Viharsarok népe, 1950. július (6. évfolyam, 150-175. szám)

1950-07-13 / 160. szám

VIHARSAROK NÉPE 5 H politikai felvilágosító munka és az éberség fokozása az első lépés a munkaerkölcs , megjavítása felé A Békési Téglagyárak NV békés­ÚJ MUNKAMÓDSZEREK a szovjet teherpályaudvarokon csabai te'epének dolgozói maradék- talanul végre akarják hajtani a <ervév második fe’ében rájuk váró feladatokat. Ennek érdekében az egyes üzemrészek dolgozói példá­san veszik ki részüket a termelő­munkából. A munkához való jó > iszony eredményeként egyes üzem­részekben, — különösen az agyag­bányában — hétről-hétre egyenle­tes emelkedést mutat a termelés. De ugyanakkor vannak olyan üzemrészek is — mint például az I. présház —, ahol a laza munka- erkölcs és a munkához való rossz viszony miatt megtorpant, —■ Sőt helytelen irányba terelődött a munkaverseny és a termelésben is visszaesés mutatkozott. Ebben az üzemrészben például 5 2 százalék volt a selejt az elmúlt hétidn. Szinte mindennaposak a dolgozók között a civódások, érthető tehát a többi üzemrészek mögötti lema­radás. Mindez onnan indult ki, hogy közel 3 héttel ezelőtt, Zahorán Ilona és Kukuk Judit, ahogy gé­püket tisztogatták a présházban, észrevették, hogy a 8- számú gép­nél Varga Ádámné gépkezelő, a tisztitó vályúra szerelt cserépszá- molót kattogtatja. Zahorán Ilona nyomban megkérdezte Vargánétól, hogy mit babrál a számológépen, hiszen a prés nem dolgozik. így derült ki, hogy Vargáné a szá­mológép kattogtatásaval több cserép legyártását akarta feltüntetni, mint amennyi kikeríiit a gép alól Zahorán elvtársnő kérdésére pedig mindössze annyi volt a válasza: iCsináld te is, hiszen a többi gé* péknél is előretolják a számolót!« Varga Ádámné megfeledkezett arról, hogy olyan százalék után huzni fizetést, ame'y mögött nem 611 valóságos teljesítmény, egyér­telmű azzal, hogy megkárosítja becsü’eies munkástársait. De nem kevésbbé hiba volt az is, hogy; Zahorán Ilona és Kukuk Judit nem világosították fel megtévedt dolgozótársukat, amint észrevették a csalást- Sőt, Kukuk Judit maga is hozzálátott számológépe » kattogtatásához «. De idős Engerhardt György, az üzem művezetője is súlyos hibát követe t el, mert többször megfor­dult ugyan a présházban, felri ügyelt a munkáknál, de — mint, aki mit sem sejt, — »elsiklolt« a normac&alás mellett. Csak akkor emelte már fel a szavát, amikor az elszámolásnál kitűnt, hogy az l. présház több mint 5ooo cserép­pel kevesebbet adott le a szárítóba, mint amit a számológépek mutat­nak. A száritóban dolgozó elvtár- sak éberségén múlott, hogy a csa­lás nem sikerült, akik nem mulasz­tották el megszámolni a leadott félkész árut. A szakszervezeti gyűlésen, ahol kipattant az ügy, az öntudatot dolgozók követelték a csalók fe­gyelmi bizottság elé állítását. A; Békési Téglagyárak NV békéscsa»- bai te'epén minden becsületes dolgozó elítélte Varga Ádámnét ós Kukuk Juditot, akik megkísérelték kilopni a dol­gozó nép államának zsebéből a meg nem érdemelt forintokat- Varga Ádámné és Kukuk Judit hamarosan fegyelmi bizottság elé is került, ahol a dolgozók nevében az üzem vezetősége úgy döntött, hogy Vargánét hat hónapra kisebb keresettel járó munkahelyre he­lyezi át és három hónapra kire­keszti minden szociális juttatásból, Kukuk Judittól pedig két hónapra vonja meg a szociális juttatásokat- A példás büntetés megelégedést a normacsalásoknak, a munkaíe- gjelmezetleaikedéseknek. Ezen túl pedig kutasság fel és leplezzék le az elvtársak minden hasonló meg­nyilvánulás mögött a meghúzódó ezerarcú ellenséget. Különösen fon­tos a jó népnevelőmunka a Bé­kési Téglagyárak NV telepein, ahol még ma is akadnak olyanok, akik abból a kapitalizmusban bevált elvből indulnak ki, hogy minél többet kihúzni a nép államától A békéscsabai ipari dolgozók szo­cialista mimkaversenyre hívták fel a megye cséplőgépjeinek mező­gazdasági dolgozóit, hogy a sikere­sen elvégzett aratás és hordás után a termény betakarítását is a kitű­zött határidő előtt végezzék el. A cséplési munkák pontos időbeni el­végzése áz ötéves népgazdasági ter­vünket nagy lendülettel viszi előro a megvalósulás felé. Az ipari dol­gozók az I., II., III. legjobb ered­ményt elért cséplőgépek dolgozóinak