Viharsarok népe, 1950. szeptember (6. évfolyam, 203-228. szám)
1950-09-10 / 211. szám
VIHARSAROK NÉPE 3 fiz m sházi tszcs jó itsa Italai Örömmel olvastán) a »Viharsarok Népe< hasábjain, hogy az, önálló orosházi : Dózsá i tszcs milyen szép eredményt ért el a tagosítás ideje alatt. Tagszervezésé, írek eredménye jó iiéprxevelómunkáról tanúskodik — írja Mórocz János elv birs, a gyulai »Népköz- társaság-' tszcs tagositó bizottságának elnöke. — Most Gyulára szóulolt a kötelesség, csoportommal azonban szorosan fenntartom a kapcsolatot s most mint t'so-, portom levelezője hirt adok az. ott történekről — folytatja tudósítását Mórocz elvtárs. — Ha visszapillantunk a csoport három hét előtti életére, kétségtelenül észlelnünk keli minden irányban a baladást. A 84-es taglétszám S7 új belépővel 121-ra emelkedett Az uj tagok többsége kis- és kő-1 zépparaszt. Az ő öntudatos lépésük s a csoport fokozott felvilágosító munkája kell, hogy megragadjon másokat is, az ő boldogulásuk kell, hogy kedvet adjon másoknak is a nagyüzemi gazdálkodásra; Gyulán a »Népköztársaság« népÖr isinek a dolgozók a tszes-k fejlődésének Minket, akik közvetlenül nem fog a kozunk mezőgazdasággal, de akik örömmel nézzük demokráciánk egyre izmosodó fejlődését, őszinte örömmel tölt el, hogy dolgozó parasztságunk megértve az idők szavát, tömegesen lép be a; terméőcsopor tokba. A napokban beszéltem egy tszcs- taggal csoportjuk életéről és ered- ■ 'nyélről. Közreadom most e be- Jgelés tartalmát, hogy mások -is tanuljanak helő’e. Szrnaa Mihály, a szarvasi III. tipu.su »Petőfi« tszcs tagja egész é’etében küszködő, nincstelen ember volt, kétségbeesetten birkózott a napi be’evő falatért. Sorsa, mi- hélyt belépett a tszcs-be, kedvezően megváltozott. A félévi elszámolás eredmény ekén t megkapta teljes buzafejaciágját, két és fél mázsa árpát és 5ooo forint készpénzt. A csoportnak az osztalékon kívül még jelentős összege maradt fenn beruházásra. Mindenki kap még a későbbiek folyamán egy iso kilós hízót is. Minden tag, köztük Szmka Mihály is számos aprójószágot és malacot nevel otthon. Elmondta Szrnka elvlárs azt is, hogy a csoporton belül egyre könnyebb, jobb, szervezettebb s ezért eredményesebb a munka. Ázt is mondta Szmka Mihály, hogy most már vidám és gondtalan az élete és azt ajánlja,minden becsületesen dolgozó paraszt- társának, hogy lépjen be a lszcs-be, Klein Mihály levelező, Szarvas nevelői egy délután io tagot szerveztek be a csoportba, Mészár József üzemi párttitkár elvtárs példával jár elöl a tagtoborzásban. A gyulai »Petőfi« tszcs népnevelői két nap alatt 18 kis- éa küzépparaaztot szerveztek be a csoportba — folytatja Mórocz elvtárs. — Ezek a számok azt mutatják, hogy dolgozó parasztságunk nagy többsége felismerte a helyes utat és most már döntő lépésekkel halad előre a szocialista termelés utján. Haladásra készteti őt saját érdeke, de haladásra s jó, észszerű munkára serkenti a Szovjetunió, Sztálin és Rákosi etvtársak iránt érzel t hála és szeretet, cserében' a szabadságért és függetlenségért. De van valami az orosházi és a gyulai tszcs-k dolgozóiban, ami a hálánál, az egyéni érdeknél is jobban ösztönzi őket, ez a fékJ leien gyűlölet, az őszinte felháborodás érzése a Korea földjét jogtalanul taposó, véreskezü amerikai agresszorokkal szemben. Hagyják el az imperialista garázdálkodók Koreát. Minden tszcs-tag együttérez a megtámadott, de hazájukat hősiesen védő harcosokkal, fik a mi filggetlenségOnkat la védik — mondják a dolgozók. — Több- tenmeléssel előre a béke megyédé-' séért — fejezi be tudósítását Mó-> rocz elvtárs. Mi csak annyit füzünk hozzá, hogy ezek a sorolj méltó válaszul szolgálnak az imperialisták támadásaira. Á csabai betonefőgyártó csatlakozott az ácstelep versenyfelhívásához A békéscsabai Magasépítési NV áestelcpének dolgozói munkaver- senyre hívták ki a megye összes építkezésének és telephelyeinek dolgozóit az új normák túlteljesítésére, a hosszúlejáratú versenyszerződések megkötésére, a termelékenység növelésére, a selejt csökkentésére. Az ácstelepiek versenykihívásához elsőnek a csabai beton- előgyártó telep dolgozói csatlakozlak. Úgy a versenyt indító ácstelepen, mint a betonelőgyár- tóban máris szép teljesítmények, eredmények mutatkoznak. Az ácstelepen a múlt héten az átlagteljesítmény 138 százalék volt, ezen a bélen pedig már elérte a Í53 százalékot. A telepen a Zi monyi ácsbrigád 211 százalékra teljesítette új normáját. A hetonelőgyárlóban Is emelkedett az üzem heti átlagteljesítménye. A múlt héten 135 százalékot