Viharsarok népe, 1950. július (6. évfolyam, 150-175. szám)
1950-07-25 / 170. szám
VIHARSAROK NÉPE 5 A helyes munkaszervezés kérdései II. rész A mi Pártunk vigyáz ránk, védi az érdekeinket — mondják as István-malmi dolgosók Néhány nap telt el csupán, hogy az újságokban megjelent a minisztertanács határozata az alapbérek emeléséről, a normák rendezéséről. Az üzemek dolgozói máris lelkesedéssel Ítészülnek mir nah végrehajtásához. Az litván-malom dolgozói ebéd- szünet alatt az uj határozatról zésének. Ideje volt már, hogy félredobjuk a régi normákat, hiszen napról-napra változik körülöttünk minden, két év óta sokat fejlődött a mi üzemünk is, csak éppen a normák maradtak a régiek. De ha bevezetik majd az uj normát, meg kell ám nyomni a gombot, jobban kell dolgozni, mint eddig, mert különben a keresetünk alaposan le fog csökkenni. — Igen ám, — válaszolja Szabó nál többett, ugyanakkor a Magasépítésnél 200—300 forintokat kerestek hasonló sxáxalékteljesítmény után, beszélgetnek. Csoportokba verődve tárgyalják az egyes részleteket. Szabó János lisztes-bri- gádvezető éppen Gyebnár Istvánnal beszélget, aki megjegyzi: — szaktárs, meg kell hagyni, hogy éppen ideje volt a norma xendeJános — de nemcsak a normákat rendezik újjá, hanem az alapbéreket is felemelik. Nem lesz majd olyan nagy különbség egyes szakmák között, mint eddig volt Annak, bogy mi a legnagyobb igyekezet mellett sem tudtunk meg keresni heti iáo—i5o forintaz alapbérezés közötti különbség is oka vo't. Ez az alapbéremeléssel rendeződni fog. Meg fogod látni szaktárs, hogyha munkaidőnket ezután is jobban kihasználjuk, jrsem lesz nehéz teljesíteni az uj normát sem.. Andó János is odaül melléjük. Figyelmesen hallgatja Szabó Jánost, majd hozzáteszi: — Tudjátok szaktársak, a hiba az, hogy egyes dolgozók a két dolgot különválaszt ják. Ha a normarendezésről beszélnek, nem kapcsolják hozzá az alapbéremelést. Akadnak olyanok, akik csak a normarendezést látlemnek felét sem fogom megkeresni. Jó volt ez eddig is, miért kellett ezt megint háborgatni? — mondja Faraga Lajos és töprengve indult a dolgára, — Várjon csak Faraga ezak- társ! — kiállt utána Lakos elvtárs. — Mondok én magának valamit. Hát azt hiszi, hogy ezzel a keresetünk felére fog csökkenni? Debogyisl — Es Lakos András megfogja Faraga szak társ vállát és úgy beszél, minket segít előbbre. — Es már arról beszélnek, melyek azok a hibák, amelyek kiküszöbölésével magasabb eredményeket tudnak majd elérni. — A láncot kéne kicserélni a himbán, mert minduntalan elszakad, nagyobb motort beállítani a géphez, — magyarázza Lakos szaktárs. Hozzákapcsolni az üzemi nagy géphez, mert nem lehet jó, eredményes munkát végezni, ha ezeket a hibákat nem küszöböljük ki. nem zúgolódik, hanem amikor újra bejön az üzemrészbe, már ő kezdi a beszélgetést Seres Miliálynéval — Remélem, te megértetted, hogy mit jelent ez. Nem fogod félrerakják és már előre festik a «jövőt», amikor az uj normával a kereset a felére fog csökkenni. Nem látják, hogy ax alapbérek emelése éppen azt jelenti, hogy a kormányunk gondoskodott rólunk, hogy a keresetek visszaesésében ne legyenek aránytalanságok. A normarendezés és alapbéremelés nem választható külön egymás ló! cs a mi pártunk vigyáz ránk, védi az érdekeinket. A mi üzemünk az ötéves terv második negyedében élüzem lett. Ezt mi a jó munkánkkal értük el. Ha továbbra is így fogunk dolgozni, az uj normákat is éppen olyan lendülettel fogjuk teljesíteni, mint az eddigieket. Vége az ebédidőnek, abbahagyják a beszélgetést, elindulnak « munkahelyükre. Valamennyien lelkesedéssel várják az uj határozat végrehajtását, ügy akarnak dolgozni, hogy az István-malom homlokzatán a jövőben is ott csillogjon az élüzemjelvény ötágú csillaga. gyarázni! — szeme sarkából figyeli Seres szaktársnőt, majd amikor látja, hogy az helyeslőén bólint, megnyugodva megy a dolga után. így beszélgetnek a munkások a Békési Téglagyárak NV telepén az új normák bevezetéséről. A jó fel- világosító munka után rájönnek valamennyien, hogy az új' normák szilárd alapjai lesznek az építésnek. Egyre többen látják: a laza norma olyan volt, mint az iszap, elsüllyedne benne a kezdeményezés, az építés, a terv, a boldog jövő. Gyula A helyi MNDSz békegyűlést tartott, amelyen tiltakoztak az amerikai imperialisták aljas koreai támadása ellen. A békegyűlésről táviratot küldtek az asszonyok Rákosi elvtárshoz, melyben ígéretet tettek, hogy fokozott munkával és a gyűjtésben való aktív részvétellel is segítségére sietnek a szabadságáért harcoló koreai népnek. Mexőkováesháxa Az Iskola körzetében lakó 12 dolgozó paraszt, kis- és középparasztok vegyesen, elhatározták, hogy segítségére sietnek az iskolának s a mezőhegyes! volt birtokhaláron felhasználatlanul heverő vasbeton kerítésoszlopokat behordják az iskola körülkerítéséhez. Tíz A helyes munkaszervezés megyénk üzemeiben, igy a Magasépítő NV-nél is, nagyban elősegíti a dolgozókat a bevezetésre kerülő új normák teljesítésében, sőt túlszárnyalásában. Ezért vizsgáljuk meg, hogy a Magasépítő NV-nél egy-egy jól megszervezett munkahelyen az egyes szakmunkáscsor- portok munkája hogyan kapcsolódik egymáshoz. A szakaszos (lépcsős) munkánál minden egyes szakaszban dolgozó szak- és segédmunkás csoport után másik csoport munkája következik, megfelelő idő és térbeli távolságban. Ezt a távolságot mindenkor a munka ütemezése szabja meg. A különbség időben legfeljebb 24 óráig bezárólag terjedhet, függően a dolgozók létszámától. Amennyiben valamelyik szakaszban dolgozó szakcsoport lemaradna az ütemtervtől s akadályozná a munkájával kapcsolatos másik csoportot, azt haladéktalanul jelenteni kell a vezetőségnek. Az egyes építkezéseknél általában a kőműveeesoportot az állványozók követik. Amint a kőművesek az egyik falrészen állás magasságáig elvégezték a munkát, átállnak a betonosok által bevégzett másik alap, vagy födémrészre falazni. Itt az állványozó csoport előzőleg már elkészítette a járó utat, a szállító csoport pedig odaszállította a szükséges anyagot. Míg a kőműves csoport az új részen falaz, az állványozók a másik munkahelyen elkészítik az állást, a feljárót, stb. s midőn egy szakaszon elérték a falegyent, nyomban elbontják maguk után az állást, hogy jöhessenek az ácsok koszorút és födémet zsaluzni. Természetiesen az ácscsoport eddigre befejezi az előkészítő munkálatokat, (zsalutáblák, dúcok, ékek, stb. készítése), hogy amikor teret kap az építésre, ne legyen 'fennakadás a munka ban. Hasonlóképpen a vasbetonszerelő csoport is előre leszabja és lehajlitja a födémhez — és koszorúhoz szükséges vasrészeket — és amennyiben lehet, az áthidalókat, gerendákat stb. előre összeszereli. Előfordul, hogy a szerelés nagysága miatt előbb a szerelőrészleg, majd a zsaluzó ácsréazleg munkája következik. kocslíurarral hordták be a vasbetonoszlopokat s 50 munkaórával körülkerítették az iskola udvarát. A dolgozó parasztság önkéntes munkájának értéke 1700 forint. Nagybánhegyes A Szívós cséplőbrigád is résztvesz a csép- lőmunkások versenyében. Jó munkájukkal a csépel tető dolgozó parasztság elismerését is elnyerték. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy pl. a Kassai-utcabeli csépeltető dolgozó parasztság reggelivel és vacsorával vendégelte meg minden nap a brigád tagjait, hogy ezzel is meghálálják azok jó munkáját A vasbetonszerelő csoport igyekszik az előtt© haladó ácsok után, mert mögött© már a betonozó részleg számúra készítik elő a terepet. A betonozó részleg, amint munkájával egy szakaszon elkészült, a kitűző (anléger) kijelölés© alapján, a következő emeletszinti falak megmunkálásához lát hozzá. S így ciklusokban folyik a munka tovább az építkezés befejezéséig. A befejező munkák ütemezésénél ügyelni kell arra, hogy vannak olyan munkák, (például födém, oszlop, stb. kizsaluzása), amelyek csak bizonyos időben végezhetők el. Az olyan ütemezés, amelyik erre nincs tekintettel, idő kiesésekre, fennakadásokra, zavarokra vezethet. A kőműves csoport a felmenő 'falak elkészülte után belső válaszfal falazásra, vakolásra, mintákra, — az ács csoport zsaluzásra e belső állvány építésre, esetleg tetőszerkezet állításra, — a betonozó csoport pedig padozatok