értékes jutalmakat tűztek ki. A legjobb eredményt elértek ju­talma: a férfi dolgozóknak 1 pár csizma, a női dolgozóknak 1 pár cipő. A II. helyezést elért cséplőgép dolgozóinak jutalma: férfiak ré­szére egy ing és lábravaló, a nők üz üzemek dolgozóinak példája nyomán a közalkal­mazottak megalakították a cséplőbrigádot A békéscsabai városházán is meg­alakult az arató- és cséplő-brigád. Az aratás kezdete óta 25—26 sze­mély hetenként átlag két-három Ízben megy dolgozni az állami birtokokra és a város határában az egyéni parasztok földjeire. A brigád az aratás és a behordás munkálataiban is nagy segítsé­get nyújtott s most a cséplési munkába is bekapcsolódik. A városi alkalmazottak közül sokan a cséplési munkákra már le is saorződtek, hogy szabadság- idejük alatt elősegítsék munkájuk­kal a termés időbeni betakarí­tását. S kiváncsiT0"TÓ érdeklődik! Hol nem lebet tippszelvényt kapni? írja meg díjmentesen (utánvéttel) a Lottó NV-nek Budapest, V. Szemcre-u. 12.­váltott ki az öntudatos dolgozók széles tömegéből. Hozzátartozik azonban az ügy­höz, hogy bírálatot mondjunk az üzemi pártszervezetről, melynek szinte a szemeláltára történt a normacsalás és az azt követő ci- vódások. Az elvtársaknak 1c kell vonniok a következtetést, hogy a jövőben és minél kevesebbet adni élte.. Akadnak, akikben nem alakult ki az uj, szocialista viszony a mun­kához és a nép államához. Ezen a téren éppen üzemi párt- és szak- szervezeti funkcionáriusainkra há­rul a felelősség, hogy a kevésbbé öntudatos dolgozókat kiragadják a reakció uszályából és a fokozott politikai nevelőniunkán keresztül, mozgósítsák a szocializmus építé­sére. (Hódi-Szarka) részére pedig egy flanoll-vagy kar­tonruha, amit tetszés szerint ki­választhatnak ! A III. helyezést elért dolgozók jutalma: a férfiaknak egy ing, a nőknek egy kombiné. Az ipari munkásság bizakodással tekint a dolgozó parasztok felé és örömmel segíti, támogatja munkád jukban. Néhány napja annak, hogy megtartották az ötödik Országos Vasútüzemi Értekezletet Buda­pesten. Ez az értekezlet megje­lölte azokat a feladatokat, ame­lyek a vasutas dolgozókra vár­nak az őszi csúcsforgalom sike­res lebonyolítása során. Az orosházi vasútállomáson a dolgozók egyhangúan magukévá, tették az értekezlet határozati pontjait és elhatározták, hogy jó munkával meg is valósítják azo­kat. Valamennyien kitöltötték a verseny szerződési űrlapokat s minden 10—15 tagból álló mun­kacsoport megválasztotta a ma­ga versenyfelelősét, aki a min­denkori versenykiértékelésért fe­lelős. Ennyiből is kitűnik, hogy komoly elhatározással és szépen indult a nemes verseny De néhány olyan hiba is meg­mutatkozott mindjárt a kezdet kezdetén, amelynek kiküszöbölé­se feltétele a további jó munká­nak. % Csak néhány szép eredményt említünk, amelyek egyes elvtár­sakat önelégültté, hiúvá tettek, így például, miután Orosházán is kibontakozott az 500 km-es és a 2000 tonnás mozgalom, a vasutas dolgozók nem egy elő­írtnál jobban megterhelt vona­tot továbbítottak, ezzel is meg­gyorsítva a forgalom zavartalan menetét Többek között Dévai Jó­A nagy teherpályaudvarokon széles körben alkalmazzák Pável Szemerikov javaslatát Szemcri- kov a permi vasút állomásán végzi a szerelvények összeállítá­sát. Ez az állomás szolgálja ki a kiverovoi szénmedence bányái­nak egy csoportját. Szemerikov munkamódszere az, hogy az üres kocsikat úgy cso­portosítja, amilyen sorrendben állniok kell az egyes bányáknál a menetirányban. Azokban az esetekben, amikor a rakományt különböző állomá­sokra szálblják, a kocsik átadása úgy történik, hogy a tehervonat két vagy három kocsicsoporlban álljon, amelyek egy irányban mennek a megfelelő állomásra. Az üres kocsik összeválogatásá- nál számításba veszik a kocsik veszteglésének idejét a különbö­ző rakodó helyeken és azt is fi­gyelembe veszik, hogy a kocsik egyetlen csoportja se legyen le­kötve túlságosan a többire való várakozásban. Szemerikov módszere a tapasz­talat bizonysága szerint a szerel­vény összeállítását az előirány­zott időnek egyharmada alatt te­szi lehetővé. A tolatások megszervezésében fontos újítást hozott az odesszai Ivan Rojk is. A kocsik rakodásra való átadásának idejét ő azzal gyorsítja meg, hogy