Viharsarok népe, 1950. július (6. évfolyam, 150-175. szám)

1950-07-18 / 164. szám

Községeink dolgozói egymással versenyben szállítják be gabonájukat 1959 JULIUS 18., KEDD Ára SO fillér Halálra ítélték a gyújtogató koröstaresai kulákot VI. ÉVFOLYAM, 164. SZÁM A koreai nép ügye a mi ügyünk A délkoreai bábkormány aljas orvtámadása óta hetek teltek el s ezek az elmult hetek az észak­koreaiak fényes győzelmeinek napjai lettek. Hiába avatkozott bele a háborúba az USA, hiába küldte intervenciós csapatait a szabadságukért harcoló koreaik ellen, azok győzelmesen nyomul­nak tovább előre, az egész or­szág felszabadításáért. De ha nem is járt sikerrel az amerikai katonai beavalkozás ha­dászatiig, de leleplezte az ame­rikai imperialisták és zsoldosaik aljas mesterkedéseit. A Korea el­leni amerikai fegyveres beavat­kozással megnőtt a háborús vé­szelj’, de ugyanakkor hozzájárult ez az aljas támadás ahhoz is, hogy megerősödjék a béketábor ereje. Az imperialisták leveliék az álarcot, meztelenül áll min­denki előtt igazi arcuk: a hábo­rús gyujtogatóké. A koreai be­avatkozás fokozza a népek fel­háborodását és gyűlöletét a há­borús kalandorok ellen s olyan embereknek is felnyitja a sze­mét, akik eddig nem tudták ma­gukat teljesen kivonni az impe­rialisták hazug propagandájának hatása alól. Most látják, hogy az imperialisták újabb háborút, újabb szenvedést, nyomorúságot akarnak rázúdítani az emberi­ségre, nem rettennek vissza a legaljasabb eszközöktől sem. Az atombombának a bevetéséiül sem riadnak vissza, mint ezt francia csatlósuk, Dániel Mayer kife­csegte. Ezért nő egyre a béke hívei­nek tábora, ezért csatlakoznak újabb százezrek, milliók a Szov­jetunió vezette béketábor hatal­mas seregéhez, fordulnak szem­be a háborús gyujtogalókkal. Ha- zánkbdn is mind többen és töb­ben emelik fel tiltakozó szavu­kat az amerikaiak aljas támadása ellen. Hatalmas békegyűléseken s az ország minden részén meg­tartott kisgyűléseken ítélik el dolgozóink az imperialisták orv­támadását a béke ellen. Megyénk dolgozói is sorra tartják békekis- gyüléseiket s tiltakoznak felhá­borodással az imperialisták pro­vokációja ellen. «A koreai nép szabadságharca az egész világ dolgozóinak ügye, a mi ügyünk is» — állapítja meg halározatá- ban a medgyesbodzási tantestü­let békegyűlésének határozata s világosan látja ezt ma már min­den dolgozó. Érzi mindenki, hogy itt nem csupán Koreáról van szó. Az amerikai imperialisták táma­dása mindnyájunk békéje ellen irányul s nem nézhetjük tétle­nül ezt a támadást. Tettekre készteti megyénk becsületes dol­gozóit is az orvlámadás. A peda­gógusok, mint a békésiek, a kun- ágotuiak levelei is beszámolnak róla, a «Nevelj jobban -mozga­lom kiszélesítésével, a pedagó­gusok nyári szakmai továbbkép­zésével válaszolnak a támadásra. A békéscsabai Kötöttáru NV üzemi MNDSz szervezetének tag­jai, mint Verba Jánosné, Székely Anna, munkájuk további fokozá­sával állnak ki a koreaiale igaz ügye mellett, Hegyi Rezsőné, a Kötöttáru NV MNDSz üzemi szer­vezetének kuHurfelelőse a kultur- munka megjavításával s a béke­mozgalomba való fokozott beállí­tásával akar küzdeni az imperia­listák ellen. Túrák Pálné, Bobos Róza és Nagy Zsófia mozgalmi munkájukat Javítják meg ugyan­ezen célból. A Sarkadi Cukorgyár műszaki értelmisége, a Mezőbe- gyesi Cukorgyár norma- és bérel­számoló csoportja által hozzánk beküldött levelek is azt bizonyít­ják, hogy üzemi dolgozóink fo­kozzák teljesítményeiket, hogy az eddiginél jobb eredményeket el­érve, erősítsék a béketábort, segít­sék a koreaiakat szabadságharcuk­ban. ‘A cséplőgépeknél megtartott békekisgyülé: ékről érkezett levelek­ben is benne a fogadalom: har­colnak minden szem gabonáért, hogy erősödjék a béke tábora. Sztoján János levelezőnk a bé­késcsabai Karneválból ezen túl­menően vállalja, ha kell, anyagi­lag is támogatják üzemük dolgo­zói a hős koreai nép harcát. Minden hozzánk érkező levél­ből, minden beérkező jelentésből az amerikai