Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1952–1954

1952. július

- 20 — állami származású terhek, illetve államsegélyek az Egyezmény értel­mében beszámíttatnak vagyis jóváiratnak akkor, amikor az Egyezmény szerinti első öt év végen az állam ;25 ^-kal csökkenti az evangéli­kus egyháznak folyósított államsegélyek Összegét, 8,/ Az evangélikus fiu- és leánygimnázium II., III, és IV,osztályos növendékeit az állam automatikusan továbbveszi és továbbkgpzi az állami középiskolákban. Az I,osztályos növendékeket a felvételük^szempontjából a társadalmi szempontok figyelembevételé­vel megvizsgálja, 9,/ Bejelentem, hogy Debrecenbem református gimná­zium marad meg, amit Protestáns Iskolanak lehet kiépiteni s abban a tanárok és diakok létszámában 25 ^-os evangélikus részesedés lehet. Ez a kérdés azonban nem tartozik a Déli Evangélikus Egyházkerület illetékességébe. A^református egyetemes konventtel egyházunk részé­ről megköthető megállapodás kérdését illetékesség okából egyházkerü­letünk elnöksége áttette az egyetemes egyházhoz. Az iskolák elválasztása és felszerelésének átvéte­le 1992,augusztus l-ig, illetve augusztus' 15-éig folyik le, A felsze­relés és az elválasztas kérdéseiben a K,M«, a Városi Tanács és a Bányai Egyházkerület két-két tagból álló közös bizottságot küldött ki, mely az ülésezést már megkezdte. Egyházkerület részéről ebbe a közös bizott­ságba kineveztem Gádor'András püspöki titkárt és Gyöngyösi Vilmos Bu­dapest fasori lelkészt, A bizottság az alapmegállapodasok jegyzőköny­vét az eddigi tárgyalások alapján elkészítette. Ezek a jegyzökönyvek szintén a Déli Evangélikus Egyházkerület presbitériumának 1952,julius 18-i ülése jegyzőkönyvéhez csatoltattak, A bizottságba beküldött egy­házi képviselők az egyház által előterjesztett kéréselmek loo 56-ig érvényt tudtak szerezni. Bejelentem azt is, hogy megbíztam Dr,Gaudy László pesti egyházközségi igazgató-lelkészt, Gyöngyösi Vilmos pesti egyház­községi lelkészt^és egyben egyházkerületi presbitert, valamint Péter Lajos pesti egyházközségi és egyházkerületi pénztárost, hogy az egy­haznak visszahagyott ingóságokat vegyék számba és felhasznaiásukra nézve tegyenek javaslatot. Végül javasolom, hogy hatalmazza fel az egyházke­rületi közgyűlés az -egyházkerületi elnökséget arra, hogy az iskolák tanarainak'1952,julius 16-tól ^l-ig terjedő fizetésrészlegét utólag folyositsa. Ezt az indokolja, hogy az egyházi tanárok előre, az ál­lami tanarok /utólag kapják fizetősüket s tanáraink állami'átvétele tanaraink szamara félhavi fizetésük elvesztését jelentené. Tekintse az egyházkerületi közgyűlés e fizetések eme folyósítását utoljára hozott egyházi áldozatnak egyházi iskoláink, illetve annak tanárai fele." A^közgyűlés a püspök bejelentéseit tudomásul veszi, az egyházkerületi el­nökség intézkedéseit jóváhagyja s az egyházkerület iskoláit az 1952,julius 18-i kerületi presbitérium jegyzőköny­véhez csatolt Megállapodás szerint át­adja az államnak, hogy azokat illessze' be a nemzeti nevelés egységes keretébe. A közgyűlés köszönetet mond az iskolák tanárainak és igazgatóinak az egyház­kerület iskoláiban kifejtett eredményes és buzgó működésükért és további életük­re és munkásságukra, uj munkahelyükön Isten gazdag áldását kívánja. - Felhatal-

Next

/
Thumbnails
Contents