolgozó emberekkel: »Mind kommunista van a tanácsban, aki leszavaz, annak be kell lépni a termelőcsoportba.« Ez is aljas hazugság. A Kaszaper! tanácstagjelöltek többsége is — mint mindenütt — becsületes pártonkivüli dolgozó. Kaszaperen például tanácstagnak jelölték: Meleg Pál, Péli István, Pozsár Mihály becsületes pártonkivüli dolgozókat. Sorolhatnánk tovább a példákat, melyek mind azt igazolnák, hogy az osztályellenség is felismerte a tanácsválasztás jelentőségét és mindent elkövet a választás győzelme ellen. Éppen ezért párl- szcrveac leinknek. minden becsületes, hazáját szerető dolgozónak az a feladata, hogy leleplezze az ellenség hazugságait, ismertetve a tanácsválasztással kapcsolatos minden igazságot. Pártszervezeteink számolják fel az ellenség erejének lebecsülését és ne felejtsék cgyl pillanatra sem: az osztály ellenséggel még nem győztük le végleJ gese.n. Jó felvilágositó munkával ragadjuk ki az ellenség karmaiból az elámított becsületes dolgozókat, azokat, akik az átkos úri Magyar- ország miatt elmaradtak és mindenféle kósza és sok esetben nevetséges kulákhirnek hitelt adnak. De természetesen a fent leírtakon kívül másként is támad az o$z- tályellenség. Rákosi elvtárs cikkében erre igy figyelmeztet bennünket: »Sok helyről tapasztaljuk, hogx a jóhiszemű várakozás tulkajtásával mezt rségesen felcsigázza a tanácsol: működésével szemben a várakozást. Azt a látszatot igyekszenek kelteni, hogy a tanács:k működésével mintegy varázsütés'e vfq- les: minden bajnok, hogy a T'/t iáes az a csoda-“ szer, mely évtizedek hibáit és ne* kézségeit egy csapásm eltünteti.« Ezután igy folytatja Rákosi elvtárs cikkében: »Ez a beállítás hamis. A tanácsok létie jöttével azonnal meg fog javulni a közsé(jt Szerda estig 92 százalékra teljesítette megyénk az őszi kalászosok vetését Az utolsó hajrában a sereghajtó községekben is új lendülettel folyik a munka Megyénk dolgozó parasztjai nap mint nap tesznek újabb bizoif^á- jgot arról, hogy! a tanácsok a béke mellett állnak. A községek dolgozói egymást segítve igyekeznek, hogy befejezzék szombat estig az' őszibúza vetését. A jó népnevelőmunka eredménye, hogy a dolgozó parasztok egyre jobban félismerik, liogy jövő évi termésünk alapját rakják most le. Szinte óránként érkeznek a községekből újabb jelentések a vetés. 100 százalékos . befejezéséről. A békési járásban Mezőmegvar után Mirrony és Mezó be lén v már a kora reggeli órákban jelentette a vetés befejezését. Köröstarcsa .reggel már 99 százaléknál tartott. A délelőtti órákban a békési járás már 98 százalékra végezte el a vetést. Kemény harcot vívnak az utolsó órákban a gyomai járással, 'ahol Eosegfalva és Pusztaeceog szintén a reggeli órákban jelentették a vetés befejezőiéi s a járás átlagos teljesítménye sem marad a békési járás mögött. A két járás közötti ’verseny várható, liogy a kora esti órákl>an eldől. Utolsó «rohamra» indultak a dolgozók a szarvasi és meaőkovács- házi járásban is. A szarvasi járásból Békésszent- andrás, a mezőkovácsházi járásból Reformátuskovácsháia és Dombiratos jelentették a déli órákban, hogy a vetést 100 százalékra befejezték. Mindkét járás a békési és gyomai járás ufán az ötödik helyért harcol. A mézőkováesházi járásban . erősíteni kell Battonyün és , Mezőhegyesen az iramot, ha a járás be akarja fejezni a szarvasit megcélozva a vetést. A gyulai járásban Szabadkígyós és Újkígyós jelentették elsőnek a vetés 100 százalékos befejezését. A kora délutáni órákban Doboz és Rétegyháza dolgozó parasztjai is a vetés befejezéséről számoltak be. A járás eredményét eddig ILőkös- háza és Elek húzta vissza, az elmúlt három nap alatt azonban javulás állt be ezekben a községekben is. Kedden Lőkösháza megelőzte Eleket 80 százalékos teljesítéssel. Szerdán a délelőtti órákban már mind a két község arról számolt l»e jelentésében, hogy az esti órákban teljesitik vállalásukat. Az egész megye dolgozói várakozással tekintetlek a sarkad! járás felé. Jórészt a sarkadi járás dolgozóin múlik, teljesiti-« megyénk vállalásához híven a búza elvetését a tanáosválasztások napjára. Bihar- ugra