imperialisták elleni gyűlölet és a koreai népen segíteni akarás sugárzik. Dolgozóink tud­ják, a mi békénkről van szó, a mi boldogságunkért is harcolnak a koré i szabadságharcosok s a mi boldog jövőnket is védjük akkor, ha kiállunk a koreaiak melleit nemcsak szavakkal, de tettekkel. De dolgozóink azt is tudják, hogy amikor fokozzuk eredmé­nyeinket munkahelyeinken, ugyan­akkor fokozott éberséggel kell fi­gyelnünk a belső ellenséget is. »A klerikális és kulákreakció az im­perialisták ötödik hadoszlopa, — írja Polenka György békéscsabai levelezőnk — gyűlölettel nézi har­cos kiállásunkat, elért eredménye­inket s azon van, hogy kárt okoz­zon nekünk, csökkentse eredmé­nyeinket, erősítse ezzel amerikai gazdáikat. Legyünk éberek, lep­lezzük le a klerikális reakciót, a kulákokat, az üzemekbe befurako­dott jobboldali szociáldemokratá­kat, bércsalókat, normalazitókal, erősítsük ezzel is a béke hatal­mas táborát.« »És ne feledkezzünk meg az imperialisták láncs kutyájáról, Ti- tóról sem, aki újabb provokációs kísérletekkel fenyegeti békénket, — Írja Mezőhegyesről dr. Lengyel János. — Ezen a vonalon is fo­kozni kell az éberséget, nem lehet közömbös számunkra, hogy mi történik a határon túl.« Fokozni eddigi eredményeinket, fokozni az éberséget, leleplezni a belső- és külső ellenséget, ez min­den becsületes dolgozó feladata, ezzel segiti legjobban a hős ko­Vasziljevszkij marsall napiparancsa a Szovjet Légierő Napja alkalmából Moszkva, július 16. A Szovjetunió hadügyminisz­terének 87. számú napiparancsa, 1950 július 16-án: Elvtársak 1 Repülők és navigá­ciós tisztek, lövészek és rádió­sok, mechanikusok, motorszere­lők, repülőgépipari munkások! Katona és altiszt elvlársak! Tiszt és tábornok elvlársak! A szovjet nép és dicsőséges hadserege ma ünnepli a szovjet légierők napját és azoknak a fel­adatoknak megoldásában elért eredményeket, amelyeket Sztálin elvtárs, nagy vezérünk, tanítónk és generalisszimuszunk a szovjet repülésfigy elé kitűzőit. Üdvözlöm és köszöntőm önö­ket a szovjet légierők napjának, az egész nép üimepének alkal­mából. A dicsőséges szovjet lé­gierők egész személyzetének és a repülőgépipar valamennyi mun­kásának további sikereket kívá­nok országunk légi ha tál mának megszilárdítása terén. A szovjet légierők napjának ünnepe alkalmából megpai-ancso- lomr Ma, 1950 július 16-án Mosz- kvában, hazánk fővárosában és a szövetségi közlársaságok fővá­rosaiban húsz tüzérségi dísz-sor tüzet adjanak le. Éljen a szovjet légiflotta! Él­jen hatalmas hazánk! Éljen i Szovjetunió Kommunista (Bois» vik) Pártja! Éljen a nagy Szlálin — győzelmeink lelkesítője és szervezője I Vasziljevszkij a Szovjetunió marsallja, a Szovjetunió hadügyminiszterei Elindult a S%ovjetunió ba a magyar parasstküldőttség küldöttség tagjai hazaérkezésük Vasárnap este indult a magyar parasztküldöttség a Szovjetunióba. A búcsúztatáson megjelent J. D. Kiszeljov, a Szovjetunió magyar- országi nagykövete, Kovács István az MDP Központi Bizottságának tagja, Donáth Ferenc, az MDP Központi Vezetőségének tagja, He­gedűs András, az MDP Központi Vezetőségének titkára, Nagy Dá­niel, az Elnöki Tanács alelnöke, Keresztes Mihály földművelésügyi államtitkár vezetésével a földmű­velésügyi minisztérium dolgozói, a fővárosi üzemek sztahanovistái, élmunkásai. Keresztes Mihály föld­művelésügyi államtitkár, az MDP Központi Vezetősége és az egész dolgozd magyar nép nevében bú­csúztatta a küldöttséget. A múlt évben kinn járt paraszt­A »Megvédjük a békét« moz­galom országos tanácsa az aláb­bi felhívással fordul a magyar di 1 jozókhoz: A «Megvédjük a Lé­két» mozgalom országos tanácsa által julius 15-én Budapesten összehívott tiltakozó nagygyűlés határozati javaslatot fogadott el, melyben arra hívta M a magyar népet, hogy küldjön a koreai nép szabadságharcának megsegí­tésére a Koreai Népköz társaság­ba egy tábori kórházzal orvosok­kal és ápoló személyzettel teljes orvosi felszerelést és gj'ógysze- í'eket. Most azzal a kéréssel