Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1950. Rendkívüli közgyűlés

1950. június

6 körül él, nemesek, csodád lies, amit Erisztus kárhoztatott, de egyben őszintén és jogosan riváncsi az egyház erejére* Le nem az egyház ezüstjére és aranyára, na,cm a názáreti Jézus Krisztus él6

tujitő hatalmára. Á sánta raijaszmodilL Péterhas. lüz érthető. ás ebből a mai egyháznak is meg hell értenie, hogy mi okból ragaszkodhatnak ma is az emberek az egyházhöz. A meggyő; yult sánta járkálva és szökdelve megy be velük együtt a templomba és ott dicséri az istent. Képzeljük el ezt a jelenetet az unalmas, ájtatoskodó templomi tömegben, amint hozza a jeruzsálemi templom életének megújulását a maga testében. X. Ismétlem, ez a történet még a pünkösdi ébredéshez tartozik és éppen ebben lesz Isten igéjévé a számunkra. A ni egyházunknak belső megújulásra van szüksége, hz a belső megujulás csak azok szolgálata révén jöhet létre, akik tudják, hogy mi az egyház, és mernek Jézus krisztus nevűben cs el eke diii aszal a hittel, hogy Jézus krisztus vele vmi az egyházzal a világvégezetéig. Knnek a megújulásnak egyik lő« nyeges vonása az, hogy bizonyosan mell tudnunk, és aoből uell kiindulnunk, hogy az egyháznak ezüstje és aranya nincsen .Azt kell tudnunk, hogy valami olyat kell kezdemink, ami egészem uj, vagy legalább is,ami - sajnos - egészen újnak látszik a mi egyházunk életében. Hozzáfogni egy csoda előkészitőséhez abban a hitben, nogy magunkban semmit sem birunk, de u

:yáriákkor bízunk az egyház Urában, aki jön, ha mindent tőle várva hivják. Nekünk elsősorban magával az egyházzal s az egyház népével van dolgunk. A ni ügyünk Istené, és nitoea kezdhetünk benne a magunk erejéből. Az egyház az igehirdetésének telepe, de mit sem tettunk, ha egyszerűen tovább prédikáljuk az eddig prédikáltakat. hppen az igehirdetés az, ahol mitsan jeleit a mesterségbeli megszokás, a hagyomány és a tegnapi liit.Hekiink a prédikációra Isten ad alkalmat, de éppu^, mint a pvtnkösdi ébredés idején Péter szánára, a mi prédikációnk lehetősége nem gépies lehetőség, hanem hozzá van kötve Isten tervéhez, hogy kitölti-e reánk az ő Szentlelkét és segítségül jön-e nei&tak akkor, amikor a Jézus Krisztus nevét en készülünk szólni. Mitsem tettünk tehát, ha harcoltunk az egyház igehirdetésének szabadságáért és lehetőségéért és ha mi magunkat arra erőszakoljuk, hogy álljunk helyt abban a szolgálatban, a Iben minket az egyház elixivott. Mitsem tettünk, ha nem könyörögtünk Szent lé lekert,ha ki nem tettük magunkat Isten életűjito hatalmának és ha nem valóban az ő nevében hivatkozva indulunk munkába. Mireánk nem egy társadalmi egyesület hagyatott, nem egy természettől fogva keresztyénnek született tömeget mozgatunk, vagy harcolunk ennek a tömegnek életnyilvánulásaiért. Mi nem kaptuk készen az egyházat, amit csak egyszerűen tartósítani kellene. Mi Isten hatékony igéjét kaptum, ugy amint azt a Szentírás elénk adja és ugy, amint az őseink hitvallásából értelmeznünk lohet Js minden ennek az igének erejétől függ s közvetlenül attól^ meg tudja-e hallgatni a mi egyházunk népe a hosszá beszélő és az őt tanácsoló Istent. A mi egyházunk népét nem tanítottuk eleget arra, hogy vészit se ol magabiztosságát, öni

t azságát és óemberét. A mi népünk készen lóit ja a templomokat, az egyház intézményeit és ^épies

n^vetkezetéssé^>en látja az egyházi munkát. A maga hitét elég tartja életűjulas nélkül, az egyház biztonságát a világban keresi. Igen egyszerű képletekben gondol arra,