Viharsarok népe, 1950. szeptember (6. évfolyam, 203-228. szám)
1950-09-30 / 228. szám
6 VIHARSAROK NfcPE NEMZETKÖZI ESEMÉNYEK A Biztonsági Tanács szerdai ülése A biztonsági Tanács szeptember 27-én Míilik, szovjet uvcgbí- <ott kőrösére ülést tartóit. Malik kijelentette, azért körte az ülés i’gybchívásál, hogy köt kérdést vitassanak meg, a -T.dvanra történi fegyveres beavatkozás miatt emelt panaszt«és a »KoreaiKöztársaság elleni agresszióval kapcsolatos panaszt«. Miután a Biztonsági Tanács elhatározta, hogy napirendre tíízi mindkét kérdést, Malik rámutatott arra, hogy mielőtt a Tanács rátér a taivani kérdés lényegében való megvitatására, meg kelt vitatnia az ügyrendi kérdést. Malik hangsúlyozta, hogy a Biztonsági Tanács nem vitathatja meg Taivan kérdését a panaszt teVő Kína részvétele nélkül. Malik megjegyezte, hogy az ügyesült Államok küldöttsége a Kuomintang maradványoknak képviselőivel együtt augusztus közepe óta akadályozza, hogy natározatol hozzanak a kínai megbízottak meghívásáról és hogy különböző ürügyekkel, különböző mesterkedések segítségével újból mégakadályozta a Tanácsot, hogy határozatot hozzon ebben a kérdésben. Malik kijelentette, hogy a Szovjetunió kitart' amellett, hogy a Biztonsági Tanács haladéktalanul hozzon határozatot a Kínai Népköztársaság képviselőinek meghívásáról és vegyenek részt a Tanács azon ülésein, amelyeken Tajvan kérdéséről lesz szó. Que- vedov. Equador képviselője »kompromisszumos javaslatot« terjesz- Iélt elő. Ennek értelmében Taivan kérdését »ne vegyék le a napirendről«, euhek megvitatását, halásszák el a Tanácsnak december 1-e utáni első ülésére. 1 >uevedov javasolta azt is, hogy a Kínai Népköztársaság megbízottjait engedjék résztvenni «Tanács december 1-e utáni ülésén. OSto-Tin-Fu Kuomintang küldött fel és módosítást terjesztett elő. Miután Quevedov nem volt hajlandó elfogadni ezt, a Kuomintang küldött visszavonta módosítását. Jebb, Anglia képviselője javasolta, hogy a Tanács előbb az Equador-küldölt javaslatának első pontjáról szavazzon, amelynek értelmében elnapolnák Az ENSz közgyűlésének csütörtök délutáni ülésén Etióp küldött, követelte, oldják meg mielőbb a volt olasz gyarmatok kérdését,. Ezután a közgyűlés áttért az Indonéz Egyesült Altunok kormánya bejelentésének tárgyalására, Indonéziának »z ENSz-be való 'fel-/ vételéről. A közgyűlés elé terjesztették a Biztonsági Tanács ezévi Az október 1-i ünnep közeledtével országszelte lendületes ímm- kaverssny bontakozik ki Kina gyáraiban éa bányáiban. A mukdéni (í-os számú gumigyár 2ő nappal u határidő előtt teljesítette termelési tervét az év harmadik negyedében. Villamos kocsikat, gépkocsikat és vizvezetékcsővöket előállító gyárak, továbbá a gázművek munkásai kötelezték magukat, hogy fokozzák termelésüket és ugyanakkor’ meg javítják a gyáitI-fanján. T.'>S&8a. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság népi hadseregének főparancsnoksága jelenti szeptember 28-án reggel. A népi. hadseregnek Szőni tér-ég I en működő egységei tovább folytatják a kemény harcokat az amerikai csapatok ellen. Az amerikai csapatok új, dühödt támadást kezdTaivan kérdésének megvitatását és azután a Kínai Népköztársaság képviselőinek meghívásáról szóló szovjet javaslatról. Malik azonban rámutatott arra, hogy a Biztonsági Tanács szabályai értelmében előbb a főbb javaslatokról kell szavazni beterjesztésük sorrendjében. szeptember 2ö-i határozattá, melyben