for­dulunk az ország népéhez, hogy A Béke Hívei Állandó Bizott­sága július 25-én ül össze Prágá­ban és tárgyalásuk napirendjén két lényeges pont szerepel: 1. A Béke Hívei Varsóban megtartandó II. világkongresz- szusával kapcsolatos élőkészüle­után megtartott beszámolóikkal a Szovjetunió mezőgazdaságának, a kolhozparasztok életének, jólété­nek ismertetésével összezúzták azo­kat a rágalmakat, valótlanságokat, aruel j’eket évtizedeken keresztül a dolgozó nép ellenségei és a fa­siszták hirdettek — mondotta. i— A megvalósult szocializmus nagy országába mennek, oda, ahol a mindannyionk által, a világ ösz- szes dolgozói által hőn szeretett nagy és bölcs tanítónk, Sztálin elv­társ él. Azt várjuk a parasztküldött­ség tagjaitól, hogy kintlétük alatt, szorgalmas tanulásuk közben is minél sűrűbben ir­tanak levelet tapasztalataikról, mert dolgozó parasztságunk, a mindenki, aki szivén viseli a béke ügyét, támogassa erejéhez mérten ezt a gyűjtést, hogy mi­nél hamarabb elküldhessük a tá­bori kói’házat Koreába, hogy ez­zel is segíthessük a mi szabad­ságunkért, a mi békénkért is küzdő hős koreai katonákat, az impeiialislák gyalázatos légi tá­madásai állal szenvedő koreai asszonyokat és gyermekeket- Felhívjuk az ország békevédelmi bizottságait, hogy álljanak élére a most meginduló országos 'gyűj­tésnek. Éljen a szabadságáért küzdő hős koreai nép! «El a ke­zekkel Koreától!» tek, 2. A stockholmi békehatá­rozat aláírása akciójának kiér­tékelése. A Béke Hívei Állandó Bizottságának prágai ülésén a világ békemozgalom 25 kiváló személyisége vesz részt. küldöttek megválasztóinak ér­deklődése kíséri munkájukat. Adják át dolgozó parasztságunk ki* szünetét Sztálin elvtársnak, a szov­jet kormánynak azért, hogy újabb és nagyobb parasztküldöttség me­het tanulmányútra a nagy Szovjet­unióba, Keresztes Mihály földművelés- ügyi államtitkár beszéde után Vsa Istvánná, az MNDSz vezetőségének tagja, majd Bor bús Lajos, a DÉFOSz főtitkára búcsúztató a küldötteket. A Szovjetunióba in­duló parasztküldöttség nevében Ew dói Ferenc földművelésügyi mi. niszter válaszolt a beszédekre. — A küldöttség minden tagja tudja* hogy nemcsak a saját szemével kelj látnia, nemcsak a saját részér* kell tapasztalnia, tanulnia, hanem egész dolgozó parasztságunk javára* egész mezőgazdaságunk szocialista építése számára kell merítenie a nagy Szovjetunió szocialista mező- gazdaságának, a világ legfejlettebb mezőgazdaság án ak k imeríthetel lei kincsestárából — mondotta. Lelkes várakozással és boldog örömmel indulunk cl a nagy útra. Teljesítjük a feladatot, amely ezzel a tanulmányúttaí reánk vár. Megfogadjuk, hogy híven követve népünk nagy vezetőjének, Rákosi Mátyásnak útmutatását, minden erőnkkel igyekszünk minél többet ta­nulni s tapasztalatainkból mi­nél többet hazahozni mező- gazdaságunk szocialista fej­lesztése javára. Most, amikor elindulunk, forr£ szeretetünk, hálánk és köszönetünlf száll a népek nagy tani tómos terog a béketábor zseniális vezére és né­pünk igaz barátja, a nagy Sztáej lin felé, akinek ezt az utat in köszönhetjük • Erdei földművelésügyi minisz­ter, a küldöttség vezetőjének sza­vai után a dolgozó parasztok be­szálltak a feldíszített különvouat- ba, amely 22 óra 10 perckor ki­gördült a Nyugati-pályaudvar csar­nokából. Segítsük a szabadságukért harcoló hős koreai népet Országos gyűjtés a Koreába küldendő tábori kórházra Júliusban ül össze a Béke Híveinek Állandó Bizottsága Prágában reai nép szabadságharcát, ezzel mér újabb csapást az imperialis­tákra, akadályozza meg, hogy újabb szenvedést, nyomort zúdít­sanak a világ dolgozóira, ezzel biz­tositja boldog jelenét a fényes jö­vőjét, igy áll helyt a Szovjetunió vezelte békefront magyar szaka­szán. Megyénk becsületes dolgozói közül egyre többen tesznek hitet, vállalják ezt a feladatot, teljesitik köte1 ességüket, amellyel sajátma- guknak, családjuknak, hazájuknak s a világ békes/erető dolgozóinat lai toznak.

Next

/
Thumbnails
Contents