a szerelvényt nem az érkezési pariiban bontja fel, mint ezt általában teszik, hanem közvetlenül azoknak a vá­gány oknak a végén, amelyek a rakodási helyhez vezetnek. Ily- módon a szétbontás mindig egy­beesik a kocsiknak rakodásra való átadásával. zsef masiniszta és fűtője, Juhász Dezső 36 tengellyel kereken 18 vagonnal több szállítmányt továbbított Mezőhegyesről az előírtnál. Erről a győzelemről Lapunk liasábjam is beszámol­tunk. És éppen itt mutatkozott meg az, hogy akadnak olyan elv­társak is, akik nem ismerték fel elég világosan a szocialista mun- kaverseny lényegét. Bcnkő Bálint mozdonyvezető például kifogá­solta, hogy az ő neve nem me­rült fel a cikkben, pedig ő is szép eredményeket ért el. Benkő szaktársnak ebben igaza is volt s a szép teljesítményekért elis­merés illeti, de az öntudatos dol­gozók mégis helyesen mutattak rá arra, hogy a szocialista ver­senyben elért nagyszerű eredmé­nyeket nem kisebbíti az, ha nem kerül minden esetben a nagy nyilvánosság elé. És helyesen mutattak rá arra is, hogy a további jó eredmények osak egymás állandó támogatásává*! slvtársi segítésével születhetnek meg Nagyon helyesen mutattak rá minderre az öntudatos vasutas dolgozók. És Benkő szaktárs bi­zonyára tanulni is fog az eselbőL Nem fog előfordulni többé, ami például legutóbb történt a szén- rakásnál javasolt új munkamód­szer bevezetésekor. A pályák o­Ivan Rojk módszere felére csökkenti a kocsik tolatását, je­lentékenyen csökkenti a kocsik futását az állomáson s egyben lehetőséget teremt arra is, hogy az állomás vágányait jobban ki lehessen használni. A kocsik el­osztása így csaknem kétszeresen meggyorsul. Jelentős mértékben hozzájárul a rakodó állomások munkájának megjavításához Filip Fancsali moszkvai szerelvény összeállító is aki kidolgozta és bevezette a ko­csik folyamatos kezelését a te­herpályaudvarokon. Lancsak módszere abban áll, hogy a kocsiklcal végzendő egész tolatási munkát az érkezés pilla­natától elmdílásig előre ponto­san megtervezi. Módszere szerint a kocsiknak állandóan mozgás­ban kell lennie előre, mintegy futószalagon. Minden tolatási mű­veletnek előbbre kell vinnie a kocsit: — a kocsiparktól a cso­portosító vágányokig, a raktárak mellett a kirakodási raktártól addig a raktárig, ahol újból meg­rakják s ettől a raktártól az in­dítási helyig. Lancsak módszere, amint a ta­pasztalat mutatta, lehetővé teszi a kocsik kezelési idejének 25—30 százalékos megrövidítését. A szovjet vasutak leherállomá- sai széles körben alkalmazzák ezeknek a vasúti újítóknak a munkamódszereit. A sztahánovi kezdeményezések nemcsak a gya­korlati munkát teszik egysze­rűbbé, hanem a közlekedés leg­célszerűbb felhasználásának el­méletét is tovább fejlesztik. esival való szénrakást ugyanis a fűtőházi dolgozók közösen gon­dolták ki, Benkő szaklárs mégis abba a hibába esett, hogy az új munkamódszer kidolgozását egye­dül magának tulajdonította, azon az alapon, hogy ő ismertette egy gyűlés alkalmával. Meg kell mondani, hogy Bálinl mozdonyvezető legutóbb 200 ton­nával több szállítmányt továbbí­tott Mezőhegyesre, mint ameny- nyit az előírás feltüntet. Bálint szak társ, Pap Sándor fűlővei együtt ezzel is bebizonyította, hogy egész szívvel veszi ki ré­szét az Országos Vasútüzemi Ér­tekezleten indult versenymozgar lom célkitűzéseinek megvalósítá­súból. Bizonyos az is, hogy nem­csak most, hanem az őszi csúcs- forgalomban is megállják helyü­ket. De a jó munka érdekében ki kell küszöbölnie Benkő szaktérsnak is az önelégültségét és hiúságát Meg kell értenie, hogy a szocia- lista versenynek nem a szemé­lyi kultusz a lényege, lianem eb lenkezőleg: az egymás megsegí­tésén alapuló újabb sikerek ki­vívása. S ha valamennyien így gondolják az orosházi vasutasok, akkor sikerrel vívják meg har­cukat az őszi csúcsforgalom za­vartalan lebonyolításáért s ezen keresztül a szocializmus fokozott építéséért. (Hódi—Sus) alaposabb politikai felvilágosító munkával vegyék sióját a munkaerkölcs megtanulásának. Versenyben a cséplési munkák sikeres elvégzéséért Békéscsaba üzemi dolgozóinak afándéka a legjobb eredményt elérőknek Elvtársi segítséggel, kollektív jó munkával az őszi csúcsforgalom sikeréért

Next

/
Thumbnails
Contents