a tanács javasolja a közgyűlésnek Indonézia, felvételét az ENSz-be, mint «békeszerető államot, amely megfelel az ENSz alapokmányai követelésének», A közgyűlés egyhangúlag elhatározta, hogy' felveszi Indonéziát az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. bau az állami tulajdonban lévő vegyészeti gyár munkásai ezévi munkatervüket már augusztus 26-án teljesítették. A Daii-jui Távol köteti Elektromos Művök konszernjéhez tartozó üveggyár már augusztus végén 5 százalékkal teljesítette túl ezévi munkatervét. Ugyanennek a konszernek textil- gyárában a munkások szeptember közepén befejezték egész évi elétek Szöul ellen. A népi lutdscieg egységei kemény harcokban megállították az ellenség előrenyomulását. A harcokban néhány nap alatt a népi hadsereg egységeinek pusztító csapásai következtél en a Szöult- elfoglalni igyekező amerikai csávátok emberben és anyagban nagy veszteségeket szenvedtek. ,A népi hadsereg légvédelmi tüzérsége és szárazföldi csapatai minden nap nagy veszte-égőket okoznak az amerikai légierőnek. Szeptember 23-tól'27-ig az Iinziu- gon (Binszin-ko) folyó, Nampho- (Tinnampo) és Szarivon - (Sziari- in) város tér-égében 0 ellenséges repülőt pusztított el. .1 Koreai Képi Demokmiik Köztársaság népi hadseregének főparancsnoksága szémtámher 28-án est,-- közülié: a népi hadsereg egységei valamennyi fronton továbbra is kemény harcokat vívnak uz ellenség ellen. Szeptember 27-én a népi hadsereg Szöult védő egységei több, kemény ellentámadást intéztek a város védelmébe behatoló egyes amerikai osztagok ellen. A népi hadsereg egységei kézit u-át vívnak. Ezekben a harcokban az ellenség nagy ead er és hadianyag- vesztesége' o szenved. A keleti j art- v időkén és a Naktong (Bakutoké) folyó vidékén a népi midre i og pai anesnoksága stialégiai megfontolásból tervszerűen új vonalra vonta vissz i a népi hadsereg egységeit. Hz angol, dán és norvég hadügyminiszter tárgyalása Mint a Reuter jelenti, Anglia, Dánia és .Norvégia hadügyminiszterei szerdán Londonban megvitatták a támadó Észak-Atlanti Szerződés úgynevezett európai regionális csoportjainak újabb szervezését-. nz equation javaslat ellen szólal i TÁVIRAT aggK«Hei-S*oP " eaéridoő&i* As Indonéz Egyesült Állomokat felvették az ENSz tagjai sorába A közgyűlés csütörtök délutáni ülése Lendületes munkaverseny folyik Kínában az oktéher 1-i ünnep tiszteletére máttyok miaősoe-ét. At fin váfosáirimyáa túlírt. A koreai népi hadsereg joparanesnok- ságának csütörtöki hadijelentése SPOR T HÍREK BSzSE-HIREK ! A BSzSE vezetőséget váratlanul érte a gyulai mérkőzésen kiállított Kokavecz súlyos büntetése. Ugyanis két mérkőzéstől tiltotta el a fegyelmi egyesbiró. Jenny edző valószínűleg Fülöppel, vagy Lábossá! fogja a balfedezet helyét megoldani. A sérültek is szaporodtak, a kitűnő középfedezet Czikkely személyében, aki a gyulai mérkőzésen sipcsontjára kapott nagy rúgást, úgyhogy a heti edzéseket ki is kellett neki hagyni. Jenny edző azonban feltétlenül számit a játékára. A csatársor összetétele attól függ, Szilasi játékképes lesz-e vasárnapra. 