és Kötegyán, a két élenjáró község segit a lemaradottaknals. Gépeiket átadták Zsadánynak, Méhkeréknek, hogy itt is behozzák a lemaradás i. Megyénk teljesítése szerda estig 92 százalék. Induljanak a dolgozó parasztok, különösen a sarkadi járásban utolsó rohamra, liogy szombat estig 100 százalékra befejezzük a' vetést. Tegyenek ezzel is bizonyságot arról, hogy egy emberként a bébe mellett állnak. Lapzártakor jelentik: Megyénkben harmadik ak a békési járás jelentette bg, hogy búza vetését 100 százalékra b fejezte. Község. ink közül az esti érákban Kaszaper, Nagyb nhe-. gyes, Nagykamarás, Geszt, K8- rSanagyitarsény és Sa-ka'k r:sz- íur j.lenfelíék a vetés In I j zéséi. Ei'.iM c • litt nrgy.' kr:. k : d-.lfg 49 küzv.'-g? fejezte be a búzavetést. A takarmány gabona-begyűjtés mél tovább kell fokozni a verseny lendületét Megyénk dolgozó parasztsága lemaradt a takarmánygabona begyűjtésben. Mig az árpa és a rozs beadásánál elég jó eredményi értünk el, a kukorica és burgonya beadásban megyénk az évi előirányzatnak még 5o százalékát sem teljesítette. A járások közötti verseny állása a kukorica- begyűjtésben i í. Békési járás 37 o/0 2. Orosházi járás 35 o/0 3. Mezőkovácsházi prás 25 of0 Gyulai járás 18 o/0 5. Szeghalmi prás 12 o/o Gyomai járás 11 o/0 7. Sarkadi járás 9 o/o A községek közötti versenyben változatlanul tartja Magyar- dón) begy háza az első helyet. A második helyért Gerendás és Tótkomlós dolgozó parasztjai harcokiak. Az el ő belekben Tólom lós vezetelt, aztán Gerendás kerüli az élre az elmúlt hóién . Ezen a héten Tótkomlós dolgozói megerősítették a beadást, 74 százalékra teljesítetlek az évi előirányzatot. Gerendás lemaradt mögöttük, 63 százalékot teljesített. Kevermcs 56 százalékos teljesítményével a negyedik helyen áll. Javulás mutatkozik az elmúlt héttel a sarkadi járás községeiben is, bár a járás maga még mindig az utolsó helyen van. ZsacLány, Geszt és Biharugra, ahol eddig 3-4 százalékra teljesítették az előirányzatot, most 9, 8, illetve 7 százaléknál tartanak. A legrosszabbul teljesítő községeki 1. Bélniegyer 3 o/0 2. Szabadkígyós 4 o/0 3. Bíkösszeníaraftrás 4 o/0 4. Endrőd 6 o/0 Alapos felvilágosító munkával kelt felvenni a harcot a közönyösség elten a burgonybeadásban. Ismertetni kell dolgozó parasztságunkkal, hogy a szállítási szerződéskötés idtejét októoer 22-ig meghosszabítoUák és a szállítási szerződésre beadott burgonyáért mázsánként 1.60— 3.60 forint prémiumot kapnak a dolgozó parasztok s iminden mázsa beadott burgonya után hatósági áron 10 kiló korpát. A burgonyabeadáeban járások közötti versen állása ■ 1. Orosházi prás 29 o/0 2. Mezőkovácsházi járás 28 £'o 3. Szg'.alnd j rás 12 é/o 4. Gy ulai járás 13 f/o 5. Sarkadj járás 9 O/o 8. Békési járás 7 o/o 7. Gyomai járás 3 o/o 8. Szarvasi járás 3 c/o A községek közötti versenyben a legjobb eredményi a sarkadi járás egyik községe, Körösnagyh arsé;sy érte el, 74 százalékra teljesítette évi tervét s Így megelőzte a megye legjobb krumpli': érmését el-, érő Xagytnsnarűst. A második helyen Gerendás áll. A község mindössze 1 százalékkal maradi el Körösnagy harsányt mögött. Yé. e gvháza 60 százalékra teljesítette eddig az évi előirányzatot. Ezekban a községekben felismeri ék a párt sZervezc lek a népnevelő munka hiányosságát a begyűjtés terén. S ahogy ezeket kijavították, úgy javult a község teljesítése is. Ezekről a községekről kell példái vennie Puszlaolllaka, Ma- gyai'bánhegyes, Kötegyán, Me- zőgyán, Magyardombegryháza' dolgozó parasztjainak, akik még egyetlen szem burgonyát sem adtak lre. a járás, a megye közigazgatása, de az átütő változás, a döntő fordulat csak huzamosabb idő után fog lekövetkezni.«. A továbbiakban azután arra is int bennünket Rákosi elvtárs, hogy az ellenség megpróbálja majd lejáratni a tanácstag- jelölteket; hazugságokat terjeszt róluk. Népnevelőink, a becsületes dolgozók védjék még a tanácstagjelöl teket az clfenség minden ármányától. Leplezzük !e az osztályeiicnsó- get, tegyük jobbá a felvilágosító munkát, hogy, .teljes győ. elemmel kerüljünk ki a választó- kemény harcából.