érlek el. Kitűnt a brigádok közül Kazamér Károly vasbetonszerelő-brigád, akik vasbe- lon-hajlításnál, vágásnál 163 sza lékol érlek el. A betonelemszállí- tó csoport 165 százalékos átlagteljesítményben dolgozott A két vertikális üzemben a jő vőben is értékeljék ki a lehető legsűrűbben a verseny állását év versenytáblákon írják ki az ered ményelcet, teremtsék meg a verseny nyilvánosságát Néháisy szövetkezet kivételével fél folytatják a felvilágosító munkát a kukoricaszállítások kötéséért az orosházi járásban Az orosházi járás földmüvesszö- \eí kezeiéinek dolgozói nagy lendülettel fogtak hozzá a kukorica szállítási szerződések megkötéséhez. A járás szövetkezetei között eddig a legjobb eredményt a mo- nori szövetkezet dolgozói értek el, ahol eddig na mázsára kötöttek szerződést 55 dolgozó paraszttal. A második helyen az orosházi szövetkezet áll, melynek dolgozói ói mázsára kötöttek szerződést 33 dolgozó paraszttal. Békéssámson a harmadik helyre került. Itt 33 mázsára kötött szerződést i5 dolgozó paraszt. A pusztaszöHősi szövetkezet 3a mázsára kötött szerződést kilenc dolgozó paraszttal, a csorvási szövetkezet szintén 3a mázsára öt dolgozó paraszttal. Nagyszénáson ab mázsára nyolc dolgozó paraszt kötött szerződést A szerződést kötő llolgozó parasztok megértették, hogy nemcsak saját érdekük * szállítási szerződének megkötése, hanem ezzel az országot, a békét is erősitik. Mig a monorí szövetkezet dolgozói egyre nagyobb lendülettel folytatják a felvilágosító munkát és egyro több dolgozó paraszttal kötnek szerződést, addig a kiscsá- kói, csanádapácai, ujpusztai szövetkezetek dolgozói elhanyagolják a felvilágosító munkát. Ennek tud. ható be, hogy ezeken a helyeken ezideig egyetlen egy mázsára sem kötöttek szállítási szerződésű ' ~ Járásaink az őszt munkák versenyében Teljesítés Szeghalmi járás 20% Gyulai járás 10% Villám Teljesítés Vilié A járás dolgozó parasztsága lázas ütemben fogott az őszi munkákhoz. Ezt bizonyítja az is, hogy a mé’yszántás heti előirányzatát 1522 százalékban teljesítette. A járásban repülő módjára az élen halad Bu sa község, évi mélyszántást kötelezitts ginek 27 százalékos, heti ütemtervének pedig 1171 százalékos teljesítésével. Békési járás Az őszi munkákban a második helyen a gyulai járás do'goző parasztsága áíl, heti ütemtervük 616 százalékos telje itésével. A népnevelő munka fokozásával a járás még az első helyre is kerülhet» Ezt bizonyltja az is, hogy a járás legjobb községe, Szabadkígyós évi előirányzatát már 22 százalékban teljesítette. 'x'-l Járástok régi módra, kényelmesen végzi az őszi mély szántási munkálatokat. Egyes községek eredményei azt bizonyítják, hogy a járás jő eredményeket is tudna elérni. A népneve’.öimmkát kell fokozni, akkor Békés község eddigi heti 191 százalékos teljesítményét megsokszorozhatja és elhagyhatja a járásban élenjáró Bél- megyer községit, ahol az ütemtervet 463 százalékban teljesítették. A város dolgozó parasztsága most ' is kényelmesen fogott hozzá a munkákhoz. Pedig a városnak már gépállomása Is van s a traktorls- ták örömmel végzik a munkákat. Azzal viszont, hogy mindenkor azt mondjátok: «Miránk mindenki haragszik, azért Írnak rosszat is rólunk)) — nem juttok előbbre az őszi munkák versenyében. Javítsátok és fokozzátok a népneve'öimm- kát, akkor bizonyos, hogy a teljesítési százalékotok — a fehéren a fekete — sem 10 százalékot fog mutatni • igy az élre törhettek Gyomai járás 17% A gyomai járás dolgozó parasztsága erősen veszélyezteti az első két járás helyezését. A járásban Endrőd község már évi ütemtervét 32 százalékban teljesítette és ezzel a megye legjobb községe lett az őszi mélyszántási munkákban. Kövessétek az endrődiek példáját, fokozzátok a népnevelőmunkát, akkor az első helyre kerülhettek. Orosházi járás 0% Azt is lehetne mondani, hogy rák módjára húzzátok vissza Békés megye teljesítését. A ti teljesítményetek a legrosszabb az egész megyében. A nyári munkákban az élen jártatok, ügy látszik, ez eb* bizakodottá tett benneteket. A járásban csak két község, Pusztaföldvár és Csanádapáca teljesítette 10 százalékon felül évi előirányzatát. Mutassátok meg, hogy a siker nem szállt a fejetekbe I Kezdjétek meg a népnevelőmunkát, mert csak így lehettek ismételten élenjárók. 'iirtlIiilHÍnRiiníiíliUiíiUilIHlUHTniiÜtl^iTlünilllllillllitlItlIillllllllllllll lllllllllllHlilUII’!!!!!! .............. ... " JWMÉMBP 0200020000010201010202000000000053484848532323004848534848482348234848534848234853484853483048300100020253535348235301000000000002000100