11a igen, akkor csak a jobbösszekötő hely vár megoldásra, ahová! Feit és Hrábovszki egyenlő eséllyel pályázik. I A vasárnapi laMarügó műsor a BSzSE-pályán már délelőtt 10 órakor kezdődik a V. Meteor—Rokka és 12 órakor a Magasépítés—Merkur előkészítő bajnoki labdarugó mérkőzésekkel. Délután 2 órakor Csepeli Vasas—B Merkur NB. I-es női kézilabda. Délután 3 órakor Budapesti MA VÁG —BSzSE NB. II-eá labdarugó bajnoki mérkőzés fejezi be a nagyszerű programot. SAKK A csapatbajnoki versenyek 1930 október 1-én, vasárnap kezdődnek. Felhívjuk az intézők figyelmét, hogy az ered ményjelző lapokat még a verseny napján küldjék be a szövetségből A verseny állását és az eredményeket minden héten ismertetjük. Békés megye egyéni bajnoksága közel egy hóhapo.s küzdelem után, szeptember 13-án befejeződött. Bajnok Purcsi László 9 ponttal, 2. Ancsifl Mihály 8 és fél ponttal, ,3. Győri Pál 8 ponttal, 4. Major Géza. 6 ponttal, 5, Bodnár, 6. Farkas stb. Bírálat: Purcsi veretlenül lett első. A I második helyezett Ancsin, végig egyenletesen, jól játszott. Győri csak a két első helyezettől kapott ki, Major élete első versenyén alapos elméleti felkészültséggel indult, helyezése nagy meglepetés, bár ha vállalkozóbb szellemű lesz, nagyobb sikereket ér el. A verseny a csabai Kötöttárugyár (Rokka) sakktermében zajlott le. RÁDIÓ VASÁRNAP, OKTÓBER t. Kossuth Rádió 7 Reggeli zene. 8 Hírek. 8.30 Szív küldi szívnek. 9 Vidám zenés, kalandozás. 10 Egy falu — egy nóta- 10.45 Külügyi negyedóra. 11 Acél és salak. 11.25 A Rádiózenekar játszik. 12 Déli harang.szó. Hírek. 12.15 A Rádiózenekur műsorának folytatása, 13 Zenés posta. 13.30 Hangos újság. 14 Hírek. 14.15 A Stúdió Zenekar. 15.13 Hírek szerbül. 13.30 Cigányzene. 16.30 Rimszkij-Korszakot-: Rettenetes Iván — nyitány. 16.40 Magdi. 17 Hírek. 17.10 Ivan Petrov énekel. 17 0 Kincses kalendárium. 18.40 Tánczene. 21 Hangképek a vasárnap sportjáról. 21.30 Totóhirek. 21.35 'lánc- zene. 22 Hírek- Sporthírek. 22.25 Bartók - müvek. 23.23 Hanglemezek. 24 Hírek. Petőfi Rádió 8 Magyar nóták. S.30 Falurádió. 9 Református vallásos félóra. 9.30 Zenekari muzsika. 10 15 Női szemmel. 10.50 Dalok. II Miska bácsi lemezesládája. 11.30 Bá- nyászmüsor. 12 Déli muzsika. 13 Színes muzsika. 14 Tánczene. 14.30 Igaza van, nines igaza. 14.50 Hanglemezek. 15 Kérdezz — felelek 1 15.20 Liszt-rapszódiák. 15.45 Vasárnapi krónika. 16 A Rádió Gyérmekszinhá/átiak műsora. 16,40 Szív küldi szívnek. 17 A lélek mérnökei. 17.40 Hírek szlovénül. 13.40 Szovjet muzsika. 19 Könnyű dallamok. 19.30 Ma , utoljára. 21 David Ojsztrah hegedül. 21.40 Idirek franciául. 22 Cigányzene. 22.43 Bölcső- dalok. 23 Hírek szerbül. 23.45 Hírek szlovénül. HIRDETMÉNY Értesítem a borbeadásra kötelezett gyulai sző!Iősgazdákat, hogy a földművelésügyi miniszter rendeleté alapján tartoznak a szellőikben kipusztult, vagy már most hiányzó szöllőtőkéiket az alábbiak szerint évenként pótolni. A szöllőlőkepótlást úgy .tartoznak elvégezni, hogy évenként katasztrális holdanként legalább 125 darab tőkét kell pótolni mindaddig, mig a tőkeállomány hiányos. Pótlásra csakis gyökeres amerikai alanyvesszőt, vagy gyökeres amerikai alany vesszőbe oltott bor-, vagy csemegeszöllőfajtákat szabad elültetni, tehát a hiányzó tőkét döntéssel, vagy buktatással pótolni tilos.' A tőkepótlást lombhullástól r ügy f akad ásig, az 1950. évre pedig folyó évi december 31-ig kell elvégezni. Gyula, 1950 szeptember 27. Kurta Ferenc főelőadó. — "ÜGYELETES orvosi szolgálat., október 1-én (VBCs): L, II., 111., IV.» VI. kerületben dr. Bardócz László, Sztálin-ut 23. V. kerületben dr. Dobi/ Zoltán, Orosházi-ut 53. (x) — A Df.FOSz gyulai szervezete felhívja tagjainak figyelmét, hogy október 1-én, vagyis vasárnap délelőtt 9 órakor taggyűlést tart a Pavillonban. Kérjük a