betonozására. stb. kerül. Ezeknek a belső munkáknak a szervezése még nagyobb gyakorlatot és szaktudást kíván, mint a külső munkáké. Hiszen eszekhez már a vertikális szakmák (villanyszerelő, asztalos, lakatos, üveges, mázoló, burkoló, szobafestő, parkettás, stb.) is csatlakoznak és minden egyes szakcsoport részére zavartalan munka- menetet kell biztosítani. A fentiekben ismertetett lépcsős munkaszervezés és munkaterület biztosítása természetesen épitkeaé- lsenként más és más. Egyes épülőtökén a szakmunkák közötti távolság kisebb, vagy nagyobb lehet. Több épület esetében pedig épület képezheti a munkaszakaszt. Ilyen esetben a szakaszos munkát úgy kell szervezni, hegy az egész építkezést futószalagszerűen bonyolítsák le, mégpedig úgy, hogy az egyes- szakcsoportok szalagszerben, egyik épületről a másikra térjenek át. Ilyen esetben legcélszerűbb úgy beosztani és megszervezni a munkát, hogy az átállás mindig a munkanap megkezdésekor történjen, illetve a szakcsoportot úgy megalakítani, hogy egy-egy munkaszakasz egy munkanap alatt elkészüljön. Ennek megszervezése az építésvezetők és művezetők feladata. Ugyanakkor a munkák folyamatos tipizálásának, az előre- gyártások és gépesítések kidolgozásának munkája a tervezőintézetekre és a műszaki értelmiségi dolgozókra vár. Különösen nagy jelentősége van a munka helyes megszervezésének a békéscsabai Magasépítő NV-nél a minisztertanácsnak a normák rendezéséről és az alapbérek emeléséről szóló határozat megjelenése után. A helyes munkaszervezés segítheti hozzá megyénk építőipari dolgozóit a megállapítandó új normák teljesítéséhez, túlszárnyalásához, azzal, hogy elhárítja a munkaverseny útjából a még meglévő akadályokat. Természetesen az új normák teljesítéséhez, sőt túlszárnyalásához a helyes munkaszervezés egymagában nem elegendői. Szükséges hozzá az is, hogy a Magasépítő NV. dolgozói újítások és racionalizálások bevezetésével, az ellenség uszályába került kevésbbé öntudatos dolgozók felvilágosításával, a* ellenség leleplezésével is elősegítsék az újabb gvöwlrneko VJ munkamódszerek bevezetésével, az előfordult hibák kiküszöbölésével készülnek az új normák túlteljesítésére a békéscsabai téglagyárban 'A békéscsabai üzemekből is érlceztek levelek a Viharsarok Népe szerkesztőségéhez, amelyekben az avult normák rendezését ltövetelték a dolgozók. A minisztertanács erre vonatkozó határozata megjelenése után. valamennyi üzemben megelégedéssel vették tudomásul az öntudatos dolgozók, hogy kérésükre intézkedés történt. S máris terveket készítenek az új norma teljesítésére. Vj munkamódszerek bevezetése, a fennálló hibák kiküszöbölése az, ami foglalkoztatja a dolgozókat, mert tudják, hogy an új vonna mellett lehet kimagasló eredményeket elérni, ha jó munkabeosztással fognak dolgozni. A - Békési Téglagyárak NV I. számú telepén a gerinccserép sajtolásnál is arról folyik a beszélgetés, hogy milyen is lesz az új norma. Faiaga Lajos agyaghordó, leteszi az agyogot és egy pár percre megáll. Látszik rajta, hogy Bíősen gondolkodik. — Min töpreng Faraga szaktárs? — kérdi tőle a gerincsajtolásnál dolgozó Lakos elv- társ, élmunkás. — Gondolkozom, hogy milyen lesz ez a normarendezés! Mert tudom, hogy az lesz a vége, hogy a jelenlegi kereseEimorttija, hogy milyen kárt okozott eddig a laza norma A laza norma miatt nem csökkent ©léggé az önköltség, nem emelkedett elég gyorsan az üzemi nyereség. Pedig az üzemek nyereségéből épülnek az új gyárak, az új gépek, új kórházak, napközi otthonok és minden, ami hozzátartozik a szocialista fejlődéshoz és az életszínvonal emelkedéséhez. Faraga szaktárs csupa fül, úgy figyel Lakos elvtárs szavaira és elgondolkozva bólint: — Igazad van, az új normarendezés csak Ha mindezeket megvalósítjuk, nem lesz nehéz túlteljesíteni az új normát alapbérek felemelését is. Most már Faraga szaktárs mosolyog. Megértette mái', miről van 6zó, Lakos elvtárs elmagyarázta azt is, hogy a kormány nem akarja, hogy a munkásainak jelentősen visszaessen keresete. Ezért elrendelte az A sajtó nevelt tanítt utat mutat! Olvasd a Viharsarok Népét! Hírek a megyéből