tagság pontos ’ megjelenését. Vezetőség. — méhészeknek időszerű beszámolót tart a kerületi elnök Orosházán, október 1-én,. vasárnap délelőtt 9 óra-,., kor. Az előadás .székhazunkban lesz megtartva. Kérjük a tagok megjelenését. Elnökség. (x) — A MAGYAR-SZOVJET Társaság gyomai szervezete október' 1 - én, vasárnap este fél 8 órai kezdettel, a kultúrotthon avatásával egybekötött mü- > soros estét rendez a kultúrotthon nagytermében, melyre szeretettel meghívja. Gvoma község dolgozóit. (x) — A RÓZSA FERENC GIMNÁZIUM DISz szervezete ma, szombaton este 8 órai kezdettel nagyszabású -szüreti bálát rendez Békéscsabán, á Vigadóban. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség. — VASÁRNAP fél 12 órakor tartja az Állattenyésztési Technikum (vásártér)' tanévnyitó ünnepségét, amelyre a szülőket és az érdeklődőket szeretettel meghívjuk. Igazgatóság. (x) — GYóGYSZERTARSZOLGALAT, Gyulán ezen a héten az államosított (volt Aranykereszt) gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot. Kossuth-tér 36.- GYóGYSZERTARSZOLGALAT, Békéscsabán ezen a héten a Lőrinczy és a Sás (volt Réthy) gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot.- GYóGYSZERTARSZOLGALAT, Békésen ezen a héten a »Diadal« gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot, MOZI APOLLÓ MOZGÓ, Békéscsaba. Ok- tóber 4-ig: »Jégmezők lovagja.« Sze* * replők: Cserkaszov, Abrikoszov, Ali* löpkov. Eisenstein, a szovjet filmművészet egyik megteremtője rendezte a filmet. Ezt a filmet már akkor figyelmeztetőül szánta a szovjet művészet az imperialisták felé. Kezdés vasár és ünnepnap 4, 6, 8, hétköznap 6 és § órakor. SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Telefon: 2().-lf|n,t>któbnr,.4-ig; > Abáj dalai.« (Szovjet -$mr^..A.1)íiJm, kifejezi a haladás szellemét, azt, hogy a régi, az elavult, a kórnak nieg nem felelőt irtsuk ,ki és váltsuk fel újra, & haladóra, amely a nép fejlődése érdekeinek szolgálatában, áll. Kezdés vasár« és ünnepnapokon fél 5, fél 7, fél % hétköznap fél 7,.,és fél 9 órakor. APOLLÓ MOZGÓ, Orosháza. Tel.: rt. Október 5-ig: »Vihar előtt. ..« Szi'íiliai halászok harca kizsák® ányolóik ellen. (Olasz film.) KORZÓ MOZGÓ, Orosháza. Október 3-ig: »Dr. Kővár esete...« Csehszlovák film. PETŐFI MOZGÓ, Gyula. Szeptember 28—Október 1-ig: »Orel gőzös pusztulása.« Az Orel gőzös elsüllyesztésének és kiemelésének izgalmas története. Szovjet film! <v TÁNCSICS MOZGÓ, Szarvas. Szeptember 30—október 5-ig: * Bicikli tolvajok.« FILLÉRES HIRDETÉSEK Gyalupád, kézi húzó: kocsi, talicska, szivattyú, oldalaskocsi . clack*. Békéscsaba* Szláiin-ut 63» Eladó egy - 230x189 cm-es torontáli szőnyeg. Békéscsaba. Czakó-u. l. Folyó hó 22-én elveszett egy sárga kanca. Bal nyakon 323-as számmal van megjelölve. Kérem, aki tud róla valamit, jelentse. Csicsely János, Csór vas, Tanya 50; szám. A sopiony.i iskola .melletti tanyára tanyást keresünk. Érdeklődni: Békésisaba, Garav-u. 15. Traktor szántóvas.'» k, konnányjetnezek^ k a ph a lók Z1 cho \ ■ s z k y n á 1, Bek é s csaba, Bartók-u. 42. iókarban levő gvsrsRiériesel veszünk Cím a kiadóban. MII VESA ltok níjm: békésmegyei munkás- és paraszt újság Felelős szerkesztő; Varga Dezső Felelős kiadó: Zsidi Gyula Szerkesztőség: Békéscsaba, Szent István-tér 14. Kiadóhivatal: Békéscsaba, Szent István-tét 18* Telefon: szerk.: 22 85, kindóhiv.: 21-76. Békési Nyomda. Békéscsaba, Felelős nyomdavezető: Botyánszky Pá> 7 • ? • '3?*^